Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-27 / 9. szám

4 Húsán------------------­1979-BEN: USZTY-ILIMSZKBÖL Atajga ma is végtelenül nagy és gazdag. A fenyők és nyírek koronázta földben a sokat érő kincsek garmadája pihen, a folyóvizek sodrásában mérhetetlen energia rejlik. S az ember? Öles termetű, cserzett arcú, edzett, erős. Ha kell, kemény, mint a tél, ám leikéből neked adná a Bajkál fölött ragyogó nap minden rhelegét. Mennyire változott hát Szibéria, ez a kontinensnyi terület! Úgy gondolom: amennyire csak változni képes a természet a munkás, p mérnök - az ember - tudása, szorgalma, akarata által. A bratszkl repülőtéren nem várt ránk az autóbusz, amit persze előreláthat­tunk volna. így szinte rímekben pró­báltuk elhessegetni a fáradtságot és a csa­lódást lg. Mert Leningrádban a „csak tite- ket várnak“ jelszóval toborozták ezt az épí- tőtábort. Ha már az oly sokat emlegetett uszty-ilimszki faipari (komplexumnál, a bol* f-ri-rT8yar éLnémet segítséggel épülő KGST közös szibériai gyermekénél már csak a mi kezünk hiányzik, ám legyen, itt va­gyunk — mondanánk szerényen vendéglá­tóinknak, de így várunk reggelig. Ezen az éjszakán nem unatkozott a brat- szki repülőtéren veszteglő sokaság. Először tíz kubai „harcosunk“ próbálta összehan­golni énekét, Játékát. Az egzotikus csoport és a tök formájú tamtam láttán máris nagy nézőtömeg vette őket körül, s ez menten beléjük fojtotta a már-már felismerhető Guantanamerát. Még Ján, a minden lében kanál buzgó mandolinos segítsége sem mentette meg őket a kudarctól. Hat lengyelünk zárkózott csoportja a ti­lalom ellenére már a Bratszk felé vezető 15 kilométeres út egy harmadán lehetett, amikor parancsnokunk, a fáradhatatlan Igorka tenorjával végre összefogta rögtön­zött kórusunk szétfolyó énekét. Dana, a bolgár lány még mindig a Feke­te-tengerről merengett. Zavarba ejtett fur­csa kérdésével: „Te önként vagy itt?“ Fel­háborodott bennem az öreg harcos, s a kö­rülmények jó ismerőjeként figyelmeztettem, hogy Szibéria csúnyán elbánik a „kény­szerlátogatókkal!“ Elmondta, hogy a Szov­jetunióban tanuló bolgár diákok kötelesek legalább egyszer építőtáborba menni. Meg kellett Danának magyaráznom, hogy ha a nemes gondolat idővel eltorzult, az csak a rossz értelmezés műve. Hány szovjet diák jött volna örömmel helyettedl Radoszlav megunta tört magyarságával barátkozás céljából kínozni a húzódozó Ti­bit, elment hát „szaglászni“. Nemsokára talált a tömegben három magyart, ami szi­bériai viszonyok között igen figyelemre méltó teljesítmény. A fiúktól megtudtuk, hogy Moszkvában maradtak le a 160 főnyi KISZ-építőtábortól. Láthatóan alkalmazkod­tak a helyzethez, örültek a rengeteg tény képeznivalónak, és annak, hogy Radó ilyen szemfüles. így velünk utaznak tovább. Uszty—Ilimszik Az agyagos országút kemény próbára tet­te az Ikarust a 250 kilométeres úton. Ti­zennégy évvel ezelőtt az első hódítók az Angarán át közelítették meg azt a helyet, ahol most a város épül. Ma szinte szkanzen- ként hatnak az első lakók faházal, hiszen a bal parti „óvárosi“ lakásnegyed 5-9 eme­letes házakkal büszkélkedik már, és épp ebbe a városba tervezik az első 24 emele­tes szibériai „felhőkarcolókat.“ Nem csu­pán a magasba törnek itt a házak, hanem mindenekelőtt a tajgába. A szibériai őserdő sötétzöld tengere beláthatatlan messzeség­be hullámzik, de épp itt érzi az ember a legélesebben, mily könnyen sebezhető a természet. Az új város tervezésénél, amely szinte belenő az erdőbe, gondoltak a lenin- grádi mérnökök arra Is, hogy egy évszázad szükséges a sebzett tagja újjászületésére. Ezért épülnek a tágas, világos házak, be­vásárlóközpont, iskola és klub a természe­tes tisztásokon. A fák, elégedetten bólogat­va, barátságosan néznek be az ablakokon. Az üzletek elnevezésével is a természetnek hódol az Itl lakó Cédrus Aneara Fenyőcs Menekülj, ki tudsz! A kórus énekre kész. (Előtérben a riport szerzője). Gáborral azért kibékültem, később egyre többen látogatták honfitársai a három „iga­zi nemzetközi építőtábort.“ Ekkor már a munkahelyünk is közel volt egymáshoz, és a különböző anyagok el és vissza lopása­kor (nélkülözhetetlen munkafolyamat), Iga­zán jó barátok lettünk. Daniel, a bálványo­zott kubai dobosunk, kificamította a be­tonkeverőnél a karját. A „vengérek“ (ma­gyarok) tziben előkerítették az óriási épít­kezés másik végéről az orvostanhallgatói­kat, akik aztán elsősegélyt nyújtottak ájul- dozó kedvencünknek. Vasárnaponként kirándultunk a tajgában megbújó tiszta tóhoz. Itt egy pionírtáborra akadtunk, s találomra eljátszottunk a gye­rekeknek egy ismert dalt a telhetetlen kö­vér békáról, „aki“ lenyelte a kedves zöld szöcskét. Mivel a varangyot a jóságos mac- kó-Ján alakította, azontúl a gyerkőcök meg­hívása így hangzott: . Jöjjenek mind azzal a nagy bácsival, aki szegény megette a tücsköt!“ Hangyák és az óriás Tavaly télen két hónap alatt húzták fel a 180 méter magas kéményt, nemrég állítot­ták fel a Romániából szállított konstrukció­kat, amelyeket magyar hegesztők illeszte­nek össze. Pontosan velünk szemben áll az egy kilométer hosszú főépület, ebben a hall­ban összpontosul majd egy fedél alatt az egész munkafolyamat. Most a gigantikus teremben daruk cipelik a ház nagyságú al­katrészeket. A harminc futballpáiyányi te­rületű padlóra teherautók hosszú sora hord­ja a kavicsot. Akrobatikus mutatványnak Is beillik, ahogyan a hatalmas kerekű autók kígyóznak a rengeteg akadály között. Meg­szabadulva terhűktől, hihetetlen gyorsaság­gal viharoznak el — Ilyen a bolgár sofő­rök munkastílusa. Itt minden mozog, vib­rál, zörög és füstölög, és úgy tetszik, magá­tól. Védősisak nélkül nem tanácsos az ember­nek mutatkozni. A munka tempója gyorsul, a gyár szívét, a hőerőművet négy hónapon belül üzembe kell helyezni, v Nem telik bele sok idő, és a BAM közeli állomásáról, a Hreblovajánról elindul a cellulóz hosszú útjára: tíz évig Magyaror­szág, Bulgária és az NDK kapja majd az uszty-ilimszki gyár termékét. Visszagondolva arra a forró nyárra, ami kor annyira örültünk a tavalyi hónak, ame­lyet a talajgyalü egy földkupac alól szaba­dított ki, nehéz elképzelni, hogyan süvít most a gyáróriás körül a leges szél. Ta-. vasszal aszfalt tünteti majd el a sártengert, és a kézzel pingált táblák helyett igazi buszmegálló lesz a kis betonsík peremén. Itt lobogtak a nyáron zászlóink, s a mi em­lékünket őrizve nevezték el gyönyörűen Ba rátság térnek. A Komszomolszkaja Pravda 1979. január 3-i számából: „Meleget ad Uszty-Ilimszk! ... Az uszty-ilimszki faipari komplexum­ban üzemelni kezdett az óriási hőerőmű el­ső szakasza. Ez lehetővé teszi, hogy már 1979-ben megkezdjék az uszty-ilimszki cel­lulóz termelését“. ke... Az egyik vendéglő az uszty-ilimszki tengerrel elöntött Kis rénszarvas-szigetek­től örökölte a nevét. 102 méter magas az Angarát megzabolázó vízi erőmű gátja. Ez a bratszki erőmű fiatalabb testvére. 1908- ban kezdték az építését, ma már ä 800 mil­lió rubel beruházással elkészült villanyte­lep 9 turbináját hajtja engedelmesen az Angara kristálytiszta jeges sodrása. Uszty-Ilimszk 1971-ben emelkedett váro­si rangra. Lakói nagyon fiatalok, az átlagos életkor 26 év. A várost, a vízi erőművet, valamint a cellulózgyárat a Komszomol védnöksége alatt építik. A Komszomol XVIII. kongresszusa nevét viselő építőtábor 300 fiatalja az egész Szovjetunióból érke­zett, és itt adtak egymásnak találkát a né­met, a bolgár és a magyar fiatalok is. a kik három évre szerződtek le ide. Vajon mi vonzza őket? Talán az Is, hogy itt az alapoktól kezdve mindent saját kézzel kell megteremteniük. Próbára tehetik erejüket, jellemüket, értékelhetik, láthatják munká­juk eredményét, és mert milyen büszkén hangzik: „Szibériában dolgoztam!“ Alig tért be Uszty-Ilimszk utcáira az Ika­rus-. amikor néhány farmernadrágos, afró- frizurás vonult el mellettünk. De mi In­kább egy sátortábort akartunk volna végre látnil Micsoda hétköznapok „Hol van a leningráaiak komisszárja? (Ugyanis a régi forradalmi hagyományok­nak megfelelően a csoportvezetők vala­mennyijét politikai komisszárnak nevezik.) Gyorsan, a rendőrségről hívják, baj van va­lami magyarral, nem tudja megértetni ma­gát, s csak annyit ismételget: Leningrad, komisszár, „vengér“. Átgondolva az összes viszontagságot, csak vegyes érzésekkel vártam, ml a csuda Is történhetett a KISZ-esek valamelyikével. Sémml csoda. Egyszerűen — szerelem. Ol­gával, a moszkvai kislánnyal akart beszél­ni a Gábor, persze az én segítségemmel. A rendőrség? Megijedtek, mikor beadtam ne­kik , mesét, magyarul, idegesen gesztiku­lálva, sűrűn emlegetve a „bolnyica“ szót. Az ugye kórházat jelent? Mert azt akartam, az illett a .helyzethez. Rado: Hogy must mi lesz? SERES Vlaszta ■■ Mikor lesz még nyár! Üjra megtréfált bennünket a tél. Vasárnapról hétfőre virra­dóra ismét keményebbre for­dult az idő, és reggelre vagy tiz centi havat Is a nyakunk­ba szórt. Amikor az emberek zöme munkába Indult, az utak már olyan síkosak lettek, a- kár a jégpálya. A Bratislava! Városi Közlekedési Vállalat so­főrjei egy ideig még birkóztak a jéggel, csúszkáltak az uta­kon, de aztán kénytelenek vol­tak feladni és leállni, az em­berek pedig tanácstalanul vá­rakoztak. Volt, akinek elfogyott a tü­relme és elindult gyalog. A- kadtak olyanok, akik kőt-hé- rom órát is utaztak gyalog­szerrel. Ismerősöm a fele u- tat szintén gyalog tette meg. és azon dühöngött, hogy az > autókban utazók közül nem lassított le mellette senki, hogy bevigye a városba. Igaz, talán nem is lett volna na­gyon értelme, hiszen aki ti­zenöt-húsz kilométeres sebes­ségnél gyorsabban hajtott, az könnyén nekiszaladhatott vala­minek. Másképpen Járt a szomszé­dom, aki még most Is dühöng mert amikor este összegezte a tapasztalatait, még elkeserl többek voltak, mint az tmém említett Ismerősömé. Leánya tíz óráig várt, aztán feladta és hazament. Nem Így a harma­dikos fia. Nem jött a húszas busz, hát felszállt a huszone­gyesre, .és már-már úgy lát­szott, hogy vállalkozása sike­res lesz, amikor a Slovnaftnál kiesett az autóbusz kereke. Most hová, merre? — állt tanácstalanul a tébláboló tő meg között a fiúcska. Félúton volt. Az emberek nem vissza felé, hanem előre Indultak, ö is ezt tette az egyik baráljá val. A járda járhatatlan voll Így az út közepén bandukoltak Különben is izgalmasabb volt ! Így, mert csúszkálhattak is. E lőbb csak ók „csusziztak“, ké sőbb az Iskolatáskájuk is. — Amikor mindezt elmesél te, nem tudtam, hogy elnás pángoljam-e, vagy csak ma­gamban dühönglek. Végül az utóbbinál maradtam, sót örül tem, hogy nem történt semmi baja, hiszen könnyen el Is gá zolhatta volna valami — zár ja az apa a gyerek történeiét és bizony nem Igen tudok ne ki mit mondani — És tudod mi volt az egészben a legmeg lepőbb, hogy amikor majd fel robbantam a méregtől, egyszer csak látom, hogy jön az őgya! lal sörgyár autója, és hozza az Aranyfácánl. Aztán meg a fővárosi sörgyár autó|a Hát hogy jutottak el ezek Ide, ml kor Indulhattak? Vagy aki a kar, az mindenképpen célba ér? Száz kilométert tettek meg Idáig, és ők Ideértek. A váro­si autóbusz meg nem! Eszembe jutott, hogy most ugyan Időben megérkezett a sör, csak éppen a várost autó buszok vesztegeltek a végállo­másokon, nyáron meg mindez fordítva lesz, és a, sörösökre kell majd várnunk. Németh István V

Next

/
Oldalképek
Tartalom