Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-27 / 9. szám

QM 3

A szalagok feltűzése alatt a lányok szemében könny csillog, a fiúik arca meghatódottságot jelez. Mindenki komoly, mindenki boldog és egy kicsit szomorú is. A szomorúság oka: ez az est már azt jelzi, hogy lassan szétröppen az osztály, a négy éven keresztül együtt élő-dolgozó-tanuló harminckét diák — elválnak útjaik. Vége a szép diákéletnek. De ez egy pillanatra juthat eszükbe, mert a neheze, az érettségi még hátra van: erre kell majd összpontosítaniuk. De kérdem én, ki gondol ezen az estén füzetekre, könyvekre, felelésre, tanulásra? Ugye, hogy senki? Boldogan lép mindegyikük az osztályfőnök elé, aki feltüzl mellükre a keskeny, zöld, monogramos szalagot, majd meggyújtanak egy gyertyát a hatalmas tortán.

Csak most veszem észre, hogy a lányok már átöltöztek. Mindegyiken estélyi ruha, amelyet erre az alkalomra varrattak. Azt mondják, három váltás ruha kellett a mai estére: farmerben jöttek el otthonról, sötétkék ruhában vették át a szalagot, az estélyi öltözetben pedig végigmulatják az éjszakát.

Valamikor egy őrá körül nyolc fiatal pár vonul be a terembe. A fiúkon sötét öltöny, a lányokon menyasszonyi ruha. Kölcsönözték. Azt már elfelejtettem megkérdezni, hogy osztálytársnőiktől vagy mástól-e, mert az osztályban öt menyasszony, két asszony és egy vőlegény van. Rövid táncot adnak elő. Valami kerlngőfélét.

A bemutató után aztán folytatődik a mulatság. A zenekar kellemes hangú énekesnője Töth Ágota csárdásra, polkára, kerlngőre szólítja föl az idősebbeket, ők pedig nem is maradnak veszteg.

Áll a bál. Hajnali négy óráigl

Szalagavatón a Nagykaposi (V. Kapusany) Mezőgazdasági Műszaki Középiskolában

Iván Miklós vasutas Oszkár fia szalagavatójának a napján szabadságot vett ki. Az ágcsemyől (Cierna nad Tísou) átrakodóállomáson dolgozik, és épp ezen a péntek estén szolgált volna.

— Soha nem voltam még ilyen helyen, meg hát egyszer van az életben a gyereknek szalagavatója, ott akartam lenni mindenáron — mondja, majd tölt a barackpálinkából, és a fia sikeres érettségijére emelt poharát.

— Hogyan készültek erre a napra? — kérdezem Iván Miklós feleségétől.

— A fiú még a múlt héten megmondta, hogy süssek valamit, meg legyünk fölkészülve, mert ott lesznek a tanárok, s velük Is találkozhatunk. U- gye, a szülői értekezletek után az ember siet haza, nincs is nagyon ideje a tanárokkal beszélgetni, legalább most váltunk velük-néhány- szét,A férje közbeszól:

<« 'O

E:o '2

; s

C .*

— Nagyon megható, szép itt minden. Nagy boldogság nekünk, hogy a gyereket már csak egy lépés választja el az érettségitől.

— Mennyibe került ez a mai este?

— Nem számoltuk, de négy-ötezer koronába biztos. Ruhát vettünk a gyereknek meg ajándékot, a bor, a pálinka is pénzbe került. De kitettek magukért a gyerekek is. Négy éven keresztül, ha dolgozni mentek, az ott megkeresett pénzüket félretették , és abból vendégelnek most meg bennünket, szülőket. Azt mondják, az elszámolás u- tán már csak 40-50 koronát kell befizetni. De nem sajnáljuk ml a pénzt, adunk ötször annyit Is, csak szerencsésen befejezze a gyerek a tanulmányait.

