Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-01-03 / 1. szám
m 3 DRÁKÓI SZIGORÚSÁGUNK DICSÉRETE Megnyugvással vettem tudomásul, hogy nálunk attól a bizonyos naptól kezdve délelőtt tíz óráig sem kocsmában, sem kávéházban, sem élelmiszerüzletben, de még gyógyszertárban sem á- rulnak szeszes italt. Szigorú intézkedés, kétségtelen, de ismerjük el azonnal, hogy az utóbbi években már nagyon elkanászo- sodtunk, összetévesztettük a szezont a fazonnal, a munkanapot a lomha semmittevéssel. Saját tapasztalatból tudom, nem jó mun kaidőben kocsmába járni. Az itat végül Is legyőzi az embert, le- rogyasztja a malterkeverő mellé, és másra nem is képes, csak nézni maga elé megátalkodottam átszellemültem mintha a szemén keresztül szűrné az időt. És o- lyan gyöngeség fogja el, hogy ha rászállna egy légy a vállára, orra bukna nyomban. Míg a drákói szigorúságű intézkedést nem foganatosították, bizony nem tudtam eldönteni magamban, merre tartsak munkába Induláskor: munkahelyemre-e, vagy kerülővel, a kocsmát érintve szakmabeli társaim közé. Legtöbbször a kerülőt választottam, befordultam a gondűzőbe, felhajtottam a magamét, megtetézve rendesen, hogy azután már ne csábítson a kocsma. És fütyö- részve indultam a munkahelyemre, lássa barát és ellenség, hogy nálunik a dolgozónak jó kedve van. Elismerem, hogy olyankor nagyon húzott le a fejem, nehéz lett a szempillám, bambán néztem a vezetőimre, de még o- lyan állapotban is tapintatos voltam, félrehúzódtam, eltűntem a szemük elől, ne okozzak nekik gondot. S arra is ügyeltem, hogy ne mondják a szemembe másnap: ittas állapotban egy szalmaszálat sem tettem keresztbe. Órákig keresgéltem a deszka lapok között, melyik köztük a legsimább, amelyikre ráülhetek. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy mi van az ember feneke alatt. Ha pedig esett az eső, s tócsa, sár keletkezett a munkahelyen, a deszkalapokat elfektettem az udvaron, hogy a mérnököm, a munkavezetőm tiszta cipőben jár- hasson-kelhessen. Ezzel azt akarom mondani, hogy még a leg- elgyengültebb állapotomban is igyekeztem hasznos polgára lenni a társadalomnak, munkahelyemnek. Ne vádoljon senki, úgy töltöttem el a napot, hogy egy szalmaszálat sem tettem keresztbe. Semmittevésért szedtem fel az aznapi fizetésemet. Így teltek a napjaim. Aztán jött a drákói szigor. Délelőtt tíz óra előtt szeszesitalt nem szolgálnak ki. Sehol az országban. Az intézkedés bizony már elég erélyesen beleszól a magamfajta dolgozó ember életébe. Nem tekinthetek el fölötte szenvtelenül. Gondolkoznom kell. Magamba tekintettem. Hol Is állok, merre tartok tulajdonképpen? A kocsmába-e vagy a munkahelyemre? Mindenesetre nem nehéz megállapítanom, hogy az intézkedés jól megfontolt és az én érdekemben történik, vagy hogy olvasmányélményemből Is merítsek: a harang értem szól. Ne menj mindjárt reggel a kocsmába, tisztességes munkahelyed van! Valóban, belátom, nem illő mindjárt jókor reggel a kocsmába menni. A reggel friss levegőjét felcserélni a kocsma füstjével. Szerény véleményem szerint: aki tíz óráig nem bírja ki ital nélkül, az már nem ember, az már két, sőt olykor négy lábon járó alkoholista. Az már a hajnali órákban is, amikor legéde sebb az alvás, sörözőkről, borozókról, kétes hírű kávéházakről, presszókról álmodik. Az már álmában is dalol. Olyan ember, a- kire építeni nem lehet. Délelőtt tíz óráig nemcsak ő rogyik öszsze, de az épület is, a- melyet épít. Én tehát helyeslem az intézkedést, mégha drákói szigorúságának is tűnik: délelőtt tíz óráig szeszes italt nem mérnek, nem árulnak sehol, még a gyógyszertárban sem. Némelyik drogériában a készséges vezetők önkényesen már a sós- borszesz árusítására is tilalmat rendeltek el délelőtt tíz óráig. Nem bánom, nem is rőkönyödöm meg, bár ezt a folyadékot fogfájás ellen használják. Azt mondom én is: délelőtt tíz óráig senkinek ne fájjon a foga. Fájhat a munkaidő letelte után is, csak okosan kell rávezetni. Belátom, az Intézkedésre szükség volt. Délelőtt tíz óráig azt kell eldönteni, mit csináljunk e- gész nap a munkahelyen, erről pedig érdemleges határozatot hozni kocsmában teljességgel lehetetlen. Tulajdonképpen én teljes mértékben megértem, hogy a hatóság érzékeny arra, ha délelőtt tíz óráig iszunk. Igyunk tíz óra után. Az már nem a munkanap legeleje, a délelőtt fele, csináljunk nagyobb tízórai szünetet. Elvégre a dolgozónak pihennie kell. Szusszantania e- gyet früstök és ebéd között. Fegyelmezett ember vagyok. Nem pörölök a drákói szigorúságának tűnő intézkedéssel. Az utóbbi időben csak tíz óra után iszom, keresem a kocsmát, a borozót, a presszót, a kávéházat. Sokkal jobb kedvvel, érzéssel, mint azelőtt. Ugyanis most a lelkiismeretem könnyebb: két 6- rát már dolgoztam. Nem lógtam el az egész napot. Senki nem vetheti a szememre, hogy semmiért szedem fel a fizetést. Némelyik kollégám dühös, a fogát csikorgatja, és bosszúból, dacból délelőtt vagy délután az az élelmiszerüzleteket járja, bevásárol. Beszerzi a früstökhöz való bort, sört, pálinkát, kinek mihez van kedve. Hatalmas táskával jelenik meg reggelente a munkahelyen, amelyből nem munkaszerszám, hanem pálinkás- és sörösüveg kandikál ki. Nem megy a kocsmába, nem megy sehová, nyugton van. Jókor reggel nekitámasztja a hátát a félig kész falnak, megtömött táskáját a lába közé fogja, és eszik. Mikor meg jóllakott, iszik. Önti magába a pálinkát és a sört. Hülyére issza magát. De biztonságos helyen van. Nem dől rá a fal. Az élete nem forog veszélyben. Nem üti el az autó. Ö sem üt el senkit. Esetleg magát üti meg, ha bódultán, ittasan nekimegy a betonkeverőnek: Úgy kell neki. Ha már ivott, ne mászkáljon. Maradjon a helyén. Támaszkodjon a falnak. Vékony fal, de egy ember súlyát elbírja. Nem dől össze. A legrosszabb esetben is tartják egymást. Én nem fárasztom feleslegesen a lábam. A szabad Időmet dehogy használom fel arra, hogy az élelmiszerüzleteket járjam. Nem szeretem úgy az italt, ha magamnak kell töltenem. Azt szeretem, ha más tölti ki számomra a porciót. Úgy veszi be legszívesebben a gyomrom. Így aztán naponta megvárom a tíz órát, mert ami rend az rend, s én világéletemben betartottam a rendelkezéseket, csak utána indulok neki a városnak. Zavartalanul járom a kocsmákat, és élvezem, hogy senkivel nincs összetűzésem. Kérem