Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1977-03-22 / 12. szám

„Anyám este azt kérdezi: hová mégy, fiam? Megyek a kultúrházba. Klubot nem mondhatok, az nincs.“ (Mondta: FAZEKAS A.)

Zörgetek a hnb ajtaján. Zárva. Erre a kocsmárosné kiszalad a kocsmából.

— Nincs Itthon a titkár, lerebesre ment, a Z-akclöt értékelik — kiáltja felém.

Megyek tovább, az épülő óvoda felé. Ott Várad! Ilona után, a hnb adminisztratív dolgozója után érdeklődőm.

— Otthon van. az előbb láttam hazamenni.

Mire visszaérek az irodába már ott találom Váradi Ilonát.

— Ebben a faluban mindenki tudja, hol van, mit csinál a másik? — kérdezem tóle.

— Nincs nekünk titkunk egymás előtt, ismert Itt mindenki ]6! a másikat.

Váradi Ilona már vagy ötödször lapozza végig a „nagykönyvet“.

— Jelenleg a falu lakossága 1370 fő. Hetvenöt fiatal már dolgozik. Közülük huszonhatan a faluban, az állami gazdaságban helyezkedtek el, tízen katonáskodnak.

— Mit gondol, miért járnak el közel öt- venen a faluból a környező munkahelyekre?

— Miért? Hát mllyau munka van itt az állami gazdaságban? .Traktoros lehet valaki meg állatgondozó. Itt nincs szabad szombat, vasárnap. Itt állandóan dolgozni kell, ha másutt nem, hát otthon a ház körül.

— Milyennek látja a falu fiataljait?

— Kicsit passzívak, de nincs rájuk panaszunk. Csak hát nem tudják megmutatni, mit tudnak. Mert ha szólok nekik, azonnal készek a munkára Meg aztán, ha már megházasodtak, bár mégcsak húsz évesek, mégszünnek fiatalnak lenni. Amolyan öreg fiatalok, otthon ülnek, nem járnak sehová. Kitakarítanak, felsöprik az udvart, mosnak, fát vágnak, kihányják a disznó alól a trágyát, babrálnak a motoron valamit, és elmegy a nap.

— És munka után?

— A faluban nincs klub. Én ugyan mindig mondom nekik, hogy csináljanak programot odaadjuk nekik a kultürház kulcsát, ott összejöhetnek, de még azt sem veszik nagyon Igénybe. Elfoglalja őket munka után a kiskert, segítenek a szülőknek Nem ügy, mint esernyőn, hogy a fiataloknak csak személyi gondjaik vannak, a házzal, az udvarral, a földdel nem kell törődniük ..

Kétségtelen Váradi Ilona rátapintott a lényegre. Kevés a szabad Idő. És ha van Is, elúszik a szervezetlen kihasználás következtében. Már régtől érdekel, mivel töltik a falun élő és dolgozó fiatalok a szabad Idejüket. Emlékszem, egyszer utazás közben gondolkoztam el ezen először. Felszállt és leült mellém egy lány. Beszélgettünk, majd a negyedik faluban kiszállt. De még előbb megkérdeztem, mit fog csinálni, ha hazaér? „Jól megtörnöm a bendőm és alszom. Ml egyebet csinálhatok falun?“

Erre a kérdésre keresek én Is választ Kistárkányban.

Sártengeren keresztül vezet végig az állami gazdaság udvarán Gönczi Bertalan zöldség-gyümölcs kertész, a falu SZISZ szervezetének elnöke. A huszonhárom éves elnök három éve vette át a szervezet vezetését, meglehetősen pangó állapotban. A pénztárban I? csak kétszázötven korona volt

— Hogyan lógtatok liozzá a munkához —

kérdezem a mindig mosolygó, vigkedélyü Göncz Bertlt.

— Első dolgom a vezetőség átszervezése volt, majd olyasmivel csalogattuk magunkhoz a tagságot, ami a kezdeti percekben legjobban érdekli őket; teadélutánokat, kul- tűrálls műsorokat szerveztünk. Akkor is az volt a probléma, ami a mai napig Is: nincs klubunk. •

— Ezt a klubügyet már több helyütt hallottam. Hogyan Is vagytok ezzel?

