Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)

1976-12-07 / 49. szám

Vera, a válságba Jutott feleség figuráját, még azon az áron is, hogy hozzá képest minden sze replőt Vera magaslatáról, amo­lyan „morális felülnézetbő)“ láttat. Gombos Ilona, Kovács József, Csendes László és Tamás Jolán az előadás e- gyik jelenetében (G. Bodnár felv.) LÍRAI TÖRTÉNET JULIU EDLIS VÍGJÁTÉKÁNAK BEMUTATÓJA A THÄLIA SZÍNPADON A MATESZ művészi vezetősé­ge nagy gondot fordít arra, hogy szándékát megvalósítsa, s így a hazai magyar színházlá­togatók ezreivel megismertes­se a klasszikus orosz és szov­jet irodalmat. Különösen ro­konszenves vonás ebben az esz­tendők óta nyomon követhető dramaturgiai törekvésben az, hogy az orosz Irodalom klasz- szikusai (Gogol, Csehov) bemu­tatása mellett nem feledkezik meg a kortárs szovjet színmű- irodalom népszerűsítéséről sem. Ha csupán az utóbbi évek be­mutatóit idézzük fel, akkor a szerzők között Rozov, Vampi­lov, Arbuzov s Kornyejcsuk ne­vével találkozunk; és hadd te­gyük rögvest hozzá: ez a fel­sorolás távolról sem teljes. A mai szovjet írók műveit bemutató „sorozatban“ színhá­zunk választása ezúttal Juliu Edlis egyik légismertebb s leg­többet Játszott színművére é- sett, ezért a Gyalogszerrel az Édenbe című vígjáték minden ú] bemutatójának régi emlé­kekkel, esetleges beidegződé­sekkel és nosztaLigákkal kell megbirkóznia, hiszen ezt a lí­rai történetet az elmúlt há­rom-négy esztendőben a szlo­vákiai színházak többsége mű­sorára tűzte, sőt a színházi köz­vetítést a televízió is sugároz­ta. Örömmel jegyezhetjük meg, hogy a Magyar Területi Szín­ház koäicei Thália Színpada győztesen kerül ki ebből a küz­delemből. Igaz, a november de­rekán látott bemutató nem hi­bátlan előadás (ha egyáltalán létezik ilyesmit),- de rendkívül tehetséges, gördülékeny, és mind a rendezés, mind a szí­nészi Játék tekintetében figye­lemre méltó produkció. Juliu Edlis nem egyszerűen két fiatal zsákutcába Jutott há­zasságának történetét írta meg a Gyalogszerrel az Édenbe cí­mű darabjában, bár látszólag egy szokványos szerelmi há­romszöget épít fel párbeszédei­ből a színpadon, valójában a- zonban egy ismerős társadal­mi kép bontakozik ki, és a kérdések egész sorát veti fel közbén. Boldogtalanná válhat-e hét év után egy házasság? Ha igen, meddig kell tűrni egy 1- lyen házasság Igáját? Aki nem hajlandó tovább tűrni, hogyan kezdjen új életet? A bú vagy öröm lesz-e túlsúlyban az új­rakezdő ember életében. Az író Igazságérzete és az i- gazságot kutató szenvedélye — ha nem is mindenütt a leg­meggyőzőbben — érvényre jut­tatja a tételes igazságot, és a Jelenetek kanyargós cselekmé­nyének útjain a művészi igaz­ságot is. E hatás titka egysze­rű: a szerző hitelesen jellemzi, értékeli és rendezi el emberi körét, s ezen belül kiemeli és felnagyítja az egyéni boldog­ság Jogának kérdését. Talán egy kissé saját mondanivalója végett túlzottan is megemeli Szilágyi Albert, az előadás győri vendégrendezője egyér­telműen a lírai és tragtkomi kus elemekre helyezte a hang súlyt: ezekből bontja ki a tör ténet szálait Értelmezésének egyik kulcsszereplője Viktor, a fér] figurája, akit általában ne gatív alakként szoktak elkönv vélni. Szilágyi is kritikusan szemléli őt, de egyben azt is érzékelteti, hogy érzése és a kislánya iránti őszinte apai sze­retet él benne. Nemcsak Vik­tor és Vera házassága fut zá tonyra, a fér) elveszíti azt is. ami eddig élete értelme volt. A színészek láthatóan nagy kedvvel vesznek részt a játék ban. Vera szerepében Tamás Jolán életszerűen rajzolja meg figuráját. Viktort Csendes Lász ló Jeleníti meg attraktív erő vei, s a kritikus csak csodál ja, miképpen tud ez a fiatal és tehetséges színész szinte be­mutatóról bemutatóra megújul­ni, további erényeket felcsil­lantani, kiapadhatatlan színé­szi kelléktárából Jól sikerüli a Tháliában vendégként szerep­lő Simon Kázmér újabb bemu­tatkozása Iván, az ezermester és férjjelölt szerepében. Kivá­ló stílusérzékkel elegyíti a ko­média, az Irónia és a Játékos­ság színeit. Vera szüleit Gom­bos Ilona és Kovács József