Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)

1976-11-16 / 46. szám

10 KULCSÁR FERENC VERSEI : Egyézséff Költené fehér ihletés álomi hajad dúlani, asszonyocskám, csak fúlani földbe, hogyha elvetélsz. Találnék teret fúlásra közén sorsunknak véled én, mint eme közép-földtekén nyitnék füleket hallásra. S mondanám véled hangosan ízét diónak, veteménynek. Bírom-e, bírom-e, félek zúzmarásan, haragosan. Barna honom lekötődik zöld honodhoz — sorsunk késztet. Tétben megyünk s vitéz késed vitéz szívembe döfődik. S leszünk kétszárnyú, jó vihar, Dunán, Bodrogon tomboló, fonódó, ha parancsolón tépni kél szállt más vihar. Düh tisztít majd, de gyönyörűt, fordítson ránk anya derűt, s máglyák közein esve-esve kitüntetjük a gyönyörűt — fordítson ránk anya derűt. HISZEN Azt várják, hogy ugasson és marjon eleven húsra, élő testre e foganatlan, lágy ajak? Az örök tejfog s babatorok? Elvárják, hogy ugasson és marjon e felnagyított, űri boltozatok rajzai, rézkarca, metszete alatt? Hiszen mind... Hisz minden pillanat fogzománcát vássa, ajkát cserepezil És torka a belső sírástól beszakad, a szorítástól, hogy — nem szabad. T L_ atl szerint bármit írhatnak a végzé­sekre, akkor is képtelenség lesz ez a tárgyalás. Az eddigi puszta tények a- lapján viszont rá kellene jönnie, hogy a valóságban minden lehetséges, de nem a- karja tudomásul ventai, nem és nem. Torka szinte rögtön összeszorul. Vissza­tér az elképzelhetetlen gondolat: hogy a férjé: egyszer haldokolni fog, és nem ő lesz mellette... Sikoltozni szeretne! Mindenkit megrázni. Nem, nem sikoltozik. Sápadtan, fegyelmezetten ül. Honnan Is szedi, hogy túléli Gézát? Rettenetes, hogy nincs egyet­len ép gondolata sem, de a legszörnyűbb, hogy látnia kell őket, együttl A másik ol­dalon ülnek, szemben, nem Is nagyon messze. Kati jégveremnek érzi a zárt, fül­ledt folyosót. Homlokán gyöngyözik a verí­ték, mégis meg-megborzong. Várnak. Irén, az antik szobrokra emlékeztető, sző­ke szépség szorosan ül férje mellett. Kati segélykérőn őt Is meg-megkeresi tekinteté­vel, de Irén nem néz felé. Valamikor mun­katársak, majdnem barátnők voltak. Ügy i- gazán talán most sem gyűlöli. Inkább meg veti, mert bosszantja erkölcsi gátlástalansá ga. Tud arról, hogy Irén az utóbbi évek ben javarészt nős emberekkel futott. Külö nősebben nem is titkolta, hogy csak olya nokkal, akik megoldják anyagi gondjait 'is Valószínű, hogy miután betöltötte a har mincat, pánikba esett... Vagy tényleg sze réti Gézát, azért akar a felesége lenni? Le hetséges. A férje mindenesetre kivirult mellette. Kati érzi, hogy könyörtelen nyíltsággal viZsgálgatja őket. Mintha levertek lennének. Irén talán nem is annyira, inkább komor sértődöttség lengi be szép arcát, mintha csak az ő számára lenne megalázó és méltatlan ez a helyzet. De akkor vajon minek jött ide? Lehet, azért is furcsa Irén ezzel az arccal, mert mindig szlporkázóan vidámnak, huncutnak ismerte. Amilyen, olyan... Talán kacarásszon a bírósági fo­lyosón? Mindegy. Felőle most már énekel­het Is. Gézával megegyezett. A válást alá- Krja, megígérte... A gyomra hirtelen reszketni kezd... Lehet, hogy már ma felbontják a házas­ságukat? Hát persze, miért ne lehetne? Jaj, neki viszont erősnek kell mutatnia magát. Ne sajnálják! Ne váljon nevetségessé! Akaratlanul az első tárgyalás jut az eszébe. A.kkor is lehetetlenül viselkedett. Amikor a bírónő harciasán Gézának szegezte a kér­déseit, Kati ma sem tudja, mi adta a bá­torságot, de rákiáltott: „Ne bántsa!“ A bírónő dühösen leintette, és azóta is fur­csán néz rá. Pedgl Kati annál többet nem is tudott volna mondani. Gondolatai soha­sem voltak tárgyalóterembe valók. Most is kizárólag azon töpreng, hátha Géza bánkó­dik, gyötrődik, úgy, mint ő, és csak egy jelre vár. Mi is lenne, ha odamenne hozzá? Az inggallérja milyen csúnyán fel van gyű- rődve. Talán meg kellene Igazítania, és annyit mondani: gyere haza, várunk... Várnak. Kati kihúzott, egyenes derékkal, mozdu­latlanul ül. De úgy érzi, hogy így sincs benne semmi méltóságteljes. Ha legalább szebb volna Irénnél. Lassan, óvatosan a tükrébe pillant, táskája oldala a fedezék. Talán nem is olyan vészes. A rúzs, az kis­sé sötét. A világos biztosan Csillánál van. Alig tizenegy éves, de folyton színésznőt játszik. Gyurika pedig meg-meglesi és ki­csúfolja. öcsi nem. Öcsi szerint Csilla a legszebb színésznőjelölt a világon"... Katit mindig büszkeség, öröm fogja el, ha a gyermekeire gondol. Most hirtelen szorongó félelem is. Újra Gézát és Irént kutatja. És megérzi, hogy most Géza is lopva őt figyeli. A tükör még ott van az ölében. Ég az arca a szégyentől, de hirtelen ötlettől ve­zérelve nem bírja megállni, hogy a krimi­ben látott módszerrel meg ne lesse őket. Lassan fordít hátat nekik és úgy húsz perc múlva reszkető kézzel beállítja a tükröt.. ; Géza és Irén most nevetnek egymásra, és Irén a nála jól ismert, megjátszott, bájos huncutsággal, hirtelen nyelvet ölt Katira. És Géza? Gézát pedig rázza a hangtalan, cinkos nevetés. Félszemmel Katit figyelik, de így is hosszan összecsókolóznak... Kati halálra váltan fordul vissza eredeti ülőhelyzetébe, hogy szembe nézzen velük. A kép ugyanaz, mint amikor elfordult. Ko­moran ülnek, de már nem csaphatják be. Egy nő legyen hucut, hízelgő cica, s ak­kor a férfiaknál mindent elér! — ez volt Irén elmélete, s lám bevált. Kati kicserélt lélekkel, gyűlölettel nézi őket. Mégis. Egy­szerre azon veszi észre magát, hogy meg­próbálja elképzelni, milyen is lehet egy dezte Gézától nyugodtan, mert biztos volt a tagadó válaszban. Tévedett. Ugye menjek, hiszen öcsi nincs életveszélyben! — És Géza azonnal tárcsázni kezdett, hogy lemondja az egyik helyet, a Katiét. Azon az úton is­merkedett meg Irénnel. Kati biztosan tud­ja, hogy akkor még nem történt közöttük semmi, mégis valami végzetszerűt lát Géza akkori árulásában. háromgyermekes, harminchárom éves hízel­gő cica. Szerinte a kép nevetséges. Egekl Szombaton lesz harminchárom éves! Hová lettek azok az évek? Ez aztán igen, te beváltál mérnöknek is, gratulálok! — szinte hallja Géza szavait, és érzi kezén a csókját. Felidéződik az a bol­dog este, amikor megünnepelték, hogy a gyermekgondozási alatt készített tervezete díjat nyert... Hát igen. Az elsőn még győz­te, de aztán jött Csilla és hamarosan öcsi... Géza szinte egész Európát bejárta hiva­talosan, pedig az egyetemen a tervező mér­nökök nagy esélyese Kati volt, sőt az első években a munkahelyén is... Mégis, az első tömény fásultságot a „színázi ügy“ hozta. Emlékszik, milyen ret­tentően szerette volna megnézni a külföldi színház előadását. Azelőtt már rengeteget hallott és olvasott róla, de csak az utolsó napon sikerült jegyet szereznie. Örömmel telefonált Gézának. Egy értekezlet közben zavarta meg. Géza türelmetlenül annyit vá­laszolt: Ma sok lesz a dolgom, és a gyere­kék? — Kati igyekezett tültenni magát csalódottságán. Még vasalt, amikor Géza este úgy tíz óra körül hazaérkezett. Lever- ten mesélte, hogy öt óra óta vitatkozott Barkóéival, mert az egy kullancs, pedig olyan füst volt a presszóban, hogy majd megfulladt. Fájt a gyomra a sok feketétől, de állítása szerint az éhségtől is, és vára­kozóan nézett Katira. A színházat teljesem elfelejtette. Kati pedig szótlanul rakta elé a vacso­rát, és az ablakból sokáig elnézte a nagy­város távoli fényeit. És Géza hiába bújt hozzá aznap este" és azután is, Kati különböző kifogásokkal mindig elutasította. Lengyelország még mindent helyrehozha­tott volna. Kati már újra dolgozott, és üze­mükben háromhetes tanulmányi utat szer­veztek az építészeknek, tervező mérnökök­nek. Gyuri és Csilla nyári táborozásra készültek, öcsihez eljön addig az anyósa. Mindent megbeszéltek. Azokban a hetekben úgy bújt Gézához, mint régen. De öcsi, szinte az utolsó napon megbetegedett. A magas lázzal vívódó kisfiút a nagymamája nem merte vállalni. Kati biztos volt benne, hogy Gézában fél sem ötlik elmenni nélküle, nemcsak öcsi miatt, hanem az utolsó két hét szerelmes éjszakáira gondolt... Elmennél? — kér­Tény, hogy amikor Géza után becsukó­dott az ajtó, Kati csak nézte a lázas, síró Öcsit, és úgy érezte halálosan elfáradt. S amikor Géza felvillanyozódva megérkezett, simogató keze hiába kereste esténként Ka­tit. Felesége csak napközben volt látszólag pontosan olyan mint azelőtt... így is, vala­mi unottság borult az egész házra. Amikor Géza bejelentette, hogy válni akar, Kati mégis sikoltva kiáltotta: Nemi — De a hírre, hogy Irén gyereket vár, meg­keményedett. És Géza háromszorra szinte minden holmiját elvitte. Kati adogatta ke­zébe a tiszta ingeket, és esküdni mert vol­na, hogy Géza is boldogtalan volt, amiért olyan simán elengedi. Csak most tudja, hogy közös életüknek minden mozzanata teljesen eltérően rokódott le bennük. S hogy Gézá­ban nincs talán egyetlen görcs sem. Hiszen az új életet is simán megkapja Katitól, mint a tiszta ingeit. Gézában mindenről és min­denből egyértelmű képek maradnak, csak az ő torkát szorítják mindenféle kimondat­lan, tisztázatlan gubancok. Hirtelen heves undor fogja el mindattól, amibe benne van. S úgy érzi, egyetlen vá­gya maradt, gyorsan túlmenni a- tárgyalá­son. Most önmagát is utálja, amiért vádas­kodik, hiszen tudhatná, hogy az elcsépelt, közhellyé és humorrá nyomorított női vád­jaival elmehet a víz alá. Ez persze nincs egészen így, hiszen a bírónőre is ő kiáltott rá... Ismét az első tárgyalásra gondol. Géza szavai szinte szúrnak a fülében: Tisztelt bíróság, én, én, kérem, mindig az egész sze­relmes önmagamat adtam a feleségemnek, de ő, ő több mint egy esztendeje indok nélkül és ridegen elutasított... — Katit hir­telen kapja el a heves keserű nevetés. Kö­hög, tüsszög, majd megfullad. Retiküljét kapja arca ölé, csak a szemét látni. Most úgy festhetek, mint égy szégyenlős, de vidám elmebajos. Így érzi, s ettől még job­ban rázza a nevetés. Már csak önmagán nevet, könnyezve, amiért annyit morzsol- gatta gondolatban Géza szavait, amiért any- nyit sírt miattuk lelkiismeretfurdalást érez­ve. S most olyan hígnak, lekváros virág­nyelvnek tűnnek a szemében... Aztán észreveszi, hogy Géza zavarodott arccal, idegesen figyeli. Sőt, óvatosan el­húzódik Iréntől... Ö, ó, az én „költői pá­rom“, azt hiszi tán, hogy sírok? Kati gyor­san a térdére csapja a táskáját, és szem­telenül rájuk nevet. Géza elképedten nézi. Hirtelen felugrik és idegesen, Jobbra-balra tekintve, égő fül­lel igyekszik Katihoz. Kati még mindig ne­vet, de most hirtelen elkomolyodik, és határozottan rákiált: Ott maradj! Géza ijedten állva marad és nem ül visz- sza Irén mellé sem. Mint az élőtestbe a váratlan tűszúrás fájdalma, olyan hirtelen hasít bele Katiba a felismerés... ’ Most már teljes biztonság­gal tudja, hogy Gézát egyetlen apró botrá- nyocskával még ma haza vihetné, ha akar­ná. De vajon akarja? Azt a Gézát, aki eddig oda sem jött hozzá, csak átköszönt, mint egy futó ismerősnek. Egy hónapja lassan a gyerekeket sem látta. Hiszen Géza csak egy gyáva nyúl! Árnyalatokat nem ismer, a harcot nem bírja. Az okok, a miértek nem érdeklik. Kati nem bújt szerelmesen, Irén igen, Kati elengedi, Irén akarja. S ennyi elég. Mindent elfogad. Mindent, ami egy­értelmű! S ha most Kati elszánt egyértel­műséggel a feje tetejére állítaná az ügyüket egy hathatós cirkusszal, akkor Géza ha­marosan neki kibicelne a nyelvöltögetésnél. És Irén? Irén pedig még ma elmenne a nőgyógyászhoz, mint már annyiszor, és el­menne. Irén nem szokott feleslegesen koc­káztatni. > Nem. Ez így nem kell. Ezzel a Gézával még nehezebben tudna élni. S így a „há­zastársi kötelességeknek“ megtagadása minden bizonnyal továbbra is fennállna. Ezeken a fogalmakon is újra nevethetnékje támad... Miközben Géza vörös arcát figyeli, el­gondolkodik azon az állításon, amelyet anyjától hallott, hogy a házasok egy szem- villanásból is megértik egymást. Kati úgy véli, elég ritka eset lehet, ha akad is ilyen. Szerinte egyik a térhet bíró, és cipeli a másikat is? S ha elfárad, kidől, az a másik átlépi és belekapaszkodik egy harmadikba? No persze nem általánosíthat... De Gézát látni sem akarja, s a válást aláírjál És a gyerekek? Nekik tartogatni fogja apjukat olyannak, amilyennek a képzeleté­ben és a még nem is olyan régi reményei­ben élt... Katit újra a sírás fojtogatja. Jó ideig csak tépelődik és ha akarja, ha nem, lehetetlen háttérbe szorítani hevesen tolakodó gon­dolatait, azt az őszinteséget, amellyel most már adósa önmagának, ő is hibás! Igen, ő is! Hiszen ha erősebb jellem volt Gézánál, akkor ez az erő is csak passzív tényezőnek számít. Be kell hát ismernie, hogy gyerme­keinek apja mellette vált ilyenné. Segítet­té őt abban, hogy önzése nőjön, kövesed- jék. Titokban húzta fel az orrát, sértődött meg halálosan Gézára. Felfújtan mártírko- dott. Nyalogatta a sebeit, mert ez jóleső fölényérzetet adott neki. Hányszor élvezte, hogy Gézának fogalma sincs arról, mit is gondol róla. Sértődötten, jel nélkül, csak várta, hogy Géza megérezze óhajait. Talán ha veszekszik, ha minden alkalommal ar­cába kiáltja sérelmeit, ha haraggal követeli jogait, az is célra vezetőbb és emberibb lett volna, mint az a dőlyfös, álmosolyba ta­kart, szenteskedő mártíromsága. Hiszen nemcsak Géza, ő sem keresett semmilyen megoldást, még egy bejárónő személyében sem, pedig megengedhették volna maguk­nak. És igen, mindjárt az első elmaradt színházi este miatt, amelyről Géza gondat­lansága miatt maradt le, a tüzes vasalóval kellett volna férje árpához közelítenie. Kati most érti meg azt is, hogy mellette Gézá­ban csak érzékek maradtak az érzelmek helyetti S mindez azért, mert nem volt ő- szinte hozzá. Csak elvárt és elfogadott. Igen ő is csak elfogadott egy megalázó, egyenlőtlen helyzetet, őszinte lázadás nél­kül, gőgösen gubbasztva, mint egy magá­ban és csak magának káráló házityúk. A- helyett, hogy harcolt volna Gézával Gézá­ért, önmagukért... Hiszen szerette, és ms is kell, hogy szeresse, ma, amikor mái késő! Vagy talán mégsem?l Talán még mos! is harcolnia kellene? Lehet, hogy még most is...? Nem tudja eldönteni, mert szólítják őt és a férjét. Kezdődik a tárgyalás. V

Next

/
Oldalképek
Tartalom