Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-09-26 / 39. szám
8 A legjobb színésznők is panaszkodnak, hogy a darabírók mostohán viselkednek a gyenge nem 1- ránt. A nagy szerepek többnyire férfiszerepek. A nők? Csak olyan szerepeket játszhatnak, amilyet a szerzők írnak nekik. Ferenczy Annának is lenne miért panaszkodnia. Hogy mégsem teszi? Kis szerepben is nagy színésznő. Egyik ilyen kis szerepéről a Kakastáncban ezt írta egyik kritikusa: Ferenczy Anna bemutatóról bemutatóra igazolja azt az íratlan törvényt, miszerint kis szerepek nincsenek, csak jó vagy rossz színészek vannak. Ö, hál'is- tennek, a legjobbak sorából való. Ez a megfogalmazás elismerés, ám azért mégis csak más egy belevaló nagy szerepl Solovic Aranyeső című darabjában is úgy játszott, hogy ezt írFERENCZY ANNA tfik róla: „A nők közül ő tetszett a legjobban Éva szerepében, pedig, sajnos, csak igen kevés volt a szövege.“ A Tányában sem kapott sokmondatos szerepet, mégis azt olvashattuk róla, hogy alakítása a darab egyik „gyöngyszeme“ volt. Móricz Zsigmond Kismadarában a címszerepet játszotta, az a darab volt a MATESZ e- gyik legnagyobb sikere. A wind- sori víg nőkben Sürge asz- szonyt játszotta ügy, hogy ismét azt írták róla: ... „a női szereplők közül a legjobban tetszett.“ A Tányában nyújtott alakítása titán egyébként ekként hangzott az elismerés: „Ismét bebizonyosodott, hogy nincsen kis szerep, csak rosszul vagy jól eljátszott szerep. Ferenczy Anna remekül játszotta el szerepét.“ Kis szerepekben, nagy szerepekben egyaránt nagy színésznő. Civilben közvetlen, kedves asszony. — Szeretem a szépet — mondta. Bácskái Béla kiállításán találkoztunk a Duriamenti Múzeumban. — Amikor tehetem, mindig eljövök a kiállításokra. Sajnos, a megnyitókra ritkábban, mert rendszerint olyan időpontban vannak, a- mikor mi már készülünk az előadásra. Képimádó ember vagyok, a szép képzőművészeti alkotások csodálatos élményt nyújtanak nekem. Ha a színész szereti a szépet, már pedig hogy jó színész lehessen, szeretnie is kell, ilyen alkalmakat nem szabad kihagynia. Bácskái Béla kiváló művész. Kiállított képeiben gyönyörködtem, egészen a hatásuk alatt állok. Ferenczy Anna szereti a szépet. Szereti a festményeket. Nagyon szereti. Olyannyira, hogy műgyűjtőnek számít. — Hát az talán nem, de azért van néhány olyan képem, amelyekre büszke vagyok. Sajnos, nem sok, lehetne több is. Hamarjában nem is tudom mennyi van, huszonöt vagy talán harminc. Próba a komáromi színpadon. Komoly próba, fel-felcsattan Takács Ernőd rendező hangja. „Ezt a részt mégegyszer“ — mondja. — De most nem a fiamról van szó. Mondja meg nyíltan, szépít- getés nélkül **- ismétli újra a szöveget a szőke asszony, Ferenczy Anna. Rajta kívül Ropog József van a színtéren, majd Ho- locsy József. Hosszasan próbálnak. — Tíz perc szünet — jelenti be Takács Ernőd. A szereplők lejönnek a világot jelentő deszkákról. Lejönnek a szürke hétköznapba. — De jó, hogy látom — mondja Ferenczy Anna. — A múltkor Bácskái kiállításán talán nem kellett volna mondanom, hogy van néhány képem. Sokan talán még félremagyarázzák. — Ha valaki szereti a szép képeket, az nem hivalkodás. Büszke lehet, asszonyom. Büszke is. Éppúgy csillog a szeme mikor a képeiről beszél, mint akkor, ha a szerepeiről szól. • — Mind a szívemhez nőtt (mármint a képek). De azért van egynéhány, ezeket külön kedvelem és értékelem. Van egy Lőrincz Gyula képem, a Balatont festette meg, ezt a képet a huszadik évfordulóra