és adják a bort, sört, pálinkát ebédig és ebéd után, egészen addig, amíg csak megbírok állni a lábamon. A munkahelyemen sem szólnak, mert mire visszatérek, nem sokkal a munkaidőm letelte előtt, már látják rajtam, hogy felesleges szólni. Persze ha szólnának sem lenne igazuk. Mert most már tíz óráig mindennap rendesen, fegyelmezetten dolgozom ... Mács József PECH A férjemet közben áthelyezték a téglagyárból a palackgyárba Maga jött a Fitos bácsi helyébe? — Igen én. — Nézze, én figyelem magái egész délelőtt. Amikor idekerültem, az én kezem alatt is égett a munka. Naív, gyermeki lélek voltam, tele lelkesedéssel, munkakedvvel. Hittem a szép jelszavaknak. Aztán múlt az idő. s lassacskán az én szemem is kinyílt. Reménytelen ügy ez. fin holnap kilépekl — Csak úgy, egy-kettőre ki lép? — Egy-kettőre? Hát van ma qának fogalma, jóember, hogy mi mérget nyeltem, mit szenvedtem én itt a szereidében? Tudja maga, mit jelent test ben és lélekben felőrlődni, „lassan elfonnyadni, mint a virág, melyet titkos féreg foga rág“? — A munkája ellen van kifogás? — Az én munkám ellen? Ha- ha-hat Mondja, mióta van maga a drehus-szakmában? Nem hallott még Szedlákról? Az én vagyokI Tudja, mi van az én gépem előtt, ha egy bonyolultabb munka jön be? Valóságos körmeneti A művezető, a technikusok, mérnökök csak agy nyüzsögnek körülöttem. „Szedtük szaki, maga hogyan csinálná?“ „Szedlák szaki, milyen anyagot használjunk?“ „Szedlák szaki, milyen profilú késsel menjünk neki?“ Képze lem a megrökönyödésüket, ha holnap már hiába keresnek. Mert holnap lesz a napja, hogy én kilépek. — Talán gorombán bántak itt az emberrel? — Gorombán? A, dehogy I Udvariasak, tapintatosak a végtelenségig. Itt van például a főművezető. Csupa mosoly és finomság. Behívatja az embert az irodába, leülteti, cigarettával is megkínálja, s aztán halkan, csendesen azt mondja: „Kedves Szedlák kartársi Ön már másodízben késett. Nagyon kérem, legyen kicsit pontosabb, mert harmadik esetben kénytelen leszek levonni egy óráját igazolatlan mulasztás címén.“ Hát most már igazán nem értem, miért lép ki. — Nem érti!? Ember, hát maga nem az üzletből él? Hát nem érti, hogy ml van itt? Nem fizetik meg a melótt! Itt csak az érvényesül, aki hízelkedik, naponta pofafürdőre jár, fúrja a többieket. Az ilyen aztán csőztől kapja a jutalmat, oklevelet, plecsnit. fin meg amióta Itt kínlódom, egy fillér fizetésjavítást nem kaptam, prémiumról, jutalom ról nem is szólva. Ezért holnap: hoci a munkakönyvét, viszlát, uraim! És mondja, Szedlák szaktárs, mióta van maga itt? — Várjunk csak, mindjárt kiszámolom ... Istenem, hogy múlik az idő ... Igen, holnap lesz egy hete, hogy beléptem. —SF— Ebédszünetben — Vessen csak egy pillantást Gedeonra — súgta a kopasz Kovács az osztályvezető fülébe. — Reggel óta csak ül, ül és meredten bámul maga elé. A semmibe. Nem beszél, nem eszik, nem iszik. Ha szólunk hozzá, legyint és elfordul. — Mi baja lehet? — Kérdeztük, de nem nyilatkozik. Pedig tegnap még vidám volt, derűs, kt- egyensúlyozott. Szerintem csakis nő lehet a dologban. — Gondolja? — csillant fel az érdeklődés első jele, Kenderes szemében. — Ebben