Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1977-12-20 / 51-52. szám

M 4

A város északi részén é- pül a város legújabb lakónegyede. Az első épületeket már néhány éve lakják, az utóbbiakba pedig csak nemrég költöztek be az emberek. Közben még az építkezési mód, a házak formája is megváltozott. Az utóbbiak ugyanis már habbetonból készülnek, kívülről színesre festik őket, s belül pedig tapétázot- ták. Az egyik ilyen bérházba a- líg pár hónapja költöztek be a lakók. De az egyik lakást már „nem lakják“, illetve csak este kílenc-tfz órakor jön meg a család a két gyerekkel, lefekszenek s reggel pedig ismét bezárják az ajtót s mennek el. A lakás falai, ablakai nem nyújtanak éppen szívderítő látványt. Az erkélyajtó üvegén kerek lyukakat Ütöttek a rémült emberék. A lyukakban most néhány rongydarab árválkodik. Talán azért, hogy be ne menjen a hideg vagy, hogy ne legyen egészen üres.

A lakás üres és hiába nyomom a csengőt. Kopogni Is feleslegesen kopogok, napközben valóban senki sem tartózkodik otthon.

De miért, mi történt?

— Azon a bizonyos estén mindenhol szólt a tv — meséli a bérház első bejáratának harmadik emeleti lakásában élő L. Katalin —, a férfiak a labdarúgó- -mérkőzést nézték. Én unatkoztam és kimentem a balkonra. Váltottam Is néhány szót az egyik asz- szonnyal, aki levitte a szemetet, de az egyszer csak elszaladt, s lélekszakadva kiabálni kezdett:

~ Emberek, emberek, tűz van! — az t.-ék ablakából akkor mér csak úgy ömlött a füst. Én Is berohantam a szobába, mondom a férjemnek, bogy gyerünk, mert baj van, tűz van valahol a ház ban. Ahogy lefelé rohantunk, mindenkihez bezörgettem, és mondtam, hogy jöjjenek, segítsenek. Amikor leértünk, már többen Is kint voltak. Valaki azt kiáltotta: — Mit álltok itt, nem halljátok, hogy sírnak a gyere- kekl Ekkor Jozef K„ aki vendégségben volt az egyik barátjánál, betörte a balkonablakot, és megpróbálta kihozni a gyerekeket.

— Igen ám, de hogyan, abból a füstből? — emlékezik vissza jo- zef K. á tévéjávftó műhelvében — és ekkor valakinek eszébe jOtott, hogy nekik odahaza van gázmaszkjuk és el Is szaladt érte. A nagvnbblk gyerek a szék alá bújt, a kisebbik kocsiban volt. Alszik, eszméletlen vagy talán már meg is fulladt? — ekkor még nem tudtuk. Az egyik asszony, e egészségügyi nővér mesterséges légzést adott a kicsinek és az magához is tért...

— És a gyerekek anyja? — kérdezem L. Katalint.

— Az anyja akkor jött meg a kocsmából, amikor már eloltottuk a ttlzet. És nemhogy örült volna annak, hogy megmenekültek n gyerekei, még nekiesett a nagyob- blknak, s azt kiabálta, hogy „A- gyonba... mit gyújtottál fel?“ Bedobált valami ruhát, takarót a gyerekeknek a kocsiba, s ezekkel a szavakkal ment el: „A hétszent- séglt, megint nem nézhetem meg azt 8 jó filmet!“

— Mit szóltak a többiek?

— Mi Ismertük, tudtuk róla, hogy mindig csavarog, bezárja a gyerekeket és fli a kocsmában, de ez még minket Is meglepett és csak álltunk és néztünk utána, mint akiket fejbe vertek, ö még azt sem tudta, hogy ég a lakásuk, de ml már takarókat hoztunk 8 gyerekeire, ruhákat vittünk nekik, s akkor még fogja magát s közönyösen és durván elvonul... Persite amíg égett, amíg cselekedni kellett, nem nagyon gondolkodtunk az Ilyesmin. Amíg nem törték ki az üveget, addig csak nagy füst volt, de u- tána már minden lángba borult. .Azt hittük, halomnyi por marad csak az egészből. Elképzelheti, hiszen az egész ház műanyagból meg fából van. A lakások pedig egymásba kapcsolódnak. Ogy. a- hogv náluk leégett minden, csak a IViJ-kagyló. fürdőkád és a tfiz- heiv maradt meg, úgy a többi lakásra is átterjedhetett volna a tűz. Ha csak pár perccel később vesszük észre a tüzet, vagy ba későn érkezik a segítség, nem Is merem elképzelni ml történt volna. Még három emelet van I,uká- rslkéb lakása fölött. És mindezt még csak tetézte, hogy az egvik fölöttük levő lakásban gázpalac kok voltak. Ml nem szóltunk az embereknek, nem akartuk, hogy pánikba essenek, de ha felrob

bánnák ezek a palackok, akkor Igazán beláthatatlan következményei lettek volna az esetnek. És persze mindez miért történt? A- zért, mert felelőtlenek, mert csak kocsmáznak. A fölöttük lakóknak még most is füstszaguk van.

nagyon akar a szomszédairól rosszat mondani.

— Kocsmáztak? — kérdezem.

— Elég sokat — mondja — és bizony nem nagyon törődtek a gyerekekkel. Különösen az asz^ szony. Az egyik kocsma „kiköpi“

EMBEREK

A TŰZBEN

Megnyomom az L-ékkal szem- a másik befogadja, részeges, ben levő lakás csengőjét. Az aj- — És a férje? tóban megjelenik egy félénk, de — Hát az sem veti meg az 1- jólelkfl lakó. Egész éjszaka szol- talt, de az nagyon jó munkás,

gált, s újra szolgálatba készül. Látástól vakolásig dolgozik. És a így kicsit fáradtan fogad. Nem lakásuk? Arról jobb nem Is beszélni. Nézze, lebontották azt a részt, ahol ők laktak és idetették őket. De azt hiszem, régebbi lakást is adhattak volna nekik, nem pedig ezt az újat, tapétázot- tat. Persze, nemcsak ők ilyenek. Mert Itt vannak például a fölöttünk lakók IS. Nézze csak meg a konyhánk mennyezetét, már most átütötte a víz, és mi lesz később. Már fel vagyunk rá készülve, hogy egy szép napon hazajövünk és úszik az egész lakás, és oda a bútor, a szőnyegeink.

XXX

A fér] L. a közeli állami gazdaság Hagymás nevű birtokán dolgozik.

H. Károly csoportvezetőtől érdeklődöm L. felöl.

— Várjon — mondja, s szemügyre veszi a közeledd traktort és pilótáját — Itt jön. Bemegyünk az irodába és ott beszélgetünk.

Ivánon három-négy hetes rlt- kás szakáll, bajusz. Arca sápadt, fiatalsága ellenére ts töpörödött és ráncos.

— Hogyan Is volt akkor este? — kérdem tőle. Érdeklődöm, mintha eddig nem sokat hallottam volna a tragédiájukról.

— Késó estig dolgoztam — mondja — s munka után bementem a Ligacs kocsmába, hogy meglgyak egy sört. De az egyből kettő majd három lett. Amikor a harmadikat Is megittuk, indultam a barátommal, hogy megyünk haza. Ekkor a feleségem utánam szólt, hogy várjak, ő is jön, így aztán megvártuk és együtt Indultunk. Amikor kiértünk a lakótelepre, láttuk, hogy valami ba) van. De akkor még nem gondoltam. hogy nálunk. A középső gyerek meggyújtott egy darab papírt és betette a szekrénybe a többi papír közé ...

r- Az asszony?

— Már sokszor megmondtam neki, hogy ne Jöjjön utánam a kocsmába, de neki nem lehet parancsolni, Már majdnem elváltunk emiatt, de mégsem akartam otthagyni a gyerekeket. A feleségemnek nem lehet parancsolni.

— És magának muszáj kocsmába járni?

— Tudja, ha egész nap a volán mögött ül az ember, s nem iszik semmit, sokszor még vizet sem. akkor este már olyan, mint a száraz haraszt.

H. Károly megengedi, hogy egy órára kimaradjon L. és elkísérjen a városba, hogy megmutassa, hol tartózkodik a család napközben. Ivan L. előre megy, H. Károly ezalatt Jöszándékúan próbálja velem megértetni, hogy bizony az a néhány korsó sör o- lyan ezeknek az embereknek, mint másnak az arany. De nincs igaza, még akkor sem, ha ezt mindenki így csinálja. Végül megkérdem, mit gondol, az ő esetükben ki a hibás.

— Az asszony — mondja egyből, majd arról Is beszél, hogy miért. — Tudja, még nem voltam Itt vezető, már akkor Is Ismertem Ivánt, minden évben e- gyOtt arattunk, reggelenként mindig bementem érte. De csak látta volna, hogy milyen Ingeket, nadrágokat szedett elő a szekrényből. Hát én mondom magának, hogy azt más ember nem is vette volna fel ... Ott minden piszkos volt... És talán még az asszony sem lenne rossz, ha nem inna, okvetlenül el kellene külde- denl elvonókúrára ...

Ml elbúcsúzunk H. Károlyról és indulunk a városba. Amikor meg érkezünk a „pincékhez“ L. leállítja a traktort, s mutatva az u- tat, megy előttünk a házba.

Az kicsi, szoba-konyhás ház, az anyósáé. Itt lakik 6 a két fiával. Az udvaron nyűlól, kutyabódé, kis trágyadomb. Az ajtó előtt egy meghatározhatatlan furcsa kupac, rajta szutykos pelenkák. A szűk és szurtos konyhában is minden piszkos, a szék, a kád, s benne az elnyűtt alsóneműk, kopott fehérneműk, gyermekholmik. 'A szűk konyhában még két tűzhely. Az egyiken főznek, a másikat vízpadként használják, most is tele van edénnyel. A konyha- szekrény ajtajai ki-be dőlnek, ragad a kosztól. A négyéves gyerek Is piszkos és nem tisztább a kocsiban ülő kisebbik sem. A fiatalasszony a tűzhely körül forog. Főz, mosogat, elmos néhány tányért, gondosan megtöri! és beteszi a konyhaszekrénybe.

Hát tényleg nem hasonlít ez a ház a tapétázott falú, frissen é pült új lakásra!

A fiatalasszony állapotos, a negyedik gyereket várja. Pulóverben

és melegítőben van. Hasa göm-- bölyű és hegyes, mint azoknak az asszonyoknak, akik hét vagy nyolc gyereket i hoztak már a világra.

A nyitott ajtón át látszik a szoba is. Ez persze már egészen más világ. A széles ágy gondosan bevetve, a takaró elsimítva. Éz már az idős H.-né világa, azé, aki bizonyára szolgálóként tanulta meg a rendet. Különben 0 tiszta, kedves nagymama, s ehhez mérten L.-ék harmadik, legidősebb gyermeke a kislány Is tiszta ruhában van. Haja fénylik, mint az arany. Elsős és a nagymama neveli.

Próbálok beszélgetni az asz- szonnyal, de ö hol lesütött szemmel, hol meg hátat fordítva ill és nem szöl.

És hogy milyen Is ez a hallgatás? Van benne valami érthetetlen nagy közömbösség és lehan- goltság, mert nem Is próbál védekezni de támadni sem. Éppen csak egyszer;

— Miért, te azt hiszed, hogy nekem könnyű ennyi göncöt mosni víz nélkül? Igen, ott volt víz — szaladt ki végül a száján és akkor megérzi, hogy minden védekezése és támadása Indokolatlan és ellentmondó, s Így visszahúzódik, mint a csiga a házába és nem telel.

De miért is kell megnézni ezt az asszonyt? — hiszen nincs rajta semmi különös. Sőt, lehet, ba nem Itt látjuk, nem enben a környezetben, talán még szépnek is találjuk. Kerek sima arcának van még valami bája.

Közben egy kíváncsi fiatalember odatelepszik az asztalhoz.

Benn jártam a városi nemzeti bizottságon is. Péntek lévén kicsit üres volt a ház, de végül la a csukott ajtók mögött felfedeztem valakit, zörgettem, majd beszélgettünk is, s ez a beszélgetés is nagyon Idekívánkozik. Az illető ugyanis szintén ezen a telepen lakik, s annak az egészségügyi nővérnek a férje, aki a gyereket első segélyben részesítette, s maga Is segédkezett az oltásban.

Különben először csak hallgatott, nézett maga elé, mint aki nem akar, vagy nem szeret beszélni, de amikor megfogalmazta magában a választ, értelmesen és tartalmasán el is • mondta.

— Tudja, nem volt mindegy — kezdte 6 is. — Első pillanatban mint általában Ilyenkor, csak álltunk és nem tudtuk, hogy hová kapjunk. Amikor megszűnt a szó ritás, az első meglepetésünkben a vödrök után és más hasonló eszköz után kapkodtunk. De képzelheti azt a vlllámcsapásszerű felismerést, amikor egyszercsak rájöttünk, hogy védtelenek vagyunk. Kiderült ugyanis, hogy még vödrünk sincs elég. Minek, hiszen nincs rá szükség. Vagy azt mondják, hogy miért kapnak az ilyenek lakásti Hát ki kapjon, ha nem ők. A nemzeti bizottságot csak a jó szándék vezérelte, a- mlkor lakáshoz juttatta őket. Talán a jobb viszonyok az 6 sorsukat is előbbre viszik — gondolták az elvtársak. De vajon előbb re vlszl-e? És tudjuk, hogy nemcsak lakást kell nekik adni, de ellenőrizni Is kell őket, segíteni rajtuk, de hogyani A nemzeti bizottság tagjai nem állhatnak ott minden ember mellett. Persze szülési szabadságon van az asz- szony, így a pénzt is megvonhatnák tőle, de vajon nem a gyerekeknek ártanának-e? összetett kérdés ez, s nagyon nehéz rá válaszoinl. Talán majd csak az idő.

Elmenöfélben — mint mondtam — beugrottam a Ligacs kocsmába is, hogy megkérdezzem a kocsmárosokat, ml az ő véleményük. A kocsmáros a pult mögött állva kártyázott néhány néhány fiatalemberrel. Látván az idegent és hallván a kérdést gyorsan el dugta a kártyát és határozottan kijelentette — mintha a leghivatalosabb hivatal lenne, hogy nem nyilatkozik.

Hát persze, hogyan ts nyilatkozhatna a kocsma, miért Is nyilatkozna, ha ezeknek az elesett embereknek a pénzéből él.

Különben az sem biztos, hogy munka után okvetlen be kell térni egy pohár sörre, mert hiszen meglehet azt inni otthon ts. Sőt, nem is biztos, hogy sörre van 1- lyenkor szükség.

Egy viszont biztos: Eredetileg azt a címet írtam fel, ho.gv Öve rekek a tűzben. Nos. nem csak gyerekek, hanem az emberek Is.

Németh István Foté: archív