Új Ifjúság, 1975. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1975-11-04 / 45. szám

I/» ^

0

•SÜT ^ tV tV TÜr -sV

☆ 'k 'k

*is

*íí-ti-is-yS-vS-is-is-is-is-is-yS-!x-yS-is-yS-is-is-is

ADY ENDRE

A CSILLAGOK CSILLAGA

Sohse hull le a oöriys csillag:

Nap, Hold Vénusz lehullott régen S ő ddlgjdl a keleti égen.

Sohse vörös a hüllő csillag:

Rózsás, lila, zöld, kék vagy sápadt. Szeszélye az égi világnak.

Hulló csillag, hullj, hullj, ragyásig, Ezer eséssel, ezer jajjal:

Egy csillagból is jöhet hajnal.

Vörös csillag, ragyogj és trónolj, mióta ember néz az égre,

Vörös csillag volt a reménye.

KASSÄK LAJOS

RÖSZÖNTÍS 1917.RE

Pirosban, mint bohóc, ki vérzik, s bolondul játékra perdül; rázzuk le jármunk életem és énekeljünk!

Valahol most jóra zsendülnek a vágyak,

a vér fogva ejíik a vér zamatán;

itt rendre csak Ament verkliznok az órák

és bomlik a jaj,

hogy szinte csönd már.

Mi énekeljünk hát életem, szélmalom pózban azértis; kemény, cintányéros kezeimmel, föltelt orgonás mellemmel azértis!

Mert jaj,

ma vérrel sírnak a sírok, porrá porzanak a hegyek, hegybe borzadnak a rónák, s a poklos, megindult földeken az anyák márványszelíd kezében is csak holtra pillog már a mécs,

Ebben a dúlt és fekete arénában: én magara

0, hatalmas orcheszter, tiszta gyerek sz.ájjal Kacagd föl szárnyas himnuszát, az újszülött időnek!!!

SOMLYÓ ZOLTÁN

HOL VAN A CÄR?

Szentpéterváron hulló hó alatt vonul egy sötét, óriási csapat.

Rongyos ruhájuk ég szívük felett.

Pirosra festik az orosz eget,

•Megdöngetik a téli palotát,

Boordítanak a kemény falon át:

A lámpavason fej már rég nem lógott! Fölgyújtjuk mostan Moszkvát, Novgorodot!.. A kancsukát nem tűrjük el mi már —

Hol van a cár?

Es a csapat csak nö, csak egyre nő. Vörös lángban áll ezer háztető.

.Az ucca él, a por töltámadott, s magával ránt száz kozákszázadot.

Hé oroszok, megfordult a világi Ma vége lesz a cári hatalomnak,

A kard szalad, mindennek nekivág.

Éljen a szele az új forradalomnak!

Vérrel keverve rózsaszín a sár:

Hol van a cár?

Hol, merre van? Tán éppen vacsorái?

Az asztalán a sok-sok drága tál. Testőrgárdája őrzi ragyogón.

Gyémántok közt ül reszketöh, fakón... Pezsgőt iszik, mely bátorít, hevít,

S a cárné bontja drága selymeit...

És végigszágult viharthordó szárnyon Az igazságnak szava Péterváron,

Mint éjidöben a halálmadár:

Hol van a cár?

Ijedt-sötétek már a cári termek, Krlstályablakoj százat Is bevernek.

S tovább rohan a föltámadt tömeg. Minisztert fog, nevetve öli meg,

A jó atyuska így csinálta ezt,

Nem volt szent néki isten és kereszt.

Sok ember kellett ágyűtölteléknek,

Az utcaporban vérvírágok égnek... Minden-minden meg van bosszulva már; Fut, fut a cár...

, BBBSaiíEÍEEfGffl ★,

A nnilADALDMMAL

GYÖNl GÉZA

ÜTOLSÖ TÁNC

MOLNÄR

ZOLTÁN TAIÄLKOZÄS CSAPÄJEVVEI

Csapájevröl ilyeneket hallottunk': erélyes fickó.. Aki lop, azt főbe. lövi. Ital, kártyázás őnála tilos. Egyszer megkérdezték tőle, milyen pártnak a tagja!

— Lenin .milyen?

— Lenin bolsevik.

— Akkor én is olyan vagyok.

Olyan volt ö, mint a szél. mindenütt ott volt. Mi távol estünk attól a helytől, ahol a nagy ütközetek folytak. De azért minket is meglátogatott.

Jelentették, hogy jön Csapájev.

Egy sztanyicán, kozák településen volt a parancsnokságunk. Rögtön lóra ültünk, mentünk kifelé, elébe. Papp elvtárs ezredparancsnok. Szántó Gyurka meg a zászlóaljparancs- nokok, komisszárok.

Csapájewel is voltak egypáran. A két kis csapat egymáshoz vágtatott; amikor összetalálkoztunk, megálltunk, mint a lecsapott villám. Hasonlított ahhoz Csapájev, amilyennek

később filmre vették. Még a bajusza is olyan volt. Csak a valóságban egy kicsit keményebb. Úgy ült a nyeregben, ahogy kell: hallgatta a jelentést.

Papp elvtárs tudta, kivel áll szemben; nem akart szégyenben maradni. Elég jól be.szélt már akkor oroszul. Mosolygós ember volt, s ha mosolygott, kivillant egy aranyfoga. Most nem mosolygott, jelentett, de az látszott rajta, hogy a mosolygás odatartozik a képéhez.

Úgy .láttam, tetszett Csapájevnek. De meg voltak is már akkor neki magyar ezredei, gondolhatta, hogy mit lehet ránk bízni. Nem beszélt sokat, röviden megmondta. ez és ez a tennivaló.

Ez meg minekünk tetszett. Kevés szóból ért a katona. '

Papp elvtárs is rögtön megmutatta, hogy ő parancsnok. Olyan rövid, kemény rendelkezéseket adott, akár Csapájev. Nem beszéltünk erről egy szót sem, de egymásra néztünk, és tudtuk, hogy nekünk itt meg kell állni a helyünket.

ÜJ EMBER JAR A FÖLDÖN

BÁNYAI KORNÉL

0] óriást ember jár a földön Izmos vállaln

szivárvány és vashomlokából fény röpül szebb mint a nap. Kezéből lázas mozgások remegnek és mikor ha szól: rügyek riadnak csengő csillagok lábához omlanak.

Virágok dőltek múlt Idők ködében máglya ostromolt holt éjszakát és vértöl bíboros kard korbács csattogott. Hiába dobbant tükrös piramis vagy felhőkarcoló — embert ízekre tört a háború s a végtelen robotl

Most fölneszeit az ember és ledobta testéről a sírt daccal kilépett füstölgő rögén mint lángos égi jel.

Büszkén tekint a tátongó üregbe és szavára most visszhangot ver a mlndenség körül s a távol felfigyel.

Minthogyha minden erre várt mit lába eltiport; a rög ragyogva Indul szárnyas nap felé kalászba szerteszét,

Hegyek Ingatják ráncos köfejflk s a borzas tengerek szelíd morgással mint megtért kutyák csókolgatják kezét.

Időt zenét a szív pengő verése csontodba dong a parttalan tér míg a föld havas két sarka összeér!

KI látott ennyi friss energiákat ennyi lázadó szépségeket mióta készen áll a vén Göncölszekér?

A mlndenség nem Is tudott magáról búsan hallgatott egy-két bolyongó üstökös ml únt pályát robogva tört s most fölneszeit az ember és kilépett s ember ajkain a létezés üj tengelyen forog s beszélni kezd a földi

Most roppannak a roppant eresztékek; Most tíomlanak a bárgyú babonák. Vágják már, vágják a szent kések A zabolát, a zabolát.

Retteg a hajcsár, megfordult a csorda. Papok, poéták, fel az oltárokra I Zengjen a völgy és minden bús halom: Forradalom,

Téged, szomjaztunk eleitől fogva.

•h

TeaJád ágyaz minden várcsatoma. Könnymosta árok, verejték-folyó; Penészes gőg. úri tivornya,

Pince-salak, nyomor-kohó;

Tealád ágyaz minden arany-trágya. Valahol gyűlik gyűlölt garmadába —

’e kelsz belőle fénnyel gazdagon; Forradalom,

Nyomornak s fénynek lánghajú leánya.

Akit te ölelsz — elsápad a zsarnok; Dúsak erében megdermed a vér.

Tárnák mélyén hozsánna harsog: Trónjára a nép visszatér!

Bújik a hajcsár ostort fog a csorda; Nyomor és bőség most Indul bitókra. Forr a harag már minden katlanon, — Forradalom,

Te fűtöd; Isten égő csipkebokra.

Szent arcod előtt leborulok térdre — Távoli bús nép keserű fia.

Űri herék sok rab cselédje Jajgat bennem, mert Rád kell várnia; Rád, akit oly régen elnyomott az álom, (Orl beléndek altatott és mákony)

S most ébredsz frissen és fiatalon Forradalom —

S végigtáncolsz a vérszagú világon.

GARAI GÁBOR

KÁRPÁTI AURÉL

ÓDA A NAPHOZ A RAZLIVINBTILEN

Félelmetesen szép és nagyszerű csodája a megújhodott világnak, köszöntünk téged: felkelő vörös Nap, ki az orosz keleten ébredtél, és tüzes orcáddal a Kárpátok gerincéről most egész Európa felé sugárzol.

Of, szokatlan fényességedtől még sokak szeme káprázlk, a félhomályhoz szokott tekintetek még talán révedeznek, de a szíveket már átsütötte perzselő forróságod, s e- zeket a kigyulladt szíveket többé nem lehet' megölni, leverni, elhallgattatni. Ezekben a szívekben piheg, dobog, él a halhatatlan jövendő örökkévalósága.

Nap, Nap, aranytüzes, szent égi állat, valaha pogány ősök ezen a tájon fehér paripát áldoztak neked hafnali jöveteledre. Mi is áldozunk most neked, a fölszabadul Ember hitével, s oltárodon, a Szabadság oltárán hamuvá égetjük a máit halott bálványait: a kapitalizmust, a müttarizmust, s az imperializmust. S az öUártűz ropogásából ujjongva halljuk ki a születő új emberiség diadalmas himnuszát.

Nap, Nap, Vörös Nap, ezredéveken át elnyomott rabszolgák, szolgák, jobbágyok, ki- uzsorázottak szabadság után sópárgó vágyának izímböluma: széttört bilincsek, felemelt homlokok, vakító fényességedbe bátran tekintő szemek köszöntenek. Jöjj, és száll] feljebb, egyre magasabbra a tavaszi égen, hogy szétszóródó, életet adó sugarálddcá beteljék a Világ, s annak minden nemzetsége. Hiszen a te világosságod az Elet világossága, a te füzed az Élet tüze, s a te erőd az Élet ereje, amely legyőzi a Halál sötétjét, hidegét és néma mozdulatlanságát.

Aki téged köszönt, az Életet, a Jövendőt, az Örök Változást- köszönti, s széttárt karokkal, szédülten Issza, szívfa, lélegzi be fényedet, melegedet, folyton sugárzó és soha el nem fogyó erődet.

Égess és teremts. Vörös Nap, s ha deleidre érsz, állj meg legfölül az istenek ö- rökkévalóságában. Neked, ki a megváltást hozod az emberiségnek, felhő ne Apassza orcád, s ne legyen soha alkonyatod.

Kiss Attila rajza'

'☆ Í! -k 'k ^ ->0

Megállít egy arckép. Én nem tuHom. kit ábrázolhat, de úgy érzem, h.t szólna vagy intene csak némán, hogy kövessem, mennék vele és rábíznám magam.

Inas munkásarc. Fején hátracsapva az ellenzős régidivatú sapka; arca borotvált, dús haja előre bukik a homlok domborulatára.

Aztán ahogy összehúzott szemébe nézek, mintha csöpp gyúnnyal visszanézne. B fölismerem: ez ö — Lenin maga; vendéghajjal, szakáll nélkül, szikáran. inkognitóban, munkás-álruhában.

’.Alrnhában? Soha ily álruhát!

Kívül-beUil az osztály igazát viseli:

S tudom már, ezután akárhol találkozhatom vele a világon.

Ot találom majd nehéz napjaimban, ha kételyemre bölcs szem fénye villan.

S megértem már, miért elmiilhatatlan ki milliószám cl itt egy-alakban.

És értem, hogy a legnévtelenebb munkással 0 miképp egyezkedett: nem csak ruhát cseréltek, szívet és emberséget is, — s kölcsönös kötés ez míg a világ!

Ez a Névtelen

fogja a zászlót, ha reménytelen futna a had; ez töpreng józanul, ha más henceg: ez mer, ha más lapul; ha vélnénk, nem számoltat senki el, az ő szemeivel Lenin figyel, s ha szégyeneinek szennye ránk tapad, tisztára perzsel, s fényiünk, mint a nap.-Í2-yí-is-vJ-is-is

❖-!s-íí-ÍJ-Is-is-is-is-is-yS

E

<ÍS-yS-!s-is-is-is-{S-is

*v»-vS-!s-is

k k -k -k k k k k