Új Ifjúság, 1979. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-16 / 3. szám

H ovfl Jutnak ezen az úton — nap mint nap ez u kérdés vetődik tel ez emberben, olvasva-hallva a kí­nai külpolitika legkülönbözőbb meg­nyilvánulásairól szóló híreket. Ezek vi­lágossá teszik: már régen nem valami­féle kommunista mozgalmon belüli vi­táról, a szocializmus építésével, az im­perializmus elleni harc módszereivel, a nemzeti felszabadító erők irányvételé­vel kapcsolatos megítélésbeli különbsé­gekről van szó. A pekingi vezetés mind gátlástalanabbá lép fel a béke, a hala­dás erői ellen szerte a világon, arra ösztökéli az imperialisták szélsőséges, hidegháborús erőit, hogy tanúsítsanak úgymond — keményebb magatartást a Szovjetunióval és más szocialista orszá­gokkal szemben. Különös megdöbbenést váltott ki világszerte a hős vietnami nép elleni kínai provokációk sorozata. SZIVÜNK SZERINT Ma már a NATO stratégiája is kezd rájátszani erre a kínai politikára. Luns, a NATO főtitkára a legnagyobb mege­légedéssel szólt arról, hogy a pekingi politika olyan úton jár, amely „a fcínai- -szovjet kapcsolatok további kiélezésé­hez vezethet“. Alexander Haig tábornok, a NATO európai haderőinek főparancs­noka pedig olasz lapoknak adott nyilat* kozatában nem kisebb elégtétellel álla­pította meg Kínáról: „... bizonyos érte­lemben máris az Atlanti Szövetség tizen­hatodik tagjának számít.“ S hogy a kínai vezetés ma már mind­ezt nem érzi szégyellnivalónak, az vilá­gosan kiderül például Ju Csan kínai külügyminiszter-helyettesnek a római II Popolóban megjelent nyilatkozatából. „A múltban — mondotta — a kapitalista országok támadták Kínát. De úgy hisz- szük, ezek az országok már nem fenye­getnek bennünket — és mi sem őket.“ Még egyértelműbben kiviláglik ez Teng Hsziao-ping nyilatkozatából. Egy hiva­talos nyugati delegációnak arra a kér­désére, hogy Kína a jövőben együttmü- ködhetne-e a NATO-val, a The Econo­mist című brit lap szerint így vála­szolt: „Szívünk szerint mát szövetsége­sek vagyunk. Az idézett nyilatkozatok nem csupán kölcsönös óhajokat fejeznek ki. Elárul­nak egyet s mást a Kína és a NATO közt érlelődő kapcsolatok tartalmáról. A NATO ki akarja használni a pekingi vezetők szovjetellenességét a maga ag­resszív céljaira. A kínai vezetők pedig — miközben saját terveiket szövik — azt remélik, hogy szolgálataikat megfe­lelő támogatással honorálják. VERSENYFUTÁS A „KÍNAI ÜZLETÉRT“ Politikai együttműködésünk megnyil­vánulásai közismertek. Szinte nincs a világon olyan terület és nincs olyan válsággóc — legyen szó a Közel-Kelet­ről, Afrika szarváról vagy Dél-Afriká- ról —, ahol Kína a lényeget tekintve, ne a NATO hidegháborús köreivel lép­ne fel azonos irányban. A NATO pedig megértéssel kezeli Kína Vietnam^ és Laosz-ellenes expanzív politikáját. A Szovjetunió, a szocialista országok kö­zössége ellen irányuló fegyverkezési haj­sza fokozásának szorgalmazása, vagy bármiféle leszerelési megállapodás meg­akadályozása tefén teljesen egybecseng a NATO szélsőségeseinek és Kína mai vezetőinek a hangja. A nemzeti felsza­badító mozgalmak ellen — különösen ott, ahol e mozgalmak egybefonódnak a társadalmi fejlődés szocialista irányá­val — szintén szaporodik egybehangolt vagy legalábbis párhuzamos állásfogla* lásuk, sőt cselekvésük. A gazdasági kapcsolatok gyorsuló 0- temű erősödésének is sok ténye