Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-01-17 / 3. szám
Mintha megállt volna az idő körülöttem, és légüres térben lebegnék. Mintha ezer évvel ezelőtt, vagy csak ezer év múlva élnék. Lehet, hogy a sős tengervíz illata és halk csobogása, de lehet, hogy a karcsú királypálmáik különös illata kábít, amelyek alatt a kis Ifjúsági hétvégi házak kuporognak. Playa jibacao. Az alváson kívül áz ember itt minden mást a természetben csinál: kint eszik, kint issza a világhírű daiquirit és kint fekszik a lágy fövenyes plázson. Itt bizony senkinek sem kell elmerülnie a szürke hétköznapok délutánjaiban. Az esték viszont néha elviselhetetlenek a klímaberendezés nélküli szobákban, mert bizony odabenn nem éppen hűvös az időjárás. Inkább a pálmák alatt ülök Robertoval — beszélgetünk. Roberto az Ifjúsági szervezet tagja. A kubai ifjú kommunisták közé tartozik. Az idősebbek azt mondják, hogy ez a szervezet a párt harcas tartaléka. Olyasmi, mint a mi ifjúsági szervezetünk. És így bár a földgolyó különböző részén élünk, valami ellenállhatatlanul sodor bennünket egymás felé. A plázs nyugágyain heverünk. A nagy csendben csak lélegzetvételünk hallatszik. Homlokunkról csorog a verejték. Róbertot ez nem zavarja. Megszokta már. XXX Visszatérünk a történelembe. A kubai ifjúság nemzedékek során mindig részt vett a forradalmi harcokban. Még a múlt században nagy hévvel küzdött a sziget függetlenségéért. Nemegyszer bocsátkozott őrült, szinte sorsdöntő játékba, a- mit nem tudott és nem is akart feladni. Közben vityillók ablakai mögött peregtek az élet hétköznapjai, az anyák megszokott mozdulatai: vizet a kályhára tenni, kenyeret szelni a gyerekeknek, ha egyáltalán volt a háznál, csendben valamit az asztalra tenni, aztán ajtócsapódás, lassú óvatos léptek ... A fiatalok nem hiányoztak a Batista-kaszárnyák, a Mon- cada megrohamozásakor sem. Ellenkezőleg, ők voltak túlsúlyban. Felzárkóztak a felkelő hadsereg mögött, és a forcsak növekedett, hanem terebélyessé vált, a jelen már nem volt fenyegető. Azóta a legnehezebb szakaszokon hasonló brigádok alakultak, ott vannak a textilgyártásban, az építészetben, a közlekedésben, sőt a halászatban is. Munkájuk fokózza a hazafias büszkeséget és elmélyíti a gyűlöletet az imperializmus ellen. Az ember igyekezzék bizonyos dolgokról nem álmodni, mondom. Hacsak lehetséges, valóra kell váltani az álmokat, és nem szabad az élet varázsának rabul esni — jegyzi meg Roberto. Nem mondok ellent. A legmeghittebb témára tapintottam. További beszélgetésünkbe belevegyül a hullámok halk csobogása. Számos építkezésen és mezőgazdasági üzemben, a- mefyek száma Kubán már elérte a másfél százat, több mint 4500 ifjúsági műszaki brigád működik, tagjai az iskolák végzősei közül kerültek ki. A céljuk olyasmi, amiről Fidél a párt első kongresszusán elhangzott szavai szerint az országban még nemrégen megfeledkeztek: tervszerűség a termelésben, racionalizáció és újítások, minden munkás bevonása a műszaki haladás folyamatába, a tartalékok feltárása, a munkafegyelem növelése, a munkaidő hatékonyabb kihasználása: Mindez egymásba áramlik, de egyforma célt követ: az életszínvonal emelését a szigetlakók dolgozói számára. Éjszaka van, csak a hold világít, Roberto szavai az örök igazságot hangoztatják. Kuba ifjúsága — és nemcsak az ifjúság — egyszer s mindenkorra letért a haldoklás útjáról. Az arckifejezését nem látom, de baráti hangja meghitté teszi közöttünk a légkört. Akárcsak testvérek lennénk. Egyikünk sem mondja és mégis mindketten tudjuk. Ez az internacionalizmus a gyakorlatban. XXX Már Illenék nyugovóra térni, csakhogy eszünkbe sem jut. A szövetségnek ma 350 ezer tagja van, körülbelül egy harmada szoknyát visel. Sokan a Havanna-Santiago vasútvonaAZ IDEI VILÄGIFJÜSÄGI TALALKOZÖ ORSZÁGÁBAN Havannában, a régi fegyverek múzeuma előtt rádalom győzelme után megalakították a Fiatal Forradalmárok Szövetségét, amely két év múlva a Fiatal Kommunisták Szövetségének alapját képezte. Amikor a határokon túli terror blokádja miatt nehéz órák következtek, minden erejüket latba vetették, hogy a forradalmi erők, a népi milícia helyzetét megszilárdítsák. Fiatalos lendülettel reagáltak a hely zetre, tudatosítva, hogy aki tetteiben megszűnik fiatal len ni — az öregszik. Több mint százezren bekapcsolódtak az analfabetizmus felszámolásába, bár többjüknek különösen az Escamra hegy ség közelében ez a korai halált hozta. Amikor a hold a tető fölé emelkedett, akkor érte őket az ellenség gyilkos golyózápora. Nem egy ember éjszaka egészen más, miiit nappal. Igaz, hogy senki sem mondhatja el közülünk: nem öreg szem meg, az élet elsiklik felettem, és semmi több. Mindnyá jan tudjuk — az évek redőket hagynak maguk mögött. Hol mélyeket, hol kevésbé mélyeket. Attól függ, hogyan éltél, milyen a lelkiismereted. Mennyire segítettél az ellenforra dalmi bandák megsemmisítésében, hogyan segítettél megmenteni a termést, mennyire segítettél emelni a tejterme lést, vagy hogyan járultál hozzá a fejlődéshez Isla de Pino son. Róberténak nem kell folytatnia. Annak idején voltam a borókák szigetén. Láttam, mire volt képes e század ifjúsági osztaga. Camille és Che fiatal követőivel és a munkacsapatokkal, ahol a fiúk a hazájukért való munkával egyidőben katonai szolgálatukat is leróhattak. Valamennyien együtt az Ifjúsági Munkahadak alapját képezték. Kissé túl sok benyomás ér egyszerre, Roberto érti a zavaromat. A század osztaga, a legelső 68-ban alakult, ifjúsági élmunkáscsapatként a Camagüey körzet mezőgazdaságának megsegítésére. Fő feladatuk a cukortermelés növelése volt. Az Ifjú Kommunisták Szövetségének kezdeményezésére nemlat építik, vagy Nuevilaseban a műtrágyagyárat, vagy Marielében és Cienfuegosban a cementgyárat. A munkásifjúság mindenütt az érdeklődés középpontjában ált. És még valami... _i . Szavai mintha képzelt virágok közé hullanának, melyek valahol az enyhe szélben hajladoznak és majdnem olyan inegfoghatatlanok, mint a pitypang, melyet a gyerekek fújnak szét: szeret, nem szeret, szívből, igazán, nagyon, égy~ kicsit, nem szeret... Hangsúlyozza, hogy 72 áprilisában már majdnem húszezer ifjúsági szövetségi tag párttaggá lépett elő. A föld illatos a tenger párájától. Sós és nyirkos. Az egész égboltozat a vállunkon nyugszik. Mélyeket lélegzőnk és szemünk elréved. Nem tudni, hova. Nem sokéig. Mert a vitát eredményesen akarjuk befejezni. Kitérünk a Főiskolás Diákok Föderációja, amely még valamikor Julio Antionio Mel- iának, a marxista-leninista párt alapító tagjának kezdeményezésére alakult. Egyike volt az első kubai ifjúsági forradalmi szervezetnek, és ma több mint 40 ezer főiskolást mondhat tagjának. A majdnem ötven esztendővel fiatalabb testvér, a Közép- skolások Föderációja, 1970-ben látta meg a napvilágot. Több mint félmillió leányt és fiút tömörít magába, hála harciasságának és álhatatosságának, nagy tekintélynek örvend. Mindkét szervezet szoros kapcsolatban áll az Ifjú Kommunisták Szövetségével, amely védnökséget gyakorol felettük. Fő küldetésük az, hogy hatásukra a diákok becsületesen végezzék társadalmi kötelezettségeiket: tanuljanak, ezáltal növeljék a szakmunkások minőségi szintjét a gyárakban, a mezőgazdaságban, iskolákban, tudományos intézményekben egyaránt. Nem kis feladat. Az a feladat, hogy olyanok legyenek, amilyeneknek lenniök kell. És nemcsak a szaktudás terén, a mély hazafias és internacionalista érzésben is. Ajkaink befogadják az első harmatcseppet és szétnyílnak Havannai pionirlányok a tanítás közötti szünetben a gyönyörűségtől. Valami furcsa, kellemes, jó érzéssel kísért gyönyör, mert holnap, azaz már ma szabadnapunk van. Isteni lesz a plázson szundikálni. Roberto két ifjúsági szervezet együttműködéséről kezd beszélni: az ifjú kommunistákról és a pionírokról, akik közül később sokan a soraikba lépnek. Azokról a piros kendős kicsinyekről, akikből ma kétmillió van. A nagyobbak, a serdülők segítenek az egészen fiatal nemzedék helyes nevelésében. Kicsi koruktól fogva igyekeznek bennük kifejleszteni a munka szeretetét, célszerűen beosztani a szabad idejüket, terjeszteni közöttük a kultúrát, és a sportot. És ami igen fontos, beléjük ojtani a szerénységet, bátorságot, becsületességet, a tiszteletet a dolgozók, a forradalom hősei és a haza iránt. Ez nagyszerű Roberto, hogy ezek mind hazátok odaadó polgáraivá cseperednek, olyanokká, mint te magad vagy. Ezért nem ejti a hazádat sosem rabul semmiféle hirtelen keserűség, amely a szívét elszorítja. Hiszen az ilyen gyermekek alapozzák meg a vidám, boldog jövőt. XXX A hőséget kiadós, meleg eső váltotta fel. A fák ismét könnyedék és csendesek lettek. Playa Jibacaotól kocsin robogunk. Az út melletti deszkapalánkoik mentén bokrok zöldellnek. Egész éven át öntözik őket. Az út vége — meglepetés akar lenni. De nem a világszerte ismert kubai rumgyár Santa Cruzban, amelyet jobbkéz felől elhagyunk. A messzeségben egy kis dombon jellegzetes szövetkezeti telep körvonalai rajzolódnak ki. Nemsokára ott vagyunk. Kilenc hatalmas tarkára festett bérház, balkonokkal, rajtuk hintaszékekkel. Kilenc bérház, rengeteg ablaksor és mögötte emberi sorsok. De milyen mások, mint a Batista-múltban! Jól felszerelt textil-, élelmiszerboltok, patikák és könyv- kereskedések, no meg kis kávéházak. Roberto felkeresi Osvald elvtársat, egy helyi lakost. Bemutatkozunk. Elmondja, hogy a faluban földművesek élnek, akik felejtenek. Meglehet pillantásomra csak mosolyog, mert feledni a forradalom előtti embertelen időket — az tulajdonképpen áldás. Az elmúlt rezsimek alatt a telepek lakói tulajdonképpen mezőgazdasági munkások voltak. Föld nélkül. A kormány ma ingyen juttat lakást nekik, és mindegyiktől megvette azt a földet, amelyet a földreform idején ajándékba kapott. Átlag 150 pesot keresnek. Gyorsan kiszámítom, hogy ez körülbelül 1200 csehszlovák koronának felel meg. Minden családból egynek kell a szövetkezetben dolgoznia. Elsősorban a tejtermelésben. Különleges fajta teheneket tenyésztenek, az indiai zebu és a holsteini nagyhozamú tenyészet kereszteződését. A zebuban benne van az ellenállás a trópikus életfeltételekkel és a rovarokkal szemben. Nem akarunk senkiben illúziókat kelteni — mondja Osvald elvtárs. — Aki amennyit dolgozik, annyit keres. Akarja látni, hogyan élünk? Válasszon ki egy lakást, bemegyünk. így aztán egyszeriben egy harmadik emeleti lakásban találom magam. A ház ura még a munkahelyén van, az asszony éppen takarít. Talán nem is lenne rá szükség: benn nagy a tisztaság, akár az egész községben. Nem hiányzik a tv-ké- szülék, a hűtőszekrény, a rendes bútor sem. Romelia Machi- ni — mutatkozik be nekünk. A lakás kétszobás, mert a családban még csak két gyermek van. Ha majd három utód lesz, akkor a szobák számát is emelik. Csak a villanyáramért, a vízért, a gázért fizetnek — minimumot. Nem akarunk sokáig zavarni, kifelé igyekszünk, hogy Romelia idejében elkészüljön a munkával, hogy hazatérő férjét kényelem várja. Nap mint nap elválnak és ismét találkoznak. A szövetkezetbe önként léptek be valamennyien, akik itt élnek. Kubán sem létezik semmilyen MUSZÁJ. Miért zavarjuk meg mi a szabadságukat? Az egészségügyi központ körül járunk, nem messze tőle van az óvoda, amely az egész kerület gyermekeit ellátja. Csakhogy Osvald elvtárs olyan helyre vezet bennünket, ahol nagyon elcsodálkozunk. A múlt vityillóiba. Már csak egy-kettő maradt meg — mutatóba. Ezt a néhányat is csak azért hozták ide és állították fel újra, hogy a látogatók emlékezetébe idézze a régi, lesújtó múltat. Négy helyiség van a vityillóban, az egész fából készült, padlója agyag. ‘Ezek a viskók mindig messze álltak egymástól, az emberek akkor még nem éltek kollektív életet. Az 1980-as esztendőre az utolsó ilyen vityilló is eltűnik a föld színéről Kubában. A korszerű iskola tele gyerekekkel. Csak tanítójuk van még kevés. Ezért néhol két osztályt is egy tanító oktat. Az igazgató helyettese, Adonis elvtárs megmagyarázza a tanmenetet: a rendelkezésre álló idő felét .tanulással töltik a gyerekek, a másik felében pedig dolgoznak a munkára való nevelés keretében. A tanév négy negyedévre oszlik. Minden negyedév után, a nyári kéthónapos szünidőt kivéve, egyhetes szünet van. Az iskolában tizenkét tanterem van, és sportpálya. Azonkívül észreveszem a szép olimpiai úszómedencét is. A tanulók, mint mindenütt — élénkek. Szüleikéhez hasonló élet vár rájuk —• és ők szívesen fogadják. Ezután a kellemes ismerkedési körséta után ismét visszatérünk a mi plázsunkra, hogy megkóstpljuk a sós víz ölelését. Mert a nap már ismét úgy ragyog, int egy tüzes golyó. Geüo Penkovsky ~'aya Jibacao, 1977 októberében
