Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1977-12-06 / 49. szám

6

Kapitány a pálya szélén állt, s míg beszélt, fél szeme a Játékot követte. A csikók, a moszkvai CSZKA legtlatalabbjal végezték a napra előírt — Kapitánytól megszabott — feladataikat.

Kapitány; Vszevolod Míhajlovícs Bobrov Igazi vllághíresség. Játékos korában egyszerre volt a CSZKA és a szovjet Jégkorong-válogatott egyesülete meg a legjobb labdarúgó tizenegy kapitánya, s centere. A Jégen kétszeres világ-, háromszoros Európa-, egyszeri olimpiai bajnok. Az egyetlen szovjet Jégkorongozó — annyi világklasszis között nagy szól — akit Lenin-renddel tüntettek ki. S míg néhány lépéssel odébb, a gyepen futott a labda. Kapitány életútjáról, munkájáról beszélt.

— Engem a moszkvaiak moszkvainak, a leningrádlak pedig városukba valónak tartanak, Tulajdonképpen mind a kettő Igaz. Leningrád mellett születtem, ott tanultam szakmát egy szerszámgépgyárban, ott kezdtem sportolni. A háború Idején katonaiskolás voltam, s akkor már moszkvai. A CSZKA tagja 1944. óta vagyok, más egyesülethez soha nem tartoztam. Három évtized alatt megváltozott körülöttem a város, megváltoztak a sportolás feltételei Is. Csak a mi klubunknak itt a Leningrád! sugárúton két labdarúgó- és egy atlétikai stadionja van, úszodája, teniszcsarnoka, Jég- és tornapalotája. Most, az olimpiára újabb, ötezer személyes fedett stadionunk épül.

— önre Jól, s szívesen emlékeznek a labdarúgás budapesti hívei, tudják: a Népstadion avatóján Bobrov lábán indult el útjára a labda ...

— Sok minden történt azóta. A CSZKA Jégkorongozó! — velük közvetlenül ugyan most nem foglalkozom — az Idén huszadszor nyertek szovjet bajnokságot, sok siker sorakozik a labdarúgók mögött is. Bár velük nem kevés a gond, elmentek a régi nagyok, helyükbe most nő fel az utánpótlás. Nevelése első számú feladatom — a labdarúgók főedzője vagyok. Itt lakom a közelben, jóformán szomszédom Jasin, az egykori aranylabdás kapus, s régi klubtársam Gyementyev. Nyolcéves a fiam, a korong érdekli, gyakran Játszunk együtt a közeit Jégpályán.

— Befejezésül; szabad érdeklődni, két vllághíresség: Ragulin és Firszov ma mivel foglalkozik?

— Ragulin — klubtársam, akárcsak Firszov — a Jégkörongedzök Iskoláját végzi. Firszov a CSZKA jégkorongiskolájának igazgatója.

S Jégkorongvilág figyelem: „direktor úrtól“ most éppen 250 tehetséges fiatal tanul... (Is]

VARDANYAN,

'V*

A szeptemberi stuttgarti súlyemelő VB és EB legnyugodtabb, legelegánsabb versenyzőjének az újságírók egyhangúlag a szovjet Jurik Vardanyant kiáltották ki.

A szovjet versenyző, bár két éve már Ifjúsági világbajnokságot nyert, tulajdonképpen csak az Idén, üstökösként robbant be a felnőtt váltósúlyúak mezőnyébe. Az áprilisban Vilnyuszban rendezett Druzsba Kupán világcsúcsokkal mutatkozott be, s Jó hírét valamennyi idei versenyen bizonyította.

Maguk a súlyemelők ritkán használnak nagy szavakat versenyzötársuk vagy éppen ellenfelük Jellemzésekor, a még nem egészen huszonegy éves (úrikról azonban a mintegy fél tucat csehszlovák és magyar sportoló akikkel szót válthattam róla, csak a legnagyobb csodálattal és elragadtatással beszélt. Nemcsak súlyemelő, de emberi erényeit Is rendkívül magasra értékelték.

Már-már gyanússá vált a sok jótulajdonság, a tökéletesség ekkora foka, de aztán augusztusban, a Budapesten rendezett Pannónia Kupa és Európa—Amerika súlyemelő viadalon személyesen Is meggyőződhettem arról, hogy Vardanyan valóban rendkívüli egyéniség és rövid időn belül bizonyára a sportág legnagyobbikává válhat. Tulajdonképpen már most Is a legjobbak között van, hiszen Stuttgartban az összetettben és mindkét fogásnemben imponáló biztonsággal szerezte meg a világ- és Európa-bajnoki címet. ,

Budapesten négy napon át a legkülönfélébb szituációkban — a dobogón, bemelegítés közben, a strandon, ételkezéskor, baráti társaságban, diszkón — igyekeztem figyelemmel kísérni Jurlkot, Interjúkészítés alkalmából három órányit beszélgettem vele. S mindezek után rögvest beálltam a Vardanyan-szurkolók népes táborába.

Persze, korántsem áll szándékomban

olyasmit állítani, bogy a rendkívül szimpatikus örmény sportember valami félisten. Ember ő, ember a Javából. S talán éppen az a titka rendkívüli teljesítményeinek, hogy tudatában áll az emberi képességek fejlesztésében meglevő hatalmas lehetőségeknek. S ki is tudja használni őket. L.

Arca. megnyerő, markáns vonású, gyakran mdsolyog. MelegíMfben aligha mondanák súlyemelőnek; lábal, bár izmosak, meglepően karcsúk. Háta széles és erős, sokan ebben keresik kitűnő szakítógyakorlatainak a titkát. A dobogón a briliáns technika, a gyorsaság és a hallatlan koncentrálókészség a legnagyobb fegyvere. „Civilben“ olyan mint akárhány más fiatal. Talán szerénysége a legfeltűnőbb. Igaz, a sport világának Is megvannak a maga törvényei. Világcsúcstartó ide vagy oda, a szovjet csapatban, melynek úgyszólván valamennyi tagja világklasszis, (úrik volt a legfiatalabb, ö vigyázott a melegítőkre, 6 segítkezett a gyúrónak.

GREAVES: A mai

Ha valaki ellátogat a hlras emberekről készüli viaszfigurák londoni múzeumába. Jlromi Grea- ves-szel, a Chelsea és a Tottenham Hotspur válogatott labdarúgójával is találkozik. Greaves 17 évesen játszotta elsőligás mérkőzését, s tizennégy éven keresztül az élvonalban szerepelt. Pályafutása során 491 gólt lőtt, eböl 41-et a válogatott színeiben. Négy gyermeke küzül a 16 éves Lynn atletizál, a 10 éves Mitsyt a turizmus érdekli, a 12 éves Daniéi és a 9 éves Andrew apja nyomdokain halad. A moszkvai Fiszkultúra i szport lap riportjából közlünk részleteket;

,,A mai időben a labdarúgás sokkal szervezettebb, mint fiatal koromban volt Nem tudok azonban szabadulni attól a gondolattól, hogy esetleg — túlszervezett! Nézzék meg a gyerekek játékát: felállásuk pontosan olyan, mint a felnőtteké. Egyesek 4-4—2es, mások pedig 4—3—3-as hadrendben játszanak.

Ogy gondolom, hogy a fiúkat nem lenne szabad zárt keretek közé szorítani, lehetőséget kell adni nekik a Játszásra, hogy felszínre kerülhessenek képességeik. Lehet, hogy később játékukkal alaposan megcáfolnak, mégis azt állftom: ha a szorosan meghatározott formák, meghatározott taktika szerint fociznak, nem fejlődik megfelelően tehetségűk. Az edzőknek arra kell tanítani a fiúkat, hogy minél több gólt löj- jenek, nem pedig azt vésni a fejükbe. hogy védekezésre rendezkedjenek be. A szurkolók azokra a mérkőzésekre emlékeznek visz- sza jó érzéssel, amelyeken szép gél vagy gólok születtek, és szidják a játékosokat, a szakvezetőket, ha a pályán olyan előre begyakorolt akciókat látnak, amelyeket akár a robotok Is végrehajtanának. Ha azt akarjuk, hogy

S.

■ - - y.

Jrí'füf/

a csatár a pályafutása során 400, vagy ennél is több gólt rúgjon, mint jómagam, akkor meg kell változtatnunk a taktikát. Ma saj. nos minden a támadók ellen irányul. A szélsőktől nem kapnak a centerek használható beadásokat, s szinte teljesen eltűntek a pályákról a kapura is veszélyesen támadó szélsők. A fiataloknál a 4—4—2-es felállftást „törvényen kfvül“ kellene helyezni. Állítom, hogy a játék értelme a gól, s ha azt akarjuk, hogy a labdarúgás eredményesen fejlődjön, hogy szfnes legyen a játék, vissza kell. térnünk a támadó játékhoz.

Emlékszem, amikor a Milánhoz szerződtem, nagyon rosszul éreztem magam. Rendszerint egy, vagy két előretolt csatárral játszottunk. Az ő feladatuk volt gólt szerezni, a többiek pedig a védekezéssel törődtek. Általában unalmas mérkőzéseket játszottunk, s nagyon csodálkozom.

hogy a nézők mégis kijártak. Amikor visszakerültem a Totten- hamhoz, úgy éreztem magam, mint aki börtönből szabadult.

A labdarúgásnak nincs szüksé. ge gyökeres változtatásra, a legfontosabb, hogy mindenki sport- szerűen küzdjön. Ez nagyon fontos, és a fiatalok képzésénél erre különös gondot kell fordítani, jómagam változatlanul nagyon szeretem a játékot, s 1971-ben, harmincéves koromban azért hagytam abba, mert már nem elégített ki.' A mai labdarúgás kicsit a beteg emberhez hasonlít: az edzők és a menedzserek gyorsan az Btcára kerülnek, ha .eta- - patnk nem nyer. t ■

Másik észrevételem, hogy fiatalodik a játék. Az én koromban 28 éves korában jutott a játékos a csúcsra, s utána még legalább tfz évig nyugodtan játszhatott. Ma a játékosak többsége 28 évesen mér abbahagyja a futballt.

S ki tudja, mlért7“

Témájuk:

Í-.

Érdekes vitadélutánt rendeztek Bratisla-i; Tában a Kollár téri agitációs központban.

A vita témája: A testnevelés és a sport hatása az emberekre. A rendezvény vendégeként jelen volt doc. PhDr. Jaromir Perutka, a Komensky Egyetem lestnevelési és Sportfakultésának (FTVS UK) prodé- kánja, a Szlovák Testnevelési Szövetség KB politikai-nevelő bizottságának aleinüke, továbbá a csehszlovák labdarúgó-válogatott jelenlegi edzője, valamint a Slovan Bratislava edzője, dr. Jozef Venglo*, aki a SZMF Vegyészeti Kar Testnevelési Tanszékének vezetője is, és Anton Ondrui, a Slovan labdarúgó-csapatának kapitánya. A beszélgetés bevezetésében Perutka elv-- társ mondott néhány szót a testnevelés és sport fejlődéséről Csehszlovákiában, majd válaszolt a jelenlevők kérdéseire — nem hiányoztak egyik generáció képviselői sem, voltak ott pionírok, főiskolások és idősebbek is. Ezután szóhoz jutottak a futball képviselői.. Beszéitek a válogatott sikertelenségéről, a Slovan Bratislava váltakozó sikereiről. A beszélgetés szüneteiben a KE Testnevelési és Sportfakultása ének- és tánccsoportja, a Gymnik szórakoztatta a jelenlevőket.

OLAH GYULA

R

égi vágyam, hogy egyszer o- lyan sportrajongóról írjak, aki nem tud Járni, s ennek ellenére a maga módján kiveszi részét a sportéletből. Persze, akik ismerik IFjO GORASZ JÓZSEFET, természetesnek veszik mindazt, a- mit egy Járóképtelen egyén művelhet, s művel is a maga szerény módján. Régi Ismerősök vagyunk; pár kérdést tettem fel neki s vártam a választ.

Hány éves vagy és mikor keltette fel érdeklődésedet a sport?

— Harminckét éves vagyok, ami pedig a sportot Illeti, 1952 nyarán kezdtem odafigyelni a sportra, ehhez olyan egyéniség kellett, mint Szepesi György. A helsinki olimpián a magyar-Jugoszláv labdarú- gódöntöt közvetítette. Igen, akkor kezdtem odafigyelni, mert Szepesi közvetítése megragadott az a hangtechnika (ma Is csodálója vagyok) mellyel Szepesi, ez a kedves, közvetlen ember rendelkezik. Persze akkor még nem gondoltam azt, hogy ennyire szerelmese leszek a sportnak, mert minden sportágat szeretek.

Mikor kezdtél foglalkozni a kis focisták nevelésével, és mi ösztönzött arra, hogy végül is a pálya széléről irányítsd a gyerekeket?

— Itt egy kicsit vissza kell pergetni a gondolat menetét. Mint említettem már Szepesi György volt az, aki felkeltette érdeklődésemet, de nem csupán a nagyszerű riporternek köszönhetem, hogy ennyire megszerettem a sportot, hanem részben Urbán Pali bácsinak is. aki annak idején tanítóm és egyben osztályfónököm volt, s mint aktív labdarúgó Játszott a rimaszombati Slovan divíziós csapatában. Mikor Pali bácsi visszavonult, edzőként dolgozott az Ifi csapatnál, mely rövidesen ligás Ifí i. i í i.

Júságl csapata lett Rimaszombatnak. Én ezekre az edzésekre, megbeszélésekre* rendszeresen eljártam, s úgy kezeltek engem is, mint bárki mást, az Ifi csapatból. Ez kimondottan Jól esett. Akkoriban persze kielégítétt az is, hogy velük lehettem, s arra nem is gondoltam, hogy a magam szerény módja szerint én is foglalkozzam a kis focisták edzésével. Mégis megtörtént, és a mai napig is ö- römmel csinálom mindazt, amit szerény képességeim megengednek.

A futbailon kívül az asztaliteniszt is kedveled, itt is varázsa van a labdának?

— Igen. A magam szerény módján pingpongozom Is, lócán ülve játszom, és a kaucsuk labdának is éppen olyan szerelmese vagyok, mint a labdarúgásnak. Nem Is tudom, hogyan tanultam meg, de nagy előszeretettel Játszom, s míg erőmből futja. Játszani is fogok.

Vannak még most is olyanok, akikkel annak idején foglalkoztál, akik még ma is kergetik a labIgen, vannak még páran, akik dát?

í r A I ' 4

■i t itt \

még ma Is Játszanak itt helyben is, s egyesek a Járási csapatokban. Büszke vagyok még ma is és boldogság fog el, ha látom a rimaszombati felnőtt csapatban Németh Lacit, Kocsis Bélát, Barcl Pistát, Barna Jóskát és a B-csa- patban Kocsis Tibit. Akiről még tudok, az Gábor Pista, Nagytöré- ken Játszik és Brossraann. Beval lom fáj a szívem, ha azokra gondolok, akik túl hamar befejezték, s hűtlenek lettek ahhoz a sportághoz. Talán itt megjegyezném, hogy te Is abbahagytad a focit, de mégsem lettél hűtlen a labdarúgáshoz, hisz a rimaszombati Járás egyik legfiatalabb játékvezetője vagy, s ennek örülök.

Gondolom, hogy a 17 év alatt egyaránt voltak élményeid, csalódásaid.

A 17 év nem múlt el nyomtalanul, s rengeteg élményben volt részem. Persze csalódások is értek. Ozdon Játszottunk az ottani Kohász diákcsapatával, s döntetlent értünk el. Emlékezetes marad számomra az az összecsapás. Nagy élmény volt az is, amikor a városban Járt Sebes Gusztáv, a magyar aranycsapat kovácsa, s fogadott egy kötetlen beszélgetésen, aztán két év múlva kaptam tőle egy angol szakkönyvet, természetesen magyarra fordítva. Őrzöm ezt a becses emléket. Nagyon sok nehézséggel kellett megküzdenünk a 17 év alatt, de az utóbbi Időben már az illetékesek is Jobban odafigyelnek nehézségeinkre, tehát Jóval könnyebb, mint mondjuk 8— 10 éve.

Munkádért kaptál-e már valami elismerést, jutalmat?

Azt hiszem nem nevezhető munkának, amit én csinálok, mert mindig azt mondtam, hogy futballozni a gyerekeket nem én tanítottam meg, nem én tettem őket tehetségessé, de velük voltam, velük éltem az edzéseken, mérkőzéseken. Jutalmat nem kaptam, nem is a- zért csinálom, de kétszer kaptam elismerést a Slovan labdarúgó- szakosztályától. Jól esett ez a figyelmesség. Természetesen míg egészségem engedi, továbbra Is szívügyemnek tartom a foglalkozást a kis focistákkal.

Végezetül, mi a kívánságod, pontosabban mi lenne, ha teljesülhetne?

— Legyen végre béke, megértés az egész világon, hogy ne legyenek éhező gyerekek, minden ember éljen úgy a szabadság jogával, mint szép hazánkban és a többi szocialista országban. S ha magamnak is kívánhatnék valamit még sok-sok tehetséges és moz gást kedvelő gyerekkel találkoz zam, hogy folytathassam ezt a te vékenységet. Szeretnék részt ven ni a mozgássérültek sporttalélko zóján, és ott helyt állni az asztali teniszben.

Beszélgetett: Mihály Tibor