Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-04 / 36. szám
CHRISTEL I KÉTELKEDIK j „Emiatt a végén még engem is azzal fognak vádolni, hogy terrorista szervezkedést támogattam“ — mondja a 39 esztendős Christel Ensslin, akinek nővére volt a terrorista Gudrun Ensslin. Utólagos nyomozásba kezdett, hogy miként is halt meg a stammheimi börtön három rabja 1977. október 18-án, a mogadisui események éjszakáján,, de ezt a nyomozást barátai annyira kényesnek tartották, hogy már többször is azt tanácsolták neki: távozzék külföldre. Ö erre azt mondja, hogy nem teszi meg ezt a szívességet azoknak, „akik még mindig azt a hihetetlen öngyilkossági legendát akarják eladni, akik a kollektív öngyilkosságról már akkor kezdtek el beszélni, amikor még nem is vizsgálták ki a halál tényleges okát.“ Christel Ensslin már nem hisz az öngyilkosságban, legalábbis abban, hogy olyan eszközökkel és olyan formában vetettek volna véget életüknek a börtön rabjai, mint ahogyan a stuttgarti államügyészség az ügyet lezáró határozatában bizonyítottnak veszi. Christel magabiztos: „Még három hónapra van szükségem, és be tudom bizonyítani, hogy a haláluk nem öngyilkosság következménye volt.“ Két éve nem hagy nyugtot neki nővérének a halála. Feladta állását, hogy legyen ideje a nyomozáshoz. Egy kölni ház udvari lakásában már egymásra tornyozódnak az aktahegyek, a szakértői jelentések és a szakkönyvek. A törékeny nő testileg is, lelkileg is a végét járja: „Két éve már csak hullákkal élek.“ Szakmai ismeretek és nyomozói apparátus nélkül először csak barátaira és egyes tudósokra támaszkodhatott. Azok sem érték be a hivatalos közlésekkel. Christel Ensslin módszere: „Utánamentem a hivatalos öngyilkossági elméletnek, azt néztem meg, hogy vajon az ügyészség és a baden-württembergi vizsgáló bizottság jegyzőkönyveiben szereplő szakértői vélemények és vizsgálati jelentések valóban alátámasztják-e ezt a verziót.“ Már több kötetes kézirat a fáradságos munka eredménye. Christel Ensslin valóban olyan ellentmondásokra és képtelenségekre bukkant, amelyeket nem magyarázhat a vizsgálatot végző tisztviselők hanyagsága. Néhány példa: A rabok öngyilkosságának motívumaként az ügyészség azt adta meg, hogy a rádió és a televízió hírt adott a Mogadi- suban történt túszszabadításről. A halál időpontját a német törvényszéki orvosok „október 18-án 0 óra 15 perc utánra“ teszik. A két külföldi szakértő, aki jelen volt a boncoláson, más eredményre jutott. Ök azt mondják, hogy éjfélkor vagy éjfél előtt állt be a halál. Az első jelentés arról, hogy a Bundesgrenzschutz emberei a túszokat kiszabadították, csak 18-án 0 óra 40 perckor vált ismertté a rádió és a tévé híradása nyomán. Hogy az öngyilkosság feltételezett motívumát minden kétséget kizáróan megállapítsák (hiszen ez egymaga eKét öngyilkos: Gudrun Ensslin és Andreas Bader léggé meggyőző lett volna a kollektív öngyilkosság indoklására), feltétlen szükséges lett volna a halál beállta időpontjának lehető legpontosabb meghatározása. De épp ez nem történt meg. A törvényszéki orvostan legismertebb szakkönyve a halál beállta utáni reakciók vizsgálatát írja elő, az izmok nyújthatóságát, a pupilla- reagálását, a véralvadás állapotát — ezeket a vizsgálatokat azonban nem végezték el. Négy tanú, akiket külön-külön hallgattak ki, s akik elsőként látták a halott Jan-Carl Raspét cellája padlóján fekve, mind azt mondták, hogy a 9 milliméteres pisztoly, amellyel állítólag agyonlőtte magát, a kezében volt. Miután kísérletek bebizonyítottak: a fegyver annyira visszavág lövés után, a lövedék nyomása akkora, hogy Raspe kezében semmiképp sem maradhatott a pisztoly, az ügyészségnek az ügyet lezáró jelentésében az áll — szemben a tanúvallomásokkal —, hogy a fegyver a keze