Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-30 / 44. szám
HAZAFIASSÁG A TETTEK KÉRDÉSÉ Október 28-án háromszoros okunk van a megemlékezésre. Hatvanegy évvel ezelőtt alakult meg a Csehszlovák Köztársaság, harmincnégy évvel ezelőtt vált törvényerejűvé az államosítás, tizenegy éve annak, hogy meghirdették az ország föderatív elrendezését. A három évfordulóval kapcsolatban tudatosítjuk hazánk kommunistáinak harcát a dolgozók szociá'- Jis és nemzetiségi egyenlőségéért. Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulása óta egy olyan államért küzdött, amely a munkások, parasztok és a többi dolgozók hatalmának az eszköze. Ez az állam Jelen fejlődési időszakunkban tökéletesíti munkamódszereit, gazdasági, nevelési, kulturális és honvédelmi téren. Ezért szilárdítjuk szocialista államunkat, tökéletesítjük minden egyes részlegét, hogy Jobban szolgálják egész társadalmunk ügyét. A hatodik ötéves tervben hazánk nemzeti jövedelminek 3,8 százalékát tudományos ás kutatómunkára költi. Hogyan vesszük ki részünket ebből a munkából. mi SZISZ-tagok? Elünk-e a tudományos-műszaki forradalom adta lehetőségekkel, mennyi idő alatt valósítjuk meg munkahelyünkön a másutt bevált ötleteket, újítási javaslatokat. Odafigyelnek-e a gazdasági vezetők a fiatalok kezdeményezésére, támogatják-e őket. Gazdagítják-e saját tapasztalataikkal? Erről és ehhez hasonló kérdésekről tanácskozott a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának legutóbbi plenáris ülése. Móni az elégedettség volt a jellemző a fiatalok tanácskozására, hanem a kritikus hozzáállás. „A tudományos műszaki fejlődés elválaszthatatlan a fiataloktól, a haladás ügyét mindig a fiatalok vitték előre. Az ifjúságra annyira jellemző forradalmi rnmani. n-r. már másképp értelmezzük, mint ötven Ennek az államnak a szeretete, hazafiasságunk elmélyítése igen fontos feladata a Szocialista Ifjúsági Szövetségnek is. Ezért hirdeti a SZISZ a cselekvő hazafiasságot. Társadalmunknak ugyanis sokoldalúan képzett, kultúrált, nagy szaktudással rendelkező, politikailag a szocializmus ügyének odaadó emberekre van szüksége. A szocialista öntudat természetesen nem születik magától, hanem a sokoldalú nevelő munka és a szocialista vívmányok összességének eredménye. Ezt a néhány gondolatot azért tartottuk szűk* ségesnek elmondani, hogy október 28=a ma Is arra az Ismert tényre emlékeztet, hogy a szocialista hazafiasság elsősorban a tettek kérdése, s ma is érvényes Element Gottwaldnak az az ismert jelszava: „Építsd hazádat, a békét erősíted!“ —S— évvel ezelőtt — mondta vitafelszólalásában Danié) Fu- tej, az SZLKP KB osztályvezetője — ée elsősorban a bátor, egészséges becsvágyban, az információk rengetegében tanósított biztos tájékozottságban és nem utolsósorban az idegen nyelvek tudásában kell, hogy megnyilvánuljon.“ A SZISZ-ben a fiatalok tudományos-műszaki tevékenységének többféle formája van: Zenit, Fiatal szakemberek vetélkedője stb. Már a rátermett, tehetséges közép- iskolások is komoly tudományos munkát fejtenek ki, számos gimnázium és szakközépiskola kutatóintézetekkel karöltve konkrét feladatokon dolgozik. Hasonló a helyzet a főiskolásokkal, de a tudományos és alkotómunka igazi bázisai a gyárakban ás az üzemekben működő komplex racionalizáló brigádok. Mindenekelőtt ezek működésének kell adni tágabb teret. A közelmúltban megtartották a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának IX. ülését, amelyen jóváhagyták szövetségünk munkájának 1980. évi irányelveit. Az Irányelvek tartalmazzák törekvésünk legköze* lebbi céljait; azt, hogy miképpen fejleszthetjük tovább a SZISZ-alapszervezetek és a pionírcsapatok munkáját, mivel járulhatunk hozzá a CSKP XV és a SZISZ II. kongresszusa határozatainak teljesítéséhez, népgazdaságunk építéséhez. Hiszen mint ahogy azt Miloslav Doőkal, a SZISZ KB elnöke is hangsúlyozta az ülésen mondott beszédében: napjaink hősiessége a becsületes munka. Ez a dokumentum lesz egy évi munkánk irányadója, ezért lapunk belsejében teljes egészében közöljük. Kér* jük a SZISZ járási bizottságainak dolgozóit, hogy a címükre érkező példányszámokat méltányosan osszák szét az alapszervezetekben. Kritikus hozzáállással