Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-23 / 43. szám
1976, komb. technika Varga Lajos: Madonnák Ég áldjon, Kirké ! Mit kezdjek kopott titkaiddal, disznóvá varázsló olcsó trükkjeiddel? Csorbult szerszámaiddal mit faragjak? Mocsaraidon milyen virágot szedjek? Léggömbbel kelek át hídjaid fölött, kőbaltám, kopjám, íme, rád hagyom, de a parázsból viszek egy marókkal, és ittfelejtem minden lábnyomom. Kövület Számolatlan titkok, falra hányva énekek, félhomályban tikkadó szótalan rovások, méretek nélküli mesék az éjszakában, miféle éjszakában, miféle mesékben . -. arcátlan göröngyök bokáig feketében. Talpig gyalázatban és megnyírva kopaszra, fülig hasadt szájjal, oszladó pusztulásban, parázsló kazlak közt agyoncsépelt kürtök. Fehér szoknyák alját fodrozó látomás. A hóesésben egy asszony menekül, karján izotóphulladék, bemocskolt muzsika, vonszol, magával faekét, vonszol elnémult zenekart. n önarckép az ablaknál Lelegeletlen zöld mező legközepében éhező: Csontváry Kosztka Tivadar, szivárványos a zivatar. Körötted mustáros homok, azt kiáltozod: szomjazok. Mária kútja felbuzog, káromkodnak a cédrusok. Gácstól Názáret messze van, hová csatangolsz hontalan? Besztercebánya és Athén, hever egyazon féltekén: Mária kútja kiapad ... Tócsából iszik a lovad. Tócsából iszol magad is, száját tátja a piramis. Pemzlidnek hegyén zöld mező, nincsen testednek temető. Nincsenek mennyek, nincs pokol, istenekkel sem alkuszol. Az ördögökkel ctmborálsz s az éhhalálig meg sem állsz. Ott egy meszesgödörbe lépsz: lángként, lángtalan, lángig égsz. » Miféle fából faragott lovak vágtája? Kőbalták, kopják, bruttóregisztertonna látomás, s terített asztál az elprédált tavaszban. ST: dombok közt elszórva fekvő kis tanyákon kívül mindenütt sötétség u- ralkodott, csak az autóút melletti kocsma cégtáblája világított. A színes neon- betűk felvillantak, kialudtak ... Az út párkánya mellett ballagó magányos férfi egy ideje figyelmesen nézte a villogó fényt. Csuklyás kabát volt rajta, kezét mélyen zsebébe süllyesztette. Jobb kezével görcsösen markolászta a zsebében lapuló 38-as revolvert. Amikor mintegy száz méternyire megközelítette a kocsmát, megállt. Figyelmesen megnézte az épület előtt parkoló gépkocsikat. Nem volt közöttük rendőrségi autó. Megkönnyebbülten felsóhajtott, és elindult a bejárat felé. Mielőtt benyitott volna, az üvegen át szemügyre vette a kocsma vendégeit. Szemlátomást helybeliek voltak, elgondolkodva hajoltak poharuk fölé. Cannon, a magányos férfi benyitott. A fejek egy röpke pillanatra feléje fordultak, aztán mindenki visszatért poharához. A kocsmában csend volt, csak a rádióból szűrődött halk zene. Cannon a söntés végében levő székre ereszkedett, s közelebbről is szemügyré vette az iddogálókat. Súlyos, kérges kezük a söntésen nyugodott, arcukat barázdásra szelte a nap, a szél. Beleillettek a vidéki tájba. A söntés mögött kopasz, mosolygós emberke állt. Egy poharat törölgetett éppen, időnként a fény felé emelte, megvizsgálta, eléggé csillog-e. — Nem hallottam a kocsiját — nézett Cannonra. — Mit parancsol? — Csak egy kávét. — Biztos, hogy elég lesz? — érdeklődött fejcsóválva a kocsmáros. — Biztos — bólintott rá Cannon. A széken ülve beszívta a kávé illatát. Most érezte csak, mennyire elfáradt. Elege volt a gyaloglásból, egyébként Is sürgősen el kellene tünnte erről a környékről. A zene elhallgatott, megkezdődött a hírműsor. Cannon letette a csészét és a fülét hegyezte. A bemondó éppen a rendőrség közleményét olvasta fel: reggel ismeretlen tettes ki akart rabolni egy önkiszolgáló üzletet. Egy fiatal alárusító ellenállást tanúsított, erre a támadó lelőtte. A gyilkos u- tán széles körű nyomozást indított a rendőrség. Aki bármilyen fölvilágosítást tud adni az esetről, minél előbb jelentkezzék a rendőrségen. Ezek után a személyleírás következett. Cannon megállapította magában, hogy a ránylag iól eltalálták az életkorát, magasságát és testsúlyát. A haja színét azonban már nem. Még a csuklyás kabátról is említést tettek. Minél előbb meg kell szabadulnia tőle. Cannon óvatosan körülkémlelt, hogyan viselkednek a többiek. A híradás azonban nemigen érdekelhette őket, egyik sem tekintett fel, nyugodtan itták sörüket. A kocsmáros most egy tepsit sikált a söntés mögött. A hírműsor véget ért, ismét felcsendült a zene. Erősödő autózúgást hallott, erre kívánCannon szép lassan felállt, egy fémpénzt csúsztatott a söntésre, és kisétált a kocsmából. Senki sem fordult meg utána. A parkolótéren az autó mellé lépett, óvatosan kinyitotta a hátsó ajtót, becsúszott az ülésre, és elbújt a széktámla mögött. Zsebéből elővette a revolvert. „Most végre ellóghatok erről az átkozott környékről> — elmélkedett magában. — De hol az ördögbe marad olyan sokáig az a pasas? Ogy látszott, sietős a dolga. Talán csak csian kitekintett az ablakon. A parkolótérre egy nagy, erős kocsi kanyarodott be, a legújabb modell. „Ezzel rövid idő alatt árkon-bokron túl lehetek“ gondolta Cannon. Fiatal férfi szállt ki az autóból. Jó harmincéves lehetett, elegáns, kockás felöltőt viselt. „Jobb, mint az én csuklyás kabátom“ — villant át Cannon agyán. — "stét, Lee! — köszöntötte a bevihar- zó férfit a kocsmáros, az azonban ügyet sem vetett rá, egyenesen a telefonfülkéhez rohant, és lázasan kutatott zsebében apró után. nem ült le 6 ts egy Italra?" Valójában azonban úgy érezte, most már türelmes lehet. Az a lényeg, hogy megfelelő autóra talált. Es várt. Ideje volt hozzá. Jó -negyed óra múlva léptek közeledtek a kocsihoz. A tulajdonos jelrántotta az ajtót, egy pillanatra a kocsi belsejében ki- gyűlt a fény, aztán a Lee-nek nevezett férfi berántotta maga mögött az ajtót, begyújtotta a motort, a gázpedálra taposott, és a kocst mint egy nyíl megugrott. Ä kerekek alól szétrepült a salak. Az autőútra térve a vezető egyre fokozta a sebességet. Cannon várt néhány percig, aztán felegyenesedett a hátsó ülésen, a revolvert a férfira irányította és megszólalt: — Maradjon veszteg! A férfi riadtan hátrafordult, egyidejűleg elrántotta a kormánykereket. — Az utat nézze! — parancsolt rá Cannon. — Rövid időre bérbe vettem az autóját, s addig hajt, amíg nem szólok, hogy álljon meg. Vigyázzon, fegyver van a kezemben, ha esztelenséget kísérel meg, könnyen elsülheti — Ogy látszik, a rablóhoz van szerencsém — jegyezte meg a férfi, a visszapillantó tükörben megszemlélve hívatlan útitársát. — Eltalálta — bólintott Cannon. — Ep pen azért kövesse utasításaimat, ne látsz- sza meg a hőst! XXX — Tudjátok, ki volt az a fiatalember? — fordult a kocsmáros a vendégeihez. — Lee Browne. — Mi van vele? — érdeklődött az egyik vendég. — Nyakig pácban van szegény fiú — csóválta fejét a kocsmáros. — Elsikkasztotta az apósa pénzét, s az öreg a múlt héten észrevette a csalást. Fel akarja jelenteni Lee-t, s hogy a baj még nagyobb legyen, szegény gyereket a felesége is el hagyta. Nyilván azért ts könyörgött az a- pósának telefonon, hogy most az egyszer nézze el a dolgot, mindent jóváiesz. — Ha azonban jól hallottam — szólalt meg az egyik iddogáló —, az öreg haltha tat lan. — Hát Igen. Mondom, nagy pácban van ez a Lee, félő, hogy még valami bolondot csinál — bólintott a kocsmáros részvevő arckifejezéssel. XXX — Mondtam, hogy lassíts! — kiáltott rá Cannon az autóvezetőre. — Vedd le a se bességet, különben keresztütlölek. Hallod? Lee Browne azonban nem hallgatott rá, hisztérikusan felnevetett, és még jobban taposta a gázpedált. A sebességmutató 180-at jelzett. — Ember, mi az ördögöt csinálsz? — ü- völtött Cannon. — Azt hiszem, rossz lóra tettél, öregem — szólt hátra a fiatalember. — Bn ugyanis egy életunt fickó vagyok. Feltűnt az utolsó kanyar. Lee levette kezét a kormánykerékről, és befogta a szemét. A kocsi teljes sebességgel rohant az útpárkány felé. — EgekI — üvöltött fel Cannon, miközben a kocsi zuhanni kezdett a szakadékba.
