Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-07-25 / 30. szám
A SZISZ SZKB VERSENYFELHÍVÁSA A ZÖLDSÉG ÉS GYÜMÖLCSSZEDÉSRE A Szocialista ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottsága az SZLKP KB, az SZSZK Nemzeti Frontja Központ! Bizottságának és az SZSZK kormányának kezdeményezésére szocialista munkaversenyt hirdet a zöld» ség és gyümölcsszedésben. A verseny célja, hogy a lehető legkisebb veszteséggel begyújtsak és eljuttassuk rendeltetési helyére a megtermett zöldséget és a beérett gyümölcsöt. A versenybe bekapcsolódhat a SZISZ |B-n és a Sző-- vetkezeti Földművesek Szövetségének járási bizottságán benyújtott írásbeli jelentkezés alapján minden .SZISZ alapszervezet, szocialista munkabrigád, ifjúsági kollektíva, komplex racionalizáciős brigád, pionírcsapat és őrs. A versenyt az egy főre eső ledolgozott óra és a leszedett gyümölcs és zöldség mennyisége, illetve fajtája szerint bírálják el. Ugyancsak bekapcsolódhatnak a gyümölcsösökben és a kertészetekben dolgozó fiatalok. A munka elvégzését az illetékes mezőgazdasági ü- zem igazolja. A verseny egyszeri akció, és a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottsága, Illetve a Szövetkezet! Földművesek Szövetségének Központi Bizottsága, a SZISZ |R értékelése alapján 1979 elején, az őszi munkaversennyel egyidöben hirdeti ki az eredményt. A húsz legjobb kollektívára egyenként 1000 korona jutalom vár. CUBA78 TIZENEGY HAJÓ KUBÁBA TART Ogyessza és Leningrad szovjet kikötőkből és az algériai Oranbói körülbelül tíz nappal ezelőtt tizenegy utasszállító bajó kelt útra, hogy a Szovjetunió köztársaságaiból. a Közel-Keletről és Afrikából elvigye Kuba fővárosába. Havannába a VIT küldötteit. A hajók, ámelvek a külföldi küldöttségek felét 'viszik a fedélzetükön, lapunk megjelenésének tdején kötnek ki Havannában. AZ INTERSZPUTNYIK HÁZHOZ HOZZA A FESZTIVÁLT A szocialista országok [nterszpuinytk távösszeköt- tetési műbolygő-rendszerea legközelebbi napokban kizárólag a XI. VIT et fogja szolgálni, A Havannához közeit, larucal földi közvetítő állomásról indulnak el a televíziós, rádiós, telefo- tós és telexes hullámok. A távösszeköttetés dolgozói egyidöben tíz közvetlen telefonösszeköttetést biztosíthatnak Prága és Havanna között. Egy kapcsolásra legfeljebb öt percet kell majd várni. K öztársasági elnökünk, Gustáv Husák, pártunk és kormányunk vezető képviselőt az idén is fogadták hazánk ifjúsá gának képviselőit. Köztük voll a Bősi (Gabcífcovo) Állami Gazdaság várkonyl (Vrakúft) részlegén dolgozd szocialista munkabrigád vezetője, Bodö Pál Is. Arról beszélgetünk, hogyan jutott el Prágába, — Brigádunk tagjai nagyon boldogok voltak, mikor megtudtuk, hogy munkánkért Prágában megkapjuk a VIT tiszteletére alapított kitüntetést — a fesz- tlválcímer I. fokozatát — kezdi a beszélgetést a brigádvezető. — Csoportunk 1971-ben huszonegy taggal alakult meg a gyümölcskertészeti részlegen. Száz hektáron négyezer fa. Ezeket ml gondozzuk, vágjuk, kapáljuk, védjük a kártevőktől, a betegségektől, aztán ősszel leszüreteljük. — Milyen egyszerűnek tűnik, megszabadítják a kártevőktől, védik a betegségektől. De valójában mit jelent ez a gyakorlatban? — A gyakorlatban ez a permetezés. Évente pontosan tizenötször. Nálunk ez épp olyan fontos, mint a szántóföldeken a kapálás és a trágyázás. Még jó, hogy már ezt a munkát Is gépesítették, Rosszabb a fák visszavágása, mert az teljes mértékben kétkezi munka, és nagy szaktudást Igényel. Aztán mutatja a rengeteg stacking és jonatán almafát. Van ott többféle körte, barack, eper és fe kete ribizli. — Brigádunk átlagos é- letkora 26 év. Tervünket minden évben túlteljesít; jük. Tavaly almából 78 vagon volt előírva, de 103 mal szállítottunk. Az idén 100 vagon a terv, de legA VIT CÍMERÉÉRT DOLGOZTUNK alább 15 százalékkal szeretnénk többet. Nálunk az almaszüret az, ami a mezőgazdaságban az aratás. Ne gondolja ám, bogy minden megy, mint a karika- csapás. Nekünk is vannak gondjaink. Az egyik mindjárt a permetanyagellátás. Jó permetszert csak ügyesen lehet beszerezni, és az természetes