Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)
1976-10-26 / 43. szám
A melósok lusták Épül az ország, épül, de még mindig nem elég gyorsan. Sokáig kell várni a lakásokra, az iskoláink is e- lég zsúfoltak, késik a gyárak, üzemek, utak, üzletek átadása, s akinek van la kása. ahol van iskola, ott sem mindig elégedettek az emberek. De hogyan is legyenek elégedettek, ha mondtuk két felnőtté csepp redő gyerekkel kénytelenek osztozni a kétszobás lakáson? Nos, ezért yan aztán, hogy mindnyájan árgus szemmel figyeltük az építőket. Csak álldogálnakI — vontuk le végül is a következtetést. Igen ám, de rögtön felvetődik a kérdés; Vajon jo- gos-e. és mindig jogos-e az t ilyen sommás megállapítás? ' Azt hiszem, nem. ■: Nem akarom ezzel telje- sen ttsztára mosni az építő- | két. tudom, van közöttük i » lyen is, olyan ts, azt azon ban mégsem helyeslem, hogy | az építők munkaidő alatt az üzletek, büfék előtt álldo gátjának és sörözzenek. Sőt! De vajon mindig csak a munkásemberek a hibásak? ök a lusták, a munkakerülők? Meggyőződésem, hogy nem. A minap is megyek ke- '$ resztül az épülő lakónegyeden, s mit látok? Itt egy csapat lány tétlenkedik, ott vagy hét fiatalember fekszik és jóízűen alszik a betonlapokon a meleg őszi napsütésben. —- Hát ezek? kérdem -- az egyik idősebb szakitól, 1 aki szintén nem tud mit kezdeni az idejével. Külön- ! ben ő már kialudta magát. ú — Nincs homokunk — mondja. f Es ez mindig így : van. Két-három napig haj- \ tunk, dolgozunk, amikor aztán egy kicsit utolértük ma- gunkat, hol ez nincs, hol meg az. — Hogyhogy, hát nálunk a homok hiánycikk? — csodálkozom. — Hát hogyne'. Egyszer nincs autó, máskor meg a kotrógép rossz. Ha meg mind a kettő jő, akkor nincs, aki a nyeregbe üljön... Hát, mi tagadás, ámultam a hallottakon, s hjrtelené- ben százakra szökött képzeletemben azoknak az óráknak a száma, amelyeket egy ilyen nagyobb lakónegyed ■■ felépítése alatt kénytelenek “ átaludni, átlődörögni az em- * berek. Azt is megfigyeltem, hogy | máskor meg nem tudnak 5 semmilyen munkát adni a munkásoknak, s olyan helyre állítják őket, ahol a gép pillanatok alatt végezne, s a kérges tenyerű munkás meg azt érezheti, hogy a tengert meregettetik vele. Akt látja ezt az emberi erővel és anyaggal való pazarlást, annak aztán lehetetlen parancsolni, a lelkére beszélni. Ezeken a jelenségeken el kellene gondolkodniuk nemcsak az építőipar irányítóinak, hanem valahol a racionalizálás kutatóintézetben is. Az az igazság, hogy ha egy picit is jobban megszerveznénk a munkát, nemcsak rengeteg anyagot és munkaórát takarítanánk meg, hanem kevesebb lenne a bosszúság is, és természetesen a lakásra, iskolákra, bölcsődékre sem kellene o- lyan sokáig várni. Németh István A z Idén egy hétig Patin- cén, Pat-fürdőn nyaraltam. Pat-ftlrdő nem Karlovy Vary, nem Piesíany, de nem Is egy utolsó hely. Igaz, hogy a forgalomban levő térképeken még hasztalan keresnék, de a turisták már felfedezték, és a nyári hónapokban naponta ezerszám keresik fel. Az ország különböző részéből, sőt külföldről érkező turistákat a csodálatos természet, amelyet még nem kezdett ki az agyontechnlzált idő vasfoga, a szikrázó napfény és a pompás termálvíz csalogatja mind nagyobb számban Dél-Szlovákia e Duna-parti kis községébe. Pat-fürdőnek minden előfeltétele megvan ahhoz, hogy híres fürdőhellyé váljék. Itt van hazánk legmelegebb pontja, termálvize gyógyhatású. A fürdőidény június tizedikétől szeptember 15-ig tart. Két nagy ú- szómedencéje van és két kisebb medence a gyerekek részére. Egy kisebb Iszapfürdőben gyógyulást keresnek a látogatók, és egy nagy mesterséges tavon csónakázhatnak vagy vízibiciklizhetnek. összesen 20 ezer négyzetméter vízfelület várja a vendégeket, a Prameő (Forrás) üdülőközpont területe 30 hektár. Kedvemre kifürödhettem magam, ugyanígy a több e- zer vendég. A víz valóban kifogástalan, jóformán kétnaponként cserélik. Ennek ellenére egyheti nyaralás után vegyes érzéssel távoztam. Vegyes érzéssel, mert sok minden hiányzott ahhoz, hogy elégedett legyek, sok mindennel találkoztam, ami bosszantott. Az első kellemetlen benyomás a túlzsúfoltság. Ü- dülőház üdülőház hátán, sátor sátor hátán, köztük meg ideiglenes lakókocsik éktelenkednek. Mindent együttvéve: otromba látvány. Alig van talpalatnyi hely, a- hová az ember, a nagyváros forgatagától megcsö- mörlött ember félrehúzódhatna. Aki engedélyt adott arra, hogy ennyi üdülőházat építsenek ide, és ennyi sátrat verjenek itt naponta, annál baj van a szépérzékkel, és az ember lélektanával pedig már végképp nincs tisztában. Persze az is lehet, hogy mindez számára másodrendű kérdés. De ez lenne még a kisebbik baj. Ennél sokkal nagyobb az, hogy a vendéglátóipar végképp népi győzi ellátni a Pat-fürdőn naponta megforduló embertöine- get. A Thermal vendéglő egyszerre legfeljebb kétszáz főételt szolgálhat fel, valamivel nagyobb a kapacitása a kifőzdének. Az egyetlen élelmiszerbolt, a viharvert, jobb sorsra érdemesült fabódé előtt reggelenként, illetve majd egész nap kilométeres sorok kígyóznak. Vándor, aki Ide érkezel, tégy le arról, hogy éhedet csillapítod! Nem csoda, hogy a vendégek elégedetlenek. Ez volt az oka, hogy észrevételeimmel felkerestem Ku- bík Lászlót, a Pramen üdülőközpont igazgatóját. Amit tőle és Koőí Gyula üzemvezetőtől hallottam, az csöppet sem hangzott vigasztalásnak. A tarthatatlan helyzettel teljesen tisztában vannak, a kilátásokról még borúlátóbban nyilatkoztak. Szép időben és hétvégén naponta 15-16 ezer vendég fordul meg Pat-fürdőn, holott a kapacitása legfeljebb hétezer személy. Az üdülő- központ felettes szerve, a Komárnói Járási Nemzeti Bizottság kereskedelmi ügyosztálya és a Helyi Gazdálkodási Vállalat nem oldotta meg ezt a problémát. — Vegye úgy, hogy itt évek óta jóformán nem invesztáltak semmit — jelentette ki keserűen Kubfk elvtárs, és ezt nem is kell különösebben bizonygatni. — A belépődíj és a sátorozás díja minimális, nekünk nincs pénzünk. Megpróbáltam ellenvetni, hogy akkor nem kéne beengedni annyi vendéget. Mindenki nyújtózzék addig, ameddik a takarója ér. — Ez Így igaz, de mit tegyek — folytatta Kubík elv- társ —, és nekem már se kedvem, se türelmem, hogy minden érkezővel veszekedjek. Néha meg a szívem is megesik azon, aki több száz kilométerről érkezett, és el kellene utasítanom. Felhozom az éktelen lakókocsikat. Megnyugtat, hogy ez csak ideiglenes megoldás. Marad tehát a zsúfoltság, s az ezzel összefüggő fejetlenség a szolgáltatásokban. Ez azonban a Jednota fogyasztási szövetkezet bűne is. Évek óta semmit sem fordított a szolgáltatások fejlesztésére Pat-fürdőn. Balogh György, a Thermal vendéglő vezetője tanácstalanul tárja szét a karját. A személyzet túlnyomó része alkalmi alkalmazott, nehéz velük csodákat művelni. Képzett szakácsokra, pincérekre lenne szükség, akiknek a hozzáállása is más lenne a munkához, mint e- zeknek. De ki vállal ma szakképzettséggel idénymunkát? A kis élelmiszerboltban a hozzáállással nincs baj. Bru- szi Valéria és Gita Hazu- chová mindent elkövetnek, ami tőlük telhető. Egy órát álltam sorban, a vevők zúgolódtak, de nekik mindenkihez volt egy kedves szavuk, fáradhatatlanul, mosolyogva teljesítették a vevők óhaját. A rövid ebédszünetben beszélgetek velük — a kis bolt egyébként minden nap nyitva tart. Megtudom, hogy naponta ezer embert is kiszolgálnak, a bevétel 12-13 ezer korona, ami egy közepes önkiszolgáló boltnak sem válna szégyenére. Kapóra érkezik Vladimír Halmo, a Jednota felügyelője. Szóvá teszem neki, hogy a két lány emberfeletti munkát végez, és az emberek még így is elégedetlenek. Több elárusítóra, de még inkább több boltra lenne szükség. Bárhogy próbáltam a végére járni annak, ki tehet arról, hogy Pat-fürdő eny- nyire el van hanyagolva, nem tudtam zöldágra vergődni. Mindenki mást okolt az előállt helyzetért. Mintha bűvös körbe kerültem volna, amelyből nincs kiút. A sakkjátékban ezt nevezik patthelyzetnek. Pedig bizonyára lenne rá megoldás, hogy az üdülőközpont valóban a kellemes pihenés oá-, zisává váljék. Jó lenne, ha ezen elsősorban a központ gazdái gondolkodnának el. Nehogy a legközelebbi idényben további látogatók is olyan keserű szájízzel távozzanak Pat-fürdőről, mint én és meg sokan mások. Palágyi Lajos m ki nem ismeri közelebbről a numizmatiku- Zl sok, bélyeg- vagy címkegyüjtők minden- "® napos, rendszeres munkáját, többnyire haszontalan tdőpazarlásnak tekinti az efféle foglalatosságot. Pedig a gyűjtésnek is megvan a maga értelme. A gyűjtés mindenekelőtt — szenvedély. Nemes szenvedély, az emberi vágyak, elképzelések ki élésének egyik lehetősége. így egyéniségformáló, önnevelő szerepet is játszhat. Ezért értelmes, hasznos időtöltés. Csak megfelelő kitartás, akarat szükséges hozzá, mint minden más tevékenységhez, amelyben értelmet lát az ember. Erről sokat tudna mesélni a nyugat-szlovákiai SaStínban élő hetvenesztendős Anton Macháőek gyűjtő. A gyűjtés gyermekkora óta szenvedélye, de nem anyagi értékeket, hanem szellemieket gyűjtött. Tanult, művelte magát, nyitott szemmel járt- -kelt a világban. Értette és érti, ismeri az életet. Csendes, gondolkodó ember lett, aki nem akart gazdagodni, inkább bölcs derűvel szemlélte az é- letet, és kedves szenvedélyének, a gyűjtésnek hódolt. Már zsenge gyermek korától gyűjt hazai és külföldi pénzérmét, emlékérmet, bélyeget és népi edényeket. Numizmatikával 1912-től, nyolcéves korától foglalkozik. Egy, az olasz frontot megjárt katonától kapta az első pénzérmét. Az alapozó darab 1765-ből való egysoldós rézpénz volt, melyet Mantulában vertek. Az idegen, Mária Terézia korát idéző pénzérme felkeltette érdeklődését nemcsak a titokzatos ismeretlen világ, hanem a történelem iránt is. Mindig szívesen tanult mindenből és mindenkitől. Megértette, hogy az érmék az ismeretlen világok egy-egy darabját rejtik. Orosz frontról jött katonákkal is találkozott, akiktől viszont kopejkákat és rubelérméket kapott. A számára idegen, olvashatatlan írásjelek még jobban izgatták, s a volt katonáktól, hadifoglyoktól megtanulta a cirtllbetűs írást, mert érteni akarta, ami a pénzérméken áll. Így aztán a kopejkások az „olvasókönyvévé“ váltak, s addig- -addig gyakorolta így az olvasást, míg meg nem tanulta. Később a nyelvet is elsajátította. Úgyhogy ma a szlovákon kívül kitünően bírja a cse- het, a magyart, a németet, beszél egy keveset o- roszul és olaszul, de cigányul sem adhatnák el. Numizmatikai gyűjteménye kb. ezer darab különféle pénzérméből, mintegy kétszázötven darab emlékéremből és -plakettből áll. Kezdetben római pénzt