ajándékozta. Barta Gyu- szitől van több képem, mennyi is? Igen, négy, az Őszi táj, a Sú- ri szőlőhegy, a Csendélet, azt ötvenkettőben kaptam tőle, akkor végezte el a főiskolát, és van egy nagyon szép tusrajzom Bulgáriából. együtt voltunk nyaralni a tengerparton. Barta Gyuszi szorgalmasan dolgozott, bár ott nagyon nehéz volt festeni, sőt még fényképezni sem lehetett, filmezni sem, fátyollal jártak a nők, a lakosság azt sem engedte meg, hogy a házacskákat vigye vászonra. Talán ezért is értékelem különösen ezt a képemet. — A képekkel is úgy vagyok, mint a szerepeimmel. Szeretem mindegyiket. Mindegyikkel azonosulok, mindegyik a benső énemé lesz, egy kis világ. Had említsem meg, hogy a képzőművészekkel szemben a színész háttérbe van szorítva, illetve nemcsak a kép zőművészekkel szemben, hanem az írókkal, költőkkel szemben is. Ők maradandót alkotnak, mi nem. A színész bármennyire is igyekszik valami eredetit is nyújtani, mindig a szerző függvénye. Felgördül a függöny, mi lejátszók a dara bot és ezzel kész. Legördül a függöny és finita la comédia. Egy szép képben órák hosszat is gyönyörködhetünk, bármikor megte kinthetjük, a képzőművészek al kotása maradandó. Ez a színésznek nem adatik meg. Valamennyit segített a film, a magnó és a televízió, sajnos, a mi előadásainkat még magnóra sem rögzítjük. Szegény Király Dezső is elment, és nem maradt utána semmi. Pétig szeretnénk legalább a ma gunk részére megőrizni a lejátszott darabokat, a különösen kedves szerepeinket. Hogy melyikek voltak a legkedvesebbek? Nem is tudom megmondani. Mind kedves. Volt néhány nehéz szerepem. Például a Rozsdatemető. Több mint tíz éve játszottuk, talán még nem is voltam elég erős Pék Mártának a szerepére, jóformán a lehetetlent próbáltuk megvalósítani, bizony sem a rendezőnek, sem a színészeknek nem volt könnyű dolguk. Részemre nehéz feladat volt Dávid Teréz darabjában Az asszony és a halál-ban a női főszerepet eljátszani. A lány első bálján tizenhat esztendős, a darab végén a koncentrációs táborban idős asszony, nehéz feladat, hiszen egyí egész életet kell végigélni a színpadon. De ez a szerep volt egyik legjobb alakítása. Nehéz feladat volt, Szonja a Vá- nya bácsiban (Király Dezsővel), Éva Nagymama a Dódiban, az anya Solovic Aranyesőjében, Benedik- né az Ezüst Jaguárban, Karolina A furfangos diákban és még sok egyéb szerep van Ferenczy Anna színészi palettáján. — A képekkel is úgy vagyok, mint a szerepekkel, szeretem mindegyiket... Hát akkor mit is kívánjunk neki? Még sok képet és sok-sok szép szerepet Ferenczy Annánakl —os Érzelmileg feldúlt, riadt tekintetű fiatal lány rója az utcákat. Néha meglódul, futni kezd, mintha önmagával futna versenyt, aztán hirtelen leáll, töpreng. Léptei gyorsaságát érzelmének ritmusa határozza meg. Vajon hová megy? Ki elől fut? Mi elől menekül? Amikor a rendőrök rátalálnak a budai,- erdőben, már az igazolványát is darabokra tépte. A kérdésekre nem válaszol. Közömbösségét, makacs hall gatását nem tudják mire vélni. Ideg gyógyintézetbe viszik. Hallgatását, már — már úgy tűnik, itt sem tud ják megtörni. Neve, családi állapota ismeretlen, röviden csak J 534-nek hívják A kedves, simogatú hangú orvosnő mindent megtesz, hogy szóra bírja a lányt. Igyekezete hiábavaló. A lány jégprizmás tekintete áthatolhatatlan. Nem hisz sem a főorvosnak, sem a doktornőnek — kedvességüket csak eszköznek véli. A doktornő tanácstalan, elbizonytalanodik, végül is újsághirdetést ad fel a