dolog, hogyha jó a permet, jobb a termés Is. — Hallom, szép eredményeket érnek el a gyü- mőlcskiállításokon Is. — Minden évben részt veszünk a dunaszerdahelyl (Dun. Streda) a lltoméftcei és az erfurti kiállításokon. Az utóbbi három évben a dunaszerdahelyl járásban egyik gazdaság sem nyert annyi érmet, mint mi. Az Agrofrigor tizenkét társüzeme közül a kiértékeléskor mi kerültünk az első helyre, így tízezer koronát oszthattunk szét dolgozóink között. — Űgv tudom, valami e- gészen különleges öntözőrendszeri szeretnének létrehozni. — Ha a csepegtető-berendezésre gondol, jól tájékoztatták idáig Szlovákiában csak KIúCovén működik ha sikerül mi leszünk a másik berendezés tulajdonosai. Az egész lényege az hogy a víztárolóból nyert vizet a gyümölcsfák közti sorokban — körülbelül 70 cm re a föld felszínétől — csöveikben a fák gyökeréhez vezetjük. Minden gyökérrendszerhez két csepegtetőt szerelünk, ami állandóan nedvesen tartja a talajt. A rendszer segítségével a termés megduplázódik, ami azt jelenti, hogy ha most egy hektárról 150 mázsa almát szedünk le, az öntözés bevezetése után, akár 400 métermázsa termésünk Is lehet. Bodó Pál mezőgazdaság! iskolát végzett Karván (Kra- vany nad Dunajom), és ma két fiú édesapja. A gyümölcsösben mindenki kedveli őj, és úgy látom, a szavának súlya van. A brigád tagjai úgy vélekednek róla, hogy szerény, dolgos ember, akiből nem hiányzik a segftőkészség sem. Az ez ember, akire szocialista társadalmunknak szüksége van. Kántor Mária KUBA VÁRJA A VIT - KÜLDÖTTEKET Az amerikai földrész első szocialista államában, Kubában nagy Jelentőséget tulajdonítanak a XI Világifjúsági és Diáktalálkozónak Ennek egyik bizonyítéka, hogy az előkészítő bizottság elnöke maga Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, miniszterelnök. Tagja! még a párt és a kormány, valamint a tömegszervezetek 83 vezető képviselője. A bizottság 1975 őszén alakult meg, és azóta mindenre kiterjedő nagy gonddal készíti elő a világ Ifjúságának seregszemléjét. Legutóbbi ülésén Luis Orlando Dominguez, a Kubai Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának első titkára a bizottság elé terjesztette jelentését a VIT előkészületeiről. Többek között leszögezte, hogy a KISZ alapelve: „Minden kubai a találkozó aktivistája“ kézzelfogható valósággá vált, ezt bizonyítja az ország lakosságénak lelkesedése és érdeklődése, a VIT Iránt. Az ülés befejező részében Fidél Castro értékelte a bizottság munkáját, megköszönte mindenki igyekezetét, és annak a reményének adott kifejezést, hogy a XI. VIT maradéktalanul beváltja a fesztivál jelszavát: „Az antiimperlalista szolidaritásért, békéért és barátságért.“ A THÁLIA SZÍNPAD SZISZ - alapszervezetének sátortábora HinK / ^rjak\ Senki se születik képviselőnek Két sikeres körzeti találkozót szerveztünk ez évben a Ko§ice-vl- déki járásban a nemzeti bizottságok fiatal képviselőivel. Crécsen (Cecejovce) és Kosicén a SZISZ járási bizottságával karöltve. Az egyiken Pavol Svec mérnök, a másikon pedig Jozef Maflák, a SZISZ járást bizottság elnöke, 11-, tetve alelnöke vett részt. Ezeken elemeztük, hogyan váltják valóra a párt XV., valamint a SZISZ II. kongresszusának határozatait, továbbá mi a fiatalok része az elért eredményekben. A csécsi találkozón többek között felszólalt Éva Selingová is, a pányl (Paüovce) nemzeti bizottság titkárnője, aki az általános választások idején 1976-ban^-csupán 23 éves volt, természetesen SZÍSZ tág s a nemzeti bizottságokban járásunk egyik legfiatalabb tisztségviselője. A mindig aktuális munkakörről, a dolgozók munkakezdeményezéséről és a szocialista versenyről beszélt. Megemlítette, hogy senki se születik képviselőnek, hanem tevékeny munkával válik azzá. Pány községnek csupán 537 lakosa van, most azonban gyakran szó esik róla. Nem csoda, hiszen az elmúlt pár év alatt nagyon megváltozott az arculata, s ma már igazi szocialista falu. Felépítették a hnb épületét tűzoltó- szertárral, újjáépítették a kultűr- házat és az óvodát, létesítettek iskolát, üzlethelyiségeiket. Portala- nították az utakat a