Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1977-08-16 / 33. szám
M 5 EGY KÉP ÉS AMI A KÉPEN NEM IÄTHATÖ Carter imádja az anyját, s édesanyja is rajong a fiáért. Ebben mi sem kételkedünk, viszont elgondolkoztató, vajon az elnök és édesany- ,a hogy viszonyul más anya problé illáihoz. Lapunkban is foglalkoztunk néhányszor Vlasta Zludkynová-Gab ríelová esetével. A csehszlovák ál- (ampolgár építésztechnikus, még áp rilis 25-én nyílt levélben fordult az Egyesült Államok elnökéhez, szemé lyes segítségét kérve gyermekei visz szaszerzéséhez. A nyílt levélben töb bek között ezeket a sorokat olvas tűk: „Tisztelt Elnök Orl Figyelemmel kísértem a tavalyi választás! kam pány során mondott beszédeit, és tu dók arról, hogy ön követeli az er köles! értékek és az emberi Jogok tiszteletben tartását az Egyesült Ä1 lamokban. Az amerikai bíróságok tárgyalásaiból és Egyesült Államokbeli tartózkodásomból szerzett tapasztalataim azt mutatják, hogy az önök országában valóban megsértik az erkölcsi értékeket és az emberi jogokat. Véleményem szerint ezen a téren valóban sok a tennivalója. Azt, hogy kijelentéseit tettekkel támasztja alá, számomra az fogja bizonyítani, ha gyermekeimet visszaadják nekem.“ A nyílt levél közlése óta közel négy hónap telt el, de Carter elnök mindeddig nem válaszolt Zludkyno- vá-Gabrlelová levelére. Felelet nélkül maradt az a levél is, amelyet az ügyben a Csehszlovák Nöszövetség Intézett Carter elnök édesanyjához, szintén közbenjárását kérve. S—r A ^nagymenő^^ adócsalók paradicsoma Ogy látszik, a dolog egyre komolyabbá válik, mert legutóbb már a parlamentben Is szóba került. Dr. Rolf Böhme, a szociáldemokrata párt adószakértője a Bundestagban jelentette ki: legfőbb ideje, hogy valamit tegyenek végre az adócsalók ellen. A bérből és fizetésből élőkkel jóformán nincs probléma: fizetési napon a munkáltató azonnal levonja bérükből az adót, de a szabad foglalkozásúak és a nagyvállalatok rendre becsapják az adóhivatalt. tátványosan érdekes példa erre egy gazdag hamburgi fogorvos esete. Egy nagy összegű hi-fi berendezést vásárolt. és annak árát levonattá az adójából azzal az indoklással, hogy a készülék munkaeszköze: pácienseit ugyanis a lágy dallamokkal nyugtatja meg, zenével űzi el a félelmüket, amikor ott öfnek a fogorvosi székben. Csakhogy utánanéztek a dolognak és kiderült: a fogorvos hi-fi berendezését nem a rendelőjében tartja, hanem az elegánsan berendezett villájában. A nagyvállalatok leggyakoribb adócsalási módja: az úgynevezett „levélszekréhy“-cég gründolása Liechtensteinben vagy Panamában. Azaz: ezekben az országokban bejegyeznek egy céget, amely valójában nem létezik, csupán a postafiók cfme. a levélszekrénye van meg (esetleg még egy szobácska is „irodának“) és a nyugat-németországi vállalat ezeknek a levélszekrény-cégeknek (valójában: saját magának) ad el patenteket és licenceket, nagy összegért. S hogy miért épp Liechtensteinbe meg Panamába utalnak át ekkora összegeket? Mert adóparadicsom mindkét ország, úgyszólván nem kell adót fizetni a jövedelemből. Legutóbb kiszámították: az elmúlt öt évben körülbelül 23 milliárd márkával károsították meg a nyugatnémet adóhivatalokat. Ebből szerény összeg, mintegy 1,35 milliárd márka jut a bérből és fizetésből élőkre, azaz — öt éven át — fejenként 60 márka. (Többnyire csak hét végi, be nem jelentett fekete munkával tud adót csalni az egyszerű ember.) A többit, tehát több mint 20 milliárd márkát. a „nagymenők" vonták el a kincstártól. —Sz— H a Hlppokratész, az orvosok ősatyja ma élne, és hű maradna híres esküjéhez, ö lenne az egyetlen orvos a világon, a- kinek szociális segélyért kellene folyamodnia. Amit ugyanis az ifjú orvosok a hivatás etikájáról manapság elmormolnak, az csupán „búcsú a tankönyvektől,“ attól kezdve pedig hozzálátnak, hogy „pácienseikből aranyat csináljanak“. A hippokratészl esküből hlpokrita eskü lett. Legalábbis ezt írja dr. Edgar Berman amerikai sebész maró szatírájában, amelynek ajánlása így szól: ,,Mindenkinek, akinek valaha kedve támadt már meggyilkolni az orvosát.“ Az arany sztetoszkóp című könyv szerzője, a híres és sikeres orvos mélységesen nyomasztó helyzetet tár tel mulatságos és szellemes módon. Mint szatirikushoz illik, persze a túlzástól sem riad vissza. Az egész orvosi kar megkapja a magáét, a jó öreg háziorvostól, akinek „műszerei helyett a ruházatát kellene sterilizálnia, mert több betegséget hurcol tovább, mint amennyit meggyógyít“, az establishment csúcsán trónoló orvosokig, akik „többet tartózkodnak repülőgépen Európa és Amerika között, mint az egyetemen vagy a klinikán.“ ötvenmillió amerikai nem részesül kellő orvosi ellátásban. mert nem engedheti meg magának. Az orvostudomány nagyja! közben o- lyan kedvező megfigyelőpontokról tanulmányozzák a Onoselika a „Aranyat esinální a páeiensból fejlődő országokat, mint Copacabana, 0]-Delhl és London, a legsikeresebbek pedig még Nobel-díjat Is kapnak, „miután beásták magukat a laboratóriumokba, mert kt nem állhatják az embereket.“ Bermanból kétségkívül nem az Irigység beszél. A John Hopkins Egyetemen tanított, majd Albert Schweitzer munkatársa volt Lám- berenében. Kiváló sebészeti teljesítmények állnak mögötte. Kutatói ösztöndíjjal dolgozott a Szovjetunióban, e- lőadott Jugoszláviában, Svájcban, Mexikóban, az NSZK-ban, Ausztriában, Belgiumban és Franciaországban. Közben politikával Is foglalkozott: az amerikai külügyminisztérium és a Fehér Ház orvosi tanácsadója volt. Kollégáinak szemére veti, hogy évszázadokon át mindig úgy tettek, mintha maga a jóisten állna mellettük a betegágynál. Csak legújabban találták ki az új jelszót: „A gép mindent tudl“ Ez Berman szerint akkor történt, amikor „a komputer kiszámította, hogy rossz beruházás, ha kilenc és fői percnél többet vesztegetnek egy betegre.“ Ezért minden pácienst vérvizsgálatra, röntgenre kell küldeni és drótokkal minden lehetséges elektronikus készülékhez hozzákapcsolni, mielőtt a doktor színe elé kerül. A páciens még sem fárad bele, hogy újra meg újra hozzájáruljon a virágzó orvosi üzlet fellendítéséhez, és ez dr. Berman szerint „bíztató jel, hogy az ember még az atompusztulást Is túlélheti — hiszen Ilyenkor még a kórházból is sikerül élve kijutnia.“ —L— Nílus - parti milliomosok Érthető feltűnést keltettek a nílusi országok közvéleményében azok a sajtóbeszámolók, amelyek szerint az utóbbi években több mint ötszázzal szaporodott a milliomosok száma. Ezt az országban gyorsuló társadalmi polarizálódás kifejezéseként értékelik. A Rosze el Jusszef című kairól heti lap szerint az egyiptomiak rendkívül egyenlőtlenül részesülnek a civil fo gyasstásban. A lap vizsgálata szerint a lakosságnak nem egészen 10 szá zaláika veszi igénybe a fogyasztási a lapoknak majdnem a felét. Ez azt jelenti, hogy a lakosság 90 százaléké nak az alap másik felével kell beér nie. A lakosság egy kis részének dúsgazdagsága természetesen kfllönlege- ten feltűnő az országra nehezedő gazdasági válság háttere előtt. Ez a válság volt a tanácskozások tárgya az egyiptomi közgazdászok társaságának elsőéves ülésén, amelyen az ország több mint 200 közgazdásza vett részt, A szakemberek elsősorban a terme lés stagnálásával, valamint a gyors drágulással foglalkoztak, amely időközben elérte az évi 20—25 százalékot. Különösen erősen érinti ez a tömegfogyasztási cikkeket, például a főzeléket, a tojást, a húst és a halat, de az Iparcikkeket, lakbéreket és szolgáltatásokat is. A fizetési mérleg deficitje ugyanakkor nem egészen 12 hónap alatt majdnem négyszeresére növekedett: 1976-ra 1,8 mil- liárdot ért el a hiány. Egyiptom kül földi eladósodása a katonai adóssá gokát figyelmen kívül hagyva híva talos adatok szerint már 5,4 milliárd amerikai dollárra rúg. Az egyiptomi közgazdászok arra a következtetésre jutottak, hogy a nagy fokú munkanélküliséggel járó gazda sági és pénzügyi válság a kairól kormány jelenlegi gazdaságpolitikájának a következménye. Az egyik közgazdász véleménye szerint az áremelkedések elsősorban az újfajta import és devizapolitika rovására írhatók, mások pedig ebben az összefüggés ben a „nyitás politikáját“ ostorozzák, ímelyet a kormány 1974 júniusában vezetett be. Az akkor meghirdetett törvények következtében a külföldi nagytőke számára hozzáférhetővé vált az egyiptomi gazdaság. Az imperialista konszernek számára főként azokat a területeket nyitották meg, a- melyeken korábban az állami szektor uralkodott: a kitermelő- és feldolgozó ipart, valamint a bankokat és a biztosítást. A külföldi társaságokra vonatkozó adókedvezményekkel, valamint a na- cionalizálás elleni garanciák megadásával párhuzamosan felszámolták a nasszeri korszak gazdasági és társadalmi vívmányait. Az új hitelezők tehát élükön az o- lyan amerikai pénzügyi körök által ellenőrzött intézményekkel, mint a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank, többek között a következő követeléseket érvényesítették: A népgazdasági tervezés csökkentését és a szabad verseny elvének bevezetését, amellyel jelentős mértékben megnövekedett főként a gazda sági fölényben levő külföldi konszer nek mozgástere Egyiptomban; az e- gylptoral pénz leértékelése pedig olcsóbbá tette a külföldi érdekeltségek számára az egyiptomi értékek megszerzését. A gazdaság állami szektorának kiemelt fejlesztéséről való lemondást: az állami üzemek Időközben a kairói gazdaságpolitika mostohagyermekeivé váltak. Az állami szektor azáltal, hogy egy részét ismét magántulajdonba adják, egyre inkább felbomlik. Termelési kapacitását már csak 60—65 százalékig képes kihasználni, és pénzalapjait a burzsoázia és a bürokrácia érdekelnek megfelelően használják fel. Amint a külföldi adósságterhek ugrásszerű megnövekedéséből kiderül, Kairónak bizonyos mértékig sikerült ugyan megnövelni az Imperialista központokból, Szaúd-Aráblából és konzervatív, perzsa-öbölbell emirátusokból beáramló kölcsön- és hitelösszegeket, ezek azonban túlnyomó részt a fő nyugati hitelező államokból érkező behozatal finanszírozását szolgálják. Csak egészen kismértékben járultak hozzá a termelő létesítmények támogatásához. A kapitalista országokból érkező impórt ráadásul állandóan drágul. A statisztika azt bizonyítja, hogy Egyiptom számára a szocialista államokkal folytatott kereskedelem mindig előnyösebb volt. Kairó adósságterhel időközben olyannyira felduzzadtak, hogy máris messzemenően felemésztik az összes egyiptomi exportbevételt. A Berliner Zeitung nyomán A Szovjetnnlóban barna* rosan üzembe helye« zik a világ egyik leggyorsabb expresszvonatát, amely Moszkva és Leningrad között közlekedik majd. A szupervonat a rigai mozdonygyárban készült, maximális sebessége 200 kilométer lesz óránként. 1974-ben kezdték épfteni, és ma már útra készen All az ER 200, a tizennégy aluminium vagonból álló a* züstvonat, amely három ét fél óra alatt teszi meg a csaknem 600 kilométeres távolságot Moszkva és Leningrad között.' A LETT SSZK nagy hírű vonatépftö üzemeiben készült szerelvény kivltelecéSZÜPEREXPRESSZ se a legkényesebb igényeket is kielégíti. Az éramvo- iialas ezUstvonat, amelyet narancsszínű és kék sávok díszítenek, minden lehető kényelemmel rendelkezik az utasok számára. Vala- . mennyi kocsiban klímaberendezés szabályozza a hőmérsékletet, a pontos Időt pedig a legkorszerűbb elektronikus, digitáiis órák jelzik. Az ER 200 egyik legérdekesebb szerkezete a robot- mozdonyvezető. Az önműködő irányító berendezés automatikusan lassítja a szerelvényt, ha állomáson halad át, majd ismét felgyorsítja a nyílt pályán. Szakértői vélemények szerint tulajdonképpen mozdonyvezető nélkül is közlekedhetnék a vonat, de erről, persze, nincsen szó. A szuperexpressz még ebben az évben szolgálatba áll. A vonat tizenkét kocsijának mindegyikében 64 személy számára van hely. Üléseit a repülőgépekéhez hasonló módon helyezik el ugyanúgy, mint példán! a Tokió-Osaka expressznél. A próbautak alkalmával a maximális biztonság volt a fő szempont. Bebizonyosodott, hogy az ilyen rendkívüli gyorsasággal száguldó vonatoknál jelentkező rezgéseket és zökkenéseket sikerült szinte teljesen kiküszöbölni. Minden egyes vagonnak pneumatikus rezgés- kiegyenlítő készüléke van. A biztonságról háromfokozatú fékező rendszer gondoskodik. Egy elektromos fékező berendezés a maximális sebe.sségről 22 másodperc alatt lefékezi a vonatot, ezután egy pneumatikus fék lép he, amelynek segítségével két percen belül két kilométeres út megtétele után a vonat sebessége a nullára csökken. E két fékező rendszer mellett azonban szükség esetében bekapcsolható egy mágneses fék is. Ezzel két perc alatt másfél kilométeren belül is megállítható a vonat. A szuperexpress biztonságos és menetrendszerű közlekedésének érdekében átvizsgálták és megerősítették a sínpárokat a Moszkva — Leningrád útvonalon és hamarosan sor kerülhet az ER 200 ünnepélyes felavatására. —Ne—