a- lakítják. Játékfelfogásukban In­kább a realista igényű fogal­mazás uralkodik, de így is sok ötlettel és egyéni ízléssel' for­málják meg figuráikat. Balogh Ági divatos öltözéke­ket tervezett a szereplőknek, Kopőcs Tibor díszlete azonban ezúttal sajnos csalódást oko­zott. Térben és kellékeiben vaj­mi kevéssel járult hozzá az e- lőadás hangulatának megte­remtéséhez, és a színészek Já­tékát is csupán elenyészően se­gítette. (m—p) KUBÁI FÉNYÖZÖN Aldo Menendez kubai festő művész E gyre szorosabb a kapcso­lat művészi téren Is; képzőmévészeink alko­tásai Kubában, az övékéi ná­lunk. Kölcsönös a kulturális kapcsolat. A szabadság szige­tén szabadon alkothatnak az egykor elnyomott nép mai mű­vészei. Az Indulás nehéz volt, az elnyomatás, a diktatúra hát­térbe szorította a képzőművé­szetet is. Fidel Castro országa ma már a szabadság szigete, lerázta béklyóit a nép. Amikor Kubában is partra szállt Ko­lumbusz Kristóf, az indián la­kosság békés fogadtatásban ré­szesítette az érkezőket. „Hálá­ból“ a hódítók csaknem kiir­tották az őslakosságot. A spa­nyolok után az angolok követ­keztek, majd őket meg az ame­rikaiak váltották fel. Módsze­rük változott, de a kizsákmá­nyolás maradt. Batista zsarnok­ságát Fidel Castrónak 1959-ben sikerült megdöntenie. A súlyos múlt a kubai mű­vészet alakulására is hatott. A tulajdonképpeni fejlődés csu­pán Nicolas de la Escalera és Vincente Escobar festők, vala­mint F. Jávier Báez grafikus színre lépésével kezdődött meg. A továbbiak során egyre na­gyobb számban Jelentkeznek a tehetséges kubai művészek: Valdés, Ponce, Enriquet, Gattor- no, Diego, Abela, Rodrigez, Fer- nández, Pedro, Carrefio és még sokan mások, de a kubai kép­zőművészet igazi aranykora csak a szocialista Kubában ér­kezett el. Egyre több alkotással szerepelnek a nemzetközi ki­állításokon. Nagy érdeklődés kísérte a kubai művészek tár­latát Moszkvában, majd 1962- ben a prágai kiállítást Is, me lyen a közönség Leon Acosta, Adigio Benitez, Servando Mo­reno Cabrera, Hugo Consueg- ra, Salvador Corratce, Carmelo Gonzales, Rayad Ramis René Portooarrero, Mariano Rodrigez, Juan Tapia, Antonio Vidal, Or­lande Yanes művészetével is­merkedhetett meg a közönség. A napokban ellátogatott hoz­zánk Kuba egyik fiatal és te­hetséges festőművésze: Aldo Menendez. Képei — mint álta­lában a kübai művészeké — tűzijátékszerűem tarkák, meleg színek, sugárözön, a mi szá- m'inkra egzotikusak a napsu­gárban vibráló levegőjű tájké­pek, a buja növényvilág mese­szerű álomképét tárva elénk. A fiatalabb nemzedék képvise­lője képzőművész, irodalmár és újságíró. Nemcsak a festé­szetben jártas, hanem hazája teljes kultúréletét Jól Ismeri. A ma művészete sose legyen egyoldalú — állítja meggyőző déssel. Aldo Menendez készséges, közlékeny, és a hallottak alap­ján nyilvánvaló, hogy elkötele­zett művész: — Valamennyiünknek bizo­nyos fejlődési folyamaton kell átmennünk, figyelemmel kell kísérnünk mások művészi el­képzelését. Alkotásaim elvá­laszthatatlanok a forradalom­tól, bár forradalmunk első sza­kaszában, a Sierra Maestra-i harcban nem vettem részt, ko­romnál fogva nem is vehettem, és ez bizonyos kiteljesedés nél­küli érzetet kelt bennem. Ta­lán azért térek vissza újra meg újra a forradalmi motívumok­hoz, a forradalmi harcok té­maköréhez, tudat alatt érzem, hogy én is részt vettem volna bennük. A forradalomnak kö­szönhetem érvényesülési lehe­tőségemet, azt is, hogy tanul­hattam, képezhettem magam: a forradalom, a harcban elért e- redményeinknek köszönhetem, hogy alkothatok, annak köszön­hetek minden eredményemet. A forradalom után élőiről kellett kezdenünk mindent. Felszaba­dult fiatal országunknak a leg­erősebb fegyverei az elkötele­zett politikai plakátok voltak. A grafika volt a fő tényező, a hetvenes évek elején aztán már áttérhettünk az olajra, a festészetre. Aldo Menendez eljött hoz­zánk, hogy megismerkedjék a mi művészetünkkel, eljött, hogy megfesse Gustáv Husák és La- dislav Novomesky elvtársak portréját. Sok világhírű szemé­lyiségről készített már képet, többek között József Attiláról, Agostlno Neto angolai elnök­ről, a lengyel Kopernikuszról, sőt Zbygnlew Cibulsky színész­ről is, megfestette a mártírha­lált halt Victor Jara chilei éne­kes képét, Pablo Nerudáét is, e két utolsót azonban a chi­lei fasiszta junta elégettette. —mj— MARTIN GREGOR A HETVENÉVES ARANYIFJÜ — A hős szerelmest már nem tudom eljátszani — mondja huncut mosollyal Martin Gregor, érdemes mű­vész, aki a napokban ünnepelte hetvenedik születés­napját. A huncut mosoly azt Jelzi, hogy egy jó színész minden szerepet el tud Játszani.Jőkai Mór a nagy me­semondó valamikor azt írta, hogy öreg ember nem vén ember. Azóta változtak az Idők, megfiatalodtak az em­berek. Vénember nincs, öreg is csak kevés. Martin Gre­gor a hetven évével is fiatal még. Fiatal a szíve, fiatal a lelkesedése. Hetven változatos, izgalmas, drámai eseményekben bő­velkedő, örömet és bánatot hozó esztendő. Számos sze­rep, sok-sok alakítás. Küzdelmes élet áll mögötte. Nem mindig Járt az élet napos oldalán, de még a legnagyobb megpróbáltatások idején sem vesztette el optimizmu­sát. Jókedvű, fiatalos, sugárzik belőle a derű, pedig ma már ő a legidősebb aktív szlovák színész. Igazi Apuska Králik Szép Ismeretlenjében. — Hat feleség, nem is olyan sok, és a hetedik a lát­határon. Ki akarna meghalni? — mondja VIII. Henrik maszkjában. Végigjátszotta a színművészet gazdag skáláját, a víg­játéktól a drámáig. Volt már sok minden a színpadon a filmfelvevőgép lencséje vagy a rádió mikrofonja előtt. Nagy darabok, óriási alakítások. Gorkij Éjjeli menedék­hely, Gogol Revizor, Hauptmanh Naplemente című da­rabja vagy Volpone, Pygmalion, Karamazov testvérek, a Makrancos hölgy és még hosszan sorolhatnánk a sok, sok szerepet, amelyet alakított. Hogy melyiket játszotta a legtöbbször? Willie Clarkét Neil Simon'darabjában, a Napsugár- fiúkban (a Madách Színházban ezt a szerepet Feleki Kamii alakítja). Martin Gregor több mint százszor volt Willie Clark a színpadon, hajdan ünnepelt varieté csil­lag szerepében. Mint' minden színésznek, neki is van még teljesü- letlen vágya. — Színpadon is szeretnék Játszani Hauptmann drámá­jában, a Naplemente előtt-ben, és Shakespeare Velencei kalmárját Is szívesen alakítanám. Willie Clark, a nyugalmazott komédiás Simon Neil t darabjában már hiába próbál visszatérni a régi sikerek­hez, az idő eljárt felette. A ml Willie Clarkünknek még vannak vágyai a Nemzeti Színház Kisszínpadán is. Az évek megszaporodtak, hetven év úgy elrepült, mint egy röpke pillanat, de ha a szív fiatal marad, akkor még lehetnek beteljesülhető álmok, vágyak. A „bohóc fia“ (apja bádogos volt, fiatal korában az egy budapesti cirkuszban clown volt) hetven éves ko­rában is bizakodással néz a Jövőbe. Esztergályosnak ta­nult ki, melős környezetben nőtt fel, és ebben annak idején senkit nem kényeztetett el az élet. Az élet szín­padán is nyitott szemmel járt és az egykori esztergá­lyos, aki ifjúmunkás korában tevékenyen részt vett a munkásmozgalomban, olyannyira, hogy az Havai fegy- ház celláját is megismertették vele. Műkedvelő színész, szóval, majd 1932-től hivatásos színész — ez volt útja a színpadig. Mikor már a közönség kegyeibe fogadta, ak­kor a Nemzeti Színházban is földcsuszamlás követke­zett be: Martin Gregort menesztették. A „megszakítás“ időpontja a nagy világégés, a hitleri fajüldözés; szín házi szerepek helyett kényszer vendégjátszás követke­zett a haláltáborban, volt hol tökéletesítenie a drámai átérzést, átélni a halálfélelmet. A felszabadulás után újabb feladat várt rá is: a Szlovák színművészet újjá­szervezése. A felszabadulás mámorában nagy lelkese­déssel kezdték meg a munkát Gregor és társai, töret­len akarattal, minden akadály! legyőző igyekezettel. Újabb szerepek, újabb feladatok, egy ideig színházigaz­gató Is volt, majd „csak“ rendező a rádióban. Újra­kezdés, újabb nekilendülés. A komikus színész karak­terszínésszé érett, nemcsak mosolyra, nevetésre, kaca­gásra készteti a nézőket, hanem szerepalakításával köny nyekre is fakasztja őket. „Komédiások vagyunk, arany­ból van a szívük“. Még sok, sok szép alakítást, Martin Gregor! —os—

Next

/
Oldalképek
Tartalom