községen át és betonjárdát építettek. Szabályozták a patakot s betonlapokkal rakták ki, sportlétesítményeket építettek, s van a faluban egy nagy tornaterem Is. Az utak mentén virágtartókat helyeztek el, a hnb mellett parkot létesítettek és sok-sok rózsát és díszfát ültettek ki. Mindezt hogyan érték el? Az első feladat az volt, hogy megnyerjék az embereket a közügynek, s ez sikerült is. A lakosok vállalták, teljesítették, sőt túl teljesítették vállalásaikat. Nyilvános gyűlésen ismertették a lakossággal a község fejlesztési tervét, azokat a feladatokat, a- melyeket teljesíteni kell a fejlődés érdekében. Az eredmények l- gazolják, hogy a képviselők megértésre találtak. A pánylak nem akarnak a babérkoszorúkon pihenni: az Idén 38 036 társadalmi őrá ledolgozását vállalták. A cél a közrég további fejlesztése és szépítése. Ehhez azt hiszem nem kell magyarázat. A polgárok megértették, hogy Pány nem központi község, és csupán sajá! munkájukkal járulhatnak hozzá a további fejlő déséhez. Iván Sándor Tiszteljük az öregeket Az érseikújvárl (Nővé Zámky) Hübsch Sámuel pártunk alapító tagja. Korábban a közszolgáltatási vállalatnál dolgozott, 1965-től nyugdíjas, de munka nélkül nem tud élni. Jelenleg az Érsekújvári Járási Múzeum galéria termének teremőre. A minap kellemes meglepetés érte. Felkeresték volt munkahe lyének és a vnb polgárt ügyeket intéző bizottságának képviselői, hogy mint a párt katonáját és az üzem egykori érdemes dolgozóját virágcsokorral köszöntsék. Je len voltak továbbá a rádió és a Hlas tudu szerkesztőségének tagjai is, akik szintén köszönetét mondtak Hübsch elvtársnak és ajándéktárgyakat nyújtottak át nekt. Az idős kommunista meghatódva fogadta a figyelmességet. Hofer Lajos HORVATH LAJOS, a Thália Színpad SZISZ-szervezetónek elnöke jelenti Kosicéről: — Alapszervezetünk munkaterve alapján —, mely a Februári Győzelem 30., a Komszomol megalakulásának 60. évfordulója és a XI. VIT jegyében fogant — sátortábort rendez Alsó lánc (N. Lanec) határában. Táborunkat a buzitai jBuztca) Május 1 EFSZ védnöksége alatt, valamint a buzitai és alsólánci törne gszervezetek támogatásával a hazat és magyarországi baráti ifjúsági alapszer vezetőkkel karöltve rendezzük meg, július 28-tól augusztus 8-tg. Rendezvényünkkel szeretnénk hozzájárulni az ifjúság szocialista neveléséhez, elmélyíteni a SZISZ és a KlSZ-szer- vezetek között a baráti kapcsolata kát, színházunk céljainak és feladd tainak figyelembevételével megnyer ni a fiatalokat a színházlátogatásnak, népszerűsíteni ifjú művészeit és szorosabb kapcsolatot teremteni a ta nuló és dolgozó Ifjúság között. Néhány müsorszám: JÚLIUS 28. Megérkezés, táborverés JÚLIUS 29, Ünnepélyes táboravatás este táncmolatság. JÚLIUS 30. Kirándulás Betlérre. JÚLIUS 31. Előadás a Februári Győzelem 30. és a Komszomol 60. évfordulójáról. Találkozás az eddigi tíz VIT néhány küldöttével, AUGUSZTUS 1. Képzőművészeti nap — Farkas Veronika szakelőadása. Találkozás a kelet-szlovákiai képzőművészekkel. AUGUSZTUS 2. Gyalogtúra a Szád- elői völgybe. Délután néprajzi előadások. AUGUSZTUS 3. Irodalmi nap: Szlovák-magyar Irodalmi kapcsolatok. (Résztvevők: Vojtecb Kondrót, Kulcsár Ferenc, Tőzsér Árpád, Gál Sándor, Mtkola Anikó, Ozsvald Árpád, Török Elemér.) AUGUSZTUS 4. Színházi nap: előadás a mai szocialista színházművészetről. Délután előadás a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 60. évfordulójáról. Este táncmulatság. AUGUSZTUS 5. Kirándulás a Ma- gás-Tátrába, a táborban sportnap. AUGUSZTUS 6. Visszatérés a Tátrából, a táborban brigádnap, este táncmulatság. AUGUSZTUS 7, Harc az alkoholizmus ellen címen előadás. Délután táncház Este tábortűz. AUGUSZTUS 8. Táborbontás. Elhatároztuk egyébként, hogy táborunk résztvevői egy napot ledolgoznak a helyi szövetkezetben. Kérjük az érdeklődőket, hogy sátort hozzanak magukkal. A napi háromszori étkezést, húsz korona részvételi díj ellenében a tábori konyha biztosítja. Táborunk KoSicétől mintegy harminc kilométerre lesz, és Nagyidén keresztül közelíthető meg. Minden érdeklődői szeretettel várunk.