Beszélgetésünk alatt szól a zene — a szirén- falvi ^PTUksa] -Juniorübeat-zenekar szolgáltatja az egyébként Jó, táncba csalogató zenét —, alig halljuk egymás szavát, szinte ordítozunk. De ügy látom, ezek a tomboló beat-számok nem zavarják a negyven-ötven-batvanéves szülők hallgatóikhoz szokott fülét. A gyerek kedvéért ezt is elviselik — szívesen. Sőt, még táncra Is perdülnek lányukkal az apák, fiúkkal az anyák, kört formálnak, úgy táncolnak — „fiatalos módira“.

A hatodik szám elhangzása után a zenekar rövid szünetet tart. Odajön az asztalhoz Ivánék fia, Oszkár. Tőle kérdezem:

— Hogy érzed magad?

— Kitűnő a hangulat, az osztálytársak Is mind azt mondják, nagyon jól zajlik a szalagavatónk. Gondolni sem mertük, hogy Ilyen jól sikerül, hiszen a szünidő miatt csak egy hetünk maradt a felkészülésre. Azt hiszem, jól szórakozik mindenki.

— Hallom, ez rendhagyó szalagavató. TI kerestétek meg a pénzt a szülők megvendégelésére.

— Igen, tulajdonképpen az első osztálytól gondoltunk erre a napra. Osztályfőnökünk már akkor figyelmeztetett rá, hogy ha dolgozni megyünk, tegyük félre a megkeresett pénzt, mert Ilyenkor úgy illik, hogy mi vendégeljük meg a szülőket. Azt hiszem, így helyes, mert sokkal tartozunk nekik, és ez csak töredéke adósságunknak.

Éjfél felé járhat az Idő, amikor Öocsárszky Ilona és Mihők Júlia bejelentik:

— Most pedig tanáraink és osztálytársaink görbetükre következik I

A csasztuskákat az osztály közösen költötte. A legfontosabb — mondja később a két lány —, hogy az élcelődésen senki sem sértődött meg; se tanár, se diák.

Hadd Írjak most ide kettőt.

K. S. tanárról: „Olcsón, sokat és Jól — ez a szavajárása, ezt minden órán a fejükhöz vágja. Lassan, elmélyülve magyaráz, s ez az oka, hogy sosem hallja a csengetést.“

N. M. diákról: „Ha számtanban gyenge Is, mint jó pénztáros helytáll Itt Is, ott is. Hangját prózában ritkán hallatja, ezért állt be az énekkarba, hogy a mulasztást otí pótolja.“

Kacag szülő, tanár, diák a tréfákon, majd megint zene és tánc következik.

A terem sarkában egy brlcsesznadrágos, csizmás bácslkát fedezek fel. Mellé ülök.

— Pestlk János vagyok, a szomotori állami gazdaság számadó juhásza, kérem tisztelettel.

János bácsi már a második szalagavatón vesz részt. A mezőgazdasági Iskolában érettségizett ez •idősebbik lánya.

— A főnököm lett a gazdaságban, ő parancsolgat már nekem — mondja. — Népes a Pestlk család: kilenc gyermekünk közül már ez a második, akinek a szalagavatóján ott vagyok. Jutka lányomnak nem kell szégyenkeznie a többi előtt. Ha nem Is cicomát, de ami szükséges, megadjuk neki. Nincs szégyejlnivalónk. Beírattuk őt a tánckörbe Is, ha kirándulni akart, oda is elmehetett.

... majd meggyfijtanak egy-egy gyertyát a tortán

János bácsi kedélyes, humoros ember, látom rajta, hogy szereti a tréfát, a viccet.

— Nem bántja a fülét ez a hangos gitárzene? — kérdezem tőle.

— Én Is zenész vagyok, kérem szépen! Klarinéton játszom, értek a zenéhez, értem a modern zenét is. Ma este pedig mindent szabad a fíatalok- nakl Az én nótám az, hogy „Anni, Fánl, nem kell várni, frissen jó a csók,..“ Ha nem Ismeri, egyszer majd eljátszom magának. No, éljenek a fiatalok, egészségünkre!

Komoly és boldog pillanat — ieituzik a züid szalagot...