mellett volt. Gudrun Ensslin állítólag leugrott egy kis székről, úgy a- kasztotta fel magát egy vékony kábelre, amely addig egy lemezjátszót kötött össze a hangszóró dobozával. A bűnügyi rendőrség jelentésében megegyezik, hogy „elszakadt a kábel, amikor a holttestet eredeti helyzetéből kimozdították." A bűnügyi rendőrségnek ezt a nem éppen jelentéktelen megállapítását a kábel szilárdságáról az ügyészség elhallgatta az ügyet lezáró határozatban. Előzőleg sem intézkedett arról, hogy megvizsgálják a kábel anyagát. Még azt sem nézette meg, hogy a levágott kábeldarab azonos-e a lemezjátszón és a hangszóró dobozán maradt kábelvégekkel. Az ügyészség szerint Andreas Baader tarkón lőtte önmagát. Két kezével a feje mögött tartotta a fegyverét, és „valószínűleg“ (ez a szó egyébként nem ritkán fordul elő a stuttgarti ügyészek aktáiban) jobb kezével sütötte el. De a szövetségi oűnügyi hivatal 1978. június 15-i keltezéssel szakértői véleményt adott ki (április 18-án ért véget az ügyészség eljárása) arról, hogy mikroszkópikus vizsgálattal sem sikerült pörkölést nyomokat felfedezni Baader haján, pedig ezeknek feltétlen ott kellett volna lenniük. Kísérleti lövés a sebhely nyomán azt eredményezte, hogy 30—40 centiméter távolságból kellett leadni a lövést. t Mindkét megállapítás teljességgel szemben áll az ügyészség állításával. Anatómiai alapon a .eírt módon lehetetlennek minősül Baader öngyilkossága. Christel Ensslin számára a dolog világos: „Nővérem. Anreas és Jan nem lettek öngyilkosok.“ Azt mégsem mondja, amit az országában és külföldön a szélsőséges csoportok állítanak: gyilkosok hatoltak be a börtönbe, bár ezt Christel Ensslih még el tudná képzelni. Végül is nyilvánosan is, még zárt ajtók mögött, az alkotmányra fittyet hányva, egyesek meghányták-vetették a rabok likvidálását. Mégis csodálkozni kellene azon, hogy épp egy ilyen éjszakán Stammheim tévé- Bllenőrzése és riasztó berendezése ne működött volna. Christel Ensslin nyomozásának megvan a jelentősége, szeretné a halál okát új vizsgálattal megállapíttatni. Tudni akarja, mi is történt hát Stammheimban azon az éjszakán. Erre van esélye. Számos szakértői vélemény és új vizsgálati jelentés létezik, amelyeket a stuttgarti ügyészek már nem vettek számításba, viszont az ügyet lezáró határozatukat ezek a dokumentumok legalábbis kérdésessé teszik. A baden-württembergi igazságügyi hatóságoknak Christel Ensslin rendelkezésére kellene bocsátaniuk minden bizonyítékot, már csak azért is, hogy e&y legenda továbbélésével szembenézzenek. A Magyarország nyomán Irina Ponarovszká „Amikor a Daloló Gitárok nevű beat-együttes- hez kerültem, rájöttem, hogy merőben más éneklési módra kell áttérnem. Akkor kezdtem hallgatni a Beatles, a Hollies és a Rolling Stones zenéjét. Később Barbara Streisand stílusa ragadott el“ Irina Ponarovszká 1953-ban született. Családjának éltető eleme volt a zene: édesapja, Vitálij Ponarovszkij a negyvenes évek egyik ismert észt- rádzenekara élén állt, édesanyja, Nyina Arnol- gyova zongoraművésznő volt. Irina napjai zenével feliek el, így senkit sem lepett meg, hogy jelvették a. leningrádi konzervatórium zongora szakára. A -szépen ívelő komolyzenei pályái egy váratlan esemény zavarta meg: a Daloló Gitárok együttesbe hívták énekesnőnek. A zenekar 1976-ban meghívást kapott az első szovjet rock-opera, az Orfeusz és Eurtdiké bemutatására. Irina a nagy port kavart darabban Euri- diké szerepét kapta, s nagy sikert aratott a szovjet fiatalság körében. Első kiemelkedő nemzetközi sikerét a sopotl fesztiválon érte el. A nagydíj. mellett elnyerte a fotóriporterek díját is. Az Orfeusz és Euridiké jó iskola volt számára. Igényes zenet anyaggal kellett megbirkóznia, és a színpadi munkából is kapott ízelítőt. Az utóbbi időben új szerelme, a 'dzsessz területén próbálkozik. Ella Fitzgerald és Aretha Franklin lemezei vonták figyelmét, e szép, de nehéz műfajra. Többször fellépett az elismert dzsesszmuzsikus, -Oleg Lundsztrem bigbandjévei: Oleg Lundsztrem zenekara már nem egy, azóta befutott szovjet szólista első művészi fellépéseinek volt a szemtanúja. Innét indult többek között az elmúlt év legnépszerűbb énekesnője, Álla Pugacsová is. Vrina Ponarovszká egyike azoknak a közelmúltban seregével feltűnt szovjet művészeknek, akik felfogva a modern előadási mód fontosságát, ezen a „nyelven“ próbálják magukat megértetni a közönséggel. Irinának nagy segítségére van a férje, Leonyid Kvihidz, az említett rock-opera rendezője. ö elsősorban a színpadi megjelenítés kérdéseiben tanácsolhat feleségének. Irina fiatal és tehetséges, így rajongói joggal jósolnak a rokonszenves énekesnőnek szép karriert. " Strie2enec Sándor Gammapolis Molnár György A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat és a Bellaphon cég közös felvételén a IX. Ómega-album anyaga hallható. Ez a lemez vízválasztó lehet az együttes életében, hiszen 1980. feb- ruá 28-án lejár a nyugatnémet lemeztársasággal kötött szerződésük. Még egy albumuk jelenik meg, aztán új gazda után néznek. Hogy ki lesz az új külföldi pártfogójuk, egyelőre még titok. Annyi azonban már ismeretes, hogy több mint tíz ajánlatot kaptak, s közülük kettőt a világ legnevesebb lemeztársaságától. Ahány kiadó, annyi irányzat, felfogás. Ez nagyban befolyásolja az együttes arculatát is. Az ő zenéjük az Időrabló című albumuk óta az űrzene felé irányul. A sci-fi hangulat már az első számban magával ragadja a hallgatót és végigkíséri az egész albumon. Ez azokra a da. lókra is érvényes, amelyek valamilyen oknál fogva kilógnak az űr-témakörből. Ezért érezzük földönkívülinek az egyébként nagyon is földi érzéseket és szenvedélyeket ecsetelő Nyári éjek asszonyát. A vérbő basz- szus gitár és a széles orgona- akkordok ünnepélyes köntöst kölcsönöznek a lemez legsikerültebb kompozíciójának. Az Örültek órája című dal egy a civilizáció átkaitól telített világ rémképét idézi. Molnár György fergeteges gitárszolója is e zűrzavart érzékelteti. A sztereo lemezjátszó hangszóróiból két szólamban ránk zúduló virtuóz futamok már-már azt az érzést keltik, hogy ez a szám a gitárszolók miatt készült, a többi, a dallam, a szöveg csak alibi. A hangszeres virtuozitás egyébként nem jellemző az albumra. Hangszerelésben Benkő Lászlóé a főszerep, aki a billentyűs hangszerek egész arzenáljával rendelkezik. A szintetizátor a melotron. a hegedűgép és a hammond orgona hihetetlenül széles színskálával rendelkezik, Benkő ezzel kitűnően él, különösképpen a Hajnal a város felett és az Ezüst eső című dalokban. Mindkét számban egy hangulatot próbál rögzíteni, és ehhez segítségül hívja az elektromos hanghatásokat, amelyek hitelesen illusztrálják az adott hangulatot, s belelopnak valamit a huszadik század lüktetéséből is. Várszegi Gábor szövegei eléggé távol állnak a mától, talán csak a bürokráciát ostorozó Arc nélküli ember a kivétel. A kitűnő színész, Haumann Péter gú- nyoros előadása teszi a dalt azzá, aminek szánták. Nyári István hatásos lemezborítója a zenei tartalom,& .„ utal), hangulatkeltő (a Gamma- polist az Omega űrruhában játssza a koncertokon), amolyan összekötő szál a zenekar és a lemezek között. Amíg az Ómega-rajongók népes tábora a Gammapolísnak örül, az együttes már a tizedik albumára készül. Közben még megjelenik az Omega-aranyal- bum folytatása, amely az 1971- től az Időrablóig terjedő korszakot öleli fel: A tizedik albumuk egy kicsit jubileumi is, ez biztosan szárnyakat ad készítőinek, Ügy véljük a Gammapolis sikerét nehéz lesz túlszárnyalniuk. -se-
