Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-05-20 / 21. szám
8 M I I _J Portréfilm A képernyőn szaggatott, kusza vonalakkal rajzolt fájdalmas, megkínzott, boldogtalan arcok. Ártatlanok, tehetetlenek, szánalmasok serege. Katonák és parasztok. Nők és férfiak. Lázadók, sorsukba bele nem törődök tömege. Dózsa György katonái. A kosűtl sortflz hősei. A Szlovák Nemzeti Felkelés vértanúi. Tanúi a múltnak, példák a Jelennek, Jövőnek. És mögöttük, közöttük alkotőjuk, to- vábbgondolőjuk, mesterük: Lőrinc? Gyula, akiről a Csehszlovák Televízió közel félórás portréfllmet sugárzott. Lírai, őszinte szép hangnemben. Nagy vallomás volt: a művészről és a művészetről. Körülötte ott lebegett századok, a tegnapelőtt, a tegnap történelme és a ma valósága. Azé a századé, amely embernek, művésznek egyaránt emberhez méltó, nagy feladatokat tartogatott és tartogat, amelyben embernek maradni nem elhatározás — bátorság kérdése is, de legfőképp emberségé. A tiszta, csalhatatlan emberségéi Tetszett ez a portréftlm. Ússzatok, halacskák Az öregek már csak az emlékeikből élnek. Emlékekből, amelyek köny- nyeket csalnak a szemükbe, amelyek görcsösen összeszorít- |ák öklüket vagy amelyekre talán nem Is érdemes emlékezni. Az emlékek mégis előtódulnak, nem lehet megállítani áradatukat, hatalmuk van az ember fölött: kényszerítő hatalmuk. És ha hívnak az emlékek, menni kell! Az emlékek most a halacskák — az u- nokák. Az öreget, Balogh Elemér főhősét szociális otthonba viszik, és ott semmi más, csupán az emlékek tartják benne a lelket. Meg a hébe-hóba kapott levél, unokájától. De az is o- lyan, hogy csak könnyeket csal a szemébe, és még fájóbbá teszt az emlékezést. Tíz évig bírja a szociális otthonban, aztán nagy hirtelenében mehetnékje támad. Nincs maradása, egy reggel megszökik, és autóstoppal, akár egy mai fiatal, nekivág az útnak. S közben megint csak emlékezik. Egyebek között arra,, hogy „Inkább magát kéne agyonütni, mint a kutyát, mert maga sem Jő már semmire“, arra, hogy útjában van már a családnak, minden tettében csak hibát találnak, meg arra, hogy glzgazos a kert, rendbe kéne tenni. És hazaér. Egy sündtsznőt visz ajándékba. De kinek? Abban a hitben ringatja magát. hogy valaki várja őt, hogy valakinek örömet szerez érkezésével meg a sünivel, de a ház üres, csak a szomszédok kedveskednek neki meleg étellel. S ő dolgozik. Makláry Zoltán utolsó ala kítása volt ez a minden részletében remek, csodálatos szerep. Megindítván szép képsorok, amelyeket Nemere László rendező állított egybe, az embert magába fordulásra, sokakat könnyekre késztette. Azt sem felejteti el a tévéfilm, hogy egyszer mtndany- nyian megöregszünk. ZOICZER JÁNOS TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT (Jegyzetek az országos döntő után) N em egész két év után ismét találkoztunk a Tavaszi szél vizet á- raszt... országos népdalverseny VII. évfolyamának döntőjén. Az Idei koncepcióban lényeges változásra került sor, megváltozott a mozgalom elnevezése Is: már nemcsak népdalverseny, hanem a csehszlovákiai magyar a- matőr népdalénekesek és művészeti csoportok orszá gos versenye Is. A verseny főrendezőjének — a CSEMADOK KB-nak képviselői úgy látták jónak, hogy az eddigi, kategóriánkénti külön-ktilön versengés már kissé elavult formája a hagyományápolásnak. Ezt nagyon helyesen mérték fel, hiszen az eltelt Idő alatt mind a szólisták, mind az egyes énekló csoportok bemutatták saját tájegységük legismertebb dalait. A folklórt szerető közönségnek e- zek a versenyek már semmi újat nem nyújthattak, legfőbb ideje volt elgondolkozni azon, hogyan tehetnék érdekesebbé, változatosabbá a népdaléneklést. Változást ezúttal az egyes járások 30-40 perces műsorblokkjai hoztak. Az új lebonyolítási rendszer révén olyan lehetőség tárult a szereplők elé, amelyből úgy érzem, még jó néhányszor meríthetünk. A változtatás célja: a népdalverseny lényegét megőrizve nagyobb tájegységek összefogottabb népművészete tárulkozzék ki. Tehát nem egyének, hanem járások, Illetve tájegységek versenyeztek. Így sokrétűbb, színesebb és izgalmasabb lett a verseny, a résztvevők és a közönség nemcsak az országos döntőn, hanem a kerületi döntőket végignézve megismerkedhetett hazánk magyarlakta vidékeinek legjellegzetesebb népszokásaival. Már az Induláskor, 1968- ban a rendező szervek két fontos célját jelölték meg a versenynek: bemutatni az e- gyes tájegységek legjellegzetesebb népdalait és e bemutatásba a lehető legnagyobb tömeget bekapcsolni. Az i- dőközben eltelt egy tucat esztendő igazolta ezeket az elképzeléseket, szép számmal alakultak azóta az ország különböző pontjain é- neklő csoportok vagy népi hangszereken (leginkább ci- terán) játszó együttesek. A versenyben helyet kaptak az eddig mostohaként kezelt folklórcsoportok Is. A népzenén kívül táncegyüttesek Is felléptek. A hazai népi hagyományok őrzésének szándéka így mozgalommá terebélyesedett. A VII. évfolyam ismét bebizonyította, hogy a szólisták és a csoportok többsége már különbséget tud tenni az eredeti népdal, a népzene és a műzene között. Bár a különbséget a műsorukban érzékelik, nem sorolnak az összeállításba kevésbé értékes dalokat vagy műalkotásokat, a szünetekben, a fellépések előtt vagy után azonban még mindig magyar nótákkal szórakoztatják egymást. Kár. A mozgalom csak akkor lesz eredményes, ha nemcsak a színpadon mutatják be gyönyörű szép népdalainkat, hanem olyankor is, amikor nem hallja a bíráló bizottság, sem a közönség. Sokszor felvetődött már a kérdés: Helyes-e a népi hagyományok felelevenítésében a versengés? Lehet, helyesebb lenne seregszemlét vagy bemutatót rendezni, de talán éppen ez a versengési láz adja meg a rendezvény igazi hangulatát. A döntő kicsücsosodása a mozgalomnak. A verseny adja meg a lehetőségét annak, hogy a legrangosabb rendezvényen, a döntőn a legértékesebb hagyományok a legtermészetesebben legyenek előadva. A szereplők többsége tudatosította, hogy a magyar népdal egyesegyedül a természetességet szereti, nem tűri a külső beavatkozásokat, hatásokat, fölösleges díszítéseket, a nótás vagy o- perettes előadásmódot. Az új elképzelés, az új lebonyolítási szabályzat tapasztalataiból kitűnik, hogy a jövőben néhány módosítás után a folklórmozgalom átfogóbb képet, gazdagabb a- nyagot tárhat a közönség elé. Pozitívumnak számít, hogy a szigorúbb válogatás már a járást fordulók során lezajlott, amelyen a központi bíráló bizottság tagjai Is részt vettek. Ezzel lényegében egy régebben húzódó probléma oldódott meg. Az új versenykiírás értelmében a kelet-, Illetve a kö^ zép-szlovákial kerületből egy-egy, a nyugat-szlovákiaiból pedig, ahol hat járás képviseltette magát, két ös*- szeállltás juthatott az országos döntőbe. A 30—45 perces műsorok összeállítása minden eddiginél igényesebb, hozzáértőbb munkát követelt meg. Néhány kivételtől eltekintve, valamennyi járásban sikerült úgy összeállítani a műsort, hogy ai valóban kifejező kereszt- metszetét adta az adott tá) folklórhagyományainak. Átgondolandó az a tény la, hogy Dél-Szlovákta különböző tájai nem egyformán gazdagok hagyományokban, és ez eleve meghatározza az országos döntőbe való jutás esélyeit, ha nem Is egyedül ez a mérvadó. Ezt a hátrányt el kell Ismerni és a jövőben figyelembe venni. Ai országos döntőben nem szereplő járások összeállításában sokszor olyan ártékea anyag marad le a szereplésről, amelynek pedig helye lenne az országos döntőben. Ügy vélem, meg kell találni a módját annak, hogy a csoportok a kiesés, a kudarc után ne veszítsék el kedvüket a további munkához, ne csak az idei győztesek érezzék szorgos munkájuk hasznosságát, hanem azok is, akik az országos döntőből az Idén kimaradtak. Még távolabbra tervezve arra kell törekedni, hogy az így kovácsolédott nagyegyüttesek» teljes estét betöltő folklórműsort állítsanak színpadra. Ha ez megvalósul, a járások ' ?gy tájegységek kölcsönös vendég- szereplésre hívhatnák meg egymást. Ily módon Kelet- -Szlovákia lakossága alaposabban megismerkedhetne a csallóközi népi hagyományokkal és fordítva. Lényegében valamennyiünknek ez a vágya, akik népdalkultúránk ápolását szívügyünknek tekintjük. A Tavaszi szél vizet áraszt... Is akkor tölti be küldetését, ha még szélesebb körű mozgalommá válik, ha minden eddiginél eredményesebben járul hozzá a népművészet közkincs- csé tételéhez. Papp Sándor Kezdődik a Líra Május 21—24-én Ismét alkalmunk lesz figyelemmel kísérni nagy nemzetközi popfesztiválunkat, a Brattslaval Lírát. Ezúttal huszonhárom szerzemény várja, hogy a hazai dalok versenyében véleményt mondjon róluk a zsűri és a közönség. A szervezők igyekeztek a beérkezett dalok legjavát kiválasztani, a közönség előtt megszólaltatni, annál is Inkább, mért a Líra az Idén ünnepli 15. „születésnapját“. A szokottnál Is több fiatal előadónk lép színpadra a május végi seregszemlén. Ez részint örvendetes jelenség, hiszen a fiatalítás ráfér popzenénkre, annak viszont kevésbé örülünk, hogy az élgárda művészeivel csak elvétve találkozhatunk a gálaműsorokban. Vajon mi Indokolja az olyan rangos előadók távolmaradását, mint például Karel Gott, Hana Zagarová, Václav NeckáP, Petra Janü, Karol Duchon, Marcela Lalferová és még sorolhatnám tovább Is. Ismeretes, hogy a menők nem szívesen versenyeznek, rangon alulinak érzik ezt, de hát akad más megoldás is, a műsorok második részében elegendő lehetőség nyílik arra, hogy a nevezettek is felléphessenek. A Lírára külföldön is odafigyelnek, nem szabadna hamis, torz képet nyújtanunk. A szlovák előadók közül Marika Gombttovát említeném, akinek eddig minden szereplését a Lírán siker koronázta. Bezáková, Medvedová, Lupová még nem rendelkeznek hasonló rutinnal, de Itt az első nagy alkalom bizonyítani. Négy szlovák beat-együttes Is színre lép az elődöntőkben, a Modus, az Elán, a Zajace és Cubo Bélák csoportja. Veteránnak számít majd a fesztiválon Peter Janda zenekara, az Olympic. Viera Spinarová és Valéria Ci2- márová szintén régi Ismerősök, Pavel Bartofi pedig — jó ideje nem hallatott magáról —, az Arany Líra büszke tulajdonosa. Ismét láthatjuk Marcela Kráfovát, aki tavaly a zsűri előadói diját kapta más fiatal, kevésbé ismert szólisták mellett. Érdekesnek ígérkezik a nemzetközi szerzői és előadói verseny. Többek között a magyar Karda Beáta, a bolgár Vili Kavaldzov, a kubai Eva Grinan, a szovjet Jaak Joala versenyez majd az Arany Líra hazai győztesével. Minden bizonnyal az olasz Bino, Illetve a román George Zamphír szereplése lesz a legnagyobb csemege. Az előbbi a Mamaleone című slágeréről híres (magyarul Kovács Kati énekli), Zamphír pedig közismerten a pán síp virtuóz mestere. Lengyelországból a progresszív rockot játszó SBB és a Növi Singers látogat el hozzánk, a szovjet Szófia Rotaru pedig a Cservona Ruta együttes kíséretében énekel. Ugyancsak a bemutatkozó koncertek során lép fel a francia George Moustaki, az olasz Matia Bazar, a hazaiak közül Ivan Mládek, a Modus, Jtfí Kora és Helena Vondráíková. -gyökér1945. Április 21. Ezen