Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1977-09-20 / 38. szám
8 zetkűzl elismerésben részesül, ezért hát egy napsütéssel bearanyozott nyárvégi délutánon örümmel kerestem föl a Vegyészeti Kar sugárkémiai tanszékén Tölgyessy professzort. Két íróasztallal, könyvekkel zsúfolt dolgozószobájában fogad. A falon keskeny, barna keretben Jollot Curie, Hevesy György és több más neves vegyész arcmása függ. Hellyel kínál. Még le sem ültem, megszólal a telefon. Aztán az ajtón kopognak... aztán újra telefon... és újabb kopogás. Közben talán tíz perc telik el, s nekünk alig sikerül több szót váltanunk néhány udvarias mondatnál. Amikor újra berreg a telefon, hirtelen fölpattan a karosszékból: — Jöjjön, menjünk le a laboratóriumba! — mondja. — Itt néha még a saját szavát Is elfelejti az ember... Percek alatt a lomblkok, kémcsövek, századgrammnyl pontossággal működő mérlegek, tized- meg századmásodperceket jelző stopperórák, különböző sugárzárókészülékek, „minlreak-. torok“, súlyos ólomreteszek mögött őrzött radioaktív anyagok és egyéb érdekességek világában vagyunk. AZ AIOMDEHKTIV 197b őszén rövid, am annai figyeleiure méltó hír lelent meg a hazai lapokban A világhírű gatllnburgl egyetem dísz- tablójára két új név került; Tölgyessy György professzoré, a bratlslaval Szlovák Műszaki Főiskola Vegyészeti Karának tanáráé és dr. Braun Tibor budapesti vegyészprofesszoré. Eddig az USA ból érkezett szűkszavú hírügynökségi jelentés; jelentősége azonban sokkal nagyobb volt nyúlfarknyi terjedelménél. Erre a zöldes színű gatllnburgl dísztablóra ugyanis a tudományos körökben a „kis Nobel-dljként“ emlegetett Hevesy emlékérem viselőinek nevét jegyzik tel. Az elmúlt esztendőkben — Tölgyessy György és Braun Tibor előtt — angol, francia, szovjet, belga, két ízben pedig hazai, amerikai tudós nyerte el a hatvanas évek végétől kiosztásra kerülő magas nemzetközi kitüntetést. Elöljáróban szóljunk néhány szól az emlékérem névadójáról. Hevesy György magyar származású, budapesti születésű vegyész volt, a radioaktivitás és Izotópkutatás úttörője. Különösen a radioaktív elemek kémiai sajátosságainak feltárása terén végzett nagy jelentőségű kísérleteket, s munkássága úttörő eredményeket hozott a radioaktív izotópok nyomjelző ként (Indikátorként) való felhasználásában. Jfevesy Györgyöt a radioaktív Indikáció módszerével dl^t főbb '’SVfizraös kémiai és sugárbiológiai kutatásainak eredményeiért 1943-bah Nobel-dljjal tüntették ki, 1959-ben pedig elnyerte „Az atom békés felhasználásáért“ díjat. A Hevesy-emlékérem tehát a Világhírű tudós sokrétű munkásságának emlékét őrzi. A rőla elnevezett díjat a gatllnburgl egyetem nagy szaktekintélynek örvendő rektori tanácsa minden évben annak a vegyésznek ítéli oda, akinek a nukleáris analitikai és magkémiai tudományok fejlesztésében kimagasló sikereket sikerült elérnie ... Ml tagadás, ritkán fordul elő, hogy szlovákiai magyar tudós, művész vagy egyéb neves személyiség Ilyen rangos nemLÄTOGATÖBAN TÖLGYESSY GYÖRGY PROFESSZORNÁL A professzor itt azonnal föloldódik, s érdeklődő kérdéseimre szinte matematikai pontossággal sorolja sokrétű kutatói és pedagógiai tevékenységének eddigi eredményeit. Huszonhárom éves sem volt még, amikor 1952-ben tanársegéd lett a bratlslaval Szlovák Műszaki Főiskola Vegyészeti Karán. Azóta közel 200 tudományos munkát, 75 összefoglaló szakreferátumot és 20 főiskolai tankönyvet írt, több mint félszáz alkalommal tartott előadást különböző szakmai értekezleteken és tudományos szimpóziumokon; 30 Ismeretterjesztő könyv vagy monográfia és kereken 250 tudományos cikk alatt és kéziraton szerepel szerzőként a neve. Elnyerte már az SZSZK Nemzeti Díját, több ízben kitüntette őt a Szlovák Tudományos Akadémia és más rangos Intézmények; számtalanszor járt külföldön és számtalan alkalommal látogatták meg külföldi tudóákóllégák. A vidám tekintetű, ezüstös hajú professzor még csak közeledik ötvenedik életévéhez, de már a tudományos kutatómunka csúcsain jár. Én mégsem a csúcsokon, hanem az első évek útkeresésénél szeretném kezdeni. — Hol kezdődött a pálya, a kémia iránti vonzalom? A professzor elmosolyodik, s aztán még hátrább pörgeti az idő kerekét. Egy fél mondat — és máris Komáromban, 1946- ban, a gimnáziumban járunk. — Kiváló kémiatanárom volt, még ma is a példaképemnek tekintem öt. Sosem a jegyzeteiből, mindig fejből magyarázott, és gyakran akár késő estig is ott maradt velünk a laboratóriumban, ahol kedvünkre kísérletezhettünk. Így aztán, amikor pályaválasztásra került sor, a zene és a vegytan között kellett döntenem. — Zene és vegytan? ... Meglehetősen ritka „párosítás“ . * s Vendéglátóm kedélyesen bólint. — Pedig eredetileg zenésznek készültem! Apám szerint, aki jártas volt a dallamok világában, tehetségesen játszottam Lisztet, Bachot, Beethovent, Bartókot. Végül mégis úgy határozott, hogy legyek Inkább vegyész. — Miért? — A zenei pályát nem tartotta eléggé biztosítottnak. Elég egy véletlen baleset, és a szépen Induló művészkarrier kártyavárként dől össze. Ügy vélte, a vegyészet mellett kedvemre művelhetem a zenét Is, de fordítva már nehezebb lenne „helytállnom“. így történt, hogy 1949-ben egy fürge kezű és rendkívül muzikális fiatalember Iratkozott be a bratlslaval főiskola vegyészeti karára. A kémia különböző szaktantárgyaiból kerültek Indexébe a jő jegyek, miközben ő dlékzenekart, fúvószenekart szervezett, és egy félhlvatásos népművészeti együttes kórusában Is énekelt. Természetesen, változatlanul rajongott a vegyészetért Is. Még csak a negyedik évfolyamba járt, amikor asszisztensi állást ajánlottak tel neki az analitikai kémia tanszékén. A megbízást örömmel elfogadta — és ezzel elindult a pályán. — Nálunk a vegyészet rohamos fejlődésének első ével voltak ezek — mondja. — Akkoriban még szinte mindent a „térdünkön“ csináltunk... Például csak egyetlen számítógépünk volt a radioaktív részecskék számolására, és a kísérletekhez is kevés radioaktív anyaggal rendelkeztünk... Senki sem vehette volna zokon, ha az előadásokon és a gyakorlatok levezetésén kívül* lényegében nem végzünk semmilyen komoly tudományos vagy kutatói munkát. — Ezen a tanszéken azonban mégis... — ... forradalmasítottuk a hazat sugárkémíal kutatásti A mostohább munkakörülmények, a gyengébben fölszerelt laboratóriumok általában jobb munkára serkentik a kutatót. Valahogy szabadabban szárnyal az ember alkotókedve. Amikor elérti csodálkozó tekintetem, egy friss példát említ bizonyításképpen: a közelmúltban egy oklahomal vegyész- professzor néhány hőn,apos tanulmányúton járt a bratlslaval főiskolán; és az otthoninál szerényebb berendezésű, több gondolkodásra, alkotói szenvedélyre ösztönző laboratóriumi környezetben több kísérletet végzett s többet publikált, mint Oklahomában az elmúlt hét-nyolc esztendő alatti Tölgyessy professzor kereken negyed évszázada érdeklődik már a raagkémla, a radioaktív atommagok problémáját kutató radiokémia, valamint a sugárkémia elméleti és gyakorlati összefüggései. Illetve az atomenergia békés felhasználásának kérdései iránt. A nap bármely szakában azon kapja magát, hogy ezeken a kérdéseken tűnődik; a munkatársak és a hallgatók körében, szakirodalom olvasása vagy laboratóriumi kísérletek közben, hazafelé menet a gépkocsijában ülve és otthon, a „szabad“ óráiban is. Szándékosan tettem Idézőjelbe a szabad kifejezést, mert az ő esetében ez mindennél szorosabb lekötöttséget jelent. A délután néhány órája a családé, de aztán úgyszólván naponta a késő éjszakai órákig dolgozik. Sőt, íróasztal meg írógép várja öt kerti nyaralójában Is, ahol kora tavasztól késő őszig a szpujbatot-va^rnapot tölti. — Ott nincs telefon, így nem zavarhat senki munka közben — jegyzi meg vidám tekintettel, mintha csak valamiféle kamaszkori csínytevést említene. — Ott legföljebb csak a virágok szólnak hozzám, de a rózsák és a gerberák csöndesen, tapintattal csalogatják el íróasztalától az embert... — Ha kívülálló figyelhetné meg munkája közben, mit látna? Elmosolyodik, aztán a „telefirkált“ táblára mutat, egy fiókból pedig előhúzza több színű tintával írt jegyzetelt. — Ennyit... — mondja csöndesen. A táblán és a kötegnyl jegyzetlapon vegyjelek. képletek, grafikonok, logikai következtetések és hosszabb-rövldebb szövegrészek. Simakszű fancsali arccal nézett rá, gokkal okosabb volt annál, semhogy ne jött volna rá, ennek a pofonnak el kellett csattannia, legalább ennek az egynek, hogy az újonnan jöttek feledni tudják első esti vereségüket. De azért odament Millébez, és kezet nyújtott. Lámpaoltás után Feri mindent elmesélt, úgy, ahogyan történt. Nem szépített semmit, pontosan beszámolt mindenről, ami attól a pillanattól kezdve történt, hogy Jutka megjelent a téren. Amikor befejezte, kis szünet után Sknakezű széleit meg: — Háromtól hat hónapig ... — Hülyét Nem tehettek mást — mondta nála szokatlan indulattal Sofőr. — En csak azt mondtam, ennyit lehet érte kapni. De majd töröm a fejemet, hogyan úszhatnánk meg. — Hát csak törd. Gebéék meg majd az ő fejüket törik. Azoknak az aranyos belvárosi fiókáknak. A legközelebbi szabadulókkal üzenünk nekik. Neveket tudtok? — Nem. — Kár. De potos személylefrást fogtok készíteni. A többi már 6ebé- ék dolga lesz. Aztán majd csodálkoznak, ha Sintér megkérdi tőlük: „Kisfiam, miért szidod az anyámat?“ Sintér ezt nagyon mély átéléssel tudja kérdezni. Feri tiltakozott Gebéék mozgósítása ellen, de Sofőr letorkolta: — Gebe ennél sokkal többel tartozik nekem. Örülni fog, ha törleszthet az adósságából. Sintér hasonlóképpen. Ez különben is az én dolgom. Nektek ahhoz semmi közötök, a rohadt életben nem láttátok egyiket sem. Es bízzatok benne, hogy nem is fogjátok látni őket. Egyik se valami nagy élmény. Mind a kettő sakálpofa, de erre jó. Most pedig döglés. Holnap jó kondícióban kell lennem. A vasárnapi ebédben fogadtam a szakikámmal, hogy száz kapcsolót dobok össze. Ez a negyedik estén történt, és i ezen az estén vacsora után Sofőr ismét esti mesét ígért a nyolcas hálónak. Előadónak Piacit kérte fel. —■ Igaz, hogy egyetlen szavát sem lehet elhinni, mert ezt a fiút még senkinek sem sikerült rajta kapnia, hogy igazat mondott volna. De azért nem fogtok rosszul szórakozni. — Miért Sofőr? Hazudtam én már valaha? — tiltakozott Piaci Légy. — A, dehogy. — Ha akarod, megeskUszök, hogy minden szú igaz, amit mondok. Különben, ha nem hiszed el, én akkor se sértődök meg. Erre mindenki nevetni kezdett, mert elképzelték, mennyire fél attól Sofőr, hogy Piaci Légy megsértődik. Piaci Légy is velük nevetett, amiből kiderült, hogy 0 sem gondolta komolyan, amit mondott. Az ellen a vád ellen sem tiltakozott túlságosan, hogy mindent összekever, s amit a nagybratyójától hallott, azt is úgy mondja el, mintha vele történt volna. — A nagybratyóm nem is mesélt — mondta nem sok meggyőződéssel. — Ha nem ivott, azért, mert akkor nem volt kedve, ha meg ivott, akkor meg azért, mert sokat piált, és nehezére esett a beszéd. — £s a kettő között? Amikor már piáit, de még forgott a nyelve — tette fel a keresztkérdést Simakezű. — Olyankor igen. Néha. Csakhogy ez az állapota félóráig tartott. Maximum. Es ilyenkor mindig ugyanaz volt a szövege. Hogy így a sintér- szakma, meg úgy a sintérszakma. Szóval, hogy bealkonyodik neki. Meg, hogy ő az utolsó mohikán. Na, nem így gondolta, mert még újságot se olvasott soha, nemhogy egy könyvet. De erre gondolt. — Sintér a nagybratyód? — kérdezte Kishajó enyhe borzongással vagy tisztelettel. 0 más a második napon kttlönbékét kötött Piaci Légygyei, aki boldog volt, hogy végre nem ő a legkiseb a szobában, s ezért lelkesen segített neki mindenben. De azért nem gondolta volna, hogy Piaci Légy még egy slntér nagybácsival is rendelkezhet... Így készültek az esti mesére, miközben Piaci Légy a sajátján kivül Sofőr és Teve cipőjét is kipucolta, és a töbiek is rendbe tették a holmijukat — a szokásosnál nagyobb gonddal — nehogy az ügyeletes tanár belekössön valamibe, és megzavarja az esti szórakozásukat. Ennek ugyan most nem volt sok valószínűsége, mert Dombai volt az ügyeletes, és ő sosem csinált fölösleges cirkuszt a rendből és a tisztaságból. Egyszer ki is fejtette nekik, nem szeretné, ha a rend és a tisztaság egész életükre összekapcsolódna bennük a büntetés fogalmával. Dgy volna jó, mondta, ha kifejlődne bennük az igény, hogy tisztaságban éljenek, és rend legyen körülöttük. Amikor villanyoltás előtt végigjárta a szobákat, és a nyolcasba is bejött, a fiúk látták rajta, elégedett a látottakkal. Ez abból is kiderült, hogy leült az egyik ágy szélére és a vasárnapi meccsről kezdett beszélgetni Simakezűvel, akit nagy kapus- tehetségnek Urtott. Simakezűnek ugyanis ragyogó reflexei voltak, ez akkor derült ki, amikor egyszer — fogadásból — tíz tizenegyes közül hetet kivédett. Dombai látta ezt, és azonnal agitálni kezdte, vegye át a kapuvédő posztját Szöcskétől, aki kizárólag nyurgaságának köszönhette. hogy beállították a kapuba. Simakezű azonban elhárította az ajánlatot. Féltette a kezét. Dombai most is megkérdezte tőle, nem akarna-e beállni a kapuba a vasárnapi mécsén. — Tudja, tanár úr, hogy nem tehetem. A kezem. — Megígérted, hogy abbahagyod. — Meg is tartom. — Akkor meg? — Tanár űr, én soha életemben nem melóztam. Most kezdjem el? — Ogy mondod, mintha nem tizenhétéves lennél, hanem ötven. Ha azt nem akarod folytatni, de melózni sem akarsz, miből fogsz megélni? — Elnézést, tanár úr, falas lett a szerelése — kerülte meg Simakezű a választ — és buzgón porolni kezdte Dombai dzsekijét. ' — Köszönöm — adta meg magát Dombai. — De azért még beszélgetünk erről. — Sofőrhöz fordult; — Hallom, elnyerted Simon szaktárs vasárnapi ebédjét. — Baj? — Legfeljebb neki. — Miért pattogott annyira? — Pattogott? — De még mennyire, szakikám így, szakikám úgy, én ebből nyolcvanat is megcsinálnék egy műszak alatt. Persze, hogy benyögtem neki, hogy ne hecceljen, én százat is megcsinálnék. — Erre ő nyilvánvalóan azt mondta, hogy akkor miért nem csinálsz százat. Miért elégedsz meg ... — ... negyven, ötvennel. — Mire te? — Mire én azt mondtam, azért nem csinálok százat, mert nem akarok. Erre ö: „Azért, mert nec: ínH.— "
