Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1979-10-23 / 43. szám

6 I§H| -----------­A Kis RMN r Jövőre ötvenedik évfolyamába lép a vi­lághírű koSicei (kassai) Békemaraton. Az idei, negyvenkilencedik évfolyam előesté­jén rendezett sajtófogadáson is szó esett a nagy jubileumról. A rendezők már most kérték a sajtó képviselőit, foglalkozzanak jelentőségéhez, súlyához mérten az évfor­dulóval, amely izgalmas, szép versenyt 1- gér. Az idei, a „szürke" évfolyam csak papí­ron számított eseménytelennek. A valóság­ban — jóllehet ezúttal nem álltak rajthoz a fenomenális koreaiak és az utolsó előtti pillanatban az NDK-beli Cierpinski, a mon­treali olimpiai bajnok is lemondta részvé­telét — izgalmas, jó időt hozó, élvezetes versenyt láttunk. A győztes finn versenyző magabiztosan futva, szinte végig vezetve bizonyította be, hogy a moszkvai olimpián is szerezhet né­mi meglepetést. XXX A rajt előtti utolsó órák az űrhajé-kilö vőhelyek hangulatát idézik. A fő téma az időjárás, amely eleve meghatározója lehet a verseny kimenetelének, atmoszférájának s annak is, hogy ezrek vagy tízezrek szur­kolják-e végig a negyvenkét kilométeren át pergő, gyakran kiszámíthatatlannak lát­szó eseményeket. Szombaton este, miután korán nyugovó­ra tértek a futók, és a Slovan-szállőban már csak a rendezők, újságírók és edzők nyüzsgését tanulmányozhattuk, csípős, szin­te jeges északi szél fújt, és a hőmérséklet csaknem a fagypontra süllyedt. Éjszaka azonban csoda történt. Elült a szél, felmelegedett a levegő, va­kítóan kék égbolt és lézerként villogó nap várta a futókat. £s természetesen nemcsak őket — az országút mindkét szélét sűrűn szegélyező kíváncsiakat, szurkolókat, buz- dítőkat, akik nélkül elképzelhetetlen len­ne mór a Békemaraton. xxx Az újságírókat és fényképészeket egy au­tóbusz és egy nyitott teherautó; az edző­ket és tolmácsokat egy másik társasgépko­csi, a verseny rendezőit és védnökeit sze­mélyautók szállították a „pályára", amely az országhatár előtti utolsó község (Seöa- •Szina) és a város közötti aszfaltút volt most is. Az autóbusz gyakran megállt, ilyenkor bevártuk az élbolyban futó maratonistákat, szemügyre vehettük stílusukat, légzéstech­nikájukat, arcukat, amely különösen ilyen­kor a „lélek tükre". Ügy vélem, egy ilyen futóversenyt kétfé­le szemszögből lehet nézni. Aki még so­hasem futott le egyszerre többet, mint öt kilométert, aligha értheti a maratoni táv hangulatait, az olykor katarzisig fokozódó z > o o o N m m A győztes (2:15,12 óra) megpróbáltatásokat, egyszóval mindazt, a- mire azt mondjuk: legyőzni önmagunkat is. A legkényelmesebb helyzetben a másik, a népesebb tábor tagjai, a nem futók vannak, akik éppen úgy nézik a futóversenyeket is, mint csaknem az egész emberiség az űr- utazókat — stresszeiktől, kis és gigászi küzdelmeiktől távol, a páholyból szinte. A futás, századunk egyik nagy témája, lassan-lassan mindennapjaink része, egész­ségünk megőrzésének egyik feltétele, csakúgy, mint a vitaminok vagy fehérjék Más persze öt kilométereket, stressz nél­kül kocogni egyedül az erdei ösvényen, és más negyvenkétezer-százkiiencvenöt métert teljesíteni az ellenfelek gyűrűjében. Miért szenved a maratoni futó? Miért áldoz na ponta négy öt órát egyetlen életéből ilyen célra? Miért folytatja a ve-senyzést