Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-04-11 / 15. szám
Nyomurnegyed Bombayban. Földkunyhók és rengeteg gyerek rú idején a menekültek millióit volt kénytelen befogadni, s ettől az amúgy is túlnépesedett város még tragikusabban felduzzadt, egyesek szerint legalább egymillió ember él így az utcákon. És még mindig van újabb bugyra az indiai szegénységnek: a földkunyhók tízezrei Bombay külvárosaiban. Olyan lyukakban, ahol az európai még a háziállatait sem tartaná, százezrek élnek. Egy-egy odúban néha nem is egy család. A gyerekek tucatjai sereglenek elő, s a látogató már nem a nyomorúságon döbben meg, hanem önmagán, mert ezt az infernális képet már-már fásultan fogadja. Hozzászokott a nyomorúság látványához, talán mert e látvány olyan tömeges, amellyel útja során ta lálkozott. már közömbösíti önnön magát, s az újabb és újabb képsorok többet, mást már úgy1 sem adhatnak. S talán azért Is, mert valahol, a tudata mélyén, ott mocorog a felismerés: ezt a kábító szegénységet ő úgysem tudja megszüntetni. minden nyomorgónak nem adhat baksist, s végül is ez az egész nem az ő ügye. neki nincs köze hozzá, bár valóban rettenetes. Hogy ebben a számomra is meglepő mentegetőzésben mennyi a tényleges megcsömörlött- ség és hozzászokottság, és mennyi az európai ember önigazolási reflexeinek működése, magam sem tudom. Csak azt tudom, hogy a megrázó élmények ellenére sem szabad éppen ennek az összképnek megmaradni bennem Indiáról. Mert India nem egyenlő saját szegénységével. és ez a szegénység nem egyenlő Indiával. Ok nélkül persze semmi sincs. India szegénységének is megvannak az okai, s ezek nem tegnapi keletűek. — Azt szoktuk mondani: India nagyon gazdag ország, csak a lakosai nagyon szegények — idézte ezt az aforizmaszerü megfogalmazást a legrégibb indiai lap. a Kalkuttában megjelenő Amrita Bazar Patrika fiatal munkatársa, Szvara] Mazumdar. — A mondás Igaz. Számos termékből India produkálja a legtöbbet a vi- világon. Fűszerféléket, déligyümölcsöt, teát. Jutát. gyapotot senki sem termel többet. AtomAz Európából érkező repülőjáratok általában hajnalban landolnak India fővárosában, Üj-Del- hiben. A téli hónapokban ilyen korai órán még nem kel fel a nap. de azért nincs annyira sötét, hogy a repülőtérről a városba vezető út mentén ne láthassuk a mindenféle hulladékanyagból összetákolt viskók rengetegét. A látogatót azonnal mellbe vágja a nyomornegyed szomorú képe, a szegénység ilyen látványos kiállítása. Aztán délután elmegy O-Deihibe, s ott a ká- bítóan zsúfolt, hangyamód nyüzsgő forgalmú utcákon újabb sokk éri. Kicsi, sovány, agyonfáradt emberkék tapossák a kerékpáros riksák pedálját, miközben tagbaszakadt, kövér, jólöltözött férfiak terpeszkednek (néha kettő is egy riksában) az ülésen. A járda tele apró, de annál élelmesebb gyerekekkel, akik azonnal, körbeveszik az Idegent, és baksisért, adományért nyújtogatják kezecskéiket. Szép kis arcukra máris ráírta (eleit a hiányos táplálkozás s a testi higiénia hiánya. A látogató torkát szorongatja valami, s menekül a riasztóan piszkos utcáról. Elmegy a híres Vörös Erődhöz, hogy megtekintse a mogulok földi paradicsomnak nevezett palotáit. S amikor kijön a valóban lenyűgöző szépségeket rejtő, kisebb város nagyságú erőd vörös homokkőből épült falai, bástyái közül, szó szerint belebotlik a puszta földön heverő rongycsomókba, melyekről csak a- lapoSabb szemrevételezés után derül ki, hogy nem is rongycsomók, hanem emberek, akik itt élnek, laknak, ezen a kiégett, füves, hideg, szeles térségen, s egyetlen vagyonuk az a pár ruhadarab, amelybe burkolóznak. A látogató megdöbben, és úgy érzi, ezt a nyomorúságot nem lehet tovább fokozni, a szegénységnek már nincs több lefelé vezető lépcsőfoka. Aztán napokkal később Kalkuttába érkezik, s ott Ö-Delhi nyomorúsága majdhogy nem a jólét magasságába látszik emelkedni. Csaknem teljesen csupasz emberek ezrei és ezrei élnek az aszfalt- és betonjárdákon — ha ezt életnek lehet nevezni. Ott végzik a szükségüket, ott esznek (ha van mit), ott alszanak, s ott fagynak meg, ha mint ezen a télen, az éjszakai hőmérséklet néhány napon át plusz öt-hat fokra száll alá. Hogy miképp lehet ilyen hőmérsékleten megfagyni? Ügy, hogy akinek a- lig fedi valami ruha a testét, aki a hideg járdán fekszik, s akinek a szülei és annak a szülei is hiányosan tápláltak voltak, az véd télén minden zordabb időjárási hullám ellen. Mivel ezek a szerencsétlenek a napi minimálisan szükséges kalória mennyiségnek talán a felét ha elfogyasztják, s ezt éveken keresztül fgy kénytelenek folytatni, szervezetüknek semmi tartaléka sincs, semmi ellenálló ereje nincs. Mitől is lehetne? Az összekoldult pajszákból vásárolt harmadosztályú félmaréknyi ' rizstől, vagy a szeméttárolókból összeszedett hulladékoktól? Kalkuttában, amely a pakisztáni háboHárom éve „lakik“ ezen a járdán a kalkuttái „szent ember“ erőmüvelrtk vannak, komoly nehézipar fejlődött ki, erős a könnyűipar, különösen a textilgyár tás. India legnagyobb részén a mezőgazdaságilag művelhető területekén évente kétszer aratnak. És mégis Indiában az egy főre jutó nemzeti jövedelem a kissé optimistának tűnő hivatalos adatok szerint évi 365 rúpia, azaz napi egy rúpia (1 rúpia = 2 Kos..a szerk. meg).], és ez körülijeiül egy kiló olcsó fajta rizs ára. De ez csak a statisztikái átlag. Százmilliók élnek napi néhány pajszából. főként a vidéken, ahol a mezőgazdaságban számunkra elképesztő állapotok uralkodnak, mivel a nem elég következetesen és nem elég átfogóan megvalósított földreformok — melyek elég szolídak voltak — távolról sent szűntették meg a falusi szegények kizsákmányoltságát. A szegénység egyik fő oka a helytelen elosztás: a megtermelt Javakat csak egy nagyon-nagyon szűk réteg élvezi, ■ Dr. A. Szundar, a Bangalore! Mezőgazdasági és Falusi Fejlesztési Központ egyik vezetője, tovább gombolyította a fonalat. — Nem az é- lelmiszer hiányzik Indiában. Az elmúlt évben péddául nagyon Jó termés volt, de az emberek százmillióinak annyi pénzük sincs, hogy a minimális mennyiségű élelmiszert megvegyék mert nincs munkájuk. Aztán: lehet, hogy az e- gyik államban bőven van gabonaféleség, de a szállítás óriási gondokat okoz, s még előtte a felvásárlás is, mivel az indiai központi kor mányzatnak arra sincs elég pénze, hogy a gazdag földtulajdonosoktól központilag feivá sárolja a gabonát és a szűkölködő államokba Juttassa. Arról már nem is beszélek, hogy a dataink vannak, miszerint a gabonatermésnek körülbelül húsz százalékát a patkányok eszik meg. Ez akkora mennyiség, mely — ismerem az önök terméseredményeit. |ó kapcsolatban vagyunk a mezőgazdasági gépgyártó cégekkel — önöknél az ország körülbelül öt évi teljes gabonaszükségletének felel meg. A. K. Antony, Kerala állam főminisztere (miniszterelnöke) így vélekedett: — A mi államunk bizonyos tekintetben sokkal Jobban áll, mint számos más indiai állam. És mégis: a legnagyobb probléma nálunk is a szegénység és a munkanélküliség. Olyannyira, hogy államunk egy hivatalos irodát tart fenn, amely állami szinten intézi a fölösleges munkaerő külföldre szerződtetését. Főleg az arab olajállamokban dolgozik nagyon sok keralai ven-, dégmunkás. De mindenki nem emigrálhat. Hogy mi lenne a megoldás? Az Iparosítás és a falvak fejlesztése. A nagyon józanul gondolkodó főminiszternek persze tökélétesen igaza van, hiszen az egyetlen lehetőség valóban az ipar és a mezőgazdaság fejlesztése lenne a nyomor megszüntetésére. Csakhogy Indiában ugyan számos úgynevezett „public“, azaz állami kezelésben léyő gyár, üzem, vállalat működik, s ezekben valóban tisztességes keresethez Juthat, akinek ott sikerül munkát kapnia. De az ipari termelés nagyobb része, a mezőgazdaság pedig gyakorlatilag teljesen magánkézben van. Az állam így csak nehezen és nem eléggé erélyesen tudja befolyásolni a termelés szerkezetét, terjedelmét, az értékesítés módját, s a felhalmozódó tőkére sincsen túl sok hatása. Ami meg ezt a tőkét illeti, Indiában ugyan hihetetlen összegek vannak az ipari és a bank- -tőke kezében, de