lány fényképével. Csakhamar jelentkezik az első látogató. Ezek után már többet tudunk a betegről, a felvillanó em lékképek rámutatnak magánéletére, munkahelyi gondjaira, s megtudjuk: egyedül neveli kislányát. Bár a lány továbbra is mélyen hallgat magatartása megváltozott. Észre veszi környezetét, megdöbbenve fi gyeli az összeroppant emberek élet formáját. Ráébred, saját problémája szinte eltörpül a megsejtett emberi sorsok mögött. Novák Erzsi szembe néz önmagával . Szörényi Rezső alkotásának főhőse a túlságosan érzékeny emberek közé tartozik, hiszen az erősebb idegzetű- ek sókkal könnyebben túlteszik magú kát az övéhez hasonló problémákon Novák Erzsi magatartása tehát semmiféleképpen sem általánosítható. A ilmszemle film egyes epizódjai (a lány jeleli* és múltja) rendezői szempontból e- léggé lazán kötődnek egymáshoz, nem is csoda tehát, ha az érdekes, eredeti történetből nem tudott filmdrámát kerekíteni a rendező. A színészi alakítások mindenért kárpótolnak. A lelkibeteg Novák Erzsit a szlovák Jana Plichtová alakította — magas művészi fokon. Dacos hallgatásával, furcsa, szinte zavaró viselkedésével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy hibái ellenére mégis jó filmként emlegetjük a Tükörképeket. Bodnár Erika ugyancsak finom eszközökkel keltette életre rokonszenves orvosnőjét. A mellékszereplők közül feltétlenül kf kell emelni Bálint András KISZ—titkárát, Kiss Mari Klárijál, tize Lajos filmrendezőjét és Temessy Hédi Baikosnéját. S még valami ide kívánkozik: Jana Plichtovát Kútvölgyi Erzsi szinkronizálta, és ahogy azt már tőle megszoktuk, ezúttal is teljes odaadással. Egy kutyafodrásznö és egy adötisztviseló szerelmi történetéről szól a film, akik a Francia vadász című lapban megjelent házassági hirdetés alapján találkoznak. Az első beszélgetés mindkettőjük számára kiábrándító. Fölényes kijelentések, pattogós válaszok, kisebb csapkodások — és mégis fokozatosan közelebre kerülnek egymáshoz. Aztán újra kiadós marakodás következik, de szakításról szó sem lehet. És hát, a vágyuk is hasonló: az évekig tartó magányt szívesen felcserélnék igazi szerelemmel, később pedig boldog házassággal. Igen ám, de amikor a két szerető szív végleg egymásra találna, mindig közbejön valami. Felborult a filmprogram, másnap pedig a meghittnek vélt vacsora (a nő magával viszi az üzletfelei által rábízott kutyákat). aztán a mindenkit „megfúró“ kolléga lép közbe, sőt az elhagyott, vérig sértett szerető is áthúzza az adószedő tervét. A jól sikerült kirándulások, kerékpártúrák és lovaglások során mégis kiderül: semmi sem tudja elválasztani őket egymástól. Robert Pouret francia vígjáték-a nem sok újat hozott a műfajba, de az o- lyan karakterszínészeik, mint Annie Girardot és Jean—Pierre Marielle játéka mindig felfrissülést, kellemes szórakozást jelent. G. Szabó LászIA N em tudjuk teljes bizonyossággal, hogy hívták az első embert, aki itöbb ezer évvel ezelőtt az első agyagkorsót formálta — fazekaskorongon. Arról azonban már vannak értesüléseink, (Engels, Morgan és más szerzők müveiből), hogy az illető fazekas és társai a második társadalmi munkamegosztás részesei voltak. Mindez még az őskorban történt, az osztáiytársadalom kialakulásának egyik fontos előzményeként. A fonás — szövés mellett a fazekasság volt az ipari tevékenység legkorábbi formája. Később az emberek már természetesnek vették a fazekasok és készítményeik jelenlétét. A középkori és az újkori piacokon, vásárokon nem