azok után is, hogy előzőleg két ízben is (mint a Békemaraton idei győztese) görcsöket kapott a pályán, és feladni kényszerült a versenyt? Róbert Bärenhaut felvételei Ahány futó, annyi válasz. tme, két vallomás a Békemaraton részt­vevőitől: Clayton: (Ausztrália, minden idők leggyorsabb maratoni futója). — Szeretek győzni. Mindig és mindenben. A marató- non gyakran még saját félelmeimet is le kell bírnom ahhoz, hogy győzhessek a töb­biek fölött. Verseny közben nem gondolok semmi másra, csak arra, hogy első legyek. Hogy kibírjam! Kortelainen: IA huszonkét éves finn futó» tavaly a harmadik, idén az első lett a Bé- kemaratonon. Kél óra tizenhat perc körü­li idejével egyébként esetleg olimpiát is lehet nyerni.) — Finnországban sok a jé futó. Nurmi után itt van Viren például. Nálunk sokan fúlnak, mert sok a példakép. Szeretnék o- limpiát nyerni, ha lehet, Moszkvában már. Akkor huszonhárom éves leszek. Megszakí­tottam főiskolai tanulmányaimat, hogy min­den nap edzhessek, csak ennek élek mos­tanában. Azért futok, hogy olimpiát nyer­hessek. xxx Némelyik futó már a rajt utáni harma­dik kilométeren izzad. Van olyan, aki nem törődik a külvilággal, csak a versenyre összpontosítva halad egyre tovább. Sokan visszapillantanak az újságfrókra, megköszönik tekintetükkel a biztatást. Kortelainen harmincöt vagy talán még több kilométeren át halad a mezőny élén. A forduló előtt egy kis időre elvesztette ugyan a vezetést, de visszaverte a roha­mot, és Szinától a csermelyi stadionig sen­kit sem engedett maga elé. Törékeny, ötvenötnél alig több kilé sú­lyú, világosszőke finn férfi. Arcán talán a kamaszkor pörsenései még, kis válla szin­te elvész a tűző napsütésben. Kék-fehér, nemzeti színű mezben és nadrágban fut. Kidolgozott az izomzata, aránylag erős láb­bal, kevésbé kiépített felsőtesttel. Nem e rőlködik, szigorú tekintettel fut, mintha ön­maga előtt is vizsgázna, mintha kíváncsian figyelné magát, akár egy gépet: kamato­zik-e a napi negyvenöt kilométernyi be­fektetés? Talán Nurmi tntott Így, ilyen könnyen, de mégsem felszabadultan. Az első halvány mosnly tíz kilométerrel a eél előtt suhan át az arcán. A város szélén fut már, előtte a Dóm tornya feketéink, és egyre több az ember az űt szélén, egyre biztatóbb, egy­re lélekemelőbb a taps. xxx Üjságfró-kollőgám rövid interjút kér Ján Margitétól, a rendező bizottság elnökétől abbéi az alkalomból, hogy a hírügynöksé­gek nemrég röpítették világgá Leonyid Brezsnyev berlini beszédének részletet kö­zött azt is, hogy a Szovjetunió húszezer katonával csökkenti az NDK-ban állomáso­zó egységeit. — A Békemaraton egyik legfőbb célja az emberek közötti barátság, a sport segítsé­gével történő közeledés előmozdítása. Min­den évfolyam szervezése során az a cé­lunk, hogy lehetőleg minél több országból jöjjenek ide a futók, űrülök. hogy szerény munkánkkal mi is a békét szolgáljuk, a barátságot, az emberek közeledését, xxx A negyvenkilencedik évfolyam befejező­dött, s megkezdődött a jövő évi jubileumi verseny szervezése, előkészítése. Jövőre a moszkvai olimpia után adnak egymásnak randevút a maratoni futók. J6 volna, ha Kortelainen jól szerepelne a szovjet fővá­rosban. Csehszlovákia keleti csücskéből so­kan szurkolnak majd neki. Batt& György EGY TENISZEZŐ A HALHATATLANSÁG KÜSZÖBÉN (Befejezés) Első számú teniszreményságünkről (vagy első számú teniszezőnkről?), Ivan Lendlről nyugodtan elmondhatjuk, hogy szerencsés csillagzat alatt született. Mert ki tudja, hogy mi lett volna belőle, ha odahaza- ab­ban a korban, amikor a szülők rendszerint már terveket szőnek gyermekük jövőjéről, mondjuk hegedűre, zongorára, angolra vagy mit tudom én, mire kényszerítik, mint sok más apa és anya. Lehet, hogy lett voina Í belőle egy életunt hegedűs valamelyik ze­nekarban vagy középiskolai angol nyelv­tanár. Így azonban nemcsak hazánk, ha­nem földünk egyik legjobb teniszezője lett belőle, erről nem is beszélve, hogy még botrányosan fiatal, és jellembeli tulajdonsá­gai révén igencsak sokat fejlődhet. Mindez annak köszönhető, hogy szülei hagyták — minő figyelmeztetés sok más szülőnek I —, tegye, amihez kedve van. A- miőta Íz eszét tudja, a labdákat gyűjtöget- | te a pályán, többnyire édesanyja -mérkőzé­sein, aki korábban Jenistová néven csapat­ban és párosban többször is országos baj­nokságot nyert. Amíg a reggelijét fogyasztotta, ilyen fa­miliáris dolgokról beszélgettünk. Először persze elnézést kértem, hogy nem szeret­ném evés közben zavarni. Inkább megvá­rom, míg befejezi. — Nem tesz semmit — felelte —, csak nyugodtan kérdezzen. Lassan ezt is meg kell szoknom. Éreztem & hangjából, hogy nemigen van ínyére a népszerűség. Legszívesebben to­vábbra Is egy ismeretlen ostravai gimna­zista vagy főiskolás maradna, esetleg teni­szező, mondjuk huszadik a rangsorban, akit csak jegyeznek, de nem tömjéneznek kö­rül. Mondte-m is neki, nem jobb lenne, ha klubot, esetleg lakhelyet változtatna? El­végre Ostravában tévőiről sincs olyan kon- kurrencia, mint mondjuk Prágában. — Lehet, de higgye el, hogy nekem ép­pen az a nyugalom felel meg, ami Ostravá­ban van — mondta olys-n meggyőzően, hogy szavaiban nincs mit kételkednem. — Néha leruccanok Pferovba, hogy egy kis változatosság is legyen az életemben. Egy darabig hallgattunk, és addig ez ju­tott eszembe, hogy a kollégák, akik kül­földre is elkísérték, azt mondták róla, hogy ez a fiú mindig akkor érezte magát Iga­zán az elemében, ha vége volt a tornának. Szinte felvillanyoződott, amikor , hazafelé tartottak. Hát nem kisfiú még akkor is, ha száznyolcvanhat magasra nőtt? Miután befejezte ez evést, ö törte -meg a csendet: — Tudja, hogy milyen izgatott voltam a prágai Davis Kupa-találkozó előtt? Az* le sem lehet írni. Először játszottam a átva- nicén Davis Kupa-mérkőzést, ráadásul o- lyan döntő fontosságú találkozón. Mosolyogva fogadtam ezt a töredelmes vallomásnak is beillő kijelentést. — Ügy tűnt fel nekem, hogy olyan nyu­godtan, szinte természetellenesen „túlvilá- gian" játszott a Johansson elleni sorsdöntő mérkőzésen, mintha nem is érdekelné, hogy alakul az eredmény — feleltem neki — Mintha- már előre biztos lett volna a mér­kőzés kimenetelében. — Ó, köszönöm — adta vissza a labdát —maga az első, aki azt mondja, hogy a mérkőzéseken nyugodt vagyok, pedig hej, de borzasztóan izgatott voltam. Csöppet sem éreztem magam a saját bőrömben. Az e- gészben közrejátszott az Is, hogy az em­berek már jó előre azzal biztattak lépten- -nyomon, hogy ezt a találkozót megnyer­tük, pedig az ördögöt nyertük meg. A te­niszben minden lehetséges. Johtnssonnal ugyan életemben soha nem játszottam, és , nem tudom, hogy ez jó-e vagy rossz, de tudtam róla, hogy nagyszerű teniszező. ,, Legalábbis az volt a térdműtétje előtt. Most ,-j már örülök, hogy sikerült őt legyőznöm. Több mint ötórás küzdelemben. A tenisz története kevés Ilyen mérkőzést jegyez. Ivan például a második játszma hatodik játékában Johansson cdogatásánál hatszor , verte vissza az ellenfél előnyét. Játszott-e már ehhez fogható hosszú, drá­mai küzdelmet? — Nem, ha csak nem számítom az Idén, a francia Noah-val Párizsban vívott mérkő­zést, amely közel négy óra- hosszat tartott. De hát az közönséges turnémeccs volt. Egy ideig megint csak a kávét, illetve r. Coca-Colát iszogattuk. És úgy méregettük egymást, mintha ellenfelek lennénk. Aztán mégis felvetettem a kérdést: — Le lehet-e győzni Borgot, és valóban olyan félelme­tes és hidegvérű játékos-e, mint ahogy le­írják. Vannak-e egyáltalán legyőzhetetlen játékosok? — Borgot is le lehet győzni — mondte, és a mosoly, ez a kisfiús, szinte gyerme- kies mosoly úgyszólván al sem maradhatott. Mintha nem is országos bajnoki döntőre készülne. — Csak nagyon nehéz — mondta, egy kis hallgatás után. — Sok mindent beszél­nek róla. Hogy, hidegvérű-e? Láthatták a Stvanicén, hogy ő is hűs-vár teniszező, eki - esetleg semmit sem árul el magáról.. Fa­gyos és kimért, de a magánéletben, végte­lenül kedves és közvetlen fiú. Más dolog az, hogy a mérkőzéseken mindig megőrzi a hidegvérét, és igyekszik menekülni s nyilvánosság elől. Higgye el, hogy ebben a sportágban ez a legkifizetődőbb. Nem voltam teniszező, hagytam magem meggyőzni. De ebből adódott a követ­kező kérdés: — Kivel akadt már dolga a pályán, és minek tartja magát? — Hm —• mondotta majdnem egyértel­műen, de aztán olyan közvetlenül, Ehagy egész beszélgetésünk alatt folytatta. — Most azt várja, hogy azt mondjam, ha új ra k.ezdhetném, akkor egész biztos megint a teniszt választanám. Hát ezt ezért nem állítanám olyan egyértelműen. Korábban a kosárlabdával Is kísérleteztem. Magas fiú vagyok, nagy jövőt jósoltak nekem. Szere­tem, a focit, a hokit, tegnap megnéztem a , Stovan idénynyitó mérkőzését, és hacsak tehetéuC egy hokiméccset sem hagyok ki. , fiskorothbah úgyszólván mindennel foglal- koztam. Más lapra tartozik, hogy most már Csák a tenisznek élek. De ha valamit a- jánlhatok, akkor az az, hogy a fiatalok egy ideig igyekezzenek inkább minden sport­ággal foglalkozni, és csak azután döntsék el, mire edják a fejüket. Másnap játszi könnyedséggel megnyerte sz országos bajnokságot. Közben szabad koztam, hogy nem tartja-e illetlennek, hogy még feltartóztatom. — Ne tessék viccelni — mondta illő tisz telettek aztán kibe Hágtunk a Slovan tenisz pályáira, ahol már folytak a páros elődön tői. Közben egész sereg fiatal fiú és lány valósággal megrohamozta a bajnoki cím várományosát autogramért. — Hát lehet ezt bírni, Ivan? És mi e helyzet a lányokkal? — kérdeztem tőle ön­kéntelenül. — Gondolja, hogy ilyen körülmények között marad időm a lányokra Is? — ve­tette oda, majdhogynem kesernyésen. Az­tán elbúcsúztunk, mert időtorlődás miatt délután .még párosban is döntőt játszott. Arról nem is beszélve, hogy másnap meg­védte országom bajnokságát. Ez a. kis nagy fiú. Palágyi Lajos Vojtíáek felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom