Új Ifjúság, 1975. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1975-10-07 / 41. szám
* * ' 111 7 ma am A (S A2 ORVOSlüDOMAtlll Ha Ismeretlen holttestre tégy csak ennek csonkjaira bukkanunk, vajon meg6Mapíthat6>e az áldozat kiléte? Leglöbször igen. A húszas évek elejön történt egjr egyiptomi faluban. Fegyvertisz* tttás közben az apa megsebesítette lányát. A seb fertőződött, de az apa nem mert orvost hívni, mert attól főtt hogy tiltott fegyvertartásért megbüntetik. A leány egy bét múlva belehalt sérülésébe. Az apja a falu szélén egy elhagyott, rég kiszáradt kútba dobta a holttestet, majd amikor már gondolta, hogy a tetemnek már csak a csontjai vonnak, egy éjszaka leszállt a kút mélyére, lánya földi maradványait egy zsákba szedte és a Ntlasba dobta. Amikor túl volt a borzalmas vállalkozáson, megkönnyebbült, hí' szén senki sem látta, és minden nyomot elsimított. Igen meglepődött azonban, amikor néhány hét múlva letartóztatták. Miből jöttek rá a borzalmas tettre? Három csontból, amelyet a kútban felejtett. Dr. Sidney Smith angol törvényszéki orvos vizsgálta ki az esetet. A csipőcsontból állapította meg az IMető nemét és azt, hogy legalább egyszer terhes volt Mivel a csontok könnyűek é.s vékonyak voltak, kőnnyeo következtethetett a test magasságára és súlyára is. A csontokon soilszuvetek nyomára bukkant, ebből állapította mog a halál idópunt)át. a jobb cslpőcsonl és combfej na- gyob volt, mint a bal. ez arra utalt, hogy az illető sántított, amit feltehetóen gyermekbénulás okozott, bgy másik csonton hosszúkás mély nyllá.st és háromNZög alakú törési talált. Lövés ejt Ilyen sebet, a szórásból a távolságra is következtetett. A seb szélének gennyesedésre utaló klmaródásáböl feltételezte, hogy az életműködés nem szűnt megrögtün a szerencsétlenség után. A sérülés helye azt is elárulta, hogy a golyó áthaladt a bashártyán, aminek logikus következménye a .ha.shártyagyulladás. Ez lehetett a halál oka is. .Már az ókorban rájöttek arra, hogy a test felépítése megismétlődik annak egyes részein, és fordítva, a részek utalnak az egészre. Ma már részlete.s és megbízható Ismereteink vannak az embert csontváz és a szervezet közti kapcsolatról, ezer és ezer beható vizsgálat alapján. Alphonse Bertillon, párizsi rendőrfogaliuazó évek hosszú során elemezte a bűnözők személyleírását, kedvtelésből orvostudományi és anatómiai Ismeretekre tett szert. Rájött egy törvényszerűségre: az ember külseje megválíoztarbató. de csontjainak felépítése nem. Ezután minden bűnözőről Igen rés/ieies adatfelvételt készített (pl. testmagasság álló és ülő helyzetben, a kitárt karuk közti távolság stb.j. 1862‘ben a párizsi rendőrség is bevezette ezt az eljárást, Később átvették más országok rendőrségei is. így Bertitlon megalapozta a bűnözők aznno.sításának egzakt természettudományos módszerét. Később azonban kfülköziek e módszer hiányosságai, és így elvoszfteite univerzális jellegéi. Helyébe a daklHoszkópia, az ujjlenyomatok alapján való azonosítás lépett, mint általános eljárás. Sokszor a tettes kiilünfélc indítékukból a felismcrhetetlenségíg megcsonkítja áldozatát, vagy igyekszik nyomtalanul eltüntetni (n- getés, vegyszerekkel való feloldási. Minél nehezebb feladat elé áliífja egy reménytelennek tűnd eset a nyomozó szakembereket, annál nagynbb aztán tudományos győzelmük, ha mégis sikerült fényt deríteniük rá. Álljon Itt bizonyftékni az ausztráliai Cooge- ban történt eset: A városi tengeri akvárium előtt óriási kíváncsi tömeg tolongott. Mindenki látni akarta, azt a 12 méteres tengeri ragadozót, amelyet mindössze pár centiméter vastag üvegfal választott el tőlük. Véletlenül tévedt a halászuk hálójába. — Eddig nyugodtan viselkedett, pedig egy hete már, hogy kifogták. Vagy fél órája azonban mintha ördög bújt volna bele. úgy tombol — mondta az dr. Egyszer csak a cápa valamit kiUklendczett. A létogatók megrémültek. amikor látták,* hogy egy emberi kar fiszik az üvegfal felé. A kihívott rendőrség Öngyilkosságra gyanakodott, mert a csaklón kötélmaradványt fedezett fel. alatta pedig mély árkot. A cápa bizonyára leharapta a tengerbe fúlt ember karját. A végtagon talált tetoválás és az ujjlenyomat révén a bűnözők jegyzékéből megállapították az liléid személyazonosságát. James Smith volt. aki kilenc nappal azelőtt tűnt el Az Öngyilkosság gondolatéi azonban elnszlatta az az értesülés, hogy Smith azon a bizonyos napon barátját ment meglátogatni az egyik faluban. A rendőrség felkérte z akkor Sydneyben konferencián tartózkodó dr. Sidney Smfth-í. hogy vegye át az ügyei. Az orvos először is meg akart rfila győződni, hogy nem balesetről van-e mégis szó. Mivel cápaharapásos esetet még nem vizsgált ki. segítségül hívott két törvényszéki orvosi is. Azok ógy vélekedtek, hogy a kart késsel választották el a testtől. A vágás mentén található vőraláfntá- sok még arról Is tanúskodtak, hogy ez a megcsonkítás néhány órával a halál beállta után történt. A rendőrség felkereste azt az illetőt, akit lames Smith utoljára meglátogatott. Tanúk elmondták, hogy röviddel e találkozás után látták őt egy vászonzsákba bugyolált pléhládával csónakba saiállni... Sidney Smith így összegezi a történteket: ..Itt a .szeszélyes véletlenek egész sora jálszofi közre, hogy mégis lelepleződött a bűntett. A test egyetlen. Ismertetőjeggyel ellátott, tetovált része nem fért a ládába. % később egy cápa gyomrába került. Az ahszt- rálial partok mentén élő cápák ezreiből épp ezt az egyet fogták ki a halászok és tették ki közszemlére az akváriumban. £pp ez a cápa let! rosszul, kiadva gyomra tartalmát. F.z a tény fantasz- tlkusahh mint rémtörténet.** Ve feleflilik azonban, hogy bár közrejátszott itt a véletlen, de a tudománvos hozzáállás, a törvényszéki szakértők segítsége nélkül csekény eredményt érhettek volna el a nyomozásban. ElETVfSZÍlY RENDEIESRE Amit feltétlenül szükíéges tudni: — Kiujtrani a 80 kilométeres sebességgel sráguldó autóból. — .Motorkerékpárral a kilométerkőnek ütközni és három métert repülni. — Vágtató ló utón kötve a földön csúszni. — ligy hídon sebesen haladó vonatból a mélybe ugrani. — Korlátot áttörve autóval a Dunába fordulni. — Száguldó autóbusz tetején verekedni. — Uohanó vasúti szerelvény tetején futni, vagonról vagonra ugrálva. — Helikopter kötélliágcsóján 300 méter magasban lengeni. — Ijgy. ház negyedik emeletéről leugrani. — Húsz méter magas várfalról verekedés közben Ipfordnlni a mélylie. — Lóval léjiesőn lovagolni... És mindezeken kívül: kell tudni bottal és karddal vívni, „tudatosan“ esni. autót és motorkerékpárt vezetni, lovaskocsit hajtani, úszni, cscigáncsozni. birkózni, bokszolni, ejtőernyővel ugrani, célba lőni és terepen futni — einelelt: uralkodni az idegeken. Szinte Éurópa-szerte ismerik a Pólyák József judo-karate mester vezette kaszkadőrcsoportot, amelynek két nötagja is van: a kiválóan lovagló és cselgánsozó Salacz Panni és Bajai Viktória. A kaszkadőrök a verekedés, az esés, a zuhanás minden mozzanatát a legkisebb részletig kidolgozzák, betekig gyakorolnak egy- -egy veszélyes mozdulatot, de még a spontánnak tűnő tömegve- rekedési jelenetről is készül koreográfia. Egy francia kaszkadőrtől ered ez a mondás: ,.a kaszkadőrök nem játszóinak a veszély-- Ível, hanem a veszély li.-ilárán dolgoznak és mindent elkövetnek, hogy a vcszélyhatárt túl ne lépjék.“ A kaszkadőrökre diiblőri munka is bánd: azaz cgy-egy színész helyett az illető maszkjában és, jelmezében elvégzik a veszélyes jeleneteket. Viszont számos magyar színész és színésznő — Bujtor István, Koncz Gábor. Madaras József, Ilarsányi Gábor, Darvas Iván. Esztergályos Cecília | stb. — Pólyák Józseffel gyakorolja be a veszélyes jeleneteket, mert nem vesz igénybe dublőrt A kaszkadőrök egyéni képességeiken és folkésznilségükön kívül igénybe veszik a technikát is. A tecliniUnsok megfelelően preparálják a felvételekhez használt tárgyakat és jármüveket. Az üvegablakot cukorból öntik, a Bors-ban az autó „gyengített“ korlátnak rohant, a báli tömcgjclcnet asztalai. székei pillanatok alatt összetörtek. Pólyák .lózseí a tévében is tálott Kapaszkodj a fellegekbe! cf- mü filmben pl. ejtőernyő nélkül röpdösött a tornyok között a muzeális PO—20-as repülőgépen Pál Zoltán pilótával; a Bákóczi szr'ikésében lóháton száguldoztak a valódi tűzvészben; a \illa a Lidón cimíi filmben az öreg DKW-val a Dunába zuhant. .C komárnói ADMIRAL tánczenekar a Csehszlovák Du- nabajózási Vállalat komárnói üzemi klubjának támogatásával indult sikeres útjáia, 19<•'!- l>!in. .Az elmúlt két év alatt az e- gyülles Hév Péter, vezelé-sével 'több jelentős akción, vett részt, példáid egy első osztályú hajón román hajóstiszleknek adTEHETSÉGES ZENÉSZ FIATALOK Sándor — dobos, Szalai György — énekes. Rigó Pál — akkordgitáros. l'ellépése.iket nem any.agi érdekből tartják, hanem a zene inViiti vonzolomb0h bisz.cn műsoraik ingyenesek. ■Az együttes ügyes-bajos dolgait Burgel Jsti'in intézi, de a tagok szorgalm.as. igyekvő fiatalok. Ezt bizonyítja az is, hogy a zenei együttesek módra! kerületi versenyén a második helyen végezték. .Az iizrini klub vezetősége biztosítja s/ámiikra, hogy hetente háromszor gyakorolhassanak. Szeretnék még tovább fejleszteni tudásukat és egs-re színvonalasabb mnsorral szerepelni. Andriskin József Mimin tak elő színvonalas műsort. Több koncertet adtok Komár- nóban, többek közölt szovjet barátainkat is clszúiakozlat- ták. •Az együttes vezetője — basszusgitáros; tagj.ni. Rév .Miklós — szóiéi"!táros. C/ii-nk POP TÜKÖR John .Avery í.nmav ismét a silágot járt.i. de mo-y már Alan fia kíséretében, aki alig nőtt ki a gyeriuekcipőbiil. Aiitójábu kél nyugágyai és egy sátrat lelt. elhelyezte a mai niagiielofont bc- lycllesílő acélát lemezeket, és útnak indult. .Vz Lö.A majd minden államát végigjárta. A'yolc évig. tartott ez a knlalóuiunkával leli vándorlás, és csak betegsége iniall kényszerült inegszakítaid. Közben azonban nagyon s-rlékes zenei arebívnmot gyűjtött össze. .Más zencknUdók is kezdték a példáját követni, sőt fia, .Alan is a nyoiiindokaibnn haladt. .Uan Loinax korálnín gyökeresen megváltoztak a távlatok. .\z L'S.\-ban a „roosewelli“ légkör, felfogás kiilönböző kezdeményezésekre adott lehetőséget: különösen a ».szegény és népi“ Amerika felfedia-éséie. inegisincréséi'C. Az elséí etnomnzikolétgiis. .Alán f-oma-X Lurlatában volt a népi kultúra politikai jelentőségének, és annak, hogy ezek a dalok az akkori „valéiságos“ .Amerikát, demokratikus irányzatát is visszatükrözik. ivzéit folylalla Alan Lomax olyan lelkesen apja megkezdett tndoiminyos luilalniminkájál. Rengeteg népdalt gynjlöll ö'sze. kiiiöiiöscn délen, a legtávolabbi, leglélreesőbb helyeken i- járt. ahol a néhai rabszolgaság felszámolása óla sem sálloztak sokat a körülmények. Llbafározta. hogy ezt az érdekes anyagot knl- Inrális és pidllikni célokra is felhasználja. Vállalkozása abból a „felfedezésből“ indult ki, amelyhez a „terep" knlalásakor nyert, semmivel sem pótolliain ta|iaszlalalok adták az impid/tisl. Közvetlen kapcsolatot lélcsilelt a nép világával, és addig ismeretlen, értékes és gazdag bagymnánynkal őrző anyagot gyűjtött össze. .Amerika népe szólalt mog ezekben a dalokban, és magára isiiierlielell bennük a lakosság túlnyomó többsége. ,A négerek, a dél szegény földműsi'sel, az évszázadokon ál magányban élő hegyi lakók, a préris'adászok, öreg tengerészek, favágók és vándnriminkásnk daUd. songjai, panaszai az amerikai civilizáció egészen raá.s arcát tükrözik. Reálisan, minden mítosztól mentesen vallanak a robotról, a gyötrelemről, a megaláztatásról. a lázadásokról. Lomax megértette a népdalok különös knUurális értékét. Ezek még a mai városokban is tiltakozó hatásúak lehetnek, ha a dalokat és meséket változallaiiid őrzik meg. Tndnlosította azt is, hogy' az új élelíormákkal egyidőlieii a dalokat is tij „ruhákba" kell öltözlelid. K/.érl leielödölt aziáii .Alán I.mnnx tevékenysége egé,szen más Irányba, mint korának többi miizikolognsáé, akik a népdalokat bangs ersenyaiiy.agnak használták fel. ,A néger spirituálék már korábban áldoztni estek ennek a visszaelésiiek. Alaiáon .Anderson mndalnkká sállozlalla őket. Közvetlenül a niásmlik világháború kitörése előtti években a Xesv York-I Greonwieli Village-ban. az ismert lioliémnegyedlien, meg ■ Afanbatlenben a népi zenés’el foglalkozó érdekkörök alakullak. A klubok lelke .Alán laimax és Nrael A'onng volt. Itt mulatta be .Alaii Lomav a néger Leadliellyl. akit a texasi .Angolában ismert nu‘g, amikor még az apjás'al járta a világot. IvCadbel- !y akkor épp büntetését Inllöltc olt. Valóságos neve lluddie Lodlicltc sóit. és ercÜM’n néger és indián vér csörgedezett. Büntetését gyilkossági kísérlet miatt rótták rá. Nem ekkor volt először Ixirlönbon. Kilencféle foglalkozást n- zólt, elsősorban azonban gitáros s'oll. .Már mint gyermek, a néger zene egyik kiumgasló egyéniségével. Lemon Jeffcrsonnal járt. Lemon s'ak s’olt. ezért kapta a Blind — s*ak — jelzői, és szüksége Solt egy gs'erekre. aki s'ozessc öt. így s-áiidorolt aztán Leadbelly a n:igy Blind lamionnal, és tőle tanidl meg gitáron játszani, .Annkor lamiaxék az .'ingol.ai fegycnelelepen megismeTkedli-k s-e- le. hangja, előadása úgy lenyűgözte őket. hogy megpróbálták elérni a kormányzónál, hogy fcllólelescn szabadlálira kernlbessen. Kezességet is s'állallnk érte. így került Leadbelly .\esv Yorkba. Rengeteg mesét és dalt játszott fel a KongiessznsI Könyvtár arebivnma részére, és később a fiatal, nyugtalan értelmiségiek előtt is fellépett. A'alóságos eszményképpé vált. Még a nem boz/Yiértő közí'mség is elisnierte. bo"y a négerek nemcsak a blues és a spirituálék müs'észei, hanem a kifejezési mód egész skáláját fel tudják sorakoztatni, ólelbfien tolmácsolják nehéz életük minden mnz/anatál. Nem véletlen tehát, hogy a folk revival sziilelésél az ID'iO-es éseklől számítják, amikor .Alan Lomax először léptette fel Ijearibellyl a .New A’ork-i Greenicli A il- lage klubjaiban. Leadbelly haláláig egyik élenjáró képviselője maradt a folk reiivalnak. A rt-iival iránti hagyománytisztelet a nnnden nj mozgalmat elindító akarással ötvöződöll benne. december fi-áii halt meg a New York-i Bellevnc kórházban. Gina hollobriqlda a jelek szerin! nemcsak íilmjeíbén, hanem a magánéletben is harcias, zl mindig szenzációra éhes Daily Mtrror című londoni bulvárlap jelentése szerint Ute de Vargas osztrák születésű operaénekesnö ellen indított pert. Ute de Vargas nem’ág vált el dr. Mirko SkofW lu- goszláv orvostól, akinek Gt- na volt az első felesége, és csaknem húsz évi házasság után -1968-ban váltak el. A per tárgya: a mUojik számú ex-Sko'Hőné egy milánói újságnák adott nyilatkozatában- azt állitoúa az első számú ex-Skofiönéről, hogy: „hollónak most már leáldozóban van a. karrierje." November 25-re tűzték ki a tárgyalás napját... i'ves Montand, a világhírű jilmsztnész és énekes a világ bármely részében szívesen látott vendég, de ■ Franco jastszta Spanyolor- szágdban talán mégsem. Yves Montand egy héttagú francia kulturális küldöttséget vezetett Spanyolországban, s az egyik sajtóértekezleten tiltakozott a fasiszta igazságszolgáltatás önkénye ellen, s kiállt a közelmúltban-halálra ítélt 11 spanyol hazafi mellett. Társaival együtt letartóztatták és kiutasították az országból. XXX Steve Anderson 23 éves kaliforniai fiatalember ötperces szünetekkel, alvás nélkül 114 óra és 17 percig látszott gitárján, megelőzve ezzel versenytársait, köztük az előző vtlágcsúcstariót, aki már 72 óra 32 perc után feladta n versenyt. S még volt, aki hallgatta őket...' ' • . ; XXX Mlckejf Rooney, az egykori világhírű hollywoodi gyer- mokszínész közölte, hogy egy 25 éves énekesnőben megtalálta álmai asszonyát, akit feleségül Is vesz. Ez lesz a most 53 éves színész nyolcadik házassága. Ha hinni lehet d krónikásoknak, annak idején is minden ■ alkalomvújl azt mondta, hogy ■ megtalált a az tgaz'f. .