is gyűjtött, többnyire rézérmék kerültek a birtokába, de néhány ezüstöt is sikerült szereznie. Sohasem foglalkozott numizmatikával üzletszerűen, és nem is vásárolt nagy értékű ritkaságokat. Gyűjteményének túlnyomó részét az Osztrák-Magyar Monarchiában és a Csehszlovákiában vért pénzérmék képezik. Volt két darab ritkaság- számba menő Szent István korabeli pénzérméje is IStephanus Rex Denarius], de elveszett. Így unikumokkal most már nem dicsekedhet. Annál több értékes darab található viszont emlékérem-gyűjteménye között. Van emlékérme Ti- ziano Vecellio 16. századbeli olasz reneszánsz festőről, Victor Hugóról, József nádorról és máAnton Machácek érem-és kerámia- gyűjteménye sokról. Noha csupán másolat, igen értékes a 451- -es évszámmal ellátott, Attila királyt ábrázoló plakett. Emlékérmeinek és -plakettjeinek nagy hányada a magyar történelmet idézi. Gyűjteményének legrégibb figyelemre méltó darabja a Budavár visszavételének emlékére, 1686. szeptember 2-án kiadott ezüstérem, található itt még olyan emlékérem is, mint a Magyar Bányászati Akadémia megalapításának 100. évfordulójára f1870) veretett rézplakett, az 1900-ban Velencében Vll. Pius pápa megválasztásának 100. jubileumára készült emlékérem. Történelmi értékkel bír az az érem is, amelyen ez olvasható: „József, Magyarország nádora és főkapitánya. Választatott 1796. november 12-én. — Emlékül fél százados érdemért. 1846.“ A sörivók kedvéért megemlítjük még azt az érdekes emlékérmet, amelyen ez áll: „1914. június 28. — Fővárosi Sörfőző Részvénytársaság, Kőbánya. A megnyitás emlékére — Védjegy — Mátyás király, az igazságos, F.S.“ A numizmatikai gyűjteményhez már csupán annyit, hogy létezik egy kiegészítő része is, mely számos érdekes medáliát, jelvényt és kitüntetést tartalmaz. Igen értékes és érdekes Anton Macháéeknak a 330 darabból álló hépi edénygyűjteménye is. Ezt 1925 táján alapozta meg a felesége 12 kerámia köcsöggel és egy szilkével. A szép edények között található kisebb-nagyobb tál, kancsó, korsó, csupor, köcsög, söröspohár stb. Az edénygyűjtemény legrégibb darabja egy kék tál, mely valószínűleg a 17. századból való. Korban ezt a fehér fajansz tál követi, melyet Schmalhof jer hollét mester készített. E fajansz és kerámia edényeken kívül fazekaskorongról lekerült köcsögök és szilkék is szerepelnek a gyűjteményben. De a kályhamesterek munkái is megtalálhatók itt, a konyhai tárgyak között, különösen a népi élet ihlette állat- és madárfigurákat formázó dísztárgyak sorában. Honnét származnak e gyűjtemény darabjai? Módra, Dobrá Voda, Soboti'ste, Levőre, Stupava, Holíé — ezek azok a helyek, ahol régen a híres nyugat-szlovákiai keramikus és fazekasmesterek működtek. E vidéken több évszázados hagyományai vannak a népi cserépedény készítésnek. Valamikor itt is éltek habánok, a Svájcból Ausztrián át a morva és morvaszlovák földre, majd a 16. század közepén Eszak-Magyarországra bevándorolt híres edénykészítő mesterek. A habán fa- jánsz és kerámia igen keresett cikk volt Európa- -szerte. Anton Macháéek 1964 óta nyugállományban van. Azóta még nagyobb gonddal és szeretettel, szenvedéllyel gyarapítja, gondozza és őrzi gyűjteményét. Egykor maga is nagy örömmel forgatta a fazekaskorongot. A régi mesterek munkái arra ihlették, hogy megtanulja a mesterséget. Gyűjteménye sok éves kitartó munka eredménye. Jó példája egyfajta emberi életformának, számos o- lyan tapasztalatot őriz, melyekre minden bizonynyal érdemes felfigyelniük a fiatalabb gyűjtőknek is. Kövesdi János