Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-05-16 / 20. szám

XXVII. ÉVFOLYAM 1978. május 18. &RA í.— korona L ....... . • #1 *> 'r-í mám Szegény pásztornép lakta völgyben minden tavasszal, míg a friss egekbe víg pacsirta röppen — fölbukkan egy szép lányka is. Nem itt a völgyben Jött világra nem tudni, honnan érkezett, s mihelyt elbúcsúzott a drága, minden nyom újra elveszett. Ha jött, elbűvölt minden embert, gyönyör fakadt minden szíven ezért bizalmaskodni nem mert e fennkölt lénnyel senki sem. Hozott virágot és gyümölcsöt, mi távoli tájakon terem, amelyre más nap fénye ömlött szebb, boldogabb vidékeken. Jutalmat osztott szét sokaknak, gyümölcsöt itt, virágot ott, mindenki — ifjú s agg — be gazdag ajándékokkal távozott. De hol szerelmes párra lelt ö: sokféle kincse legjavát, a pompázó tavasz legelső legszebb virágát adta át. Franyó Zoltán fordítása íníjely: a bratislavat ál­la tkert. A kapun óvodások cső-- portja fordul be, a gyerekek egy­más kezét fogva jönnek, illedel­mesen, jólnevelten a tanító néni vezetésével. A sort néhány anyuka zárja. Ebből a kíséretből gondo­lom, hogy a gyermekek vidékiek. Megnézik a majmokat, az orosz^ lánt, a medvét és a strucc kerítés se mellett kis játszóteret fedeznek fel. Fölbomlik a sor, és a gyere­keket sem a fagyi, sem a málna nem tudja visszatartani a hancú­rozástól. Két perc sem telik bele, és a játszótéren csak azok a gyerme­kek maradnak, akiknek a szülei nincsenek jelen. — Iván, ne ülj a padra, látod, hogy koszos! A fűre se, mert az még olyanabb .., — Férj már a bőrödbe, Mónika! Nézd meg milyen az új cipőd! — Andrea ne szaladj, mert or­ra buksz, és kilyukad a harisnyád. — Pistike, hol a sapkád? Azon­nal gyere ide mellém. A jelenlevő szülők „nevelnek“. Persze csak a saját gyermekeiket, a többiek önfeledten futkároznak az elnyűtt farmerben, a foltos nadrágokban és vászon cipőben. Csakhamar bratislavai gyermekek is csatlakoznak hozzájuk, és azok öltözete még „olyanabb“. Mi még otthon is szebben járatjuk a gyer­mekeinket, gondolják magukban rosszallóan a kalapos anyukák. És Iván már végképp nem tud­ja, hová üljön, Mónika rózsaszínű lakkcipőjében — ami különben borzasztóan szorítja a kis lábát — odasántikál az anyukájához és többé az égvilágon semmi, még a majmok sem érdeklik. Andrea bol­dogtalan, melege van a kötött ru­hácskában, sírva fakad, mire a= nyukája idegesen a fenekére csap. Nem tudom miért, de azt hiszem, ő sem nagyon tudja. És Pisti? Mit tesz Pisti? A ho­mokozóból előkotorja a pár pilla­nattal előbb még hófehér sapkát és a fejére teszi. Anélkül, hogy ki­rázná belőle a homokot. Aztán le­guggol és búsul. Miért nem hagy­nak bennünket játszani? Zácsek Erzsébet Foto: Pölányi József ENGEDJETEK­PHHPNni FRIEDRICH SCHILLER: Az idegen lány

Next

/
Oldalképek
Tartalom