Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-11 / 2. szám
9 _ I Ä mtilt év végén eltávozott az étók sorából a a filmművészet egyik klasszikus egyénisége, a nagy francia, Jean Gabin. Hosszú és gazdag pályafutása sopám hét híján egyszáz filmben játszott majdneiji mindig főszerepeit, és minden egyes alakítása a filmművészet történeténeűc egy- -egy mérföldköve volt. Pedig élete nem úgy indult, hogy valaha is feljut a siker csúcsára, amikor hetvenkét évvel ezelőtt Jean-Alexls Moncorge néven bejegyezték az anyakönyvbe. A Gabin név, a francia ,agarain“, a párizsi csibész egyféle' változata, amelyet még fiatal korában vett fel. Nem mintha már akkor művésznéven törte volna a fejét. Éppen ellenkezőleg, hallani sem akart a művészi pályáról. De élete kora Ifjúsága valóban a csibészek életmódjára emlékeztetett. Legendák terjednek filmszerepelnek tökéletességéről. Történetek keringenek zárkózottságáról, amely már már a különcködéssel volt határos. Akik közelről Ismerték és barátjának mondhatták magukat, közvetlen pajtáskodó szellemét, művé-' szí tökéletességét és nagy- szerűségét dicsérik. Valóban zárkózottan élt, nem szerette az újságírókat, nem szívesen nyilatkozott a sajtónak. Egész életében a- lig néhány újságírónak sikerült szólásra bírni ritka közlékeny pillanatában. Milyen volt hát voltaképpen? — Apám is, anyám is a színészi pályán dolgoztak — nem túlzott sikerrel. Eleinte hallani sem akartam arról, hogy én- is ezt a pályát válasszam. NEM AKARTAM színész lenni mégpedig nagyon is nyomós ok miatt: utálok szerepet tanulni. Megvetettem apám mesterségét. Néha meglestem a szobájában amint a szerepét tanulta.' Intonált, próbált egy hangot, aztán javította, új kifejezést keresett. Keményen dolgozott, szenvedett. Egyáltalán nem hatott rám 'éz a pálya. Anyja, a kávéhásd sanzon- énakesnő korán meghalt, ő színész apjával vándorolt városról városra, színházról színházra. Nem csoda, hogy megútálta a komédiás életet. Inkább matróz szeretett volna lenni vagy autószerelő. Közben válogatta az alkalmi munkákat. La Chapel- le-ben cementező, munkás a pályaudvaron, Darcy-ban egy garázsban dolgozik. Dé azután vége ennek az életnek. — A nehéz körülmények arra késztettek, hogy megpróbáljak énekszámokkal fellépni kis, harmadrendű bárokban. Sokszor maradtam azonban szerződés nélkül, mert nehezen tudtam legyőzni beteges félénkségemet. Végül mégis megfogadtam az atyai tanácsot, s a Foliés-Bergére egyik revűjé- ben debütáltam. Ez vagy fél évszázaddal ezelőtt volt. Zsarut alakltot- lam a háttérben, vagy ha úgy jobban tetszik, statisztáltam az utolsó sorban. Mi több, dublőré voltam Saxe marsallnak a színpadon. Aztán egy napon megbetegedett, és én máris a helyén találtam magamat, fegyveresen, parókával, valóságos díszletek között — öt méterrel a színpad fölött. Lent majdnem meztelen lányok voltak, akiknek velem lett volna jelenésük. Bevertem a fejemet és egyenesen a lányokra zuhantam. Mindenki könnyen elképzelheti a hatást. Hát akkor én valóban azt hittem, hogy a pályafutásom örökre befejeződött. Majd egy évtizedig dolgozott Pápizsbain kabaréikban, muslc‘haltíkban. A Foliés- -Bepgére után a Vaudeville Színház köveitkezett, majd a Bouffes Parlsiens, végül a Moulin Rouge, ahova már mint vezető férfi sztár érkezik, pártfogója,' az örök fiatal primadonna Mlstln- guette oldalán. — Egyszer a Moulin Rouge-ban felvételt hirdettek. Jelentkeztem és műsorom megtetszett az akkor sikere teljében levő Mistinguetté- -nek. - Hónapokig voltam partnere, itt volt első igazi sikerem 1928-ban. Az én i- dőmben nem volt sztár-mítosz. Mi megelégedtünk azzal, hogy lelkiismeretesen dolgoztunk a gázsiért. De van más különbség is az én nemzedékem kezdői és a maiak között. Mi sohasem akartunk X vagy Y művészhez hasonlítani. Elismerem, hogy ma sokkal nehezebb az indulás, mint akkor. A közönség ingatag, a fiatal művészek pedig arra törekszenek, hogy a lehető leggyorsabban jussanak nagy dohányhoz. A „DOHÄNYTÖL“ Óvakodni kell, még akkor is, ha nagyon nehéz ellenállni a kísértésnek. A „La Bandera“ után (1935) mindössze hatezer frankom volt. De visszautasítottam a 900 ezer frankos szerződést is, mert elhatároztam, hogy csak jó filmekben játszom. Azt mondtam: „Megfogod csinálni az év legjobb filmjét.“ És megcsináltam. 193B-ban három nagy filmem voit. Hát igen, tulajdonképpen ezeknek a filmeknek köszönhetem népszerűségem nagy részét. A francia film a harmincas éveikbein világszerte fogalommá vált. Az igazi művészi élmény, a vászonról sugárzó költészet szimbólumává. Nemhiába nevezi a filmtörténet „költői realizmusnak“ ezt a korszakot. Realizmusa az egyszerű emberek iránt érzött rokon- szenvéből táplálkozott. A filmek hősei ebben a korszakban munkások, kispolgárok, az élét perifériájára csúszott, szánnlvaló alakok: utcalányok, szökött légionáriusok, kedves kóklerek, kikopott, öreg komédiások, a körülmények szülte szánalmas figurák és bűnözők. A lírát pedig az a szemlélet jelzi, mellyel a filmek alkotói közeledtek feléjük. A valóság legtöbbször komor tényeit bensőséges költészet szövi át. Gabin 36-os évjáratú három nagy filmje az említett iskola klasszikus példája. A Szajnaparti szerelem állás nélkül tengődő munkások sivár sorsát és váratlan szerencséjét mutatja be. Sorsjátékon közösen nagy össze get nyernek, de ebből következnek ' a konfliktusok. Gabin munkásalakltása a jellemábrázolás magasiskolája. Az alvilág királya Algír hírhedt negyedébe, a Cashbaba viszi el a nézőt. A vesztébe rohanó alvilági Eőalakban Gabin mindvégig érezteti a jobb sorsra érdemes, egykor derék, becsületes ember tragikumát. Az Éjjeli menedékhely Gorkij világhírű drámája nyomón készült, ám Jean Renoir meglehetősen szabadon dolgozta fel a történeteket. Jean Gabin a tolvaj Pepel figuráját formálta meg, hiteles légkört teremtve. Jean Gabin e korszak JelKét férfi a városban — 1973. A közelmúltban vetítette a csehszlovák és a magyar televízió PALÄGYI LAJOS: Egy nagy filmművész emlékére Sophia Lorénnel az Ítéletben (1974) képévé vált. De hogyan került a filmhez? Ennek is sajátos gabini története van. — Felkértek, vállaljak el egy szerepet. Eszem ágában sem volt, el sem mentem a stúdióba. A második kérésre azonban mégiscsak kötélnek álltam, s szentül meg voltam győződve arról, hogy a próbafelvételek rosz- szül sikerültek. Ez volt az első filmszerepem egy megfilmesített operettben. Ez 1931-ben történt, és még u- g'yanebben az esztendőben másik négy filmben játszottam. Ettől kezdve egymás u- tán készültek filmjeim. A háború alatt Amerikában voltam, ahol Marlene Diet- rich-hel játszottam együtt, s nagyon meleg barátság alakult ki közöttünk. Idegenül érezhette magát a számára furcsa világban. Nem Is várta meg Amenlká- ban a háború végét, Észak- -Afrlkában Jelentkezett de Gaulle tábornok felszabadító hadseregébe, és mint tengerészgyalogos harcolta végig a háború hátra levő részét. Magas kitüntetésekkel szerelt le. A háború'után nehéz volt újra kezdeni. Nem anyagiak miatt, a Ural realizmus került válságba. Más világban, más művészi kifejező eszközök után kellett nézni. Jean Gabin is csak az ötvenes é- vekben lelt magára. Persze ez már más Gabin volt, mint fiatalkori énje. Megfontoltabb, pesszimistább, rezignáltabb, szóval kesernyé- sebb, ami az öregedéssel jár. Művészi krédója azonban mitsem változott, továbbra Is magasan tartja a lécet. Ennek tulajdonítható, hogy olyan világhírű filmeket forgatott, mint A nagy családok, Archimedes, a csavargó. Átkelés Párizson, Nyomorultak, Két férfi a városban. Szerinte A nEpszerOség receptje — Ha valaki túlságosan komolyan veszi magát ebben a mesterségben, az a legbiztosabb mód rá, hogy elvágódjék. Minden új film- szerep boxmérkőzéshez hasonló. Mindig a megszerzett címét teszi kockára az ember. A pályán töltött ötven év után még mindig félek. Nem a forgatáskor, hanem akkor, amikor kijön a film. Ez nálam a pánikkal egyenlő. És ez magyarázza azt is, hogy miért maradok távol a bemutatóktól. Ebben a mesterségben senki sem tudja előre, hogy mi lesz. Főleg ma, amikor oly gyorsan változik a di- vatl Vegyük a fiatal filmrendezőket. Minden irányzatnál sort állnak. Amikor azt látom, hogy milyen sok film marad a producerek fiókjában, megrettenek. Tudom, hogy azzal vádolnak: csak befutott rendezőkkel forgatok. Szinte mindig u- gyanazokkal. Dehát mit a- karnak, én örökké nyugtalan vagyok. És az én koromban nem akarom a nyugtalanságomat megsokszorozni azzal, hogy egy kezdővel forgatok, s kockáztatom a bukást. Ezzel magyarázza azt Is, hogy első filmsikerei után már csak mindössze néhányszor tért vissza a színpadra. 1949-ben Henri Bernstein, La Soif (Szomjúság) című darabjában vállalt szerepet. — Utálok szerepet tanulni. A filmnél soha semmit sem tanultam meg előre. Aztán, amíg csak tart a darab, nem élek. A bemutatók napján pánikba estem. A nyelvem megdnzzadt és kifehéredett. Azon az estén egy valami mentett meg: a- pámra gondoltam, arra a fickóra a zenés kabarékból, aki sohasem valósíthatta meg álmát: Bernsteint játszani. ‘ Így tehát csak miatta léptem színpadra. Semmit sem láttam, a terem sötét lyuknak tűnt. Nem játszottam másnak, mint az egyetien, távollevő nézőnek: apámnak. Igazságot szolgáltattam neki. MIKÉPPEN LEHET JÖ FILMET CSINÁLNI? Mindenki végezze jól a munkáját, ez az egyetlen tanács, amit adhatok. Azok a színészek, akik csak kedvtelésből játszanak, általában rosszabbak. A kedvtelés az amatőrökre jellemző, akik azért élnek, hogy játsszanak. Az igazi hivatásosak, nos igen, ők játszanak, hogy éljenek. Az életükért játszanak... — Mindenekelőtt egy jó ötlet kell. És ez megmagyarázza, hogy én mindig o- lyan filmekben szerepelek, amelyeknek a forgatókönyvét regényből írták. Ezen a téren Simenon a mester. U- gyancsak hiszek a természetes dialógusok létjogosultságában. Ami a színészi játékot il ieti, azt a következőképpen foglaihatom össze: a lehető legjobban szeretném tolmácsolni a szerepet, mélyei rámbiztak. Ogy, hogy elhitessem a személyt, akit megtestesítek és a cselekményt, melyet eljátszom. De, hogy megvalósuljon, meg kell emésztenem a szerepet, még mielőtt egyetlen mondat is elhagyná a számat. Ami a sztárokat illeti, sohasem bűvöltek el. Kivéve Chevalier-t. Apjától örökölt mesterséget tökéletesen megtanulta. De küzdött, megszenvedett minden alakításért. Azért a nyugalomért, magabiztosságért, természetességért, a- molyet oly sokszor megcsodáltunk. De ez csak a végeredmény, Idegölő, kegyetlenül kemény munka húzó dott meg mögötte. Élete vége felé kevesebbet szerepelt. Állandóan fo- gadkozott, hogy visszavonul. Többnyire normandiai farmján tartózkodott, és a lovaival foglalkozott. MIÉRT RAJONGOK A LOVAKÉRT? — Régi családi történet ez is. Nagyapám, aki útburkoló volt, egy lóversenypálya mellett lakott. Apám abban a bisztróban tanyázott, ahová Chantillyból hazafelé tartva minden zsoké betért egy italra. Ez 1919—20- ban volt. Apám mindenho va magával vitt engem, mivel anyám meghalt, amikor még egészen kicsi voltam, így aztán belekerültem a lóversenyre járók különös családjába. Természetes, hogy ebben a közegben megszerettem a lovakat. Sokan azt hiszik, hogy milliomos, üzletember vagyok. Baromság. Ha spekulálni akartam volna, akkor stúdiókat és ingatlanokat vásárolok, és bankszámlát nyitok Svájcban. Azt mondják, bogy versenyistállót tartok? Ez meg egyenesen hazngság. Ha holnap eladnám a lovaimat, megnézhetnék, hogy milyen keveset kapnék értük. Amit kerestem, azért megdolgoztam. Kerestem, mert ötven év a- latt egyebet sem tettem, mint a közönséget szórakoztattam. Én, személyesen büszke vagyok komédiás mivoltomra. Sohasem tagadom meg azt a mesterséget, a- melynek mindent köszönhetek. Sőt, mindig hálás leszek a közönségnek, amely azt csinálta belőlem, ami vagyok. ' Igaz, a közönség abban a hitben él, hogy JEAN GABIN MINDIG ZSÖRTÖLŐDIK és állandóan haragos. Tudom, hogy ezt beszélik rólam, dehát el tudja valaki képzelni, hogy folyton csak mosolyogjak? Mint a többi ember, a színész is lehet gondterhelt, ideges vagy éppen szenvedés kínozhatja. Ami pedig a feltételezett rossz tulajdonságaimat illeti, ezzel egyáltalán nem értek egyet. Előfordul, hogy olykor elfog a diíh, de ez mindig a mesterség valamilyen okából. Egy dolog különösen fel- dühít — erről már beszéltem — az amatőrködés. Elismerem a hibámat: amit gondolok, azt kegyetlenül kimondom. Egyáltalán nincs diplomáciai érzékem. Azt hiszem ezzel magyarázható, hogy hirtelen ember vagyok. Elég makacs természetű vagyok. Előttem a legfontosabb tulajdonság az őszinteség. Hiszek benne! Élete végéig dolgozott, nem tudott szabadulni a műtermek világától, ettől a szép és kegyetlen pályától. Utolsó filmje, a Vlllámsúj- totta tölgy már befejezetlen maradt.
