Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1977-05-17 / 20. szám

O roszországban 1917 tavaszán föWttébb tisztázatlan volt a helyzet. A cárfzmust a munká­sok és katonák elemi erejű felhábo­rodása söpörte el. A polgári politi­kusok, akiknek valósággal ölükbe pottyant a hatalom, nem tudtak mit kezdeni vele. Tehetetlenkedtek, egy forradalmi helyzet kellős közepén vég nélküli ügyrendi vitákba kezd­tek. (Hosszan vitatták például, hogy a Téli Palotának melyik termében tartéa az Ideiglenes Kormány az ülé­seit.) Igen gyorsan nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a tömegek egyetlen követelését sem képesek — vagy nem akarják — kielégíteni. Tovább folytat­ták a háborút. A legcsekélyebb Intéz­kedést sem tették sem a nagybirtok, sem a spekuláns tőke ellen. A földet követelő parasztoknak csak homályo­san Ígérgették valami meghatározat­lan, a bizonytalan távoli Jövőben vég­rehajtandó földreformot. Az éhséggel, a fűtőanyaghiánnyal sem tudtak meg­küzdeni. Ellenkezőleg; a nyomor so­ha nem látott mértékben növekedett. S amikor » petrográdiak mindezek láttán újból elégedetlenkedni kezd­tek, nem jutott eszükbe semmi oko­sabb, mint a régi, cári recept: letar­tóztatások, katonaság. Csakhogy 1917- ben már hiányzott az ehhez szüksé­ges erő... A felkelés folyamán létrejött má­sik hatalom — a szovjetek — is csak alapszervezeteikben voltak többnyire forradalmiak. A csúcsszervezetekben (így a legfontosabban: a Munkás- és Katonaküldöttek Petrográdl Szovjet­jében Is) a mensevlkek kezébe ke­rült a vezetés, akik alaposan félreve- értve a helyzetet, polgári-demokrati­kus Illúziókba ringatták magukat, a lojális parlamenti ellenzék szerepét akarták játszani az Igeiglenes Kor mány mellett. A spontán népfelháborodás szer vezésében és Irányításában fontos sze rcpet töltöttek be a bolsevikok. De kevés harcedzett, tapasztalt vezető­jük volt. Legtöbben — mint Lenin, Zlnojev, Kollontaj asszony és mások — emigrációból vagy — Szverdlov, Kamenyev, Sztálin, Rlkov, Dzerzslnsz­Úton M 5 győzelemig klj, Ordzsonikidze, Saumjan meg a többiek — börtönből, száműzetésből tértek vissza 1917 tavaszán,, Sokan közülök úgy ítélték meg a forradalom jellegét, hogy most kizá­rólag polgári-demokratikus átalaku­lás van neplrenden. A munkásosztály­nak és pártjának az a dolga, hogy ezt támogassa és ösztönözze. Néme­lyek úgy vélték, hogy Oroszország­ban nem érett a helyzet a proletár­forradalomra; a szocialista forrada­lomnak a fejlett tőkés országokban kell megkezdődnie. Mások türelmet­lenségükben veszélyes kalandba haj­szolták volna a pártot; követelték, hogy a munkásosztály, most, rögtön ragadja magához a teljes hatalmat. Leninnek hát megint nemcsak el­lenséggel, hanem legközvetlenebb munkatársaival és elvbarátaival is vi­tatkozni kellett. A petrogradi pártbi­zottság április elején tartott értekez­letén előadta híres áprilisi téziseit, melyekben megállapította, hogy a burzsoázia immár képtelen bármifé­le progresszív átalakulás vezetésére, 3 hogy a demokratikus forradalom­mal párhuzamosan Oroszországban napirendre került a szocialista for­radalom. M ivel magyarázható, hogy abban az Időben még saját 'pártja ve­zetői között Is oly kevés híve akadt. A petrográdi bizottságban mindössze ketten támogatták a prog­ramját, ellene tizenhármán szavaz­tak. Idézni lehetne a különböző el­lenvéleményeket, de a közös neve­ző egy lenne, mégpedig az, hogy a- kik azokban a napokban szembeszáll­tak Leninnel, nem értették meg a marxizmus rugalmas alkalmazásának lehetőségeit az oroszországi feltéte­lek közepette. Abban az Időben