— Egyszerűen úgy, hogy Inlcs. Rendelkezésünkre bocsátja ugyan a hnb-tttkár a kultúrtermet, de azt mégsem érezzük Igazán a miénknek. Már évek óta könyörgünk egy külön helyiségért, de ígérgetéseken kívül eddig mást nem kaptunk. Most kiszemeltük a volt szlovák Iskola épületét, hogy rendbe hozzuk, berendezzük magunknak. Szóltunk a titkárnak, de erre ő belerakatta a most épülő óvodához szükséges építőanyagot.

— Annak ellenére, hogy nincs klubotok, csinálíok valamilyen szervezeti, közösségi munkát?

— Ott kezdeném, hogy kilenc taggal működünk. Sok ugyan az Igazolt tag, dehát mégiscsak aprócska szervezet vagyunk. Most tanultunk be egy népi és egy modern táncot, s már nagy sikerrel be is mutattuk. Működik a színjátszó csoport, meg a CSEMADOK énekkarában Is vannak fiatalok.

— Még furcsa is lesz, hogy ezentúl nem kell próbákra járni — szól közbe Fazekas Albert agronomus. — Megszoktuk, hogy esténként gyakorolunk, szinte már várta az ember, hogy vége legyen a napnak, mehessünk a kultúrházba. Én tegnap este ösztönösen le Is mentem, csak út közben jutott az eszembe, hogy nem próbálunk, de azért csak mentem tovább. És mit látok? Vannak a kultúrházban, szól a zene, táncolnak.

— Pedig nincs se magnónk, se más felszerelésünk, mert hát hová tegyük? A járás adna Is pénzt, de ha nincs hely a berendezésnek .. így esténként az egyik fiú elhozza a magnóját, a másik a lemezjátszót, a harmadik lemezekkel jön és máris áll. a bál — tesz pontot a gondolatra Bertl.

Ez tehát a SZISZ. Dolgoznak és szentül állítják, ha lenne .klubjuk százszor jobban menne a munkai És akt nem jár el a többiek közé, vagy csak ritkán, mivel tölti a napi munka utáni részéi?

A gazdaság javítóműhelyében beszélgetek Jeremenkó Miklóssal, Szabó Györggyel és Szilágyi Zslgmonddal.

— Itt az ember nyakik olajosán végez mindennap. Félötkör leteszem a szerszámot, Irány haza a zuhany alá, átöltözöm, eszem és megyek a szomszéd faluba a kislány után, motorral — mondja Szabó György.

— No, és ha Itthon maradsz?

— Akkor legtöbbször a motorral babrálok, néha meg vágok anyámnak „gerjesztőt“ a tűzre. Ilyenkor tavasszal felásom a kertet, de egyébként unalriias Itt minden.

— Mit gondolsz, el lehetne úgy rendezni a dolgokat, hogy ne unatkozz?

— Hát lehetne több szórakozási lehetőség ís, de ha nincs klubunk? Én azért így is jól érzem magam, de lehet, hogy nösü lés után a városba megyek lakni.

Gyuri szavaiból azt veszem ki, hogy nincs tisztában azzal, mit Is akar valójában. Azt mondja, lehetne tijbo szórakozási lehetőség. De amikor azt kérdezem, mit tesz ennek érdekében, kiderül, mégcsak

nem is SZISZ-tag, húzódozik a közösségtől, a közösségi munkától. Ha más szervez, rendez tácmulatságot, akkor szívesen részt vesz rajta, de hogy a szervezésoe ö Is bekapcsolódjon, azt már tehernek tartja.

— Mit csinálsz munka után? — kérdezem Szilágyi Zsigmondtól.

— Hazamegyek, segítek a kerti munkákban. Néha leülünk a cukrászdában a srácokkal.

— Miről szoktatok beszélgetni?

— A motorokról. Hogy milyen hibák adódhatnak, vagy az előző esti tévé-műsort vitatjuk meg, néha könyvekről is beszélünk.

— Utoljára milyen könyvről beszélgettetek?

— Hát, már az régen volt. Nem Is emlékszem rá.

— Te jársz a többiekkel a kultúrházba?

— Ha nyitva van. Bár gyakrabban ki- nyltnákl Megtörténik, hogy egy hétig sincs, hol találkoznunk.

— Ifjúsági szervezeti tag vagy?

— .Nem. A testvérem azonban most lépett be és hívott engem Is. Gondoltam már, hogy a többiek között lenne a helyem, csak hát ott sem történik sok érdekes.

— Te abban nem hibáztatod magadat, hogy „nincs sok érdekes“?

— Miért hibáztatnám magamat? Ha valamit megígérnek, azt sem adják, mint például a klub vagy a foci-pálya.

Mellettem áll Gönczi Bertl, hallgatja a beszélgetésünket, majd közbeszól.

— Én rajtam sem múlik a klub, én is hajtom mindig, meg Is ígérik, aztán marad minden a régiben.

Néhány lépésre ül tólünk Szabó János mechanizátor, a falu pártszervezetének az elnöke.

— Valóban nincs klubjuk a fiataloknak, de járna nekik. Már többször kerestük a hnb-titkárral a megoldást, sajnos eddig eredménytelenül.

— Azt mondják a fiatalok, hogy az agi- tációs központ a választási napot kivéve kihasználatlan.

— Az nem alkalmas klubnak, s nekünk szükségünk van egy tiszta, rendben tartott helyiségre.

Maga szerint milyenek a falu fiataljai, hogyan élnek munka után?

Én csak annyit mondok, hogy valamivel több aktivitás kellene, és menne minden. Most is, amikor az öregek napját ünnepeltük bebizonyították, hogy tudnak ők, ha akarnak. Hiszen betanultak és előadtak egy nagyon szép táncot, verset Is mondtak, szórakoztatták, köszöntötték az öregeket.

Míg Szabó elvtárs rágyújt, a mellettem álló Jeremenkó Miklóshoz fordulok. 0 sem tud mást mondani, minthogy töobre Is képesek lennének, dehát nincs klub.

Me,ghallja ezt Szabó elvtárs s bólint rá egyet. Azt mondja, újra kézbe veszi az ügyet, csak akad megoldás.

Már mennénk a gazdasági udvarból kifelé, amikor figyelmes leszek a mázsaháznál ácsorgó lányra.

— Te őrződ a portát? — szólok feléje.

— Nem — válaszol mosolyogva — az én birodalmam csak a mázsaház. Mérem a kiás bejövő kocsikat.

Bornár Ilonával állok szemben. Szőlészeti-borászati szakot végzett Szőllőskén, de egyelőre a gazdaság ebben a munkakörben nem tudja őt alkalmazni, ezért azt gondolta, hogy elmegy a királyhelmecl borgazdaságba dolgozni.

— És ott is maradsz?

— Nem, azt semmiképpen. Én nagyon szeretem a szülőfalumat. Nem megyek a városba, jól érzem Itt magam.

— Mit csinálsz munka után?

— Olvasok, kézimunkázom. De jobban szeretek a kultúrházban lenni, együtt jobban, gyosrabban telik az idő. Most is műsort, kultúrműsort szervezünk.

Benézek a falu kis cukrászdájába Is. 'A vezető, Furlk Gyulané szépen beszél a fiatalokról;

— Mielőtt nem volt cukrászda — mondja — nagyon rendetlenek voltak a fiatalok, csak a kocsmába Jártak, s gyakoriak voltak a verekedések. Ilt meg még soha nem kaptak hajba. Bejönnek ide a lányok és fiúk, megisznak egy kávét. Kólát, hozzák magukkal a magnót, zenét hallgatnak, beszélgetnek.

Késő este az út szélén álldogálok, szeretnék eljutni Klrályhelmecre. Lassít egy Moszkvics mellettem. Ismerés hang szól ki belőle. Gönczi Bertl, az elnök.

Kötetlen beszélgetés Indul meg közöttünk.

— Gyere el máskor Is — mondja.

Megígérem, és még a falu fiataljairól érdeklődöm

— Ha a vezetők a sok ígérgetés helyett

tennének Is valamit, tőlünk is többet várhatnának — kapnának. Most kezdődött meg az óvoda építése. Már voltunk brlgádoznl. Én állítom: belevaló, rendes gyerekek, akikkel ma beszéltél, meg a többiek is, csak hát nincs otthonuk. Én Is hiszem, ha mindez adott lenne, másként élne Klstdr- kányban a fiatalság. ZOLCZER János

Fotó: a szerző

1. Gönczi Bertalan

2. Váradi Hona

5. Jeremenkó Miklós

6. Szabé György

7. Szabó János