Új Ifjúság, 1975. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1975-07-01 / 27. szám

MAR most BinOSlTSA szabadsaga idejére is az új ifjúságot-X LEGYÜNK A BARÄTAIK HazSnk lakns&ágának körülbelül a fele prodnktTv ko­rú. minden népi mukájával gyarapítja a nemzeti ra- gyónt. Az utóbbi napokban a dolgozók nagy családja ezrek­kel gazdagodott. Fiatal szerelőkkel, gépírónókkel, e- gé.<:z$égügyi nővérekkel, vegyészekkel, mérnökökkel, ta­nárokkal és más szakemberekkel, akik még pár nappal ezelőtt remegve ültek a zöldasztalnál, vagy ünneplőbe öltözve vették át a diplomát Most már csak arról van szó. hogy hogyan segítsük őket beilleszkedni nagy családunkba Minden munká­nak megvannak a sajátos titkai, amelyeket a tanköny­vekből nem lehet elsajátítani. Vannak türelmes főnö­kök. és vannak olyanok, akik egy tizennyolc éves srác­tól ugyanazt követelik, mint egy ötvenéves szakitól. És itt léphetünk közbe mi, a ..közkatonák“, a beosztottak. Foglalkozzunk az új emberekkel, főleg felelőségérzetet oltsunk beléjük, hiszen ezentúl minden lépésükért saját maguk felelnek. Egy egy tévedésük milliós károkat o- kozhat. ezt tudniuk kell. Az üzem. g gyár nem iskola, ahol ha rosszul feleltek, ötöst kaptak, és kész. A fel­nőttség felelősség is. És. hogy ezt mielőbb vállalják, az a mi hozzáállásunkon is múlik. Legyünk a barátaik! 2ácsek Erz.sébet A napokbM minden út Prá­gába vezetet-t. S ' nem­csak az ország különbö­ző sarkaiból, hanem küiföldröl is sokan elfőttek a nagy be­mutatóra. Hogy Is mondta csak a fiata­lok kedvence, Viktor Sodorna, a népszerű énekes? A kultúra és a pihenés Július Fuöíkról el­nevezett parkjában futottunk véletlenCH össze. Hogy őszinte legyek, észre sem vettem vol­na a zsibongó, zajló tömegben. Két, fagylaltot nyalogató — közhellyel élve — feltűnően Csinos lány hivja fel rá a fi­gyelmemet. — Hézd, Sodorna — mutatott az egyik az em­beráradatban hasztalan siető, szőke fiatalemberre. Mivel az úfságirónak mindig bizsereg a tollszáron a keze. nem voltam rest útját állni. Kétségbeeset­ten szabadkozott, hogy sietős az úja, majd máskor szívesén a rendelkezésemre áll. Azért annyira mégsem sietett, hogy a . spartaktádról ne szóljon vala­mit: —- Mindenekelőtt nagyszerű érzés, hogy a világon nincs még egy Ilyen nagyszabású MINDEN ÜT... sportbemutató. Engem mint képtömüvészt is érdekel (Vik­tor Sodgma kttarmlt keramikus művész — a szerző megj.). Ki­váncsi vagyok a színek tarka­ságára, és a zsúfolásig telt Strahov-stadionra, amit jófor­mán el sem tudok képzelni. Az ilyesmi lázba tud hozni. Sn is a közönségnek énekelek, de ekkora tömeg előtt... Azzal már el is viharzov, mi­után legalább két tucat auto­gramvadász kérésének elegei tett. Hát az ilyesmi valóban bárkit lázba tud hozni. Még a prágai­akat is, akikröi eddig azt hit­tem, hogy a világ legflegmatl- kusább teremtményei. Ezekben a napokban minden út Prágába vezetett. Ki-ki úgy jött,- ahogy tudott. A 124 651 gyakorlatozó (micsoda számij 167 különvonaton, autóbuszon, mások gyalog. Mint például a Dukla—Prága emlékiúra rész­gá vevői, akik felszabadulásunk 30. évfordulója . alkaimtájól hazánk minden járásából elhozta a dolgozók üdvözletét. Vasárnap délután ünnepélyes külsőségek között fogadták őket a Csillag fa helymegnevezésekért fele­lősséget nem vállalok] vadas- kertben. A levegőből érkező ember még a gép leszállása előtt íze­lítőt kap a spartakiád hangula­tából. A Ruzyné repülőtér tő- szomszédságában terül el Sár­ka, a prágaiak kedvenc kirán­dulóhelye a „Kancsó“ (Díbánj fürdőhellyel. Az elmúlt napok­ban hataln^as sátorvárossá lé­pett eW. A viaszosvásznak tar­ka fűzére alatt 17 000 fiatal ta­lált szállásra. Mivel a rekkenő hőségben az ember semmi jobbat sem tehet, minthogy megmártózik a hűsítő vizekben, ,Mladá frontás“ kol­légámmal is ide haftunk, hogy összekapcsoljuk a kellemeset a hasznossal. A hatalmas sátor- városban zajlik az élet. Aki ép­penséggel nincs a vízben a gya­korlatokat csiszulgatja. .^ cseh és a szlovák szó közé magyar hangok keverednek. Az Ipolysá­gi pionírok is ítt' talúltak „me­nedéket“, jól érztk magukat, bár egy kicsit zavarja őket a közeli repülőtér forgalma. Híre e sorok napvilágot látnak, már egész biztos anyuka csendes és puha ágyában alszanak, és kel­lemes élményekkel tértek ha­za. A strahoot .stadionban, amely szerintem a világ legnagyobb stadionja, eltörpül az ember. Mindenütt nagy a felfordulás, ae azt mondják, az a jó, ha a főpróba ilyen, a bemutató e- gész biztos sikerül. Sajnálom, hogy azt már nem láthattam Ha valakinek olyan szeren­cséje van, mint nekem, akkor találkozhat fifina Racková asz- szonnyál. aki húsz évvel ez­előtt az első országos sparta- kíádoí vezényelte. Most is ott van mindenütt, és tanácsainak kétségkívül nagy hasznát ve­szik. Ne feledkezzetek meg rólunk! Vége az iskolai évnek, lezajlottak az érettségik, ki­osztották a bizonyítványokat, következik a megérdemelt szünidő. Lesz, aki dolgozik a nyáron, lesz, akt autó­stoppal járja majd az országot. Abban sem a tanárok, sem a diákok, nem kételkednek, hogy a két hónap gyor­san eltelik, elreppen a nyár. Ml. akik a szünidő alatt is elkészítjük az Oj Ifjúsá­got minden héten, némi szorongással gondolunk július­ra és augusztusra. Nem tudjuk, hűek maradnak-e hoz­zánk, diák olvasóink", azok a fiúk és a lányok, akik a tanév alatt olyan kíváncsian és kitartóan for.gatták la­punkat. Veszik-e majd a fáradságot, ho.gy minden szer­dán beáilia.nak a sorba és megvásárolják kedvenc lan- jukat? Ű.gy véljük, az lz,galom fölösle.ges. Aki megszerette la- punltat. az ragaszkodik hozzá a szünidőben is! Igyek­szünk hát tartalmas, olvasmányos számokat készíteni, képrejtvényeket közölni, Izgalmas riportokat írni Kedves diákok, fiúk és lányok; kívánunk 16 szüniriót, sok napsütést, kék vizet, ízletes gvOmölcsöket szile­teknek szép szerelmeket. Reméljük, hűek maradtok hozzánk nyáron ts. a szün­idő fogalma nem vonatkozik maid az 0] Ifjüsá.g olvasá­sának szünetére Viszontlátásra hát már a fövő héten! Megrendelőlapunk a 11. oldalon!

Next

/
Oldalképek
Tartalom