Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-02-14 / 7. szám
3 NAGY ISTVÁN, TAKÄCS GYULA és UGROCZKY TIBOR együtt próbálják megfogalmazni a választ: — Lehetőségünk van megismerni, és akár a részeire is szedni a hazánkban forgalomban levő valamennyi mezőgazdasági gépet. Viszont technikailag megoldhatatlannak tartják, — és egy inastól ezt nem is lehet elvárni —, hogy ismerjen minden mezőgazdasági gépet. Itt van például a Gombai (Hubice) Állami Gazdaság, ahová gyakorlatra járunk. Ez a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás legmodernebb gazdasága. Azt is tudjuk, hogy tekintettel a mi Iskolánkra, e- lőnyösen jut hozzá a legkorszerűbb gépekhez. A fejlődés nem állhat meg, a mérnökök már bizonyára azon törik a fejüket, hogy hogyan lehetne gabonát termelni anélkül/ hogy felkelnénk az íróasztaltól. Reméljük, még sokáig fognak e- zen rágódni, mert mi még azt is megsiratnánk, ha az E 512- est elvinnék a múzeumba ... — Ennyire szeretitek a szakmátokat? — Ki tudja, hogyan lesz néhány év múlva, de most szívvel csináljuk. Ismerünk egy taxisofőrt, meg egy autószerelőt is. Mindketten az iskolánkban végeztek. Ki tudja, miért nem a helyes kikötőben kötöttek ki... Ki tudja? Az biztos, hogy a föld illatával sem a pénz, sem az olaj illata nem ér fel... A Somorjai (Samorín) Mezőgazda- sági Szaktanintézetben naponta 177 „inas“ tanulja a növénytermesztés technológiáját, a növényvédelem és az öntözés technikáját, s kutatja a takar mány előkészítésének titkait. És nem csak ezt. Ugyanis ahhoz, hogy valaki bői jó mezőgazdasági szakember legyen, ahhoz többre i.s szükség van. © Mit tudtam meg az iskola „inasairól“? Többek között azt, hogy otthonosabban érzik magukat a határban és a műhelyben, mint az iskolapadban; nem a méhszorgalom megtestesítői; türelmetlenek és már a holnapban élnek. Holnap már egész biztosan nem elégszenek meg azzal, ami ma még lekötötte a figyelmüket. 15—18 é- vesek, életük nagyon érzékeny időszakát élik át az Iskolában, töltik el a diákotthonban. Fejlődésükben nem kis szerepe van a SZISZ iskolai szervezetének is. Elnökével, CSÉFAL- VAY FERENC nevelővel beszélgetünk: — Valamennyi tanulónk egyszerű falusi emberek gyereke. „Legényiskola“ vagyunk, de a- zért nem unatkozunk. A diák- othonban együtt lakunk a „gi- mistákkal“, és merem állítani, hogy a mi tanoncaink semmiben sem maradnak el a közép- iskolások mögött. Persze, a csintalanságukkal, virgonckodásukkal messze túlszárnyalják a többieket. Dehát azért fiúk, hogy néha megtréfálják a lányokat, vagy nem? A SZISZ-szervezetnek egészséges magva van, csupa aktív gyerek, olyanok, akiik magatartása mérvadó a többiek számára, s akiknek a szavára adnak. Sok tennivaló vár ránk, de az a jó. Nincs baj a sportkörökkel, néhány sportágban nagyon szép sikereket értünk el; közkedveltek a különféle kultúr- rendezvényeik, vetélkedők és versenyek. Csintalanságukkal, virgonckodásukkal messze túlszárnyalják a többieket Készül a munkadarab, egy tégla alakú pléhdoboz Aki szeret a gyerekek között lenni, abból rendszerint jó pedagógus lesz. A somorjai iskola tanulóinak nem tettem fel a kérdést, hogy ki a jó mezőgazdász. A válasz néhány elejtett mondatukból, bátortalan nyilatkozatukból kicsengett: az, aki szereti a földet. Ezért választották munkahelyüknek a határt. Zácsek Erzsébet Balra: Az biztos, hogy a föld illatával sem a pénz, sem az olaj illata