u- gyanis az oroszországi marxisták kö­zött égy elmélet uralkodott, amely kö­rülbelül így hangzott: Marx kimutat­ta, hogy a szocialista társadalom elő­feltétele az erős ipar, és az erős munkásosztály, hiszen a szocializmus nem álomkép egy jobb és szebb vi­lágról, hanem a gazdasági helyzet szükségszerű következménye. Az o- rosz birodalomban nincs erős ipar és erős munkásosztály, tehát az ország nem érett a szocializmusra. A cári rendszer megdöntése után csak pol­gári hatalom lehetséges. A munkásság csak elenyésző töredéke a lakosság­nak, a nép analfabéta és szervezetlen, az Ipar gyönge, a föld jelentős része a nagybirtokosoké és még köztársa­ság sincs, tehát a munkásságnak nem szabad hatalomra törnie, lojális el­lenzékként bírálva támogatnia kell az Ideiglenes Kormányt, hogy megte­remtse a polgári államot és majd ha létrejött a demokratikus köztársaság, ha a földet szétosztották, ha az Ipar és a proletariátus megerősödött, ak­kor lehet szocialista forradalomra gondolni. E nézet legjelentősebb kép­viselője Plehanov volt. E zzel szemben Lenin elmélete vi­szont így hangzott: Igaz, hogy Oroszországban nincsenek még meg a szocialista társadalom előfelté­telei, de épp ezért az a cél, hogy megteremtsék őket. A polgárság olyan gyenge, hogy erre képtelen, mert kénytelen szövetkezni a régi uralko­dó osztállyal. Ezért a munkásoknak és a parasztoknak meg kell szerez niük a hatalmat és a hatalom birto kában a polgárság helyett Is nekik kell végrehajtaniuk a polgári átala­kulást. A feladat tehát nem az, hogy engedelmes ellenzékként támogassák a kormányt, hanem hogy megbuk­tassák. Marx, a gazdasági feltételeket vizs­gálta. melyek lehetővé teszik a ki­zsákmányolás nélküli társadalom ki­alakulását. Lenin egy konkrét hely­zet kérdőjeleire keresett feleletet az utat keresve, melyen Oroszország 1917-ben elindulhat a szocialista tár­sadalom megvalósítása felé. Ä februári forradalomban két ha­talom jött létre — egyfelől az Ideig­lenes Kormány, másfelől a szovjetek hatalma — s ily módon felvillant egy ' merőben új történelmi lehetőség; az, hogy a munkásosztály a szovjeteken keresztül, békés úton, fegyveres erő­szak nélkül szerezze meg a hatalmat. Ehhez azonban az kell, hogy a for­radalmi munkásság minden szinten átvegye a szovjetek vezetését, és a munkások többsége meggyőződjék a szocialista forradalom szükségességé­ről. L enint a petrográdi pártbizott­ság ülésén leszavazták. Elkép­zeléseit legtöbben az oroszor­szági helyzet nemlsmeretéböl fakadó illúziónak vélték. Április végén a- zonban, a rohamosan növekvő párt összoroszországi konferenciáján, prog­ramja teljes diadalt aratott. Hogy tör- énhetett ez? Minden bizonnyal hoz­zájárult Lenin világos logikájú, fá­radhatatlan agitáclója, roppant meg­győző ereje. De legfőképpen azért történt így, mert a forradalmi töme­gekkel szoros kapcsolatban álló kül­döttek megérezték, hogy a lenini program forradalmi szükségszerűsé­get fejez ki. HETED N emcsak Pelrográdban, hanem Moszkvában is érlelődött 1917 tava­szán a forradalom. A bolse Tikok legismertebb moszkvai vezetője a képünkön látha­tó Olminszikij (Misa bácsi) volt. Ö építette ki Zemliacs- kával (képünk jobb olda­lán) a bolseviknk moszkvai főhadiszállását. Középső ké­pünkön egy tüntetést látha­tunk a Nagyszínház-téren. Felső képünkön a cári fel­ségjelvények eltávolítását láthatjuk a Kreml falairól. A gazdaságok közös vál­lalatai és egyesülései már nagyon eltei;]ed- tek a' Szovjetunióban. 1976 elején számuk 6300 volt, és ez a szám állandóan nö­vekedett. Az olyan gazdasá­gok száma, amelyek részt vesznek ezekben a vállalko­zásokban, egyetlen év alatt 9500-zal nőtt. A közös erőfeszítések ki­terjednek az építőipar, az állattenyésztés és takar­mánygazdálkodás, az állat- tenyésztési rajnemesítés, a nemesített vetőmagtermesz­tés, a zöldség- és gyümölcs- termesztés, a raktározás és feldolgozás, a talajjavítás, az agrokémiai szolgáltatá­sok, és a falusi kulturális élet területére. Amit egyetlen gazdaság, még ha mintagazdaság is, nem tud megoldani, azt megvalósíthatja a vala­mennyi termelési feladat megoldásában együttműködő gazdaságok együttese. Fon­tos szerepet játszik Itt az a tény. hogy a kooperáció­ban függetlenül anyagi helyzetétől minden gazda­ság részt vehet. A kolhozok és szovhozok erőiket egyesítve, a legkor­szerűbb technikai eszközök­kel felszerelt szakvállalato­kat létesíthetnek, jobban ki­használhatják a fejlett technológiát, bevezethetik a már bevált legésszerűbb szervezési és Igazgatási for­mákat. A közös vállalatokban részes gazdaságok egyfor­mán érdekeltek az együtt­működés fejlesztésében, mi­vel eredményeik mindegyi­küknek előnyösek. Márpe­dig ezek az eredmények nem csekélyek: a kolhozkö­Ipari­/ mezőgazdasági együtt­zl és szovhozközl szerveze­tek évi jövedelme jelenleg több mint egymilllárd rubel. Az ország különböző ré szein végzett elémzések azt mutattak, hogy a gazdasá gok közötti kooperáció és a mezÖgazdaságl-lparl in tegrácló révén létrejött szakvállalatok és egyesülő sek jóval nagyobb mérték ben és termelékenyebben hasznosítják a munkaerőt, a földet és ez egyéb alapve­tő termelöeszözöket. Jelentő­sen, növelik a közös gazdál­kodás jövedelmezőségét. A termelés gazdasági mutatói kétszeresen, háromszorosan vagy még nagyobb mérték­ben mághaladják a közön­séges gazdaságok eredmé­nyeit. A mezögazdaságl-lpari vállalat egész évi munkát tud bíztosítaal valamennyi dolgozójának a mezőgazda­ságban vagy az Iparban. Ez lehetővé teszi, hogy gyöke­resen megszüntesse a mező­gazdasági munka ,,örök ba­ját“: Idényjellegöt. Ha ugyanazok az embe­rek mind a mezőgazdaság­ban, mind az Iparban dol­goznak, kibővül a tevékeny­ségi körük, tudásuk, műsza­ki horizontjuk, megismer­kednek az ipari munkaszer­vezéssel. Ez lehetővé teszi, hogy a munka sokkal vál­tozatosabbá, érzelmi szem­pontból gazdagabbá, alko­tóbbá váljék, ami egyben vonzóbbá és termelékenyeb­bé is teszi. Magától értetődik, hogy ezt a bonyolultabb és ha­tékonyabb munkát jobban Is ' fizetik. A moszkvai terület mezőgazdasági Ipari kolho zalban például, csak a me­zőgazdasági tevékenységet folytató kolhozokhoz vlszo nyitva, a munkatermelé­kenység évi nőve’ édése 12 — 42,5 százalékkal, a kol­hoztagok kereseti színvona­la pedig 15 — 33 százalék- . kai magasabb. Kohászati kombinát 1976. november elején volt az első aculcsapolas Lengyelország új kohászati kombinátjában, melyet Katowice Komb'nátnak neveztek el. A rekordidő alatt felépített új kombinát kezdetben 4,5 millió tonna acélt, később pedig évente 9 millió tonnát termel. Lengyelország eddigi acélipari kombinátjai sok­kal hosszabb idő alatt értek el ekkora termelé­kenységet. A híres Nowa Huta i kombinátnak az építése kezdetétől számítva nyolc évre veit szük­sége, ahhoz, hogy évi termelése meghaladja az 1 millió tonna acélt. Ma ez az üzem 7 millió tonnát termel, innen származik a lengyel iparban felhasz­nált autókarosszériák, építőanyag-szerkezetek, csö­vek, stb. nagy része. 1975-ben Lengyelországban az évi acélfogyasztás meghaladta a 19 millió tonnát, viszont a hazai kombinátok csupán 15 millió tonnát voltak képe­sek termelni. A hiányzó mennyiséget behozatallal kellett pótolni. Mivel ennek nagy részét a kapita­lista államokból kapták, ez kb. 3 milliárd devlza- zlotyt, vagyis mintegy 1 milliárd dollár összeget jelent. Számítások szerint 1980-ban Lengyelországnak évi 23 millió tonna'acélra lesz szüksége. Ha most nem „lépne be“ a termelésbe — és ezáltal a len­gyel nemzetgazdaságba — a Katowice acélkombi nát, akkor 1980-ban már évente 5,5 milliárd devl zazlotyt kellene fizetniük Nyugaton. Lubnmír Stiougal szövet­ségi miniszterelnök meghí­vására hazánkban tartózko­dott Piutr jaroszewicz, a Lengyel Népköztársaság Mi­nisztertanácsúnak elnöke. Személyében a baráti Len­gyelország egyik vezető té­nyezőjét. hazánk régi ba­rátját, a II. világháború felszabadító harcainak ki­magasló részvevőjét üdvu- zölbetjiik. laroszewicz elv­társ a háború éveiben a Szovjetunióban élt, 1943-ban önként jelutkezett a lengyel hadseregbe és részt vett a harcokban, amelyeket Ber­linben fejezett be. A háború után még egy Ideig a had­seregben szolgáit, de 19511- ben kinevezték az Állami Tervbizottság elnökhelyette­sévé, és azóta az állami élet különböző posztjain fejtett ki tevékenységet. 1970 óta minisztereln'dk. Varsóban tanácskozott a béke építőinek világkong­resszusa, melyen a legna­gyobb figyelem a leszerelés­sel foglalkozó bizottság munkáját kísérte. E bizott­ság duku’n^tnma leszögezi, hogy a fegyverkezési haj­sza folytatása ellentétben áll a politikai enyhülés irányzatával és nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy nő az atomfegyverek elterjedésének veszélye, és Nyugaton ismét bizonyos stratégiai koncepciókat rek­lámoznak az első atomcsa- pásrói. Az okmány átfogo intézkedéseket sürget, egye­bek között azt, hogy az eu­rópai biztonsági konferencia résztvevői vállaljanak köte­lezettséget: nem alkalmaz­nak elsőként atomfegyvert. Befejeződött a hét legfej­lettebb tőkésorszdg londoni gazdasági értekezlete. Mint ismeretes, ezen az értekez­leten részt vett Carter ame­rikai elnök is. A kiadott nyilatkozat az infláció meg­fékezésére indítandó akciót helyez kilátásba és virágzó jövőt ígér a most munka­nélküli segélyből élő 15 mil­liónyi munkásnak és első­sorban azoknak a fiatalok­nak, akik egyes országok­ban a munkanélküliek csaknem 50 százalékát al­kotják. További fontos pont­jai a termelés emelését, a világkereskedelem bővítését, az olaj helyett más energia­hordozók hasznosítását szorgalmazzák. A londoni gazdasági tanácskozás után megkezdődött a NATO ha­talmak tanácskozása, amely nek középpontjában a kelet­nyugati kapcsolatuk, a tag­államok közötti vitás kérdé­sek szerepelnek. Ezzel kap­csolatban a nyugati sajtó olyan híreket szivárogtatott ki, hogy az amerikai elnök ismételten reLszóIította eu­rópai partnereit, vállaljanak magukra nagyabb terheket a NATO erőinek korszerű felszerelése érdekében. Az egyes NATO-hatalmak kö­zötti ellentéteket bizonyítja az a tény, hogy többi tag­államtól elérőén Franciaor­szág ezen a csúcstalálkozón csak külügyminiszterével képviselteti magát. Különbö­ző nyugati lapok meg is ál­lapítják, hogy az Egyesült Államuk, az NSZK és Japán nem akarják gazdaságilag segíteni a gyengébb Fran­ciaországot, Angliát és Olaszországot. A moszkvai Pravda szer­kesztőségi cikkben méltatja a Béke és szocializmus cí­mű folyóirat tevékenységé­nek megvitatására rendezett prágai tanácskozást. Mint a lap szerkesztőségi cikkében rámutat a prágai találkozó minden eddiginél szélesebb tekintélyesebb tanácskozás volt, 75 kommunista és mun­káspárt küldöttsége vett részt munkájában. HETED

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom