Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-03-25 / 13. szám
TUDÁST ÉS SZERETETET Kosztolányi Dezső egyik versében tanár édesapjáról Írja, hogy ha a vidéket járja, kicsinyek és nagyok, hentesek, ügyvédek, orvosok, köszöntik ősz fejét, sőt olykor egy országgyűlési képviselő is leveszi előtte a kalapját,, mert..« nagy az ő, (pedagógusok) családja. Tanítőnap lévén, ezen az oldalon róluk, pedagógusainkról írunk. Azokról', akik munkahelye az osztály, a diákotthon, a nevelőintézet, és akik a kátéd” ra mögött egyszer tanárok, másszor szülők, vagy bizalmas barátok, de minden esetben nevelők, a jövő nemzedék arculatának formálói. Nagy az ő családjuk, valamennyien beletartozunk; hiszen hosszabb-rövidebb ideig valamennyien voltunk diákok. v; ,. - Z'." ' f > t V S •f J s ■'Ssí' <\,N É ’■ y '/o/s' 's "A .... I .............I. a....................... m WMm ott lakott, mi Borsiban, a Ráköezi-kastély- ban. Augusztus végén a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulóján Kassára utaztunk, vonaton. Egész úton énekeltünk. — 1953-ban érettségiztem. Harmos Károly készítette a tablónkat. A vizsgabiztost fiákerral vártuk az állomáson. Akkor még négy kötelező tantárgyból kellett érettségizni — magyar-, szlovák-, és orosz nyelvből, valamint matematikából és választható tantárgyból. Én a történelmet választottam. Következett az egyetem ás mint ahogy azt már a gyerekeimnek is említettem, Sas Andor tanított, meg Csanda Sándor. — Utána is minden ilyen simán ment? — így is lehet ezt mondani. Mint már az elején is említettem». huszonhárom éve tanítok ebben- az . épületben .,. Huszonhárom éve osztályfőnök is vagyok, a .tanítván nyaim közül sokan már. visszajöttek az egyetemről és azóta együtt tanítunk. A gyerekeimhez mindig nyílt és őszinte vagyok. Persze, nem könnyű lépést tartani ve” lük, mert hiszen mások voltunk mi,, mások az utánunk következők és megint , mások ők, azok, akiket ma tanítunk. Kiváltságos diákjaim soha sem voltak, .csak talán a régebbiekre valahogy jobban emlékszik az ember. Olyan ez, mint az első szerelem, az a legemlékezetesebb, A-. tanítványaimmal mindig szoros kapcsolatom volt; dp- nem” csak velük, hanem a szüleikkel is.., Ügyeltem arra, hogy -y mivel magam .is, munkás családból származom — a munkás, gyerekek ne maradjanak hátra,, hiszen nekik nehezebb volt az előrejutás.,» Szeretem a hivatásomat és el sem tudom képzelni, hogy valaha mást is csinálhatnék. Hiányoznának a gyerekek, az iskola, minden, ami az életemet jelenti... NÉMETH. ISTVÁN Péntek délután. Szerte az országban a munkások összerakják szerszámaikat, a hivatalnokok íróasztaluk fiókjába csúsztatják az aktákat, és sietnek haza. Mindenki áz előtte álló hétvégi pihenőre gondol. Mindenki, aki például nem gyermekotthonban dolgozik. Ezekben az intézetekben ugyanis ilyenkor kezdődik az igazi munka, a legnehezebb. így van ez Gútán (Kolárovo) is. Itt olyan gyerekek élnek, akik szülei képtelenek, vagy nem akarnak gondoskodni gyerekük fejlődéséről. A z otthon lassan éled. Előbb a kicsinyek jönnek, aztán a nagyobbak, végül pedig Bőgi Aranka és társai, akik szakmunkásképzőbe, vagy szakközépiskolába járnak, ök Jankovich János gondjaira vannak bízva, aki ugyan szabadnapos, de azért bejött néhány pillanatra megnézni, mi újság. — Délelőtt Űgyallán (Hurbanovo) voltunk