az esetben azonnal beszélnem kell vele. Küldje be hozzám. Most, rögtöni — Dehát a termelési értekezlet? — Értekezni máskor is ráérünk. Itt most egy emberről van szó, fiatal, tehetséges munkatársunkról, aki a szemünk láttára szenved és kínlódik, mert valami gonosz bestia... Nő van a dologban — Jöjjön csak beljebb, üljön le szépen — intett az osztályvezető, amikor Gedeon néma főhajtással megjelent az ajtóban. — Hát mi a baj, kartárskám? Miért lógatjuk az orrunkat? Tálán valami kislány van a dologban? Vagy férjes asszony? Gedeon lecsüggesztette a fejét. — Nem szabad mindjárt mindent mellre szívni — jegyezte meg részvevő-gyengéden Kenderes, és megveregette a fiú vállát. — Majd közös erővel megtaláljuk a kiutat. Rám számíthat. Persze, csak akkor tudok segíteni, ha ismerem a tényállást, a fejleményeket. Részletesen. Lásson hát hozzá. Jó? Gedeton ráemelte könnytől maszatos arcát, és szomorúan, de határozottan — nemet intett. — Ez rosszul esik — sóhajtott fel az osztályvezető. — Fáj, hogy nem méltat a bizalmára. — Tessék — tolta előbbre a cigarettás dobozt a faragott lábú íróasztal üveglap ján Mikladi főosztályvezető. — Vegyen bátran, kedves Gedeon kolléga. Sajnálom, hogy ennyi év után csak most nyílik alkalom egy kis közvetlen, baráti beszélgetésre közöttünk. Igaz, most is éppen a minisztériumba indultam, de amikor meghallottam, hogy önnek bizonyos problémája adódott, úgy döntöttem: sózzanak inkább fegyelmit a nyakamba, de nálam az első az ember a maga gondfaival. Mondja, csinos a kicsike? Gedeon felugrott, beszélni akart, de aztán csak ökölbeszorított jobbjával fenyegette meg az eget. Ezt követően leült és magábaroskadt. — Hát igen — sóhajtott nagyot a főosztályvezető —, ilyen az élet. Férfisors. De azért lelketlenség, hogy így elbánt magával. Biztosan zöldszemű, vöröshajú, párductestű. Azok tudnak ennyire kegyetlenek lenni. Gedeon vállai rázkódtak a zokogástól. — Nem szégyen ez — nyújtotta oda zsebkendőjét az öreg úr. — Bármelyikünkkel bármikor megeshet. Mesélje el, hogyan ismerkedtek meg, hogyan kerültek közel egymáshoz, és végül min vesztek össze. Könnyítsen a lelkén. Gedeon ismét felállt, és szomorúan, de határozottan — megrázta a fejét. — Szabadságomat szakítottam meg, amint értesültem a magát ért csapásról — dör- mögött délután a vezérigazgató neheztelő- jóságosán. — Az üzemben áll a termelés, mindenki a maga sorsáért aggódik. En is. Hallgatása okát is sejtem, nyilván fogadalom. Rendben van. Nem kell beszélnie. Itt van papír, meg ceruza, hja le. ami történt. Mintha az édesapjának vallana levélben. A többi az én dolgom. Gedeon hálatelt szemekkel pillantott a vezérre, majd írni kezdett: „Drága Tata! Amikor ma reggel felszálltam a hatos villamosra, egy nő az aktatáskájával felütötte az államat. Beleharaptam a nyelvembe. Ezért nem tudok sem beszélni, sem enni, sem inni. Ne ijedjetek meg, holnapra kutyabajom. Sírni is csak a meghatottságtól sírok ma olyan sokat. Amióta a vállalatnál vagyok, tíz év alatt, nem tapasztaltam annyi érdeklődést a főnökeim részéről szerény személyen iránt, mint ma, egyetlen napon. Sokszor csókol: Gedeon."-SG. 4
