Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1977-02-08 / 6. szám

k . CHILEI KÖLTÖK VERSEI EFRAIN BARQUERO: Katonai hirdetmények 103-as hirdetmény Megtaláltuk a legmegfelelőbb formát egyetemeink politikamentessé tételére: kizártuk a fél tanári kart, kizártuk a fele diákságot, és a tananyagot felére csökkentettük. Mens Sana ln corpore sano. llfi-as hirdetmény őszinte sajnálatunkat fejezzük ki Pablo Neruda eltűnése miatt, aki néhány madarakról szőlő könyv és hazánik szépségeit zengő vers neves szerzője volt. 202-es hirdetmény Az országunkban folyó tisztogatási hadművelet halottalról kerengő számadatok teljességgel légből kapottak. Valójában csak annyian haltak meg, ahányan jogos és szükséges, hogy meghaljanak, ha olyan jelentős dolgok forognak kockán, mint Isten, Haza, Szabadság. 411-es hirdetmény Az Blvtárs megszólítás egyszer s mindenkorra tilos az egyének egymás közötti érintkezésében Tilos továbbá a felforgató hatású munkás megnevezés, helyette a fizikai alkalmazott kifejezés használandó. ALFONSO AT.rAI.DE: ALFONSO ALCALDE: STATISZTIKA A tenger 450 o/o-kal a fájdalom 783 **/o-kaI a harag 1.234 Vo-kal a terror pedig újabb 897 <*/o-kaI emelkedett. A könnyek már a felbőkig érnek. A gyíilölet 4500 %-kal a koporsók száma 387 %-kal a sírásó lapátoké 698 %-kal a halottakra hulló földmennyiség 995 %-kal az élet 2345 % kai és a halál 5678 %-kal nőtt. ! AZ tmÉlL MEGMÁSSZÁK A HEGYET Az éhezők megmásszák a hegyeket és nyulakat fognak és a nyulak a városokba szöknek és csikkeket esznek és a hab felbabzsolja a tengert és a hal a kifogott halat és az éhenhalt éhség megeszi a lisztet és a liszt szétrágja a fogakat a vonat a sínt a tető a házat és az ember az ember árnyékát a tulajdon árnyékát zabálja föl egy nyárvégi napon 1975-ben Portazuelóban lefelé a folyón. GONZALO WJAS: A KÖVEK ALÓL Akkor lábunknál fogva felkötöttek, hogy szemünkön serkent kt a vérünk, s egy késsel hátunkra számot véstek, enyémre a 25033-at. mafd fülünkhöz hajolva negédes hangon kérték, éltessük fennhangon kit is? Már nem tudom. • A többiről helyettünk beszél e sok kő felettünk és a szél. mmatM E lült a szél. Gavros előbb felkönyö­költ, majd felült, és hát­rahajtotta a fejét. Csapzott, szőke haja Anna meztelen Iá- bá’'*' ért. — iviost meg mit csinálsz? — Álmodok — felelte Gavros a magasban köröző sirályok fe­lett vonuló felhőket bámulva. — Azt álmodom, hogy üvöltök — Hülye vagy. A fiú megráakódott, szeme tükréből kifordult a felhőkkel vert ég. — Ha egyszer ezen a tetű vi­lágon annyi pénzem volna, hogy mindent megvehetnék, amit csak akarok, akkor egy kis há­zat vennék a város szélén, kis házat, hatalmas kerttel. — Aha. — Anna hosszú tű szálat tépett ki a földből. — Tele volna a kertem mln- ieiiféle fákkal és virágokkal, óriási nagy volna, el lehetne benne tévedni. — Minek akkora? — Hogyhogy minek? — for­dult Gavros a lány felé. — KI vagy te, hogy Ilyeneket kérde­zel? — Hát jó — bólintott a lány — el lehetne tévedni benne. Mi bajod? Hátat fordított a lánynak, a kíkötó olajfoltos mozdulatlan vizét bámulta. — Láttam Ilyen kertet, fent a dombon. Tavaly, amikor segí­tettem a haveromnak újságot hordani Egy nő lakott ott egy olyan sápadt. Pénzbeszedönap volt, 6 nyitott ajtót; akkora e- löszobájuk volt, mint a ml al­bérletünk, ahol négyen laktunk gyerekkoromban, anyám, a hap- sija, a bátyám én én. Megáll­tam az előszoba közepén, a tükörnél, a nő ment tovább. Sárkányok voltak a pongyolá ján. Azt hiszem, kínai pongyo­la volt. A konyhában számolta ki a pénzt, a többit visszatette a konyhaszekrény fiókjába, amll sose hittem volna, hogy az 1- lyen gazdagok Is ott tartják a pénzüket, mert ezek gazdagok voltak. Egyszer láttam a férjét is: nagy fekete autó várta a ház előtt, a sofőr kinyitotta az ajtót, a pasas beszállt, ölébe e- melte a táskáját. Tudod olyan szögletes, bezárható táskája volt. Figyelsz? — Per^e. — Anna hasra fe­küdt a fűben, kalimpált a lá­bával. — Mondd csak. — A sárkányos pongyola szétnyílt, a fél mellét láttam és ö tudta, hogy látom, mégsem gombolta be. Ki volt bontva a haja; hosszú vörösesbarna, mint anyámé, de nem látszott rajta, hogy festve volna; anyám haja mindig foltos a caubertontól. Amikor klklsért megkérdezte, nem nézem-e meg a kertjüket. Mondtam, hogy nagyon sietek. -Pedig akkora kertünk van, hogy el Sáhet tévedni benne!“ Felemelte a kezét, hosszú vé­kony ujjal voltak, de nem lak­kozta a körmét: és megslmo- gatta az arcomat. Szóval — mondta végül Gavros, és egy marók földet hajított a vízbe, — Ilyen nagy kertet akarnék. — Sose lesz annyi pénzed. Megfordult, megnézte a lányt, mintha először látná kerek, kö­vérkés arcát, orra alatt a bar­nás plhéket, mindig kócos, vé­kony szálú baját, ami csaik ak­kor volt szép, ha belekapott a szél. — Dundll. így foglak hívni, jó? — Egyáltalán nem jó. — Szeretnék egy olyan ker­tet. Nagy bokrok lennének ben­ne, olyanok, mint a békéscsa­bai temetőben vannak, télen Is zöld bokrok, amiknek bele le­het bújni a belsejükbe. Meg nagy, magas fű Is volna, mint az afrikai sztyeppén. Láttam egyszer egy Ilyen filmet, a ge­párd volt benne a legjobb. Gyorsabban fut, mint a gyors­vonat. Igaz, hogy csak pár per­cig bírja, de olyankor száz­hússzal megy, aztán bumm, le­üti az antilopot. A tankójára üt, azt hiszem. — A gepárd? — kérdezte bi­zonytalanul a lány. Gavros felugrott, levetette magát a lány mellé, beletúrt a hajába, orrát megcsapta a lány illata, nem is Illat volt az. In­kább szagkeverék, nem kelle­metlen, bár klérződött belőlé a büfé ételszaga, ahol a lány fé­lig üres tányérokat hordozott a mosogatóba, lehajtott fejjel, tomposán, lomhán mozgott, ö- lelnte tel se tűnt a fiúnak, csak három napja figyelt fel álma­tag tehénszemére, amikor Anna a semmibe bámult a szennyes edények fölött. — Idelátnak a kikötőből. Elment a kedve az egésztől. Elengedte a lányt és felült. HORVÁTH PÉTER: 'A gepárd A távolban hajbókoló daruk alatt hasas hajók ringtak a ví­zen. Innen messziről szép volt ez a kép: a part közelében hú­zódó műhelycsarnokok sötétjé­ben hegesztőpisztolyok szikrája villant, a víz idáig hozta a csengő vas hangját. Gavros kö­zelről Ismerte a kikötőt, a leg­nehezebb hórukk-munkákat, a rothadó hajófenék festékszagát, a kikötői mosolybrigád torz ne- vetésű öreglegényeinek szánal­mas hazugságait, kétszáz kilós harcsákról vagy a „partiba vá­gott“ nőkről, akik mind közül éppen őket szerették a legszeb­ben. A tetovált hasú Kővágó most biztosan azt mondaná: na öcskös, hogy a szeme kifordul­jon.-— Mesélj nekem. Anna nevetett. — Akármit, hazudjál. — Nem szoktam. — Pedig hazudni kell — mondta komolyan a fiú. — Máskülönben semmit nem ér az egész. — Meleg van. — Annak ki­gombolta kartonruhája két fel­ső gombját. — Ha én gazdag volnék, én nem dolgoznék. — Felnevetett. — És kékre lak­koznám a körmömet. Állati len­nel — Most miért nem lakkozod? — Tönkremenne a büfében, ha meg nem menne tönkre, és tényleg befesteném, anyám le­törné' az ujjamat. Rosszul len­ne, ha meglátna kék köröm­mel. — És ha most látna Itt ve­lem? — Tudja, hogy nem vagyok szűz. — Anna, — Gavros lassan, óvatosan formálta a hangokat, mintha őrizni akarta volna 6- ket, megtartani: aztán még egyszer: — Anna. Gondoltál már arra, ml lesz veled tíz év múlva? — Olthatom a büfét, férj- h''z megyek, és szülök két gye­reket. — Minek? — Mit minek? — Én nem tudom, hogy ve­lem ml lesz. Nem mondom sze­retek dolgozni, bár nagyon u- táltam, amikor beiratkoztam la­katostanulónak, de már nem bá­nom. Nem is ez a baj. Vala­hogy döglött az egész. Bevisz­nek katonának, az két év ha­lasztás. De utána? Kezdhetek mindent élőiről. Visszajövök ide a kikötőbe vagy akárhová, mindegy. Úgyse történik sem , mi. — Minek kellene történni? — kérdezte a lány, és tovább figyelte a fiú erős meztelen hátán kergetöző legyeket. — Tudom, hogy én vagyok az oka, hülyeség az egész. Add ide az ingem. — Még nem. — Anna felne­vetett, hátulról átölelte a fiút és a kartonruha fakó virágai közé húzta a fejét. A fák árnyéka megnyúlt a vízen, a parton egymás után szólaltak meg a békák, felriad­tak álmukból az apró hártyás szárnyú szúnyogok is. — Menjünk — szólalt meg a fiú. Felöltöztek. — Holnaptól délutános le­szek, alig foglak látni — mond ta a lány. Gavros begombolta az ingét, felállt, kiszedte a hajába keve­redett fűszálakat és felsegítette Annát a földről. Felkapaszkodtak a gátra. A hirtelen feléledt szél beleka­pott a lány hajába, összebor­zolta, majd kisimította, / kedve szerint. — Gyermeikkoromban láttam egy férfit, felmászott a villany- póznára, és megmarkolta a ve­zetéket. A tűzoltók vakarták le a drótról. Akkora lett, mint egy ötéves gyerek. — Direkt ment fel? — kér­dezte Anna, és egy befőttesgu mival összefogta lobogó hajtin­cseit. A villamosmegállóban elbú- csúztaik. Anna villamosra ült, Gavros beszaladt a büfébe, hogy megigyon egy pohár sört a rnindlg ott lézengő kikötői fiúkkal. A kocsmaajtóban mint­ha csak őrá várt volna, a teto­vált hasú Kővágó álldogált. Vi­zes kék szeme áttetsző 'volt a rumtól és a sörtől. — Na, megvolt a nagylány, öcskös? — Intett poharával az , üres villamosmegálló felé. Gavrosnak egy pillanatra ö- kölbe szorult a keze, megmere­vedve állt a ferde fényben, az­tán szélesen barátságosan elvl- gyorodott: — Mit iszunk?

Next

/
Oldalképek
Tartalom