az óvónőképzőben, ugyanis ott tanul az egyik leánynövendékünk ... Jankovich János aztán arról beszél, hogy miért is van, hogy munkanap, nem munkanap, ők, az otthon dolgozói rendszerint itt tartózkodnak. Dobiás György három éve dolgozik a gyermekotthonban, azelőtt egy tanyai iskolában tanított. Ma éjszakai szolgálata van, de még delet sem mutatott az óra, már Itt volt a gyerekek között, mert azt tartja, hogy a leghatásosabb nevelési módszer a közvetlen kapcsolat a gyerekekkel. Ezt tartja Szépe Veronika nevelőnő is, aki szintén nem ismer fáradságot, ha a gyerekeiről van sző. Már jóval a munkaideje előtt bejött az otthonba: faliújságot kell készítenie, meg aztán várják őt a gyerekek is. — Mi volt az iskolában — kérdi tőlük, amikor megérkezik. A kérdés úgy hangzik, minthacsak a szülők valamelyike tenné fel. Veronika örül a jó jegynek és aggódik az ötös miatt. Nem, ma egészen sima nap volt, Jarmilával is minden rendben van és talán ennek örül a legjobban. Jarmila ugyanis nem tartozik a legjobb tanulók közé. Nemrég került az otthonba. Csavargón, fegyelmezetlenül viselkedett és hogy viselkedésével ne rontsa a család többi tagjának magatartását, a gyámhatóság jobbnak látta, — legalább egy időre — gyermekotthonba helyezni. Az iskolából sokáig csak rossz jegyeket hordott, de az utóbbi időben nagyon megjavult és Veronika, a nevelönő reménykedik. Talán nem fog kelleni megismételnie az osztályt... Mennyi fáradság, türelmes munka áll reménykedése mögött! Jarmila különben is kivételt képez. Az otthon többi lakója ugyanis fiatalabb korában került ide, akkor, amikor még nevelhetők, könnyebben fegyelmezhetek voltak. □ lök a gyerekek között, kérdezgetem őket. István apró autőcskával játszik, Jóska várakozással tekintget felénk. — Az otthon Winnetouja, mutatja őt be Szépe Veronika — talán betéve tudja az Ezüst tó kincsét... Jó ezt hallani főleg olyan gyerekkel kapcsolatban akinek a szülei sohasem vásároltak könyvet. — Mivel szoktátok tölteni szabad időtöket? — kérdem a lányoktól. — Énekelni szoktunk — mondja Kati és máris rázendít egy nótára. A többiek csatlakoznak hozzá, hangjuk csakhamar betölti az egész termet. Jarmila cigánydalokra is megtanította a lányokat, és ők, annak ellenére, hogy nem értik azok szövegét és cifrázni sem tudják úgy, mint ő, szívesen énekelnek vele. Két nagyobb fiú trombitával jelenik meg és máris hangol a kétszemélyes zenekar... Ki tudja, tanulhattak volna-e zenét, ha nevelésükről a törvényes szüleik gondoskodnának? A kérdést csak úgy, magamnak tettem fel. Ugyanis mint a nevelőnő elmondta, az egyik fiú szülei szüntelen vándorlással töltötték életüket, hol az ország egyik, hol meg a másik sarkában jelentek meg, a gyereket a nagymama gondjaira bízva. Igaz, a fiú édesapja nemrég azt írta levelében, hogy fiából ismét prágai gyerek lesz, mert lakást kaptak a fővárosban. Persze a gyermekneveléshez a lakás még kiindulópontnak is kevés és a fiú további sorsáról különben is a gyámhatóság dönt. S teiner Tibor igazgatóhelyettessel az intézetről és annak lakóiról beszélgetünk: — Százhúsz gyerek lakik, és nevelkedik nálunk. Fiúk-lányok, három, tizennyolc év közöttiek. Gondoskodásunk kiterjed arra az időszakra is, amelyet növendékünk a szak- közép-illetve főiskolán tölt el. Ha egy családból több gyerek kerül hozzánk, akkor ittartózkodásuk ideje alatt is igyekszünk megőrizni családi közösségüket. An- -,♦+>,nr» tíT ávvpl p^plntt nehpzen indult de türelmesen viseltük a kezdeti eredménytelenséget. Ugyanis az történt, hogy amikor megnyílt az otthon, valamennyi Intézet hozzánk küldte a problémás gyerekeket. Azóta mi is tapasztaltabbak lettünk, nagyon javult a helyzet, nincsenek szökések és azt hiszem, hogy a gyerekek valóban otthonuknak tekintik a gyermekotthont. Nincs külön iskolánk, a mi gyerekeink is, úgy, mint a többi gyerek a város iskoláit látogatják. Az otthonnak negyvenhárom alkalmazottja van, közülük tizennyolc a nevelő, vagy pedagógus. Valamennyien ismerik az otthon problémáit, tudják, mit kell sürgősen orvosolni — értenek a gyerekek nyelvén. Sohasem az időt nézik, hanem a gyerekek jövőjét. És ezek a gyerekek igénylik is a társaságukat, hiszen a szüleiket is helyettesítik. Ezért ne csodálkozzon azon, hogy gyakran a szabad idejüket is köztük töltik. Karácsony, újév, húsvét, mindegy; mi nem vonhatjuk ki magunkat a gyerekek életéből. Sőt az ünnepnapokon még fokozottabb mértékben igénylik, hogy velük legyünk. Itt nem csak tudást, de szeretetet is adni kell. B úcsúzom a gyerekektől — jó volt közöttük. Apró ajándékkal szaladnak utánam, jó érzéssel távozom: az ő gyerekeiknek már nem lesz szükségük erre a gyermekotthonra. NÉMETH ISTVÁN MAGYARÓRA A IV. B-ben A komáromi (Komérno) magyar Gimnázium tanári karában keresem. Kezet fogunk, bemutatkozunk egymásnak: — Kamocsai Gyuláné — mondja a tanárnő és szabódik, hogy soha sem óhajtotta a nyilvánosságot, nem szereti a reflektor- fényt. Pedig, aki belép az osztályba, arra harminc valahány szempár szegeződik. Az utcán még ennél is több, különösen, ha valaki már huszonhárom éve tanít. Azóta, hogy ő megkapta a tanári diplomát és át- lénte a komáromi iskola küszöbét, már első tanítványainak a gyerekei is kiballagtak a Jókai szoborhoz. Sőt, nem egyszer már azok is saját gyerekeiket sétáltatva, lehajolnak és a fülükbe súgják: az osztályfőnököm. Elindulunk, hogy meghallgassam az egyik óráját. — Mindig pontosan csöngetéskor Indulok és kicsöngetéskor távozom az osztályból. Általában rend és fegyelem van az óráimon — mondja, és nyugodtan, kiegyensúlyozottan lép az osztályba. Magyar óra következik. Az osztálya, a IV.B már az érettségire készül, így ismétlés következik. A téma: A csehszlovákiai magyar irodalom. A történelmi és társadalmi háttér után a nevek következnek. A felsoroltak közül egy pillanatra megáll Sas Andor nevénél: — Engem Is tanított — mondja — nagy tudású és rendkívül jó lelkű ember volt. Nagyon szerettük. Jó hallani ezt a kis személyes intermez- zót. Alig néhány szó, és melegség, emberség lengi be a tantermet és a csend még inkább hangtalanabbá válik. Persze a gyerekek, idegen lévén az osztályban, izgatottabbak, mint ő, és Fábry Zoltánt is költőnek nevezik. A tévedést csak később korrigálja, akkor is nyugodtan, szinte észrevétlen és hozzáteszi: — Nem kell izgulni, hiszen tudjátok az anyagot. Az óra második felében beszélgetünk. Kamocsai Gyuláné Komáromban született, az apja hajógépész volt. Egészen kis korától fogva tanítónő szeretett volna lenni, talán mert az első tanítónője, Liszka Ilona igazán jó és nagyszerű tanitónéni volt. öt utánozta, hozzá akart hasonlítani; még ma is megvan az akkori notesza, ahol osztálytársai előmenetelét vezette — természetesen a saját meglátása szerint. Komáromban érettségizett. „Nincs langyos középúti Vagy, vagy!