Az Iván és a Jakab család egy asztalnál ünnepel

ZOLCZER János Foto; a szerző

Évmilliárd

tiszta levegőért

és vízért

A Zlar nad Hronom-i alumíniumgyárat vagy 500 méteres körzetben kísérteties tál eeszi körül: lombtalan fák, ég felé meredezö eastag, vöröses porréteggel ellepett házfalak, kiürített, lakatlan családi házak.

Egy hónappal ezelőtt a Ze- mianske Koslolany-t vasútállomás dolgozói elmondták, hogy gyakran kénytelenek leállítani a tolatást, sőt a kirakodást is a rossz látást viszonyok mialt. Ezt azonban nem az időjárás okozza, hanem a vasútállomáshoz közel fekvő novákyl vtt- lanyerömü hamulerakata. Szeles időben a lerakóiból pár Órán belül néhány tonnányt hamu „áthelyeződik" a környék fáira, házaira. (A novákyl villanyerőmü évente 1 millió 233 ezer tonna hamut termel.)

A Nitra folyót a novákyl — Zem. Kostolany-l ipart komplexum annyira szennyezi, hogy egész Nitráíg — a várost is beleértve — a szokásos tisztítás után is egészségügyi szempontból ihatatlan a vize, sőt az ipari célokra való felhasználását ts erősen korlátozták.

Az úfSágokat nemrég bejárta egy toktól fényképfelvétel, a- melyen kutya és gazdája fülvédőt visel a nagyváros zajártalmat ellen. De nemcsak a csend hiánycikk a nagyvárosokban, hanem a tiszta levegő ts. Es nemcsak TokióbanI A forgalmas útkereszteződések autóáradatát — ha a jelzőlámpa felmondja a szolgálatot — lassan már csak gázálarccal felszerelt rendőrök irányíthatják. A gyalogosokkal senki sem törődik. Szívjanak konzervdobozból tiszta levegőt. Mert ilyen ts van. Ha meg nincs, csakhamar szükség lesz rá.

A szemét sem hiánycikk. Az utcákon ropog a talpunk a- latt, van belőle bőven a lakótelepek közelében, faluvégeken, országutak mentén, sőt a legfeketébb termőföld kellős közepén is.

Az ember és a természet kapcsolatában megbomlott az egyensúly. Tudom, hogy következtetésem nem újkeletű, de az az érzésem, hogy még mindig nem foglalkozunk vele eleget. Most még találunk ugyan megoldást, szombat-vasárnap az erdőbe, a hegyekbe menekülünk a felelősség elől. Megoldás, mert még van egy kis területünk, amelyet védetté nyilvánítottunk, ahol nem épülnek mérget ontó gyárkémények, ahol tható a forrás vize és ahol a tavakban, patakokban halak ts úszkálnak. De az emberiség és a természet kapcsolata most és a Jövőben sem épülhet rezervátumokra.

A hatodik ötéves terv folyamán hazánkban egymilllárd koronát fordítunk olyan berendezések felépítésére, amelyek megakadályozzák vagy legalábbis csökkentik a levegő és a víz szennyeződését.

Egymilllárd korona.

Egy másik adat: 1975-ben Szlovákiában a nemzett bizottságok a Törvénykönyv 35/67 számú törvénye alapján csaknem négymillió korona bírságot szabtak ki a környezetet szennyező ipart létesítmények re. Keressük a megoldást, de — túlságosan lassan. Most 1979-et írunk, és az a gyanúm hogy a büntetések összeg« egyáltalán nem csökkent. A megoldás — részben korszerű tisztító- és szűrőberendezések építésében rejlik. De másban Is: a fejlesztésre előirányzott beruházások megvalósításakor, az új ipart komplexumok építésekor nézzünk a jövőbe ts — ha szükséges, akár ötven évre előre —, és olyan tényezőt, mint a természet, különösen figyelembe kell vennünk, még gazdasági vagy szociális következmények árán is!

Zácsek Erzsébet