Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)

1976-12-07 / 49. szám

2 Immár több mint két évtizede, a- mióta a Varsói Szerződés tagállamai­nak védelmi szövetsége működik, mindinkább növekszik politikai szere­pe. Különösen így van ez az utóbbi évtizedben. A hét szocialista ország szövetsége mindig is azért küzdött, hogy a különböző társadalmi rendsze­rű államok a gyümölcsöző politikai, gazdasági, kulturális együttműködés, a béke és a kollektív biztonság út­ját járják. ~Ez a törekvés jellemezte a politikai tanácskozó testület legu­tóbbi bukaresti tanácskozását is. A tanácskozásról kiadott a nemzetközi helyzet higgadt elemzésén nyugvó Nyilatkozat elégtétellel állapíthatta meg, hogy Európában és világszer­te visszaszorult a hidegháború, és te­ret hódított a nemzetközi feszültség enyhülésének a folyamata. A Nyilat­kozat nagy elismeréssel szól a kor­mányok múlt év nyarán Helsinkiben elfogadott záróokmányáról. A helsin­ki értekezlet óta tovább szélesedett a politikai konzultációk és kapcsola­tok gyakorlata. A szocialista orszá gok erőfeszítései nyomán az európai ügyekben érintett tőkés országok ve­zető köreiben is mind többen ismerik fel azokat a realitásokat, amelyeket a nemzetközi erőviszonyok határoz­nak meg. E felismerés lényege az, hogy a békés egymás mellett élésnek nincs alternatívája. Megnyugvásra azonban még nincs ok. Helsinki óta tapasztalhattuk, még befolyásosak azok a reakciós, mili­tarista és revansiszta erők, amelyek konfliktushelyzetek kialakítására tö­rekednek, szítják a fegyverkezési haj­szát, megkísérlik kétségbe vonni az államok szuverenitását, a fennálló határok sérthetetlenségét, a további enyhülés célszerűségét és lehetősé­gét. Most a bukaresti állásfoglalás ha­tározott fellépésre hív az ilyen reak­ciós erők ellen, a helsinki dokumen­tum szövegének és széliemének vé­delmében. Napjaink legsürgetőbb és legfontosabb feladata továbbra is a fegyverkezési hajsza megfékezése — hangoztatja a nyilatkozat. A nemzet­közi enyhülésért, a tartósan jó nem­zetközi légkörért érzett felelősség vezérli a politikai tanácskozó testüle­tet, amikor a nukleáris háború veszé­lyének1 a kiküszöbölésére javasolja: a helsinki záróokmányt aláíró összes állam kössön szerződést arról, hogy egymás ellen elsőként nem alkalmaz­nak nukleáris fegyvert. A bukaresti tanácskozás eredmé­nyeivel /terjedelmesen foglalkozik a világsajtó. A Neues Deutschland meg­állapítja, a bukaresti határozatok je­lentősége messze túlterjed a közvetle­nül résztvevő államok és népek kö­rén. A Zycie Warsavy kifejti, hogy naivitás volna könnyűnek és egysze­rűnek hinni a politikai enyhülésnek a katonaival való kiegészítése felada­tát. Bár nem hangadók, de még nem tűntek el a légkört mérgező, az eny­hüléssel szemben ellenséges erők. U- gyancsak az enyhülés egyik fontos vonatkozásával, a stratégiai fegyver­korlátozási tárgyalások helyzetével foglalkozik a moszkvai Pravda. Meg­említi, hogy Ford elnök jóváhagyta újabb hatvan darab nagy hatótávol­ságú rakéta gyártását. Ugyan mi kész­tette erre a döntésre az amerikai el­nököt? — véti fel a kérdést a Prav­da. Felettébb különös az a magyará­zat, hogy az ok az újabb megállapo­dás hiánya, mikor köztudott, hogy az új egyezmény előkészítése az ameri­kai fél hibájából akadt meg, hiszen Washington még nem adott választ a márciusban előterjesztett szovjet ja­vaslatokra. Míg a szocialista országok sajtó­szervei őszintén keresik a problémák megoldásának békés lehetőségeit, több nyugati lap a fegyverkezési haj­sza híveinek eszméit hangoztatja, és dühödt rágalmazó kirohanásokat in­téz a szocialista országok ellen. E rá­galmak szerzőinek azonban, bármi­lyen ügyesen is fogalmazzák meg ál­lításaikat, nem sikerül gyengíteniük azt a támadást, amelyben a világ köz­véleménye részesíti a szocialista or­szágok új kezdeményezését. MEGTÖRTÉNI A TAGKÖNYVCSERE A Samoríni (somorjal) Ma­gyar Gimnázium SZISZ-szerve- zetébes ünnepélyes keretek kö­zött átadták az új tagkönyve­ket a fiataloknak. Az ülésen megemlékeztek a NOSZF 59. évfordulójáról, s kö­zösen a szovjet katonákkal megkoszorúzták a főtéren lévő emlékművet. A szervezet vezetősége már több hónappal a tagkönyvcse- re előtt mozgósította tagjait, s konkrét beszélgetések alapján olyan feladatokat tűztek ma­guk elé, amelyek teljesítése, reális. Kertész Lídia, Búcsuháza SIKERESEN VETTÉK AZ AKADÁLYT A SZISZ tvrdoSovcei (tardos- keddi 1 alapszervezetének ve­zetősége ' sportnyelven szólva sikeresen vette az akadályt. A tagokkal való beszélgetés után 1976. XI. 19-én megtartották az ünnepélyes tagsági gyűlésüket, amelyen átadták az új tagköny­veket. A jalu SZISZ-szervezete a já­rás jó alapszervezetei közé tar­tozik, és a vezetőség ezután is szeretné megtartani jó hírne­vét. ' Tanka Klára, Tvrdoäovce TAGKÖNYVCSERE AZ MMKI-BAN A tagkönyvcsere a SZISZ-a- lapszervezetek és tagok aktivi­zálásának fontos eszköze a CSKP XIV. kongresszusa után. Ennek megfelelően a trebisovi járásban az elsők között a Veiké Kapusany-i (Nagykaposi) Mezőgazdasági Műszaki Közép­iskolában is ünnepélyesen át­nyújtották az új tagkönyveket. Az ünnepi gyűlést a DÍVSZ himnuszával és-Zsemlicska Ró­zsa versével nyitották meg az iskola nagytermében. A SZISZ -egyenruhában megjelent ta­gok előtt Kalán Viktor, az a- lapszervezct elnöke beszélt a tagkönyvcsere jelentőségéről, az előkészületekről, levonta a tagokkal folytatott beszélgeté­sek tanulságait. Az iskola i- gazgatójának ünnepi köszöntő­jével folytatódott a gyűlés. Szólt az ifjúsági mozgalom múltjáról és jelenéről, a tag­könyvcsere jelentőségéről, majd a pártszervezet elnökével át­nyújtották a SZISZ-tagoknak az új igazolványokat. Ezután az egyes alapszerve­zetek vidám jelenetekkel, tánc­cal, énekkel szavalatokkal szó­rakoztatták a jelenlévőket. A műsorban főleg a 4. évfolyam tanulói jeleskedtek. Majd zenés teadélutánnal folytatódott a műsor. A rögtönzött ügyességi versenyben szintés a 4./évfn- lyam tanulói győztek a 3. és 2. évfolyam tanulói előtt. jól szórakoztunk, felejthetet­len élmény marad számunkra a tagkönyvcsere. Kalán Viktor Vel'ké Kapusany FŐISKOLÁSOK SZOCIALISTA * MUNKAVERSENYE Társadalmunkban nagy jelen­tősége van a szocialista mun­kaversenynek. Ilyen munkaver­seny bontakozott' ki Bratislavá- ban, a Szlovák Műszaki Főis­kola Vegyészeti Kara hallgatói­nak körében is. A vegyészhall­gatók a „SZISZ tanulmányi cso­portja“ cím elnyeréséért verse­nyeznek a tanulásban és a SZISZ munkában. A nemzetközi diáknap alkalmával a szocialis­ta verseny ötödik évfolyama zárult be. A legjobb tanulmá­nyi csoportok tagjainak érté­kes díjakat adtak át, amelyek együttes értéke 45 000 korona, és rögtön meghirdették a szo­cialista verseny hatodik évfo­lyamát is. Oláh Gyula BÍZUNK PIROSKÁBAN Sok a gondja Mészáros Lász­lónak, a SZISZ pozbai alapszer­vezete elnökének. A falu ifjú­sága a közeli városokban vagy még messzebb tanul és dolgo­zik, este van mire a fiatalok hazaérnek. Kevés a szabad idő, a gyűléseket is csak nagy ne­hézségek árán tudják megtar­tani. Nehéz összefogni az ifjú­ságot, de az elnök mégis meg­próbálta, és nem is eredmény­telenül. Nagyszerű segítőtársra talált, Németh Piroskában, a vezetőség egyik legaktívabb tagjában, pedig Piroska is in­gázik. A Nővé Zámky-i Váho- stav dolgozója, és a munkahe­lyén szintén bekapcsolódott a SZISZ-életébe. Otthon mindenütt ott van, a- hol a SZISZ-tagok valamit is tehetnek, jó munkájáért a szer­vezet őt jelölte képviselőnek a hnb-be és meg is választották. Tőle remélik, hogy segít meg­oldani a szervezet és az ifjú­ság problémáit. Nemrég kaptak például egy klubhelyiséget, a- mely most már berendezésre vár. Borbély Anikó, Pózba BARÁTSÁGOT . KÖTÖTTEK A Nővé Zámky-i (érsekújvá- ri gimnázium UI. D. osztályá­nak SZISZ-esei hívták meg Cza- ban Istvánt, az andovcei (an- dódij SZISZ-alapszervezet elnö-' két. A beszélgetésen született az az ötlet, hogy a két szerve­zet kössön barátságot. A ta­gok mindkét részről nagy lel­kesedéssel fogadták az ötletet. A gimnazisták elsősorban a kultúrában és a művelődésben segítik a falust szervezet tag­jait, ők pedig a sportban akti­vizálják majd a diákokat. Part Edit, Nővé Zámky NAGY KEDVVEL DOLGOZTAK Az őszi munkák jelentősé­gükkel a legfontosabb felada­tok közé tartoznak. Természetesen ezzel tisztá­ban vannak a diákok, így a Bratislavai Magyar Tannyelvű Gimnázium tanulói is. Az ősz beálltával ők is kivonultak a földekre, hogy segítsenek a vá­ros környéki szövetkezeteknek, állami gazdaságoknak a termés betakarításában. Több napon át, szabad szombatokon is nagy kedvvel szüretelték a szőlőt, al­mát, hogy ne csak télen, de még tavaszra is legyen elég az ízléses gyümölcsből: Zsnyava Erzsébet, Bratislava SEGÍTETTEK A LEENDŐ MEZŐGAZDÁSZOK Az utóbbi hetekben a Veiké Kapusany-i jNagykaposi} 1 Me­zőgazdasági Műszaki Középis­kola diákját is kivették részü­ket az őszi betakarítást mun­kákból. Az iskola 120 diákja a le­dolgozott 8280 óra alatt almát, szőlőt szüretelt. Legnagyobb o­daadással a Szocialista Ifjúsá­gi Szövetség tagjai és a har­madik osztály tanulói dolgoz­tak. Kalán Viktor, Veiké Kapusany MIT TUDSZ A SZOVJETUNIÓRÓL? A Csehszlovák-Szovjet Baráti Szöve'tség Komárnól Járási Szervezeté „Mit tudsz a Szov­jetunióról?“ címmel vetélkedőt rendezett a kolárovói (gútai) alapszervezetben. A gútai mű­velődési otthon nagytermében hét háromtagú csapat mérte össze tudását. A fiatalokból ál­ló csapatoknak a Szovjetunió­val kapcsolatos politikai, gaz­dasági, természetrajzi és tudo­mányos kérdésekre kellett fe­lelni. A szellemi küzdelemben a Soós, Bartanusz, Marosi össze­tételű csapat győzött a kilenc­éves alapiskolából. A Vág men­ti Gépgyár 2-es számú csapata a második, az X-es számú a harmadik helyen végzett. Ba­lázs Sándor, a CSSZBSZ járási bizottságának elnöke és a zsü­I rielnök a győzteseknek értékes díjakat' nyújtott át. Szénási Bélp, Kolárovo HASZNOS IDŐTÖLTÉS A Bratislava-vidéki Tureft fa­lucskában több szervezet műkö­dik. Főleg figyelemre méltó a kertészek és gyiimölcsészek helyi alapszervezete, amely ma már ti­zennégy taggal dolgozik. Ebben az évben már kilenc bor- kiállítást rendeztek, amelyet az egyes borfajták értékelésével kö­töttek egybe. Szakemberek válo­gatták ki a hatvanhárom kiállí­tott fajta közöl a legjobbat. E szervezet tagjai aktívan részt vesznek a faluszépítési akciók­ban. Már ezerhatszáz órát dolgoz­tak le, és kötelezettséget vállal­tak a CSKP XV. kongresszusa tiszteletére. Egy szép parkot lé­tesítettek, és annak gondozását is elvállalták. A szervezet veze­tősége, Batus István, Mucska An­tal, Madarász Alajos, Mucska Je­nő más faluszépítési akciókba is bekapcsolódnak. A téli hónapokban szakelőadá­sokat rendeznek, nyáron pedig tanulmányi kirándulásokra men­nek. Egy-egy szép őszi vasárnap megtekintik valamelyik gyümöl­csöst vagy faiskolát és gazdag él­ményekkel, új tapasztalatokkal térnek vissza, hogy a látottakat saját kertjeikben majd alkalmaz­zák. Október 10-én gyümölcs- és zöldségkiállítást rendeztek har­minc résztvevővel és százhetven fajtával. Sok látogató megcsodál­ta a szebbnél szebb almákat, kör­téket és szőlőket. Itt kell meg­említeni Toronyi Aladárt, aki ti­zenhárom fajta almával vett részt, továbbá Mucska Jenőt, Vince E- dés és Balus Isjvánt is. A sok szép gyümölcs és zöld­ség a falu kertészeinek szakkép­zett és szorgos munkájáról tanús­kodott. Madarász Ildikó, Tureft ÍJRA KÖZÖTTÜNK Rövid nyelvi előkészítő után a bratislavai Hydrostav n. v. szak- tanintézejébe érkezett a Vietna­mi Szocialista Köztársaság fiatal­jainak 15 tagú csoportja. A viet­nami fiatalok két éven át a daru- kezelői szakmát sajátítják el ná­lunk. A szaktanintézet nevében Jozef Sutla Igazgató fogadta őket. A vietnami fiatalok korszerűen felszerelt műhelyekben Ismerked­hetnek a szakmával. A tanulást a legmodernebb műszaki, didak­tikai és audiovizuális eszközök segítik elő. A jől felszerelt isko­lai könyvtárban szak- és szépiro­dalmat kölcsönözhetnek. Szabad idejűkben a zeneterem­ben vagy a színes televízió előtt szórakozhatnak: rendelkezésükre áll a tanintézet labdarúgó-, te­nisz- és röplabdapályája is. Reméljük, hogy a hős vietnami nép fiai jől érzik majd magukat körünkben, s kitartó tanulással jó szakemberekké válnak, hogy hazatérve részt vehessenek szo­cialista hazájuk építésében. Szénási Béla, Bratislava TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS t A Komáméi (Komáromi] Gépé­szeti Szakközépiskola harmadik A és C osztálya tanulmányúton volt Szlovákia fővárosában. A Tatra gápkocsijavitó vállalatot megte­kintve összevehették elméleti is­mereteiket a gyakorlattal. A mü- lielyszemle után a tanulók város­nézésre mentek, sokan megcso­dálták az új hidat. Este a Szlo­vák Nemzeti Színházban megnéz­ték Csajkovszkij (evgenyij Onye- gin című operáját. Sok szép él­ménnyel gazdagodva tértek haza Patay Péter, Komárno f* V1 v

Next

/
Oldalképek
Tartalom