hiányzott a csupor, a bütykös, a köcsög, később a virágcserép, a virágváza, s a különféle állatfigurák sem. Manapság újra „divatba jött“ a népművészet. A régi mesterségeket űző emberek küszöbét gyakran lépik ál az érdeklődők, hogy egy — egy nép- művészeti tárgy megvásárlásával gazdagítsák gyűjteményüket, tegyék otthonosabbá modern lakásukat. Az emberek többsége főleg a fazekaskorongon készült tárgyak iránt érdeklődik. Személyes tapasztalatból tudom, hogy a mesterek idős emberek, egyikük — másikuk már a hetedik X-en is túl van. Az utánpótlást már nem fazekasoknak hívják, hanem keramikusok nak. ígv nem túlzás azt állítani, hogy az ősi fazekasmesterség kihalóban van. Bártfán (Bardejov) él és dolgozik Egy ősi mesterség ápolója Ján Frankoviö, a hetvenhárom éves íazekasmester, a híres fazekasdinasz tia tizenegyedik, egyben utolsó képviselője. Fia már más mesterséget — szakmát — választott építészmérnöki beosztásban dolgozik. A kedves, halkszavú mester még elég jói beszél magyarul; az Osztrák — Magyar Monarchia Idején kezdett ugyanis iskolába járni, de terveit és reményeit egy időre elsodorta az első világégés. Tegyünk most egy kis kitérőt, s ejtsünk néhány szót a városról, a melyben Ján Framkovlő él és alkot A 13 000 lakosú járási székhely ma már városmúzeum. Legszebb része kétségtelenül a főtér, mely a Felsza baditók tere nevet viseli. Macskakö vés burkolata magán hordozza a középkor hangulatát. Katonás rendben sorakozó polgári házai is a középkor építkezési ízléséről tanúskodnak. De a város környéke is számos érdekes séget, látnivalót tartogat a látogató számára. Sok errefelé a még élő ré gi mesterség. Elég megemlíteni Jo zef Kalapéi furulyakészítő mester ne vét, aki a zborói vár alatt alkot; Her- vartovban napjainkban is foglalkoz nak zsindelyfaragással; él még a kosárfonás is. Nem szabad megfeledkezni a híres, IV. Béla király adománylevelében „Borcutb“ néven szereplő bártfaí für dőről sem. Államosítása után roha mos fejlődésnek indult. Ma is egyre szépül, csinosodik, új létesítményekkel gyarapodik, s hazánk leg szebb és leglátogatottabb gyógyfürdőinek egyike. Méltán vívott ki magának jó nevet határainkon túl is. A kitérő után térjünk vissza az ősi iparhoz, s faggassuk tovább a mestert. Az ipar alapanyaga sárga árnyalatú zsíros agyag. A mester keze alól kikerült valamennyi tárgy ebből az agyagból készült. Következik a zománcozás. A kiégetés előtt a mester ráviszi a tárgyra a kigondolt motívumokat. A végső szín megválasztását a második égetés követi. Érdekes a zománc elkészítése is. Alapanyagát a mester a bratislavai Népművészeti Központ közvetítésével a csehországi Roudnice nad Labem- ből kapja. Persze készít Ján Franko- vic házilag is zománcot. A zöld színt adó port rézből, a barnát pedig vasból nyeri. E fémek felhevítése után keletkezett felső - réteget lékaparja, mozsárba teszi és porrá zúzza. Ezután csak vizet kell hozzáadni, s kész a festék. Már csak hat évig dolgozhatok,'sóhajtott szomorúan az utolsó bártfai fazekas. Ezt Is Jozef Lenárt elvtársnak köszönheti, akt szintén meglátogatta az Idős mestert, s elbeszélgetett vele. A jelenlegi műhely — sajnos — olyan övezetben fekszik, melynek épületei megértek a lebontásra. Pedig a mester egészségesnek érzi magát, s tanítvány is akadt Varhol Marek személyében, aki márts elég szépen dolgozik a korongon. Talán egykor ő lép a mester helyére, s folytatja — persze keramikusként — az egyik legősibb mesterséget. ■BALAJTI ÁRPÁD