nem ér fel... Lent: Lajos József az esztergapadnál 0 A lakatosműhelyben katonás rendben sorakoznak egymás mellett az elsősök aznapi munkájának eredményei, a pléhdobozok. Két-három órával ezelőtt valamennyien egy pléhle- mezt kaptak, ebből kellett először kivágni, majd összecinez- ni a dobozt. POLACSEK ISTVÁN mester értékeli a fiúk munkáját. — A méretek „ülnek“, de ez a cinezés! Akár az Alpok! Sima felület — erre törekedjetek... Na, ez már valamivel tetszetősebb... Itt, a lakatosműhelyben elnézés, lágyforrasztás van programon, az esztergályos műhelyben felületi méréseket és reszelést munkákat végeznek a fiúk. A szerelőcsarnokban né- hányan egy Zetor sebességszekrényét tanulmányozzák o- lyan szorgalmasan, hogy az ember azt hinné, vérbeli szerelőkkel van dolga. — Egyik napról a másikra szeretnék megismerni minden gép titkát. Azt mondják, olyan gyorsan tanítsam őket, ahogyan csak bírom, mert nyáron már a kombájn nyergében szeretnének ülni... Hallott már ilyet? Elsősökl Tény, hogy szeretik az olyan munkát, amelynek — ha elvégzik — látszata van. Sajnos a tanulást nem tartják ilyen „munkának“, pedig mindennek alapja az elméleti tudás, és egy kis szorgalommal valamennyien jó tanulók lehetnének. 0 Az iskola traktoros-mechani- zátori (gépesítő) képesítést nyújt. Itt működik még a mezőgazdasági felvásárló vállalat üzemi iskolája is, amelynek diákjai főleg a takarmány készítési és helyes tárolási mód ját tanulmányozzák. Mindkét szakon évente 2—2 osztályt nyitnak; csak „szerződéses“ ta- nonc lehet az iskola tanulója, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kilencedikes tanuló még a felvételi előtt tanonevi- szonyba lép valamelyik mező- gazdasági üzemnél. A traktoros-gépesítő szak nem túlságosan csábító. Legalábbis nem annyira, mint az á- gazat többi szaka, mondjuk a gépjavítói, vagy a növénytermesztési. Az iskola hírneve — annak ellenére, hogy még csak 10 éves — az itt végzett mesterek révén már régen eljutott Dél-Szlovákia mezőgazdasági üzemeibe. SLEZÄK ISTVÁNNÁL, az iskola igazgató-helyettesével ezen siker „hátteréről“ beszélgetünk. — A tanárok és a szakoktatók valamennyien azzal az elhatározással jöttek ide, hogy munkájukkal tartalmat adjanak az iskola létezésének, hogy kétszer is aláhúzzák létjogosultságát. Ma már van mire támaszkodnunk, nem kevés, amit elértünk. Végzett tanulóink nemcsak traktor-, hanem C kategóriájú gépkocsivezetői jogosítványt is kapnak. Aki nálunk mesterlevelet kap, az gyakorlatilag minden mezőgazdasági gépet tud kezelni: az univerzális hidraulikus rakodótól kezdve, a trágyaszórón keresztül egész a kombájnig, természetesen azt is beleértve. E- zenkívül mindegyik hegesztői szakvizsgát is tesz, úgyhogy valóban sokoldalú szakembert kap tőlünk a szövetkezet, vagy állami gazdaság. De nemcsak szakembereket, hanem embereket is nevelünk. Igaz, hogy reggel nyolctól este hatig tanítunk, de nem mindennap. Szórakozásra is marad idő bőven. Meg sportolásra, szakköri munkára ... A diákotthon nevelői gyakran panaszkodnak, hogy a fiúk mindent szívesebben csinálnak mint a tanulást. Sajnos sokukból hiányzik az e- gészséges becsvágy, sőt már o- lyasmlt is tapasztaltam, hogy valamiféle hamis összetartás miatt akkor sem aktívak az ó- rán, ha tudják a leckét. Nem jelentkeznek, mert „kivetné“ őket azok társasága, akik csak a bizonyítványosztás előtt szokták lapozgatni a tankönyveket. Szerencsére az ilyen e- setek egyre ritkábbak. Mezőgazdaságunk gépesítésének gyors üteme egyetlen más igazathoz sem hasonlítható. Van-e lehetőségük a jövő mezőgazdasági szakembereinek megismerkedni a modern növény- és állattermesztési génekkel? MOCSKA DUSÁN, FARMERŐRÜLET Levelet kaptam. A barátom arra kér, szerezzek neki farmert. Ha lehet kopottat, de ha nem, „amolyan“ is jó. Csak minél előbb. Akárhányszor hazautazom, a tizenöt éves unokaöcsém mindig azzal fogad: „Mikor hozol már farmert?