Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1977-09-27 / 39. szám
8 X lcslt szeplős, mosolya kedves, tekintete fáradt. A prőbátől? Attól Is ... Próbáltak a Tánya bemutatójára. A csukott ajtón át kihallatszott Kmeczkó Mihály dalszövege: „Kimegyek az útra ...“ óvatosan bekukkantottam: szőke kislány sétált fel alá az úton. Illetve a világot jelentő deszkákon. Sétált és énekelt. — A vandégrendező nem szereti, ha zavarják a próbát — figyelmeztettek a színháziak. Jó, akkor hát nem zavarjuk Nagy László András, a budapesti Nemzeti Színház rendezője akkurátus ember. A folyosón is jól hallatszott a Tánya szövege és az egyes képeket összekötő dalok. „Te vihar, te vihar, temesd be hóval a múltam...“ énekelte Ildikó. Nem a maga szövegét énekelte, neki csak jelene van és jövője. Csak a dalszöveg röppentett vissza a múltba: „A messzi Uraiban járt a hős Csapajev...“ A próba végére mégis csak bekerültem a terembe, mégpedig Kmeczkó Mihály jóvoltából Bent azért érzelmesebben .szólt a dalszöveg is: „De bú szán szivemre, né- ■na lett lm a gitár ..“ A próba után Ildikó megsúgta, hogy ez a „De bú száll szivemre“ a legkedvesebb, és máris dúdolta ismét egy kicsit búsan, de mosolygó szemmel. Gitár helyett a kerékpár kormánya volt kezében, nagy Igyekezettel tolta a kerékpárt a macska köves komáromi utcákon. A gimnázium előtt megkért: — A biciklivel fényképez zen le, jó? Kislányosan. csibészesen kért. Lám még kislány. A bicikli is rajta legyen a képen. Pedig felnőtt nő, „szl- nészraúltja“ már van. — A legkedvesebb eddigi szerepem? A cigányban a Claudia Táncos-dalos, ugrl -bugri szerep. Ezért szeretem. Sok szép dalt énekleik benne én is. Hogy mit is? Olyan cigány ez a cigány, meg a Most kéne a szerencse, ej de nagyon jó lenne, hogyha velem maradna, két karomba alhatna ... Sajnos, a szöveget csak magának dúdolta, nem ne ikem. így általánosságban is tetszik a dalolása. A nézőknek Is persze. Máris a Cigány egy újabb dala következik: BENES ILDIKÓ „Nyáron, a nyáron, megtaláltam a párom ...“ Azt hittem, hogy ennek én is tanúja lehetek, mert a- hogy Ildikó a biciklit tolta, egyszerre csak két jóképű ifjú lépett Ildikó mellé, és egyikük cuppanós csókot nyomott Ildikó arcára- Aztán kiderült, hogy csak „haveri“ alapon; még kassal Ismeretség, a fiúk du- namocslak, a keleti metropolisban járnak főiskolára, és Ildikó a Tháliában kezdte színészi pályafutását. — Ott kezdtem és másfél évig .voltam ott . Másfél év a pályakezdés érdekessége. Kérdem, hogyan került színpadra a vágklrályfai környezetből. — Elmondjam elejétől? Jó. Tulajdonképpen Újvárban születtem, a kórházban, de Vágkirályfán laktunk. Galántán érettségiztem. Már ott énekeltem, szavaltam*... Versenyeken is részt vettem. Dalolásban a füleki tánc- és dalfesztiválon első helyen végeztem. A Jókal- -napokon is gyakran szerepeltem. Szavaltam. Igen szerettem Szabó Lőrinc Nyitni kék-jét, ezzel második lettem a szavalőversenyen. 31- mór András Kiáltását issza valtam: Talán így kezdődött. Amikor aztán kiírták a Területi Színház jelentkezési versenyét, jelentkeztem. Előzöleg már énekeltem az Ifjú Szivek énekkarában, szerepeltem a Csehszlovák Rádió magyar adásában, a gyermekműsorban és a Kontaktusban. Következett a színház. Először a Thália. Az első szerepet a Viharban kaptam, Glását játszottam. Remegett a térdem, torkomban dobogott a szívem, de jól ment minden. Következett a Csongor és Tünde. A Ledért játszottam benne. Nem volt testhez álló szerep. Arbuzov Jó reggelt boldogság darabjában fiatal lányt alakítottam, majd júniusban a Búcsúzás volt műsoron, amit aztán csakhamar az én búcsúzásom követett a Tháliától. A komáromi színházban először a Ferde házban kaptam feladatot, első dalos szerepem a Dódlban volt. A legnagyobb eddigi szerepem a Cigányban volt. Nagyon jól érzem magam Komáromban, kitűnő a légkör, segítik a fiatalokat, és ami nagy szó, meg is hallgatnak bennünket. Szeretem a társulatunk tagjait, és úgy érzem, ők is szeretnek. És ez igen jó érzés. A magánéletem? Hát ez tulajdonképpen csak hétfő, akkor var szabad napunk. Kedvelem a zenét, persze inkább a könnyűt, és olvasni is szeretnék, ha volna rá időm. Nagyon ritkán ülhetek le a televízió képernyője elé, csaknem minden este van feliepés, próba vagy utazunk, pedig nagyon szívesen megnéznék egy-egy jó darabot a budapesti tévében. Hogy ml is tetszett abból, amit eddig láttam? Nyáron a Szimulánsok. Mai darab, mai fiatalokról. Itt lakom a színészlakásban, hatodmagammal. Mák Ildikóval, Pólyák Zsuzsával Bartos Máriával, Kucman E- tával és Bankó Annával. Jól megférünk egymással, pontosan beosztjuk, ki takarít, de többnyire Mák Ildikóval én vagyok soron... Hát ez az én magánéletem. Egyelőre csak a színház az élet, talán majd egyszer én is férjhez megyek. Szeretnék gyermeket és családot, de hogy mikor, az még a jövő zenéje. Lehet, hogy az, de nagyon szépen cseng a Dódl-dal. Szeplős gyerek még Ildikó. A windsorl víg nőkben kisgyereket játszom majd — mondja Ildikó. — Örülök, hogy ilyen fiatalnak látszom. Valamit csaknem elfelejtettem. Magyarázattal tartozom a riport első kérdőjeles mondatára. Fárasztó a próba, kivált ha előtte sem lehet pihenni. — Azért is szeretem ezt a kerékpárt, mert ezzel járok át Magyarországra újságért, meg néhány apróságért. Ildikó az utóbbi időben elég gyakran jár át a hídon. Talán mégis igaz a Cigányban énekelt egyik dala? „Nyáron, a nyáron, megtaláltam a párom ...“ Ez természetesen szigorúan magánügy, ugye, Ildikó? —OS. A FOLYTATÁS CSAK TÖLÜNK FÜGG! — Nézze meg a tenyereméit — Néhány szépen ívelő jorradás van rafta. — Ennyiszer vertem be a kultúrházunk ablakát---M ost néz? En nem szégyen- kezem, ha bevertem, meg is fizettem. Sőt egyszer nem tudtak visszaadni a százasomból. Egy ablak ötven korona, gondoltam beverek még egyet, hogy ne kelljen visszaadni. Nem szeretem, ha sokat problé- máznak körülöttem. Naszvadi ismerősömtől hallottam erről a „szellemes“ vagányról. Még mosolyogni is tudtam volna rajta, hiszen nem baj, ha valaki minden helyzetben feltalálja magát. De azért talán mégsem így! Meg aztán, ha egy kicsit jobban belegondolok abba, hogy mennytrs °lszaporod- tak a rendbontások, a vidéki kultúr házakban — és éppen a fiatalok jóvoltából — erőltetve sem tudok mosolyogni az ilyen esetek hallatán. Lassan már egy éve annak, hogy ezt a történetet elmesélte az ismerősöm. Akkor el is látogattam a falujukba, és sikerült találkozni valamennyi helyi tömegszervezet vezetőjével és egy eléggé hosszúra sikerült — de talán nem hiábavaló — beszélgetésre. Szóba került ott minden. Volt, aki az egyes tömegszervezetek számokkal kifejezhető eredményeivel akarta bizonyítani, hogy nincs ok az aggodalomra. A fiatalok azzal érveltek, hogy nincsenek megfelelő feltételek, azt is elismerték, hogy a legtöbb esetben a fiatalok passzivitása fékezi a szervezet munkáját. Ki a felelős a gyakori rendbontásokért? Az ifjúsági szervezet vezetői? Az egyes rendezvények szervezői? Vagy esetleg olyan jelenségről van szó, melyet csak hosszú, céltudatos szakértelemmel végzett mun* kával lehet megoldani? Sok vélemény hangzott el, s végül mindenki megértette, hogy csak közös erővel lehet eredményt elérni. Javaslatok is születtek, mindenki ígért valamit a helyzet javítása érdekében. Mint már említettem, lassan egy év telt el azóta. A napokban újra Naszvad felé vitt az utam. Érdekelt, mit sikerült az elhangzott ígéretekből, elképzelésekből megvalósítaniuk. Ezúttal csak a közvetlenül érdekelteket kerestem fel. Tóth Miklóssal, a helyi nemzeti bizottság elnökével. Kezes Lajossal, az ifjúsági szervezet elnökével, és Duka Eszterrel, a kultúrház vezetőjével a szépen berendezett agitáctós központban foglaltunk helyet. Annak idején a legtöbb panasz Kezes Lajos szájából hangzott el, most már dicséret is. — Elsősorban annak örülök, hogy részben felújították a kultúrház berendezését. Egy évvel ezelőtt, ha elítéltük azokat, akik farmernadrágban jelentek meg a kultúrház rendezvényein, azt válaszolták, csak nem képzelem, hogy rendes öltönyben, vagy harisnyában leülnek a rozoga székekre. Mostanában már hamutartók is vannak az asztalokon. Annak is örülök, hogy a sok mulatságot, színvonalas kultúrműsorokat váltották fel, ami elsősorban Duka Eszternek, a kultúrház vezetőjének az érdeme. , — Miután a helyi t.vTi- zeti bizottság is foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, elhatároztuk, munkatervünket úgy állítjuk össze, hogy senkinek se hiányozzék a sok mulatság. A Slovkon- cert segítségével több népszerű együttest sikerült meghívni a falunkba. Gyakran jártak nálunk magyar- országi előadóművészek is, és a MATESZ is több ízben fellépett kultúrházunk színfr BÉKÉS JÓZSEF Lassan már hat hete lesz, hogy bent vannak. A napok, a hetek kezdtek egymásba folyni. Miután levizsgáztak, őket is műhelybe osztották be. Az intézet egyhangú rendje egymásba mosta a napokat, melyek közül egyet-egyet tett csak emlékezetessé egy futballmeccs, Furkós újabb dobolása. Időnként egy szökés, vagy egy érdekes mazsola érkezése. Még leginkább az esték voltak változató sak, mint a mai is, mely azzal kezdődött, hogy Slmakezű vacsora után kijelentette, ma megoldja a helyze tűket. — Több variációt gondoltam ki, e- gylk jobb, mint a másik — közölte, miközben szokása szerint félig ülő, félig fekvő helyzetét elfoglalta ágyán. — Látott benneteket valaki, amikor benyomtátok a kirakatot? — Nem — válaszolt Kishajó, aki máris odahúzódott a közelébe, és úgy leste a szavát, mint isteni klnyllat koztatást. — Tisztázzuk' A kirakatot én nyomtam be — szólt közbe Feri. — Jól van, Doxa — végül is Sofőr ezt a nevet ragasztotta Ferire — ezt már tudjuk. — De a hősködés, abban a pillanatban, ahogy belépsz a tárgyalóterembe, megszűnt. Ezt vedd tudomásul. No, szóval nem látta senki. — Nem. Csak később jöttek rá, de akkor ml már spurlztunk. — Helyes. Akkor csak abból indulhatunk ki, hogy a kirakatot véletlenül törtétek be. — Dehát... — Csönd! Koncentrálok. — Tőlem koncentrálhatsz, de akkor is... — Várj! DoxaI Mit türelmetlen- kedszl Végig kell gondolnom a koncepciót. Logikusnak kell lennie! Nem szabad, bogy bárhol is belekapaszkodhassanak egy logikátlan részletbe. — De már a kiindulásod... — Nyugi! A kiindulás az, hogy a kirakat véletlenül tört be! Ezen nyugszik az egész elmélet. Várjatok! Már hallom a védő szavalt! Felugrott, pózba vágta magát: — Elnök úri Tisztelt bíróság! Íme, ismét egy eset, mely vádlóan figyelmeztet bennünket, mindazokat, akik felelősek vagyunk az ifjúság sorsáért, tehát az egész társadalmat... — Figyeled, milyen cseles — súgta Piaci Légy Kishajónak. — Már átdobta a felelősséget a társadalomra. Ez a legjobb trükkje. Simakezü közben egyre jobban belemelegedve folytatta: — ...hogy többet kell tennünk a- zért, hogy a fiatalok megfelelő keretek között tölthessék el a szabad idejüket. — No fene! Azt se gondoltam volna, hogy ez szabad idő problémai — Figyelmeztetem az elsőrendű vádlottat, hogy csendben hallgassa végig a védőurat, és megfelelő tisztelettel viseltessék a bíróság iránt — lépett az elnök szerepébe Sofőr. — Kérem a védelmet, folytassa! — Elnök úr, elnézést kérek védencem fegyelmezetlenségéért. Szolgáljon mentségéül kora és tapasztalatlansága. Most pedig, elnök úr, tisztelt bíróság, szíves engedelmükkel folytatom. Ott hagytuk tehát abba. hogy egész társadalmunknak többet kell tennie azért, hogy a fiatalok kedvezőbb körülmények között tölthessék el a szabad idejüket. Mert vajon, és egyáltalán előfordulhatott volna-e ez a sajátos, hogy úgy mondjam, szerencsétlen kisiklás, sőt mi több, baleset, ha ezeknek a szegény fiataloknak, akik már százszor megbánlak a tettüket, van hol eltölteni a szabad idejüket? Pontosabban a szabad estéjüket, mely a becsülettel elvégzett munka, illetve tanulás után várt rájuk? Védenceim — akik már százszor megbánták tettüket — nem gyerekek már, elnök úr, tisztelt bíróság, hogy este nyolckor ágyba lehessen parancsolni őket. — Főleg nem a saját ágyukba — rikkantotta Piaci Légy. — Felszólítom a hallgatóságot, tartózkodjék a közbeszőlásoktól, különben kiürittetem a termet, és a közbeszólónak adok egy akkora pofont, hogy kiesik a cipőjéből. — Már levetettem, elnök úr. — Azért van ilyen büdös! Egyébként kuss! A védelemé a szól — Köszönöm, elnök úr. Tehát, tisztelt bíróság, ott hagytuk abba, hogy nem gyerekek már, akik este nyolckor ágyba bújnak. Arra, hogy drága szórakozó helyeket keressenek tel, pénzük nem volt... — Süket! Az Orchideából indultunk. — Egy frászt — esett ki szerepéből Simakezű. — Erről egy szót sei Bocsánat elnök úr, védenceim kissé hülyék. — Nem baj, majd fejlődnek. Folytassa! — Mit tehettek tehát, elnök úr, hova mehettek tehát, tisztelt bíróság? Az utcára. Igen, elnök úr, tisztelt bíróság, nem maradt más nekik, csak az utca. És önöknek ecseteljem uraim, önöknek, akik naponta tapasztalhatják, hogy az utcán milyen veszélyek leselkednek védenceimre, akik azóta már százszor megbánták köny- nyelmű tettüket. Tehát sétáltak az utcán. Sétálgattak. Mentek az utcán, amerre éppen eszükbe jutott. Erre is, arra is. Szóval járkáltak. Ténfereg- tek. Amint már mondottam, sétálgattak. Igen, sétáltak ... — Ezt már hallottuk. Kérem a védelem képviselőjét, térjen a tárgyra. — Azonnal, elnök úr. Igen ... Meg- vanl TehátI Más a séta, tisztelt bíróság egy hetvenéves, és más egy tl- zenhétéves számára, akit feszítenek... Simakezű gondolkozott egy kicsit, aztán kivágta: — ... fiatal élete energiái. Ezzel olyan sikere volt, hogy viharos tapsot kapott. — Tartózkodjék a tetszésnyilvánítástól! Folytassa védő úri — Köszönöm, elnök úr. Tehát, tisztelt bíróság, mit tesznek az Ilyen fiatalok az utcán? Bolondoznak... heccelődnek ... ugrálnak... — Lökdösődnek — segített Piaci Légy. — Ügy van, köszönöm. Tehát ugrálnak, lökdösődnek... — Verekednek ... Ez Teve volt. Simakezű jóindulatú elnézéssel fordult hozzá. — Köszönöm a kiegészítést, de ez téves. Védenceitől — akik már százszor is megbánták tettüket —, távol állt minden erőszakos cselekedet. Csupán, hogy úgy mondjam, vlrgonckod- tak egy kicsit. És közben véletlenül. Igenis, tisztelt bíróság, véletlenül betörtek egy kirakatot. Megijedtek, és már futottak volna tovább, amikor meghallották az órák ketyegését a kirakatban. A nyitott kirakatban! Slmakezű teljesen beleélte magát szerepébe. Vadul ingatta fejét: — Tlk-tak, tlk-tak — szóltak az órák, de mintha csak azt mondták volna: „Vigyél el bennünket! Vigyél el bennünket!“ Micsoda önmegtartóztatás, minő lelkierő kellett hozzá, elnök úr, tisztelt bíróság, hogy ezek a fiatalok, akiknek elérhetetlen álom egy ilyen óra, csak egyet vettek ki, holott kivehettek volna tizet! Hu- szatl Százatl De ők nem vettek ki csak egyet! Egyetlen egyeti Elnök úr! Az a sok óra, ami a kirakatban maradt, egytől egyig védenceim mellett tanúskodik. Ártatlanságukat bizonyítják! Jóhiszeműségüket tanúsítják! Óriási taps honorálta a védelem nagyszerű felépített érvelését. Simakezű minden irányban hajlongva köszönte meg. Aztán az ágyára dobta magát. — A többi már egyszerű. Jött az Ijedtség, félelmetekben eladtátok, és a többi, és a többi. Sír a védő. sír az elnök, sír a terem, ésatöbbi, ésa- tCbbi! — Óriási voltál. Simakezű — csatlakozott Feri is az általános elisme-
