Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-03-18 / 12. szám

io iveiig

MIROSLAV DEMÁK:

ÁLLATÖV

MÁRCIUS

(III. RICHÁRD)

Gyakran Illet a rágalom ő Richárd Te ]ó király s te gyatra ember

Ha majd megérted ahogyan ő Hogy Igazad s mit a világ akar A testnek más-más oldalán lapul Lovat harcra s ne futásra keress I

Te sem veszltsz ha vissza nem térsz

Ha nem tudod milyen nyomot hagysz

Neki csak hiszel ö üres

Ezért tiszta Kicsavart

Testedben a végtelennel érintkezik

Mely magadnak s neki is tanácsadója és árulója

Nem tanácsom hogy nyomaidat figyeld Vagy a bokrot ahova egyszer A korona gurult (Különben Is a népé)

Erőtlen görbe lábadra S arra mi el sosem Jő

Né rágalmazd hát Richárdot A Jó királyt s a silány embert

Koncsol László fordítása

Gyurák Éva Március

CSELÉNYI LÁSZLÓ:

Változatok a fehérre

az életem többé-kevésbé torrendben ö (Beckett)

li '

A tél Inge midőn a déli lékről potyog remény honnan e fehér képzelet Kolostor kemény ostor a tél ujja Indulna Is maradna Is A hivatalok húsa Az, ég Inge Üzem-radar A kolostorok kényszere Indulna is maradna,is Az ostorok fegyelme A képzelet figyelme Midőn a téli fákról e zord képzelet remény-újjal A tél sas-inge

■■■ ' II. i

hogyan történt Idézem Pim előtt Pim után hogyan Is van három részben úgy ahogyan -hallom

előbb hangok kívül mi-mi mindenfelől aztán bennem ha ez megszűnik lihegni meséljen még nekem vége az Invokációt mesélni , !|

eltűnt percek vén álmok visszatérők vagy frissek mint a tűnők s dolgok dolgok mindig s emlékek úgy ahogy mondom ahogyan hallom emlékek a sárban

akik bennem voltak kívül ha ez megszűnik lihegni egy régi hang maradványai bennem az enyém •

az életem végső szakasz rosszul mondva rosszul hallva , rosszul meglelve rosszul mormolva a sárban rövid mozgás lentről az arcból romlás mindenütt

elmélkedve mégis így Jobb valahol úgy ahogy aszerint tűnő 1 perceim a milllómodlk minden veszve majdnem minden valaki akt hallgat egy másik akt Jegyzetel vagy ugyanaz

ez Itt hát az első rész hogy Is Pim előtt folytatódik Idézem rend körülbelül az.életem ,végső,szakasz ami maradt maradékok hallom az életem többé-kevésbé sorrendben megtanulom Idézem egy adott, pillanatban messzi messzi jó Ideje aztán onnantól abban a pereljen és azután néhány természetes sorrendben régesrégen

M

ikor Cirok kezében begyulladt a vágópisztoly, tudta már, hogy ez a nap sem hozhat sok jót neki. Rosszul Is kezdődött. Elaludt. Se mosdani, se reggelizni nem volt Ideje, és a villamosmegállónál a Sportot sem vette meg.

Már biztos volt benne, hogy azt az új embert, akit reggel látott az Iroda körül ténferengni, az ő brigádjába osztják be. Ha egyszer elkezdődik az istenverés, nem áll meg egyhamar. Még a végére sem ért a gondolatnak, látta is ji művezetőt az új emberrel a háta mögött.

— Ezt a szaktársat magának hoztam — kezdte kedélyesen, majd a másik felé fordult. — ű lesz a brigádvezetője.

— Isten fizesse meg — felelt Cirok epésen, s izzadt kezét végighúzva a nadrágja ülepén, odanyújtotta az új szaktársnak. — Cirokl —. mondta kurtán.

Az ú] ember letette a ládáját, s kezet rázott Cirokkal. Rövid ujjú, kemény keze volt, kerek fején néhány őszülő hajszál. Nyílt, kék szeme szorongva fürkészte Cirok mogorva borostás képét. Bemutatkozott, de Cirok a zajban nem értette a nevét, s ettől még Ingerültebb lett. Valami azt súgta neki, hogy bajnak Jött ide ez az ember. Az szótlanul álldogált mellette, az új helyre kerültek csendes szorongásával, nem sürgette, mi legyen a sorsa, csak nézelődött a dübörgő hangárban. Végre Cirok összerakta a pisztolyt, s már nem tudott mivel kibújni a kellemetlen feladat alól.