a reggelen, a korai órákban folynak a föld alatti bunkerben az előkészületek Hitler áttelepüléséra délre, amikor megérkezik a lesújtó hír: a szovjet páncélosok északon elérték Berlin külvárosát. A Vörös Hadsereg a náci Németország fővárosának területén van. Ugyanebben az időben egy másik fontos esemény is történik, erről a nácivezér azonban csak később kap jelentést. Németország egyik kisvároskájában, Hohenlychen- ben Himmler, az SS fővezére, Hitler véreskezű embermészárlója, Schellenberg SS-tá- bornok kíséretében találkozik a svéd Főiké Bernadotte gróffal azzal a céllal, hogy közvetítsen tárgyalásokat közötte és a nyugati szövetségesek között. Ez már a harmadik találkozó volt, amelyet Schellenberg, az SS kémszolgálatának főnöke megszervezett Himmler és a svéd diplomata között. Amíg Hitler rekedtre ordította magát a harcban való W^rtásról az utolsó emberig, leghűbb embere a háta mögött tárgyalásokat kezdett az ellenséggel. Illetve kezdett volna, mert a tárgyalásokból végül nem lett semmi. Himmler „nagyszerű“ ajánlatot akart tenni a nyuga- tiakanak: magához ragadja a hatalmat, és mint Németország új Führere felajánlja a német hadsereg maradékát az angoloknak meg az amerikaiaknak, és közösen „kiűzik" a Vörös Hadsereget Európából. Persze Himmlernek nem Németország sorsa feküdt a szivén, amikor ilyen terveket kezdett szőni, hanem saját bőrét próbálta menteni, és ugyanakkor a legfelsőbb hatalmat akarta magához ragadni, és úgy mellesleg átmenteni a fasiszta rendszert. Ez a terv az első pillanatban inkább pszichopata agyában született lázálomnak látszik. Lényegében az is volt. Oe mint a háború után kitudódott, nem nélkülözött némi reális alapot. Bizonyított tény, hogy ilyen gondolat megfordult Churchill agyában is. A német kapituláció után hetekig álltak német katonai egységek angol „hadifogságban“ — teljes fegyverben. Himmler terve nem sikerült — nem sikerülhetett. Ennek több oka volt. Himmler nélkül nem sikerülhetett, ennek politikai okai voltak, de legfőképp a Vörös Hadsereg ereje vette el a kedvét Churchill- nek. HORVÁTH REZSŐ A rablóvár végnapjai Himmlerrel még pláne nem. Terve ugyanis az volt, hogy Bernadotte repüljön Eisenhower tábornokhoz, adja elő Himmler javaslatát, majd ha a nyugatiak jóváhagyják, akkor ű kikéri Hitler beleegyezését. Tehát államcsíny Hitler ellen — Hitler áldásával. Nehezen lehetne jobb példával Illusztrálni a náci „politikusok“ éleslátását. A történelem már sohasem tudja megállapítani, mi volt nagyobb, Himmler politikai vaksága vagy Hitlertől való félelme. A nagy Vezér ezekben az órákban persze minderről még semmit sem tudott. A vészes hír a szovjet páncélosokról felébreszti benne (ugyan már hányadszor) a nagy stratégát. Elhatározza a Berlint felmentő nagy ellenoffenzfvát. Földalatti bunkerében a katonai térképek fölé hajolva tervezget. Felmentőként Steiner SS-Obergruppenführer csapatait szemléli ki. Parancsokat osztogat, zászlócskákat tűzdel ide-oda a térképen, zászlóaljakat, ezredeket kommandíroz elő- re-hátra, repülőrajokat startoltat. A lehan- goltság, összetöröttség mintha lekopott volna róla. Az egész azonban csak tragikomikus játék. A körülötte bólogató stábjának tagjai közül egyik sem talál bátorságot megmondani neki, hogy a Steiner hadseregcsoport már nincs, nem létezik. Ezredéi szétvert, felmorzsolt menekülő maradványok. — Minden embert harcba kell 'ilítani — fejezi be a haditanácsot —az a tiszt, aki csak egyetlen-egy katonát kivon a harcból, azonnal agyon lesz lőve! Nem is sejtette, milyen kis veszély fenyegeti Steiner tisztjeit, hiszen már alig volt valaki, akit ki lehetett volna vonni a harcból. (Folytatjuk)