“ — volt az első jelszó, amelyet a magyarlakta vidékekről összesereglett diákok a falra szegeztek, amikor 1950-ben az elsőként megnyílt komáromi Magyar Tannyelvű Gimnáziumban beültek az iskolapadba. — Szép Idők voltak azok — emlékezik ma az élményeire — CSISZ-tagok voltunk, pionírvezetők. Részt vettünk a Barátság-Vasútvonal építésén; vagy kétezren. Ki itt, ki Kamocsai Gyuláné azon pedagógusok közé tartozik, akik a tanítók napja: alkalmából március 28-án megkapják a „Példás tanítónő“ kitüntetést. LÁMPÁS „A tanító olyan lámpás, mely minél inkább világit, annál inkább fogyasztja önmagát.“ Ezt annakidején Gárdonyi GéZa álla” pitotta meg, de a mondás érvényes napjaink pedagógusaira is. Beata Kovaő.iőová az Érsekújvárt (Nővé ZámkyJ Gimnázium szlovák-angol . .szakos tanára. Hatodik. éve tanít, tavalyÉrettségizett az első „osztálya“. Sok,időt.fijlt, tanítványai között —. ezt mint volt tanítványa mondom — együtt járnak színházba, moziba, kirándulni. A tanítási órákon, úgy magyaráz, hogy a diák észre sem veszi .az Idő múlását. Abban is nagy .része van,- hogy az osztályából 13 diákból tízet felvettek hazánk különböző főiskoláira. ... „Már óvodás koromtól készültem a. pedagógusi pályára. Figyeltem az ővőiiánik minden szavát, az alapiskolában pedig, már az órák felépítése és az egyes pedagógusok tanítási módszerei keltették fel-.figyelmemet. Otthon, a családnak aztán szinte szó- ról-szóra „eljátszottam?, mi -történt, aznap az iskolában. „Magán“-osztálykönyvet vezettem az osztályunkról és azt hiszem, hogy egy pillanatra sem hódoltam be más hi” vatásnak. Pedagógus példaképein' gimnáziumi osztályfőnököm, Stefan Rajíek, aki sajnos már nincs az élők sorában,. Végtelenül megértő volt és minden diákja szívéhez megtalálta a kulcsot. Tőle tanultam azt Is, hogy a tanító sem tévedhetetlen, .5 sem mindentudó és ha hibát követ el, kötelessége azt beismerni. Szlovák-angol szakos vagyok. Sókan azt tartják, hogy egy nyelvórát nehéz, sőt nem is lehet érdekessé tenni. Én az ellenkezőjét állítom. Az a'ngol-órán például gyakran mesélek diákjaimnak angliai élményeimről, táncdal szövegeket tanulunk, színes* angol folyóiratokat olvasunk. így a diák szórakozva, szinte észrevétlenül sajátítja el a nyel” vet, bővül a szókincse. Szlovák órára is sok segédeszközt használunk, lemezeket hallgatunk, gyakran járunk színházba, figyelemmel kísérjük a sajtót, a televíziót, könyveket olvasunk s minderről az órákon számolunk be egymásnak. Szlovák- nyelvi szakkörökben, társalgási versenyeken is gyarapfthatják tudásukat a diákok,“. A pedagógusok munkaideje általában nem telik le az utolsó csengetés után sem. Dolgozatok, tollbamondások, felmérők javítása vár rájuk otthon és nem utolsó sorban a diákokkal a tanítás befejeztével is tartani kell a kapcsolatot. „Az ifjúság nevelése, formálása, nem könnyű feladat. Minden tanító nagy. felelősséget vesz magára promóciőja pillanatában, hiszen a pedagógusokon Is múlik, hogy milyen lesz a jövő nemzedéke. Ezért ezt a hivatást csak azok válasszák maguknak, akik elég erőt éreznek magukban ahhoz, hogy több évtizeden át fáklyaként* Világítsanak.“ TÖTH ERIKA NAGY j AZ Ö CSALADJUK