— Fogja a ládáját — szólt —, aztán gyerünk.

— Ide pakoljon — mutatott a saját platnija mellé, mikor megérkeztek. — Látja — mondta —, vagyunk elegen. Tizenkét embernek négy platni, három apparát. Maga lenne a tizenharmadik. — Szerencsétlen szám ... nevetett az ember olyan pillantással, amely azt kérdezte: „miért mondod ezt nekem?“ — Az, szerencsétlen — bökte rá Cirok mogorván, s közben arra gondolt, hogy valóban, minek mondja ezt neki?

— Aztán mihez ért? — kérdezte, hogy másra terelje a szót.

— Nézze — mondta emez szerényen, de kék szeme nyugodtan csillogott —, nem vagyok mai gyerek.

— Mert volt már Itt olyan — mondta Cirok nyersen —, aki azzal kezdte, hogy neki mindegy, mit kell csinálni. Aztán, amilyen nagy mellel jött, olyan kisíiú lett, mire odébbállt.

Sokára felelt az ú] ember. — Bolond állítja csak, hogy ő mindenhez egyformán ért. Olyan még nem született erre a világra. Az egyiknek több a gyakorlata, a másiknak kevesebb. Egyikben van szorgalom, a másikban nincs.

— Mégis, mi az, amit a legszívesebben csinálna? — foggatta tovább

Cirok. De az idegen, mintha csapdát sejtett volna, kerülgette a választ. Pedig Cirok fáradt volt ahhoz, hogy csapdákat állítson. Egyszerűen tudni akarta, mire használhatná a legjobban.

— Azt csinálom majd, amire szükség van — mondta óvatosan a másik. Ha nem megy valami, majd szólok. Jóindulattal sok mindent meg lehet oldani... ahol a munkásnépben van egy kis szolidaritás ...

— Várjon... — vetette oda Cirok hirtelen, és ott hagyta egyedül.

Egyenest Müller Palihoz indult. Kezdjük a nehezén, gondolta.

— Ezt az embert hozzánk osztották be.

— Nem kell, — felelte Müller Pali röviden. — Mondd meg nekik, hogy nincs rá szükség!

Cirok felvett egy krétát a pádról, és kacskaringós ábrákat rajzolt vele a satura, — Nézd, Pali — mondta csendesen —, nem lehet ezt a végletekig húzni. Meg tudjuk ml csinálni tlzenketten a felemelt tervet? S aztán meg: egyszer már nekünk Is el kell vállalnunk valakit. Ha először rá is fizetünk, majd csak belejön ...

Müller Pall kezében megállt a kalapács, és csodálkozva bámult Cirokra. — Nekem nem szabhatja meg senki, hogy kivel dolgozzak!

Cirok felkapta a fejét, és egyenesen Pali szeme közé nézett.

— Hozzánk osztották be — mondta tagoltan. — És én elfogadtam. — Azt várta, hogy a Müller a fejéhez vág valamit. De az, mint aki nem Jól hall, vagy nem képes felfogni, amit hallott:

— Micsoda? Meg vagy bolondulva? Ml dolgozzunk helyette is? Mondd meg a Csuricsnak, hogy nem kell, és készl

— Eredj oda hozzá, és mondd meg neki te, ha kifogásod yan ellene.

— De az Isten rohasszori meg téged Is! — Müller most már ordított.

— Ezért melőzok én három ember helyett, hogy abba se legyen beleszólásom, kivel dolgozzam együtt?

— s a feje fölé emelve az óriási lemezt, amint dolgozott, odavágta a földhöz, hogy még az ablakok is beleremegtek.

— Egy null — mondta Ctrok egykedvűen, és körülnézett.

— De nincs Is helyünk! — szóltak bele a többiek.

— Tlzenketten vagyunk négy plat- nira. A földön dolgozzon?

— Nézzétek — mondta Cirok —, ott áll az az ember. Ott áll és tudja, hogy most róla van szó. Én nem Ismerem. Már Jó negyvenes. Gondolom, családja van. Nem jobb, nem rosz- szabb, mint bármelyikünk. Hát menjen oda, akinek van pofája, és mondja meg neki, hogy irigyeljük tőle a kenyeret. Nekem nincs gyomrom hozzá. Tegyelek, afntt akartok.

Tudta, hogy győzött. De nem érzett

örömet.

— Mutassa, milyen szerszámokat kapott — szólt, hogy visszaért az új ember mellé. — Ezeket eltehetjük a múzeumba. Egyelőre velem dolgozik. Különlten nem értettem a nevét. Ebben a rohadt zajban mindent kétszer kell mondani.

— Boldizásr, Boldizsár Imre vagyok.;

— Cirok... Hát akkor gyerünk. Lássuk, miből élünk.

KERTÉSZ ÁKOS:

tJ EMBER

Aznap este Cirok egyedül ment haza. Nem akadt össze egyikkel sem a fiúk közül. Sem a portán, sem a villamosmegállónál.

De előfordult ez máskor is.

Reggelre elfelejtette az egészet. Ahogy bejött a műhelybe a szokásos Sporttal a hóna alatt, az ajtóból nagy jóreggelt köszönt : mindenki. Aztán odaballagott a szaktársakhoz, hogy egyenként kezet fogjon velük. Elő szűr Müller Palinak nyújtotta a ke zét, s az Juttatta eszébe a tegnapta kát. Pali hűvösen, kimérten köszönt és gyorsan félrenézett. Cirok úgy tett mintha nem vette volna észre. Felült a padra, rákönyönyökölt a satura, s beletemetkezett a Sportba. Mikor megszólalt a csengő, akkor Jegyezte meg Müller Pall, hogy — fürgébben, fürgébben szaktárs, nagyobb lendülettel! Így nem lesz ám művezetői — Ctrok nem válaszolt. Még csak felé sem nézett.

Boldizsár Imre a többiektől kissé télrehúzódvá álldogált a fal mellett, s várta Cirokot. — -Ki tartozik a brigádba? — kérdezte köszönés után. Cirok szótlanul Intett a sarok felé. — Nem valami barátságos népek — jegyezte meg Boldizsár.

— Mikor milyen ing van rajtuk — válaszolt Cirok kitérően. — Most éppen a rosszabbtkat sikerült felvenniük.

Kilenc órakor rájött, hogy nem bírja tovább. Egyszerűen utálja ezt a Boldizsárt, nem bír ránézni. A szemét, nem bírja. Azt az okos két szemet, melyből sugárzott, hogy mennyire tisztában van a helyzettel. Hogy tudja 6 nagyon Jól, miért van a rosszabbtk ingük a brigádtagokon Mit érez és gondol róla Cirok ebben a pillanatban. Azt a hideg kék szemét, melyben alig észrevehetően csillant fel a gúny, mikor Cirok kénytelen volt belátni, hogy az a Jobbik megoldás, amit ő Javasolt. Mert a szakmához is értett, azt már tudta Cirok. Olyan ügyesen dolgozott a kezére, hogy nem is kívánhatott volna jobb Segítséget. S mégis. Nem bírta látni. ... — Mit akarsz tőle? — kérdezte magát —, hogy a kezedre boruljon és megcsókolja, mert kiálltál érte? Te Is a pénzt irigyled tőle, mint a Pali? Dolgozni Is tud, szükség Is van rá ... Kell is a munkája. Mi bajod vele? — De nem jutott dűlőre. Ezért az alakért csinálta ő itt a párádét? Hát mije neki ez a Boldizsár, hogy miatta úgy néz rá mindenki, mint egy árulóra: Érezte, hogy igazságtalan, de nem bírt változtatni rajta.

— Boldizsár szaki — mondta —, elkfnlódok én itt egyedül. Csinálja ezt a másik kocsit, ezt a tetőt.

Hogy magára maradt, megnyugodott. — Jobb ez így, gondolta, ha nincs a szeme előtt. Még valami marhaságot mondanék neki, pedig ő nem tehet semmiről. Csak Ideges vagyok vagy ml a fene ...

Néhány perc múlva dühöngve vét- te észre, hogy hiányzik. Minduntalan hívni akarta, hogy jöjjön csak Ide egy kicsit, segítsen már! Mikoí* vagy tíz perc múlva visszajött, hogy nem talál állványt, , alig állta meg, hogy igénybe ne vegye újra.

— Szóljon annak a nagy vörös embernek ott, az csinálja nálunk a tetőt — rázta le magáról. — Az majd szerez magának valami állást Is. Mondja neki, hogy én üzenem.

Aztán tél szemmel figyelte,: hogy a vörös Miska kelletlenül, mint akinek a fogát húzzák, lekászálódik a magas állásról, és Boldizsárral együtt végigbóklásszák a hangárt pallóért 'Látta, ahogy odahúznak a kocsihoz két rozoga vasállványt, amit már nem használt senki, s palló híján. egy. szétbontott faplato két korhadt deszkáját fektetik rajta keresztül. Mii akarnak ott azzal az ócskavassal — futott át Ctrok agyán. De nem szólt. Csakhogy más kínlódik vele ... Ahogy meglátta Boldizsárt fenn egyensúlyozni az Imbolygó állás tetején, mintha áz életkedve Is visszatért volna.

Nem, azt ép ésszel nem lehet állítani, hogy Cirok akár egy pillanatig is kívánta volna azt, ami most történt. Hogy miért rázta meg annyira az eset, s érezte még hónapok múlva is, hogy ő Is bűnös volt ennek a felidézésében, maga sem tudta volna megmondani. Mikor Boldizsár a vörös Miskával felépítette a vár mellett a maga rozoga állását, a futóműszerelők Is rajta dolgoztak a kocsin. így szokták ezt, mióta buszt javítottak

Itt. Cirok észre sem vette, nem Is figyelt rá. Kis semmiség. A futóművet kihúzták a felillesztett rugók alól, és a vázat visszaeresztetjék ja bakokra. Épp hogy csak mellé. Az é- gyiket nem érte el, és a kocsi kicsit alig észrevehetően megbillent. Akkor pillantott oda Cirok. Nem értette. Boldizsár olyan esetlenül rántott egyett magán, karjával kusza, bizonytalan mozdulatot tett, mintha azt mondaná, hogy csuhaj.

A többi egy másodperc alatt zap lőtt le. A kocsi csak néhány centit billent félre, de Boldizsár lába feje beszorult a deszka és a váz közé. És hogy egyensúlyát vesztve ki akarta rántani, a korhadt deszka hangtalanul eltörött alatta. Boldizsár kétség- beesetten kapott a vázhoz, de a keze lecsúszott róla, egy pillanatig csüngött rajta, mintha tűnődne, érdemes-e leesni, aztán arccal a betonra zuhant. A súlyos vasállvány pedig megingott, majd lassan, méltóságteljesen, mintha csak le akarna hajolni, hogy megnézze, ml történt, utánaindult, s a mozdulatlan testre csapódott. Mindez teljesen hangtalanul, mert a csarnok zaja minden más hangot elnyelt.

Cirok dermedten, megmeredve bá^ múlt. Már nagy tömeg állta körül az új embert, mikor maga is megindult. Durván félrelökött valakit. Már megfordítottak. Az arca csupa vér, csak a szeme, akék szeme világít fakón, amint megkövült rajta a rémület. Cirok előtt elsötétült a hangár. Nem látott senkit, pedig az egész brigád, a fiúk ott álltak már körülötte. Valahol maga mellett érezte csak, nem látta Müller Pall döbbent tekintetét. A mozdulatlan kék szempár világított Nehéz, Imbolygó léptekkel vonszolta el magát Boldizsár mellől. Az embergyűrü némán szétvált előtte.

Aztán felvették a jegyzőkönyvet. Valami bizottság is kiszállt. Ismeretlen emberek kérdezték, vallatták Círo- kot, hogy ki tehet róla, ki a felelős. — Mindenki, én isi — mondta Cirok sötéten, és ettől nem tágított.

Megállás nélkül dolgozott egész nap. Szemét nem vette le'a munkáról. öt is kerülték a többiek.

Estére bűvös lett. Északnyugatról fújt a szél, alacsonyan rohantak a felhők, tépett, szennyes foszlányok súrolták a háztetőt.

A "sarkon Müller Paliba botlott Mintha csak összeszaladtak volna, ott topogtak a fiúk Is. öten.

— Megiszunk valamit? — kérdezte Pali bizonytalanul. Cirok a fejét rázta.

Müller tétován mozdult. Mondani akart valamit, de csak kezet nyújtott. ' "

Tenyere száraz és forrö volt.

, Aztán- szótlanul néztek Cirok után, míg görnyedt háta el nem tűnt a lassan szemerkélő esőben.