vált köztudottá. E kapcsolatok építése ön­magában természetesen nem kifogásol­ható. De jelen esetben a szocialista or­szágok ellén irányuló politikai és kato­nai kapcsolatokra épülő összefonódás­ról van szó. Kína és a Közös Piac kö­zött ez év elején öt évre szóló keres­kedelmi egyezményt írtak alá. A NATO- -országok szinte versenyt futnak a .kí­nai üzletért“. De nem csupán a busás profit reményében készek eladni a mo­dern ipari technológia sok vívmányát, s — pekingi kérésre — hajlandók fo­gadni a kínai diákok és műszakiak ez- reit és tízezreit, hogy elméleti és gya­korlati kiképzésben részesítsék őket. EGYMÁSNAK ADJAK A KILINCSET Számos területen a katonai együttmű­ködés is kibontakozóban van — alapve­tően Kína hadiiparának és hadseregé­nek korszerűsítésiében. A NATO országok magas rangú tábornokai és fegyverke­zési szakemberei, a NATO egykori és jelenlegi kulcspozíciókat betöltő vezetői, hírszerzést Irányító parancsnokai szin­te egymásnak adják a kilincset Peking- ben. A házigazdák — a nyugati polgári sajtó egybehangzó jelentései szerint — KÍNA és a NATO hangoztatták: „nagy érdeklődést tanú­sítanak az irányítható rakéták techno­lógiája, a rádiólokációs eszközök és harckocsik iránt, s érdekli őket, mi­ként juthatnának hozzá ezek gyártási eljárásaihoz.“ A kínai katonai küldöttségek ugyan­csak egymás után teszik „tájékozódó utazásaikat“ a NATO-országokban. A delegációk kölcsönös látogatása al­kalmával részben korszerű fegyverek vásárlásáról volt szó, részben — s ez legalább olyan fontos a kínai hadiipar számára, amelynek technikai elmaradá­sa a világszínvonaltól a „kulturális for­radalom éveiben fokozódott — licencek, eljárások vásárlásáról. Emellett a kínai katonai vezetőknek lehetőségük nyílt Nyugaton a NATO-tagállamok , katonai vezetési, szervezési és egyéb tapasztala­tainak tanulmányozására is. A négymil­liós létszámot meghaladó három kínai haderőnemnél olyan, a NATO ban érvé­nyes egységes parancsnoki rendszer ki­alakítására törekedtek, amely lehetővé teszi pontos együttműködésüket a kor­szerű háború körülményei között. CÉLOK ES REALITÁSOK A párhuzamos fellépésre való törek­vés a közös ellenségnek nyilvánított Szovjetunió és a szocialista országok közössége ellen ma már aligha szorul bizonyításra. Bizonyos fokig más kér­dés azonban, hogy melyek Kína és a NATO együttműködésének reális lehető­ségei. A NATO-nak az erőviszonyok megvál­toztatásában bízó hidegháborús körei azt remélve készek segíteni a kínai ka* tonal potenciál modernizálásában, hogy a szocialista országok, a Szovjetunió katonai erejének nem kis részét éppen Kína segítségével köthetik le. Csakhogy e számításoknak két nagyon is elgondolkoztató tényező mond ellent. Az egyik, a kínai gazdaság elmaradott­sága a hadsereg helyzetében akkor te tükröződik, ha annak van atombombá­ja és rakétafegyvere. Űrlásl befektetés­re és nem kevés időre van szükség fii­hoz, hogy a mindössze 170—180 dollár egy főre Jutó nemzeti jövedelemmel, az analfabetizmus határán mozgó több százmilliós tömeggel az elavult ipáit és mezőgazdasági technikával rendelkező mai Kínát korszerű gazdasági és kato­nai színvonalra emelhessék fel. Raadá* sül a Nyugat nagyarányú fegyverszál« lltása csak még bonyolultabbá teheti e hatalmaknak nem csupán a Szovjetu­nióhoz fűződő kapcsolatait, hanem el­lenérzéseket kelthet a többi ázsiai or­szágban Is, amelyek amúgy Is veszélyez­tetve érzik magukat a kínai nagyhatal­mi ambíciók és terjeszkedés miatt. A másik tényező az, hogy a NATO- -hatalmak elöbb-utőbb maguk is szem­be kerülnek ilyen kérdésekkel: vajon a hegemóniára törekvő pekingi vezetés hajlandó lesz-e a Nyugat számára ki­kaparni a gesztenyét? Amikor pedig megkísérlik ismét borotvaélre állítani a szovjet-amerikai viszonyt, a kínai ve­zetők arra számítanak, hogy nem ók keverednek háborúba a Szovjetunióval, hanem az Egyesült Államok. Alighanem így kalkulálnak: a nagyon elmaradott Kína akkor is a világ élvonalába ke­rülhet, ha a következő 20—25 eszten­dőben nem ő éri utol az iparilag tej* lett országokat, hanem egy pusztító há­borúban azok gyöngítik le egymási. A cél, hogy az ezredfordulóra Kina eljusson az iparilag legfejlettebb or­szágok színvonalára, vagy akárcsak meg is közelítse őket, még akkor sem lát­szik reálisnak, ha a kínai gazdaság fej­lődését a következő negyedszázadban nem zavarnák meg a belső hatalmi har­cok. amin Érdemes elgondolkodni Az egyes ágazatok termelési szintjé­ben történő kínai előrehaladás még ke­vésbé jelenti a gazdasági szint megkö­zelítését, hiszen Kína lakossága az ez­redfordulóra egymilliárd 100 mHlióra növekszik, és az egy főre jutó termelés tekintetében aligha van reménye az el­maradás belátható időn belüli behozá* sára. Nyilvánvaló — még ha az acél, a nyersanyag-kitermelés színvonalát je­lentősen növelik is —, egészen más o- lyan országban a helyzet, ahol már messze előre jutottak nemcsak az ipar, hanem az Infrastruktúra, a lakásviszo­nyok, a közlekedés, az úthálózat stb. kifejlesztésében, mint ahol mindez még nem épült ki. Arról nem is beszélve, hogy az emberi tudásszint más, ahol a környezet kultúrája sokoldalú, és más, ahol ezt még csak a következő generá­ciók számára teremtik meg. Mindezzel összefügg, hogy a pekingi vezetés a nemzetközi ellentétek kiéle* zésére építi terveit, és nagyon is szem előtt tartja Mao Ce-tung útmutatásait, miszerint Kínának „a hegyen ülő és a tigrisek harcát figyelő bölcs majom sze­repét kell játszania.“ Ez a számítás el kell hogy gondol* koztasson mindenkit, a>ki érdekelt a bé­ke, a normális nemzetközi viszonyok fennmaradásában. Ami bennünket Illet: mi nem Kína ú- jabb kudarcaitól várjuk a kibontakozást. Ennek az országnak kiegyensúlyozott fejlődésre, elmaradásának lényeges csők« kentésére lenne szüksége égető prob­lémáinak megoldásához. Csakhogy ezt a kiegyensúlyozott fejlődést Kína mai ve­zetésének nagyhatalmi-nacionalista 1* rányvonala és a nyugati tőke erre épü­lő kétes értékű segítsége nem biztosítja, ellenkezőleg, a fegyverkezés csak elő* dázza, sőt elmélyíti a belső ellentmon­dásokat. Az igazi alternatíva a békés egymás rv tt élés, az enyhülés poli­tikájának vetése lenne, az együttes haladás a béke erőivel. Ez lehetővé ten­né, hogy Kina biztonságban élhessen, és átcsoportosíthassa erőit a legfonto­sabbra: társadalma, népe életszínvona­lénak emelésére. .VÁRNÁI FERENC JNépszabadség) A MAOIZMUS IGAZI ARCA- A kínai belpolitikai élet az elmúlt hetekben megélénkült. A maótlanítási káiupány új állomáshoz érkezett. Szá­mos olyan, tegnap még támadhatatlan­nak tekintett dogmát, elképzelést kérdő­jeleznek meg, amelyekről külföldi meg­figyelők azt mondják: eltűnésük vagy átértékelésük megváltoztathatja a pe­kingi belpolitika vonalát, de mindenek­előtt személyi konzekvenciákat Is hoz­hat. A Mao-kultusz látható jeleinek el­tüntetése kisebb jelentőségű intézkedé­sekkel kezdődött. Megritkultak a Mao- -képek és feliratok, végül megtámadták a Mao-bibliát, új kis piros könyvet, új gyűjteményt adtak ki az egykori vezér műveiből (egy november végi pekingi tacepao szövegéből: „... a dialektikus materializmus szellemében meg kell mondani a tömegeknek az igazságot úgy, ahogyan van, nem szabad becsap­ni a tömegeket, és nem szabad a tör­ténelmet meghamisítani __ Mao elnök is ember volt, nem isten... Eljött a pillanat, hogy helyére tegyük őt... Ha ez embereknek nincs hiteles véleményük Maóről, szabad vitát kell rendezni.“) Persze, ha alaposan a dolgok feneké­re nézünk, kiderül, hogy az egész csak olcsó szemfényvesztés. A Mao-tanítás leple alatt a kínai belpolitikai hadszín­téren szabályos frakcióharc folyik. E- gyének és csoportok, illetve csoportocs* kák viaskodnak egymással a hatalo­mért, és e hatalmi harcban semmi sem szent, még Mao sem. A legszomorúbb vonatkozása az egésznek, hogy ennek az ideológiai ide-oda játéknak is — mint mindig — végső soron az egy­szerű kínai nép látja leginkább a ká­rát. A tárgyilagosság kedvéért így kell tekinteni a kínai folyamatokra. November utolsó hetében a Csangan sugárúton végig a Tienanmen téri hősi emlékműig 4—5000 főnyi tüntetőcsoport vonult fel, és egy gyűlésen szabadsá­got és demokráciát követeltek a hirte­len előlépett szónokok. Az egyik legér* dekesebb követelés az volt, hogy olyan helyzetet kell teremteni, amely lehetővé teszi a kínaiak számára, hogy szabadon válasszák meg a vezetőket, és nem csu­pán haláluk után, hanem életük fo­lyamán Is bírálhassák őket hibáikért. A betüháborúval, a tacepaókkal kapcso­latosan Teng Hsziao-ping megjegyezte Robert D. Novak amerikai újságírónak, hogy „jő dologról van szó ugyan, de nem kell a tacepaóknak túlzott jelen­tőséget tulajdonítani. Az emberek sze­retik, ha joguk van beszélni, és ez jő dolog." Mi történt a téren? Sokan azt állítják, hogy a maótlaní- tás programját az a „A marxizmus e- lapehre“ című cikk foglalta össze, ame­lyet nyáron közölt a Csiefancsün Pao, a hadsereg lapja. A cikk aláírás nélkül jelent meg, de úgy hírlett, a szerző Teng Hsziao-ping közvetlen környezeté­hez tartozik. A cikk alapgondolata: minden elméle­tet a gyakorlatnak kell igazolnia, és ha a gyakorlat cáfolja azt, akkor az elméletet kell megváltoztatni. Ebben a cikkben található először leírva, hogy a Mao Ce-tung-1 gondolat nem vallási hittétel. További fontos megállapítás: aki a Mao-idézeteket kiragadja össze­függéseikből, az ellenforradalmár. A legújabb és legerőteljesebb Mao-el- lenes támadás azonban „az 1976. április Betűharc ­hatalmi harc 5-1 Tienanmen téri tragédia“ ürügyén történt. Annak idején ez 1976-os Tie­nanmen téri tüntetésen részt vevők Csou En-laj tiszteletére, emlékének megőrzé­sére szóló jelszavakkal indultak el. Ak­koriban rendkívül gyorsan ellenforra­dalminak minősítették a tüntetéseket és a tüntetőket, a téren 388 embert letar* tóztattak és bebörtönöztek. Közvetlenül az esemény után felléptek Teng Hsziao- --ping ellen is, és — ezúttal már másod­szor leváltották tisztéből. Most a faliújságokon azt a vádat e- melik Mao Ce-tung ellen, hogy. a tün­tetések után a „négyek bandája“ olda­lán támogatta Teng Hsziao-ping meg­buktatását. A szöveg leglényegesebb megállapító* sal a következők: „Mivel élet« utolsó éveiben gondolkodása metafizikussá vált, és különböző más okokból is Mao elnök támogatta a „négyek“ Teng Hszlao-pingre lesújtó kezét... A Tie­nanmen téri incidens után a „négyek“ kiaknázták Mao elnök tévedését az osz­tályharc megítélésében, és arra használ* ták ki a helyzetet, hogy általános tá* madást Indítsanak a forradalom ügye ellen Kínában ... Mao kezelt használva sújtottak le a kínai proletariátus kép­viselőjére Teng Hszlao-pingre.“ Korlátozó kísérlet Vannak olyan faliújságok, amelyeken azt követelik a szerzőik: Írják meg a Tienanmen téri események Igazi törté­netét, és nevezzék meg a tulajdonkép* peni irányítókat, az értelmi szerzőket. Mondják meg, „kt adott parancsot a tüntetők elleni kegyetlen fellépésre, ki mozgósította a biztonsági erőket és a milicistákat a Tienanmen téri tüntető* sek leverésére.“ (A tüntetés napján, az* az két nappal azelőtt, hogy Teng Hsziao- -pinget leváltották, Hua Kuo-feng volt az ügyvezető miniszterelnök, és mint « közbiztonsági minisztérium vezetőjének, közvetlen kapcsolata volt a biztonsági erők és a milícia Irányítóival. Az ese­mények után két nappal távolították el Tenget és lett Hua Kuo-feng a párt el­ső alelnöke és miniszterelnök). A hadsereg lapja, a Csiefancsün Pao a már említett nyári cikk szellemében most „A nép ereje ellenállhatatlan“ címmel közölt újabb írást. Ez a cikk „szocialista körülmények között létre« jött május 4-1 mozgalomnak“ nevezi as 1976-os Tienanmen téri tüntetést. Ez a minősítés igen figyelemre méltó, mert a mai kínai történetírás a munkásmoz­galom első igazán nagy jelentőségű e* seményeként tartja számon az 1919. má* jus 4-1 pekingi radikális megmozdulást, a forradalmi erők jól megszervezett fel« lépését. A hadsereg lapja, most azt fa­ja, hogy az 1976-os tüntetés „nyolcszáz* millió ember hősi küzdelme volt a „nd< gyek bandája“ ellen, óriási kezdemő* nyezés a szocializmus megőrzését szol* gáló demokrácia védelmében.“ A cikk« ben — az Üj Kína hírügynökség közlése szerint — a többi között ez olvashatta „A Tienanmen téren történtek a kínai nép új ébredését tükrözték, nagy szere- tetét a néhai miniszterelnök, és mélyső* ges gyűlöletét a nép ellenségei iráni. A nép ki akart törni az ideológiai szol* gasorből. A marxizmus-leninizmus —* Mao Ce-tung-1 gondolat tudományát am karták, de nem a „négyek bandájának** gyarlóságait. Az alkotmányban megha­tározott szocialista demokráciát akar­ták élvezni, és szembeszálltak a banda fasiszta önkényuralmával.“ A hadsereg lapjának cikke azt hangoztatja, hogy a nép ébredése „mint ez az 1976-os ese­ményekben megnyilatkozott, a Kínai Kommunista Párt és Mao elnök hosszú nevelésének eredménye volt.“ Itt tehát — tekintetbe véve, hogy a hadsereg lapja a tüntetést Is „a proletár kultu« rálts forradalom nagy győzelmeként" ér­tékeli — egy olyan kísérlet dokumen­tumát találjuk, amely megpróbálja a pekingi faliújságokon Jelentkező bíráló és felelősségre vonó hangulatot bizo­nyos korlátok közé szorítani. A reagálás igen gyors volt. A követ­kező faliújságcikkben — itt már név­aláírás is szerepel. Vu Ven a szerző — a Kyodo japán távirati iroda szerint az elmúlt tíz év kínai történelmét már harcként jellemzik, két, párton belült (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom