Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-14 / 33. szám
— Tizenöt évvel ezelőtt, az árvíz után kezdődött minden — mondja Reicher János kovács- mester a kis füstös kovácsműhelyében, ahol Gútán JKoláro- vo), a szülői ház mögött rátalálok. Nem Is hiszem el, hogy mindez pontosan tizenöt évvel ezelőtt, akkor is az árvíz után kezdődött volna. És mint kiderül, nem is akkor kezdődött. Hatvanötben Nyitrán — ahová feleségét és gyerekeit telepítették a víz elől, s ahova ő Is követte őket — rövid ideig karbantartóként dolgozott, csak folytatódott mindaz, amit régen, nagyon régen, talán még az apja keze alatt kezdett el. A dolog úgy történt — tudom meg később —, hogy a családdal együtt Nyitrára menekítette a legszebb és legjobban féltett munkáit is. Egy kis kazettát, egy másik, Pagodának nevezett fél méter magas nagy kovácsolt faldíszt és több más nehéz férfimunkával készült alkotást, és ott, akárcsak korábban odahaza, lakályosabbá tette a kollégiumi szobájukat. Csodájára jártak az emberek. — Ezt maga készítette? Hogyan, mikor, miért? — röpködtek a hitetlenkedő kérdések, és később kiállítást is rendeztek munkáiból. Felkereste Bártfay Gyula szobrászművészt is. A feleségével Indultak a keresésére — bizakodva. 1957-ben, akkor még kerületi városban, nyert már Reicher János az amatőr képzőművészek között első díjat és oklevelet is kapott, amelyet épp az Idős mester, Bártfay Gyula bácsi írt alá. <— Vajon megismer-e, emlő kezlk-e még rám? « tűnődött útközben. A kazetta azonban mélyen EGY EMBER, AKINEK ÉLETE A VAS Reicher János kovácsmester bevésődött az Idős mester emlékezetébe, és mintha csak a fiát, úgy fogadta. Az ő biztatására és segítségével aztán felhagyott régi szakmájával, a villanyszereléssel, és megpróbálkozott megélni' a kovács- munkáből. Persze, amíg idáig eljutott, sok minden történt az életében. Apja mellett tanult. Szigorú mester volt, mindennek megvolt a helye, a szerszámnak a fogása. Nem ,. kovács, lakatos volt, de abban az időben a lakatosnak a kovácsoláshoz is értenie kellett. Apja korán meghalt, ő meg katonáskodott, dolgozott Győrött, Budapesten és Csehországban is. Amikor hazakerült, bement a kis műhelybe, hogy meghajlítson egy- -egy darab vasat, domborítson valamit egy pléhdarabon. 1950-ben az újságokban érdekes közlemény jelent meg. A Képzőművészeti Főiskola felvesz tehetséges fiatalokat, hogy megtanítsa őket festeni, szobrot faragni. Jelentkezett. A fölvételln megállapították, hogy tehetséges, Jól rajzol, fest, van Látogatóban REICHER János kovácsmesternél képzelőereje s felvették. Szeptemberben Liberecbe utazott, mert ott nyílott meg a képző- művészeti akadémia — fél é- vig tanult is, amikor egyik napról a másikra eltanácsolták. Valami oktalan vád lappangott az egész, a falusi gyerek ellen, két hét alatt tisztázódott az ügy, de ő már nem akart visszamenni. És nem ment később se, amikor egykori iskolatársai hívták. Családja volt, gyerekei, kellett a kenyér. Néha még rajzolt, fes tett, de elfelejtette, hogy művész is lehetett volna. A hajógyárban dolgozott, majd a szövetkezetben. — Nem gondoltam én arra soha, hogy talán meg is élhetnék kedvtelésemből, de Gyula bácsi biztatott, kért, hogy próbáljam meg, hiszen kevés ember tudja ilyen engedékeny, kezes báránnyá tépni a vasat... Közben egy alig arasznyi vas darabkát vesz elő a polcról Forgatja, beteszi a tűzbe, fel - búg a villanymotor, két-három lapát szén, és már izzik is a vasdarab. A kjlős kalapács repedezett nyele olykor-olykor becsípi a mester tenyerét. A laikus nem sokat nézne ki ebből a kis darabka vasból. Lehet, ha hidegen üt rá, porcí- kákra törik. Forrón viszont o- lyan engedékeny, mint a gyurma vagy a vizes agyag. — Csinálunk belőle egy fűzfalevelet — mondja, és szemével a Kis-Duna partja felé Int, mintha azt mondaná, valami olyasmit, mint amilyenek a parti füzek levelei. Előbb az ágát, az alsó végét nyújtja, gömbölyíti meg, majd egy kicsit megnyújtja a vasat. — Ez a rügy! — magyarázza, amikor a kis boggal elkészül, és a lassan alakuló vasdarabot ismét visszadugja a parázsba. Amikor fehérre izzik, kiveszi, és újra zeng a kalapács. Szemben állok vele, figyelem az arcát: nincs benne fájdalom, harag, kétségbeesés, erőlködés. Könnyedén jár a keze, figyel a szeme, a vas pedig nyúlik, rojtosodlk, görbül, ahogyan csak akarja. Szerszáma három kalapács, az üllő és a tűz. A többi a fejé ben és a kezében van. Amikor már ügy véli, nagyjából kész a levél, kiviszi az udvarra, ráteszi egy vaslapra, és szemlélni •V . V...... ,v...,.y.W-y,.-.. y Reicher János: Pagoda 119651 kovácsoltvas kezdi minden oldalról, hogy lássa, milyen, hol kell még rajta valamit igazítani. Végül újra felizzítja, és izzón bedugja fáradt olajba. Szökik, ser- ceg a zsiradék, ég az olaj. A- mikor kihűl, drótkefével letisztítja a kecses kis levelet. A ráégett olaj, mint valami zománc, csillog. — Megnézheti — mondja —, micsoda szép formája van — és maga is csodálattal nézi a valóban szép formába kénysze- rített, előbb még idomtalan vasdarabot. — Látom, élvezi a munká játi — Ilyen melegben nem ép pen élvezet itt ebben a füstös műhelyben forgatni ezt a ki lós kalapácsot, de én azért csak akkor érzem magamat jól, ha itt lehetek. Sőt, ml tagadás, Itt nem is szoktam nagyon elfáradni, legalábbis nem annyira, mintha mondjuk felmegyek a városba. Mondom Is mindig az asszonynak, amikor megjövök, hogy fáradtabbnak érzem magamat, mintha egész nap az üllőt vertem volna. Közben átmegyünk Reicher János nemrég épült házába, a- hol a kilincsektől az akasztókon, a kandallórácson keresztül minden az ő keze munkáját dicséri. Nehéz, nagy kovácsoltvas csillárok, falílámpák, hamutartók, asztal, székek. Itt az emlékezetes pagoda is. Aztán egy nagy harcsa, majd egy férfikéz, ahogy a kígyó nyakát szorítja — és mindez vasból tűz és kalapács segítségével készült. Megkérem, szorítsa ökölbe a kezét, mintha a kalapácsot tartaná. Hihetetlen, hogyan is tudta ilyen pontosan, szinte anatómiai pontossággal kiverni, szobrászati tökéllyel megalkotni ezt a kezet? Bejárta Olaszországot, megnézte a régi mesterek munkáit. Szeretne még elmenni Görögországba és a Szovjetunióba, megnézni Leníngrád kovácsoltvas kapuit, ablakrácsait... És itt van még valami, amit talán az idős mester, Bártfay Gyula szobrászművész tiszteletének nevezhetném. Saját munkái fölött az idős mesternek talán a legszebb és legemlékezetesebb alkotásai állnak: Beethoven, a Vak fiú, a Menyecske és az Anya szobra. A- jándékba kapta a mestertől, biztatásképpen, hogy legyen ereje és kitartása. — Nem szeretett volna mégis inkább szobrász lenni? — Amikor felvettek az akadémiára, akkor igen, de később már -soha. A vas, az nem olyan, mint az agyag, hogy feldobom, s ha nem Jó, hát levakarom. Nem, a vassal nem lehet játszani. A vas kemény és forró, néha még a kesztyűn keresztül is éget. De ez a szép benne... Németh István Hogy lehet ezt TefüjnJ? A bíró felemeli mind a két kezét. Valamelyik beugorhatott a lesre, és most szabadot rűgat a javunkra. Egyik partjelző sem int. A bíró odaszalad a tizenegyes ponthoz. Onnan rúgják kifelé? Dehát miért éppen onnan? „Mi van, bíró sporttárs?" „Szándékos kezezés! Belül a tizenhatoson!“ Rám mutat. „Mellel vettem le a labdát!“ Elfordul tőlem. Ez nem igazi Ez nem lehet igaz! A közönség felmorajllk. A bíró kéri a labdát. Leteszi a tizenegyes pontra, jobb lábával rááll. „Bíró úr, mellel vettem lel“ „Mindent láttam!" „Nem igaz, nem igazi Nem láthatott semmit!“ Aprókat fütyül, int, hogy mindenki menjen kívül a tizenhatoson. „Bíró úr, ha ezt meg meri csinálni, én... én...! Ezt nem csinálhatja meg velünkl“ Újra fütyül... „Én nem bánom, utána akármi lesz.. ,1 Az édesanyámat ne lássam meg soha többet, ha hozzá ért a kezem. Esküszöm, bíró úri Kérdezze meg a partjelzőket!“ „Kiállítottam... — tart egy kis szünetet ha még egy szót szól, vegye úgy, hogy kiállítottam!" Nagy II. hátulról lefogja mind a két kezemet. Megpróbál a partvonal felé vonszolni. Furkó is odajön ... jani olyan erősen szorít, hogy belefájdul a csontom. „Hogy az a nagyonjau isten azt a nagyon Jau édesanyját az Ilyen bí- rauknak!“ „Mit jár a szátok? Az előbb nem adta meg, most megadta." „Állítsd már le magadl Úgyse vonja vissza!” Jani elengedi a karomat De ott marad mellettem. Megszólal az Állóhely> Mocorognak a rendőrkutyák. „Mit Izgultok? — ordít Szandál. — Én tíz tizenegyesből kilencet kivédek! Még azoktól Is, akik tudnak tizenegyest rúgni." Balbekjük odamegy, igazítja a labdát. Hátrál, lő... Szandál elvetődik, ballábbal kinyúlt, és messze kirúgja a labdát a tizenhatoson túlra. Nagy I. rohan utána,.. „Az anyádat! Kivédem a szemedet is. ha kell!" 86. perc A Mester odafut az oldalvonalhoz. „Gábor, Gábor, előre!“ Hamarább érek fel a tizenhatosukra, mint az akció. „Maradj elöli“ Sanyigyüró is ordítozik, ott lapul az oldalvonal mellett. „Hát mégis csak én rúgom be a csapatot az NB I-be? Édes istenem segíts meg! Add, hogy sikerüljön ... hadd rúgjak egy gólt..." Megzavarodlik a közönség. Nem tudja, mit tegyen? Tüntessen-e a bíró ellen, vagy ünnepelje Szandált? „Gábornak a labdát!“ Ordít a tömés.
