Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-01-02 / 1. szám

A CSODA Csoda történt? Vagy a világ csupán egy pöttöm emberke érdeké­ben készséges, derűs tekintetű, min­denáron segítőkész? A gyermek fe­lét adta, hogy megérett az életre, s a világra kívánkozik. Húzta-halasz- totta ugyan a dolgot, tizenhárom na­pot még ráhúzott a védő anyatest­ben. Aztán kórházba kellett „őket“ szállítani: hajnali fél hatkor. Világ végi lakótelepünkön egyet­len telefonbódé van, de a készülék nem működik. Az alattunk lakó szomszédasszony ajtaján zörgetek. Soha nem láttuk még egymást, de ő azonnal hajlik a szóra, magára kap valamit, Indítja a motort. Fa­gyos a reggel, életveszélyesen csú­szós az út — megyünk. Segítőtár­sunk ágyban maradhatott volna, be­csaphatta volna előttem az ajtót, hogy nem is ismer, ne molesztáljam őt, de nem tette. Mosolyog, viccel., vigasztalja a feleségemet. (Jó múlt­kor a toronyházunk előtt összecsuk- lott egy idős néni, nem volt kinek kórházba szállítaniah) Öt óra múlva egy emberpalántával több lett a Földön. Telefonhívást a- dok fel, a fővárostól két távoleső pontra, ahol már várják a hírt. A csoda tetőzik: a postáskisasszony extrakedves, visszaköszön, emberi hangnemben beszél velem, nem é- rezteti, hogy felsőbbrendűnek tartja magát, mint bármikor máskor. Mert hallja, hogy a mellettem állóval az újszülöttről beszélgetünk. Gratulál. Egy percen belül kapcsolja Nagy- kapóst. Máskor „fényéveket“ kell várni. Ha... Most nem kapcsolnak szét, tiszta a vonal. Ojabb egy perc, és már Baloggal beszélek, pedig csak a hívott nevét tudtam, a tele- fonszámát nem. Hát létezik ez?l Pedig csúcsidő van. Hát ilyen cso­dákra is képes a posta? De hát, mindig is ez lenne a kézenfekvő. A kórházi portás most első szóra suttyomban felenged. Máskor súlyos halálos beteghez sem engedett fel. Az orvosok nem beszélnek velem fél­vállról, nem adják tudtomra, hogy milyen nagy az ő zsebük. Mindenki bűbájos, mosolygós, elő­zékeny, megértő: ember az emberhez. Egy síró-nyafogó-pelenkás ember­ke kedvéért. Nem lehetne máskor is, mindig így? Nem lehetne csak így élni: egy­másért, egymás mellett, egymás kö­zött? Mindennapi jó közérzetünkért, borútlan hangulatunkért. Szeretném hinni — annak ellené­re, hogy nem vagyok idealista fi,) —, az új évben és ezentúl minden új évben számíthatunk majd egymás segítőkészségére, csak így telefonál­hatunk, csak így élhetünk majd. Anélkül, hogy csoda történnél Zol'czer János XXIX. évfolyam 1980. január 2. Ara 1,— korona Äz tij év első munkanapján az "Ívesé asztalára kérni la* punjc XXIX. évfolyamának első száma. Ezzel a számmal ml Is átlépjük a történelmi értelem ben vett nyolcvanas évek kü­szöbét. Korunkra nézve egy év* vei Idősebbek lettünk, de ki gondol Ilyenkor az évekre, a- mlkor még fülünkben Csenge* nek a szokásos jókívánságok és poharunkból még nem párol5 gott ki minden bor. Maradjunk tehát mlndany- nylan fiatalok továbbra Is; ezt szeretnénk, ha vonatkozna ez elsősorban lapunk fiatalos jel­legére. Munkatársaink tehát ö- regedhetnek, vagy mondjuk Így, hogy belesebbé válhatnak, de a lapnak fiatalnak, fiatalosá­nak kell maradnia. Ezért veze­tünk be fokozatosan néhány ü] rovatot is. így például világjá­rók címmel rendszeresen ol­vashatnak majd érdekes útle­írásokat kiváló hazai és kül­földi riporterek tollából, fog5 lalkozni kívánunk a családala­pítás, a fiatal családok gond­jaival’, örömeivel. Ebben az évben tekintettel az előttünk álló gazdasági felada» tok teljesítésének elsőrendű je­lentőségére, szeretnénk olva­sóinkkal jobban megértetni pár­tunk gazdaságpolitikájának lé­nyegét, amely minden vetületű­ben mindnyájunk szociális biz­tonságát, jólétét tartja szem előtt, Olvasóink közül igen sokan készülnek hivatásukra, vagy; éppen a pályaválasztás nagy kérdőjele felett töprengnek, ígérjük, róluk sem feledkezünk meg ebben az évben. Itt van tehát az 1980-as évi rokonszenves, erős és fiatal'. Háromszázhatvanhat napon át hordozza majd vállán az Időt és az emberiséget. Legyen ez az év tettrekész, okos észtén» dő, gyors, de higgadt, erős, de békés. Gondjaink kétségkívül nagyok, mert nemcsak eredmé­nyeket örökölt, sok gondot Is átvett elődjeitől. Ámde minden gondját megosztja majd sző* vetségeseivel, legjobb ismerő» seivel, az emberek millióival. Kívánunk olvasóinknak az új esztendőben munkában és ta­nulásban sok sikert; a szülőknek teljék gyerme» keikben öröme; kívánunk szép és felejthetet­len szerelmet. Végül pedig toldjuk meg jó­kívánságainkat azzal, hogy sze» retnénk, ha minden olvasónk, aki kezébe veszi lapunk első számát, kitartana mellettünk egészen az 52-es számig, s ak­kor majd ismét ugyanazt ki» vánjuk neki, mint ma. Figyelő szemek Foto: archív 1080

Next

/
Oldalképek
Tartalom