“ Mikor? magam sem tudom. Szóltam már egyik ismerősömnek, aki plusz öt Tuzex-koronáért talán tud szerezni, de eddig még semmi. A múlt hét egyik napján épp a Tuzex előtt mentem el. Hatalmas sor kacskaringózott az ajtó előtt. Farmerre várakoztak a fiatalok és idősebbek, de főleg a huszonévesek. Nagy volt a tolakodás az üzlet előtt. Mindig így van ez, ha farmer érkezik, pedig kapni már hazai gyártmányú nadrágokat Is a ruhaüzletekben, de azoknak valahogy nincs keletjük. A többség külföldi márkájút akar. Az amerikai tehénpásztorok viselete érthetetlen okból közkedveltebb. Azért érthetetlen, mert a hazai gyártmány nemcsak megállja helyét a külföldi mellett, hanem lényegesen olcsóbb is, és mindig kapható tolakodás és hálapénz nélkül is. Nem is az volna a baj, hogy van már jó hazai konkurencia, hanem az, hogy sokan jól keresnek ezen a farmerőrületen és csupán hálapénz fejében hajlandók végezni a munkájukat, eladni az árut. Ja, kérem, Ilyen a kereske- ! delem — mármint az eladók egyike, másika. Nemcsak az I árun, a vevőn Is akar keresA SUNYIFÖÜR A főúr fiatal, bús képű a rozsnyól (Roküava) Kras-szál- ló éttermében. Mogorva arccal áll meg az asztalok előtt és számol. Ogy veszem észre, jobbára ismerősök, Itteniek fizetnek neki. Végre az én asztalomhoz lép. Számol. Fizetek. Visszaad. Akarom mondani visszaadna, mert két korona hiányzik a visszajáró összegből. Azt mondja, azonnal hozza. Jő, várom, hogy hozza, de sem a pénz, sem a pincér nem jön. Hosszú percek elteltével a pincér újra végigmegy az éttermen, de felém sem néz. Aztán végleg eltűnik. Sietek, meg azt mondom magamnak, csak nem szólok neki a két korona miatt. Távozom. Másnap újra ott ebédelek. A hangulat, a pincér magaviseleté a tegnapihoz hasonló. Újra fizetek. A kimondottan sunyi tekintetű főúr így gondolkozhat most véleményem szerint: „Ez az Idegen tegnap nem szólt semmit, hogy a közel három korona borravalón kívül még két koronát nem adtam vissza. Ezek szerint ma Is megvághatom néhány koronával. Szelídebb képe van annál, hogy sem szóvá tegye. Szégyenlené elmondani, hogy adósa maradtam KÉT koronával“. És ezen föltételezett töprengés után így szól: „Tíz korona még visszajár, mindjárt hozom“. Hoppá? kapok észbe, s félútról visszaszólítom a főurat, aki ugyan szívesen süketnek, vaknak tekintené most magát. Megáll előttem, kimondottan sunyi tekintettel mér végig, én pedig előhuzakodom a tegnapi esettel. Nem emlékszik rám, sohasem látott, de ha azt állítom, hogv két koronával tartozik nekem, tessék, itt van az a nyavalyás két korona. És már távozna is. Most is visszaszólítom. „Ma pedig tíz koronával maradt adósom“ — mondom. Erre előhúzza a pénztárcáiét, s gorombán, elviselhetetlen bántó tekintettel elém dobja a tízest, és minden kommen’ár köszönés nélkül távozik. Hogy útközben a konyha felé mire gondolhatott? „Most nem sikerült, majd legközelebb.“ Zolczer János *