ez a tőke inkább kifelé tendál. Beruházásokat szívesebben eszközöl külföldön, mint otthon. Ha pedig otthon Invesztál, ez elsősorban a még nagyobb profit elérését szolgálja, nem pedig a tömegek nyomorának enyhítését. A mezőgazdaságban a nagyon kicsiny, pár hektáros átlagos birtoktest, s az ezzel járó alacsony termelési kultúra, s a belőle következő alacsony termésátlagok akadályai a fejlődésnek. Megoldási hozna a nagyobb birtok és a gépesítés — de minden mezőgazVáltozatok a szegénységre Bombayban dasági gép a parasztok tucatjainak a munkáját leszi feleslegessé, és így a fejlesztés is csak még nagyobb szegénységet eredményezne. Hasonló a helyzet az iparban is: minden modernizálás a munkások tömegét fosztja meg a minimális életlehetőséget jelentő munkától. Ördögi kör. Mindehhez hozzájárul még az India egészét tekintve körülbelül 65—70 százalékos analfabetizmus. az élelmiszertermelés növekedésének ütemét csaknem meghaladó népességszaporulat, valamint az a tény, hogy a Kongresszus Fárt három évtizedes uralmát épp egy éve megszakító új kormányzó párt koalíció, a Dzsana- ta (Nép) párt egyelőre semmiféle távlati (vagy rövidebb távú) elképzelésekkel nem állt elő India legsúlyosabb problémájának, a nyomorúságnak a felszámolását vagy legalább a csökkentését illetően. BŰN AZ EMBERISÉG ELLEN Az N-bomba, a neutron- fegyver gyártása amerikai tervének nyilvánosságra kerülése után százmilliók reagálnak egyformán. Az N-ből mindenütt egyformán érthető rövid szót formálnak: NO — nemet mondanak az új, borzalmas tömegpusztító eszközre. Ezt visszhangozza a világ, amit legutóbb az amszterdami nemzetközi fó rum is bizonyított. Mintegy harminc ország és hat nemzetközi szervezet 1500 küldötte fejezte ki milliók ér zését, gondolatát. A neutron bomba „az emberi gondolko '*s erkölcsi torzulása" — -_.igoztatta a fórumon egv lengyel professzor, utalva a kegyetlen számításra: „neut ronbombával elpusztítani az utolsó emberig a lakosságot, s fgy épségben megkaparintani annak vagyonát“. „E fegyver sugárzása generációkon át, még az unokák szervezetében is Jóvátehetet len károsodásokat okoz“ — hangoztatta egy szovjet tu dós, és tiltakozott „az em béri agy találmányának i lyen alávaló alkalmazása el len.“ Az amerikai fiziológiaprofesszor pedig kijelentette: „nincs bocsánat egy újfajta nukleáris fegyver létrehozására, nincs bocsánat Carter amerikai elnök terveire.“ A holland nagyváros azonban nemcsak a szenvedélyes tiltakozásoktól volt hangos a múlt hét végén. Mozgósító orejű felhívást indított útjára, amelyben rá akarja döbbenteni a kormányokat: „a neutronfegyver rendkívül gonosz hadviselési eszköz, amelynek rendeltetése bevallottan az emberi lét megsemmisítése“. Sőt: „bűn az emberiség ellen“! Akkor hát — hangoztatták a fórum résztvevői — „feltétlenül meg kell hiúsítani minden olyan szándékot, amely a neutronfegyver gyártását szolgálja. Országaink nem engedhetik meg, hogy e fegyvert területünkön tárolják.“ Az emberiség nagy szerencséje, hogy a világ Jobbik felén él az államoknak egv olyan közössége, amely a maga politikai, gazdasági, katonai és erkölcsi erejével biztos támasza a leszerelést óhajtó és érte tenni kész társadalmi mozgalmaknak. A szocialista országok, s köztük hazánk is, a fegyver kezősi hajsza ú] szakaszát Jelentő sötét tervek meghiúsítására törekednek. Jellemző, hogy miközben bizonyos monópoltőkés körökben a gyűlölettel fogadott elképzelések megvalósításán dolgoznak, addig a szocialista diplomácia alkotóműhelyében megszületett az új javaslat: minden állam tartózkodjék a neutronfegyver gyártásától. Mert a népek ma valóban válaszút elé érkeztek: vagy leküzdhetetlen akadályt állítanak a fegy verkezés útjába, s akkor az életet választották, vagy szabad kezet kapnak a neutronbomba megszállottal, s akkor elhatalmasodik a vi lágon — egy angol szakér tő szavaival élve — „a kifinomult őrület“. Amszterdam üzenete: az élet nevében vessünk gátat az N- •fegyver elé! M-g x. TAKÁCS ISTVÁN: INDIA ARCA A SZEGÉNYSÉG LÉPCSŐFOKAI
