Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-12-04 / 49. szám
' "■ * s « <Q O r**4 ^ s T a ► o * <i $ TJ I OD §2 2 rsi I R J ^05 ff} co V.— IIWJ 3 * J 9* \ A szomszédék Gyurkája elsős. Tegnap lógó orral jött játszani az udvarra. Kérdem tőle, ml tör- tént. — Három ravasz számtanpéldát kellett megöl* dánunk, és a tanító néni még azt Is mondta, hogy nemcsak jól, hanem időre Is el kell készülni va- lamennyi feladatnak. — De hiszen te szeretsz versenyezni, és ha jól értettem, akkor az verseny volt... — Hát, persze hogy szeretek! Az első példá- val nagyon hamar elkészültem, de akkor észre vettem, hogy apu az este meghegyezte a színes ceruzáimat. Nem akartam rajzolni úgy Igazából, csak ki akartam próbálni a zöldet, mért azt szeretem a legjobban»., Olyan gyönyörűen rajzolt, szóltam Is a szomszédomnak, a Pistinek, nézzen már oda, csoda történt a ceruzáimmal. Füvet rajzoltam meg virágokat, és az egész osztályt a tanító nénivel együtt. És akkor Jutott az eszembe a nagy verseny meg a két megoldatlan példa. Az egyiket már majdnem megoldottam, amikor kicsengettek .., — És most ez bánt? — Engem nem, de anyut igen. — És a tanító néni mit mondott? — Ugye, hogy ő a fontos?! Én is mondtam a- nyunak: a tanító néni még mindig megdicsért, ha szépet rajzoltam és most senki sem rajzolt neki, csak én. Biztosan jobban örült az én rajzomnak, mint a többiek számtanpéldájának. Te mit gondolsz?, Zácsek Erzsébet Ü ft.apa m, ß Ili í ú iLtm ni s Az üzlet valahogy mindig fokmérője volt a valós életnek. Sok az áru, kevés a vevő: valami nincs rendben az anyagiakkal. Tolongó vevősereg az üres pultok előtt: baj van az áruellátással. Áruval teletömött polcok, embertömeg a pulton Innen: minden a legnagyobb rendben. Persze ez így egy kicsit leegyszerűsítve hangzik, de az ember mindig is hajlamos az egyszerűsítésre. Ilyen gondolatok jártak az eszemben, amikor a napokban betévedtem a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) könyvesboltba. Most azonban nem az üzlet, az áruellátás és a vevő oly sokszor bonyolult kapcsolatának a- nyagi vetülete érdekelt Valami másnak a fokmérőjét kerestem. Az üzletben nem volt hiánya a vásárlóknak, sőt talán egy kicsit többen is voltak, mint amennyire a bolt méreteinek tervezésénél számítottak. A polcokon bő és széles skálájö választék. Egyszóval amolyan tipikus karácsony előtti hangulat. Az elárusítónők szorgalmasan forgolódtak a pult mellett, hogy minden igényt a lehető legjobban kielégítsenek. Ezért csak valóban néhány percre tudtam munkájuktól elcsalogatni az üzlet vezetőjét, Fekete Irmát. — Akkora a forgalom, hogy most csak másodpercnyi időm van. — Csak egy kérdés erejéig tartom fel1. Mennyi könyvet adnak el itt? — Erre könnyen tudok válaszolni. Évi tervünk közel két és fél millió korona. Járásunkban még három könyvesbolt van: Somorján (Samo- rín), Nagymegyeren (Calovo) és Bősön (Gabőíkovo). Azok évi terve meghaladja a másfél milliót, tehát összesen mintegy négymillió korona, amelynek a fele könyvtárakba, intézményekbe megy, a másik felét a pultnál adjuk el. Még annyit, hogy az évi tervet százöt-száztíz százalékra teljesítjük — fejezi be a villám- interjút, és már siet is vissza a vevőihez. Itt van tehát a fokmérő, a mérce: a csallóközi ember évente több mint kétmillió koronát költ könyvekre Nemcsak azért, mert telik rá (bár ez sem érdektelen), hanem azért, mert szükségét érzi az olvasásnak Mivel a közpénzen vásárolt könyvek a könyvtárakban is őt szolgálják, így több mint négymillió korona értékű szellemi táplálékot fogyaszt é- vente Az a csallóközi paraszt, zsellér, napszámos, aki harminc évvel ezelőtt még a könyvet csak úri huncutságnak tartotta. Ennyit fejlődött a három évtized alatt, és ez nem is kevés! Horváth Rezső ISESfcÜ
