Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1977-09-13 / 37. szám

m *

Mondják, hogy a mai fiatalok eltunyultak, nem érdekli 9ket más, csak egy bizonyos szakterület, s ezen túl megszűnt számukra a világ. A diákokkal szemben is fenntartásokkal élnek azok, akik csak könyvek mögé rejtőzve látják őket. Lehet, sok esetben igaz el, ám sorolhatnám az ellenérveket: a nyári építőtáborokat, a sportmozgalmakat vagy azt, amiről most szeretnék írni.

Nyáron, a szünidőben vajon mit tegyen a fiatal, aki utazni, sportolni, tanulni szeretne? Ez idén augusztus 11. és 20. között olyan akciónak lehettem részese, amely kielégítette mindezeket az igényeké,!. A Komensk? Egyetem ^lagyar Tanszékének SZISZ alapszervezete mellett működő nyelvjárás- és néprajzgyűjtö csoport, valamint a jőzsef Attila Ifjúsági Klub és az Ady Endre Diákkör kerékpártúrájának felhívása sok helyre eljutott. A Csallóköz és a Bodrogköz után most Gömörben vándoroltak kerekeiken, sátraikkal a fiatalok.

Gombaszögön volt a gyülekező. Maga a hely azt kívánta szimbolizálni, hogy a Sarló nyomdokaiban fognak járni, hiszen negyvenkilenc évvel ezelőtt ezen a helyen alakult mog a burzsoá Csehszlovákiában élő haladó magyar diákok, értelmiségiek mozgalma, amely olyan embereket tömörített magába, mint Balogh Edgár, Győry Dezső, Lorincz Gyula, Steiner Gábor, Ilku Pál, és járt közöttük Július Fuölk is. Az esti tábortüzeknél előadások és beszélgetések keretében többet tudhattunk meg erről a mozgalomról, de műsoron szerepelt Fábry Zoltán, Tompa Mihály, Ferenczy István, Izsó Miklós, Madách Imre és mások munkásságának megismerése: mlnd- azoké, akik tevékenységükkel, életükkel ehhez a tájhoz kapcsolódtak. Az első este még csak harmincegyen, a harmadion már hetvenhatan ültük körül a tüzet. Beszélgettünk, tanultunk egymástól, és a végén népdalkincsünkből Is elsajátítottunk néhányat. Innen a Szilicei fennsík és a dobsínal jégbarlang, valamint Krasznahorka és Betlér gyönyörű emlékeinek megtekintésére Indultunk. A negyedik napon a fenyegető e^ miatt is gyorsan kellett csomagolni, és egy órás kerekezés után Sajógömörön vertünk tábort.

Aki még nem járt erre, nem is tudhatja, milyen az a gö- möri vendégszeretet. A kapás Mátyás-szoborral szemben nem messze a várdombtól és Cinka Panna sírjától már vacsorával vártak bennünket, majd vetélkedő következett a helyi tömegszervezetek rendezésében Gömör történetéről, jellegzetességeiről. Az ezt követő táncmulatság szünetében a Vág irodalmi színpad szórakoztatta mind a túra résztvevőit, mind a falu közönségét. Másnap hosszú útra jndultunk. Tornaija mellett elhaladva értünk Bejébe, ahol annak Idején Petőfi meglátogatta Tompát, s ahol többek között Darvas Iván Is született. Innen már csak néhány kilométer Hamva. Tompa Mihály sírja. És még egy emlékezetes érdekesség; kint a mezőn éppen szénát rakott Igo Aladár, akiről még falujában is kevesen tudják, milyen értékeket alkot. Fából készült szobrai, olajképei közül a legszebbek éppen kiállításon voltak, de ö készségesen megmutatta kész és megkezdett munkáit. Ízes palóc beszéde, ritka kincs a nyelvjárások kutatói számára. A kővetkező megálló Csíz volt, ahol bár (Urdőjében a magas vérnyomás, érelmeszesedés, csonttuberkulózis ellen találnánk gyógyírt, mi mégis a falutól nem messze levő halastóban lubickoltunk. Pósa Lajos szülőfaluján, Radnóton áthaladva, megálltunk a restaurálás alatt álló zsípi templomnál. Csak néhány pillantás a restaurátor keze nyomán feltáruló műre, amit évszázadoikkal ezelőtt rajzolt egy Ismeretlen mester, és gondolataink máris a múltban kalandoztak. Estére Nagybalogon vertünk tábort. A fárasztó nap után jólesett egy kis éneklés. Szép, napsütéses reggelre ébredve újabb kilométerek vártak ránk különösen a csallóközieket fárasztó gömörl dombokon. Bizony sokan küllös „paripájuk“ meilett

kutyagolva érték el az emelkedő-k tetejét, míg végül feltűnt Rimaszombat tornyaival és kéményeivel. Műemlékeivel nem tudnánk néhány óra alatt heteink Veres János és Farkas Veronika megpróbálták mégis a lehetetlent. A régi megyeháza, a Fekete sas és a Három rözsa épülete, Petőfi szálláshelye és ahol táblabfróvá nevezték ki, régi gimnáziumához olyan nevek fűződnek, mint Tompa, Pósa, Kiss József, Ivan Krasko, Jankó JesenskJ, Holló Barnabás, Izsó Miklós, MikKERÉKPÁRTCRA 77

száth Kálmán, Karikási Frigyes szálláshelye még látható, de hiába keresnénk már Tompa vagy Győry Dezső szülőházát. Helyükön új város épül, sajnos eléggé műemlékromboló módon. Ferenczy István sírboltjában a szarkofágot díszítő klasszicista Eurüdlké-szobor a sérülések ellenére most is szép. A múzeum nagy része az átalakítások miatt zárva van, de szerencsénkre az 1909-es generáció festőinek tárlata.

többek között Lőrlncz Gyula, Szabó Gyula képeivel Ismerta- tett meg. Nem kevésbé emlékezetes a gömörl fazekasságot szemléltető kiállítás, vagy a festő és Farkas Veronika jóvoltából megrendezett, a dereski születésű Dúdor István képeiből. Nem messze a várostól a kurincl tónál táborozva Cso- mósné-Melczer Éva, Nyltral László, Bredár Gyula és Veres János jóvoltából megismerkedhettünk a vidék kultúrtörténetével, a palócok eredetével. Tompa Mihály és Ferenczy István életével. Másnap csak egy ugrásnyira volt a rlmajánosl Árpádkor! templom, s a jóleső fürdőzés után KlsgömOrlben pihentünk meg. Nem csoda, hisz ebből a kis, alig kétszáz lelket számláló falucskából ötep is kerekeztek velünk. A szomszéd faluban, Várgedén csak rövid pihenőt tartottunk a Kublnyl- kastélynál, melyet Petőfi szeretettel emlegetett. Bár az emléktábla helytelenül 1847-et jelez (pontosan 1845 júliusában szállt meg Kubínyi Rudinál, aklneik könyvtára az európai kultúra remekelt tartalmazta), mégis felhívja az átutazó flgyel- mért erre az eseményre. Három kilométerrel odébb Gortvakls- faludon már hiába kerestük Adorján Boldizsár és a Shakes- pearet fordító felesége eihlékét. A házat, ahol Petőfivel együtt pipázott, de még a sírjukat Is gyom fedi. ötvenen kutattunk utána, de nem találtuk meg. Tovább haladva Kiss József falujában, Serkén álltunk meg, ahol a templomkertben nyugszik a költő tanítója Almásl Balog Sámuel, aki az első lépésekre oktatta az irodalom iránt fogékony gyermeket. Nem eredménytelenül. A Hét — a Nyugat elődje — megalapítója beírta nevét a magyar irodalomba és kultúrtörténetbe. Este Gesztetén ütöttük tel sátrainkat, ahová a faluból kijött közénk Csaök néni és Motyovszkl néni. Van-e magnetofon?

, — kérdezték, mert megszoikták már, hogy a magnós gyűjtök gyakran felkeresik ő'ket. — Hát, van hatvan élő magnetofon — mondtuk. Az meg vajon ml? — de nem kellett sokáig törni a fejüket, mert amikor a szebbnél szebb népdalokat utánuk énekeltük, rájötteik, hogy eleven talajra talált a dal, melyet ősidőktől fogva valahogy így hagyományoztak nemzedékről nemzedékre. Utolsó táborhelyünkre a Medves alatt vitt el az utunk. Almágyon egy román templom, Ajnácskön és Füleken várromok, Kalondán pedig vendégszerető lakosság és gyönyörű tisztás fogadott. Ez 'év tavaszán olvastam a Hétben néhány elégedetlenkedő sort Kalondáról. Ott a helyszínen már más volt a véleményem, és nemcsak az enyém. Az AED tánccsoportja és az irodalmi színpadunk innen ment föllépni Tajtiba és Ragyolcra, de a kalondal búcsúesten is kitettek magukért. És amíg, ők a kultúrházban próbáltak, a többiek megnézték Alsósztregován Madách Imre otthonát és sírját, Losoncon pedig Kármán, Ráday Pál és mások emlékével találkoztunk. Kalondán megáztak a sátraink, de ez sem zavarhatott meg abban, hogy Balassa Géza régész és történész megtartsa érdekes előadását a Madách Múzeum alapításáról és Gömör történetéről.

Hogyan lehetne összefoglalni ennek a tíz napnak a rengeteg élményét? Az előadókkal együtt száznál is többen fordultunk meg túránkon, több mint háromszáz kilométert tettünk meg, sokat láttunk, hallottunk, tapasztaltunk. Vitákban, közös élményekben barátságuk születtek, és egy kicsit szélesebb látószögből figyelhetjük a világot, önmagunkat. Érdemes hát folytatni. Jövőre újabb vidék, újabb kilométerek, újabb ismeretek várnak. Miért? Csak egy részlet a Balogh Edgárnak küldött levelünkből: ........ hogy művelten, öntudat

osan maradjunk meg, gyarapodjunk tovább, és hogy a Kárpát-medence népeinek barátsága ne maradjon csak üres szó, hanem egymás tiszteletének, tárgyilagos ismeretének, kölcsönös megbecsülésének eszméje és gyakorlata.“ És folytatva tovább „... Vagyunk és leszünk: a Sarló örökösei!“

molnár LASZLÖ Foto: Balassa Zoltán

— Ti pedig úgy vetettétek bele magatokat, mintha egész életetekben mást se csináltatok volnál A továbbiakban már senkinek nem kellett ötletet adni. Nagyon jól tudtátok a lec- kétl

— Én már rég haza akartam menni — jelentette ki Csilla. — Ti szí- vóskodtatokl

— Mi az, hogy ti?

— Mondjátok csak ki egész -nyugodtan, hogy én.

Jutka eddig úgy ült közöttük, mintha nem is hallaná, miről beszélnek. S utána is olyannak tűnt, mint akit egyáltalán nem érdekel az egész. Pedig Csilla nem késlekedett leszögezni:

— Igenis, tel

— Pedig a hülye is látta, hogy annak a srácnak egy grandja sincs — mondta István az előbbi kelletlen, bosszús hangon.

— Ezt mintha már reggel is közölted volna — nézett rá Jutka egy pillanatra.

— Csak éppen nem méltóztattál rá válaszolni.

— Ne reménykedj, most sem fogok.

— Pedig örülnék, ha megmondanád, mi a fenének kellett akkor mégis cukkolni?

Jutka nem válaszolt, de Tamás védelmébe vette:

— Arról Igazán .nem tehet, hogy éppen egy betörő segítette hozzá a győzelemhez.

— Miért nem mindjárt rablógyilkos — mondta Jutka anélkül, hogy Tamásra nézett volna.

István kapott az alkalmon: — Még az is kldei;ülhet. Ogy Ismerik őket a zsernyákok, mint a rossz pénzt. Egyenesen a térre jöttek értünk.

— Hülyeség — szólt bele a vitába Ziegler. — Ha nincs az a nagy aréná- zás a téren, a zsaruknak eszükbe sem jut odajönni.

— Arénázást Hagytuk volna talán, hogy hülyére verje Jutkát?

— Már reggel mondtam, hogy egy ujjal sem nyúlt hozzám! Csak éppen nem méltóztattál meghallani.

— Tudod, hol bizonyítsd ezt majd be? A rendőrségen.

— A rendőrségen — ismételte Csilla hideglelősen.

— Ott bizony. Ott próbáljátok elhitetni azt Is, hogy csak játszottatok — fordult a másik két lány felé István. — Amikor a fél presszó látta, hogy vágta ki a srác a két lilát, és hogy gyűrte be a kisasszony táskájábal Az isten se mossa le rólatok, hogy stri- chelnl jöttetek az Orchideábal

— Komplett hülye vagy — avatkozott (közbe Ziegler. — Mit akarsz a rendőrséggel? Mi dolgunk van velük? Ogy beszélsz, mintha mi törtünk volna bel

— Szerintem is ideje volna már tisztázni, hogy nem ml törtünk be. Nem mi loptunk órát — szögezte le Tamás, és mint aki a maga részéről lerázta az ügyet, felállt, és átment egy másik azstalhoz, melynél egyetemi ismerősei ültek a Közgáztól.

— És ha megkérdezik tőlük, hogy mire kellett a pénz?

Csilla ijedten járatta körbe nagy, csodálkozó tekintetű szemét. István válaszolt neki:

— Legyél nyugodt, be fogják nyögni. Ennél jobb mentő körülményt keresve sem találhatnának maguknak. Ha lesz egy jó védőjük, mindent erre fog kihegyezni. Ha egy kicsit is ügyes, a végén már mindenki őket fogja sajnálni.

— Látjátok, erre kell felkészülni. Hogy ml lesz, ha benyögik — mondta Ziegler. — És ahelyett, hogy egymáfet marnánk, azon kellene törni a fejünket, hogy lehet szárazon megúszni ezt a marhaságot.'

— Helyes — hagyta rá István. — Ebben neked már van némi gyakorlatod.

— Nem is csinálom össze magam azonnal, mint tel

— És mennyit adsz Szent Antalnak, hogy nálatok a raktárban ne legyen leltár? Meg hogy Gyapjas úrtól ne kérdezze meg a rendőrség, honnan veszi a külföldi szerszámokat?

— Ezt csak bízd rám. Ez az én gondom.

— Nem Is az enyém. Én nem is tudok róla.

— Jobb is — vált fenyegetővé Ziegler hangja.

— Na most már csak az hiányzik, hogy összevesszetek — avatkozott be Annamária.

— Amikor engem így is kitör a frász a puszta gondolatra, hogy esetleg idézés jöhet a rendőrségről — kezdte elölről Csilla. — Még ha tanúnak hívnak, akkor is... Mire az kiderül, már kaptam két akkora pofont, hogy ...

— Maradj csak csöndben — szólt rá István. — Az biztos, hogy a srácok köpni fognak, hogy mentsék a bőrüket.

— Ogy van — ült vissza Tamás a székére. — De mit tudnak mondani? Egyetlen támpontjuk van: az Orchidea.

— És ez nem elég?

— De nem áml Mert eltűnünk innen. Annál is inkább, mert lehet, hogy azóta már a srácok haverjai is szaglásznak utánunk. így hát egyszer s mindenkorra búcsút mondunk a jó öreg Orchideának. Mégpedig most, azonnali jól nézzetek meg minden asztalt, minden sarkot, mert egyhamar nem fogjátok látni. Lehet sírni, lehet könnyezni! Kezdődhet az érzékeny búcsúi Van még rá öt perceteki Lajos bácsil Fizetünk!

Feri a kék lámpa merengő fényében, ágyán félig felülve nézte Piaci Legyet, aki párnáját, pokrócát a háta mögé gyűrve, az ágy végében törökülésben ült, és sértődötten járatta

körbe szemét, egy-egy megbántott pillantást vetve a közbeszólókra.

Több, mint egy hete voltak már az otthonban, s az első napok zűrzavara után némileg megnyugodtak, és biza- kodöbban néztek az elkövetkező betek, esetleg hónapok elé.

— Ezt is meg lehet szokni — foglalta össze véleményüket egyik este Mllle.

— Ha tudod, hogy nem sokáig kell itt maradni — jegyezte meg Hajó Gabi.

— S főleg, ha tudod, hogy ennél nem lesz rosszabb.

— Fordítva — mondta Feri. Inkább akkor könnyű megszokni, ha tudod, hogy ennél csak rosszabb lehet.

Négyőjük közül ő volt legborúlátóbb. Ogy érezte, keservesen meg kell fizetniük ostoba könnyelműségéért. S változatlanul az bántotta a legjobban, hogy a többiek is vele fognak bűnhődni, hiszen senki nem akarta elhinni — hiába bizonygatta váltig — hogy mindent egyedül talált ki és hajtott végre.

Bármennyire Is kerülték ezt a témát, ha négyesben beszélgettek, űlöbb-utóbb itt kötöttek ki. Vajon mi lesz velük, mennyit kapnak, mennyit kaphatnak azért, amit tettek. Erre egyébként nem sok alkalmuk volt, mert az otthon rendje meglehetősen lekötötte őket és csaknem egész napra el voltak különítve egymástóLt Az otthonban két kis műhelyt rendeztek be, az egyikben kész alkatrészekből villanykapcsolóikat, konnektorokat szereltek össze, ide került Hajó Gabi. Miilét a másik műhelybe osztották be, ahol különböző fajátékokat állítottak össze. Ehhez Is megkapták a kész darabokat, csak össze kellett ragasztani, illetve szegein! őket.

Feri és Kishajó nappal a tanulószobában volt. Ok sem kerültek egy helyre, mert korcsoportok szerint három tanulószobába osztották szét a fiúkat, s Kishajó a legfiatalabbakkal

volt egy csoportban, Feri pedig a legidősebbekkel.

így aztán csak munka, illötve tanulás után fél hattól vacsoráig volt alkalmuk arra, hogy négyesben beszélgessenek, mialatt a régiek fociztak, játszottak, vagy hozzájuk hasonlóan csoportokba verődve beszélgettek. Vacsora után már ismét nem tudtak szót váltani egymással, elképzelhetetlen lett volna, hogy a hálóban a többiektől félrehúzódva egymás között pusmogjanak.

Ami a nyolcast, a nyolcas hálót Illeti, a régiek magatartása — ahhoz képest, amit az első este után vártak — kellemes csalódást okozott nekik. Többé nem esett szó arról, miért kerültek be, és az első esti verekedést sem emlegette senki, kivéve Simakezűt, aki a negyedik este valami megjegyzést tett rájuk lefekvés előtt. Szerencsétlenségére éppen Mllle mellett állt, aki vlsszakézből hatalmas pofont adott neki. Mindnyájan azt hitték, erre rájuk rontanak a többiek, legfeljebb azt várják meg, míg Simakezű felkel az ágyról. Meglepetésükre azonban se Teve, se Sofőr, sem Piaci Légy nem mozdult, sőt Sofőr kifejezetten helyeselte Mille pofonját. Sima- kezűt pedig alaposan lehordta.

— Megérdemelted — mondta a nagynehezen feltápászkodő fiúnak. — Mit tOsténtkedsz? Ogy Is el fogják mondani maguktól.

— Akkor, amikor ti akarjátoik — szögezte le Feri.

— Akkor, amikor ti akarjátok — hagyta rá Sofőr. — Most például akarjátok?

— Akarjuk — nevette el magát Feri.

— Na látod — nézett Sofőr Sima- kezűre. — Ha öt percet vársz, megtakaríthatod magadnak ezt a pofont is. Lámpaoltás után esti mese lesz, most pedig békUljetek ki.

(Folytatjuk)