Új Ifjúság, 1975. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-21 / 4. szám
(Az előző rész tartalma) Erik és Markéta az erdőbe húzódtak a matoros üldOzOk elöl. A )iú hevesen teszt a szépet, ám Markéta meglehetősen hűvösen jogadfa Erik udvarlását. Pavei és Lenka a jarakásnál maradták, Pavel idegesen tekinget az erdő felé, nyilvánvaló, hogy féltékeny. Lenka észreveszi, meg is mondja Pavelnak, aki pm’sze erősen tiltakozik. A motorbiciklisek ismét megjelennek, de mivel Eriket és Markétát nem látják — tovarobognak. Pavel szemrehányást tesz Eriknek, a szóváltás verekedéssé fajul. Markéta egyszeriben félti Eriket, szétválasztja a verekedőket, majd ők ketten otthagyják Pavelt meg Lenkát. IX. Az út aszfaltburkolatán már csak két pár láb lépkedett. Végre kettesben vagyok vele, végérvényesen, sóhajtott fel Lenka, és az a tény, hogy semmi örömet sem érzett, újra csak bebizonyította, hogy a beteljesült kívánság, még nem jelent okvetlenül boldogságot. Ballagtak egymás mel- melltt, lépteik ütemesen koppantak, a gesztenyefasor zárt folyosóként borült föléjük, kezük könnyen összeérhetett volna, de sokkal messzebb voltak egymástól, mint bármikor a nap folyamán. Az elsuhanó autó le sem lassított az Integetésükre. — Nem kellett volna otthon felejtenem a fürdőruhámat. — Neked az jó, ha mindenért magadat okolod? Igen, jólesett neki. Hibáinak hangoztatásában talált némi vigaszt. Elhitette magával, hogy őmiatta ütött ki Ilyen balul a dolog, nem pedig azért, mert mindig minden rosszul sikerül. Talán majd leközelebb... De lesz-e egyáltalán legközelebb? Abban reménykedett, hogy csak a fáradtság hiteti el vele az ellenkezőjét... — Hülye vagyok — mondta Pavel. — Nem vagy. — Az vagyok. — Igazán nem, nekem elhiheted. Normálisan viselkedtél. Kérlek szépen, még vigasztalj is ráadásul! — A szó szinte gorombán fordult ki belőle, de Lenka elkeseredettségét már aligha lehetett fokozni. Félig lehunyt pillái alól figyelte a sebesen közeledő autó fényeit, s amikor a kocsi veszedelmes közelségbe került, az úttestre ugrott. Pavel felkiáltott, s a sofőr ugyanabban a pillanatban oldalra rántotta a kormányt. Keresztben állt meg az úttesten, néhány méterrel odább. Egy hajszálon múlott, hogy el nem gázolta Lenkét A kocsiból idősebb, kövér férfi szállt ki, remegett izgalmában, s Lenkához rohant, aki mozdulni sem. tudott az Ijedségtől. — Te ostoba liba, széttéplek! — kiabálta. — Megérdemelnél egypár pofont Semmi bajod sincs? Csak most vette észre Pavelt. — Ez meg mit jelent? — kérdezte gyanakodva. — Én nem tudom... senki sem a- kart megállni, talán azt hitte... kirántotta magát... komolyan... én nem tudtam... Dadogását a sofőr gyanúsnak találta. Lenkához fordult: — Bántott? Lenkának eszébe villant — de csak egy pillanatra —, hogy most rettentő bosszút állhatna Pavelon a sok megaláztatásért. — Nem — íelete gyorsan. A férfi legyintett, vlszament, a kocsijához. Sírás ütötte meg a fülét. Lenka váratlanul keserves zokogásban tört ki. A férfi visszament hozzá. — Ne bőgj, hiszen semmi sem történt — csitította. — örülj, hogy így megúsz- tad. — Én nem akartam... — Hiszen én tudom. Ti lányok mind szeleburdlk vagytok. Másszatok bel Pavel átölelte Lenkát, és betuszkolta a hátsó ülésre. — Na, ez már tetszik nekem — dicsérte a sofőr. — De ne óbégassi Az itt tilos, hallod? — Piszkos zsebkendőt húzott elő, letörölte Lenka könnyeit. Mind a két férfi, a fiatal Is meg az idős is, tanácstalanul néz te Lenka szinte gyerekes jajveszékelé sét. — Nesze. — A férfi nagy' piros almát vett elő az aktatáskájából. — Nézd csak, mintha az olvasókönyvből gurult volna elő. — Pavel kezébe nyomta, és szuszogva benyomakodott a volán mögé. — Lenka, nem kérsz almát? — próbálkozott Pavel. De Lenka könnyel ömlöttek, sírásának nem lehetett gátat vetni. — Az ijedségtől borult ki ennyire? — csodálkozott a férfi. — Egy kicsit már azelőtt is... szóval, ingerült volt... — Mit csináltál vele? — Hiszen tudja, hogy van ez. A férfiak megértőén egymásra mosolyogtak. — Milyen volt a búcsú? — Már nem olyan, mint régen. — Honnan emlékezhetsz te rá? — Nem emlékszem rám, de mindenki mondja. — Arra ne adjl Az emberek csak a szájukat jártatják. Pavel hirtelen figyelmes lett valamire. Nyugtalanul előreliajolt a szélvédő üveghez. — Legyen szíves, menjen lassabban. — Mi baj? A reflektorfényben egy csoport mo- torblcikll mozgott, s közöttük, mlnt- egy gyűrűbe zárva — Erik robogója. — Lenka, oda nézzl Pavel hangja olyan különösen csengett, hogy Lenka abbahagyta a sírást, és kinyitotta a szemét. — Mi ez? — Valami ostoba fickók akrobatamutatványokkal szórakoznak — morogta a férfi. Lenka meglátta Eriket s háta mögött a hozzásimuló Markétát. A vezető dudált, E a motorkerékpárok kelletlenül félrehúzódtak. De Eriknek semmi reménye sem volt rá, hogy kihasználva az alkalmat, meglógjon előlük. A legények gépei sokkal gyarsabbak és erősebbek voltak. Amikor az autó megelőzte a motorosokat, Lenka megpillantotta Markéta rémült ábrázatát. — Rettenetes, hogy ml folyik manapság az országutakon — dühöngött a sofőr. — Én már harminc év óta vezetek, de Ilyesmit... Pavei tehetetlenül szemlélte a hátsó ablakon keresztül, mint távolodik tőlük egyre jobban Markéta és Erik. — Tennem kellett volna valamit — súgta. — Hát miért nem tettél? Bűntudatosan lehajtotta a fejét. Mögöttük az úttesten a helyzet kiéleződött. A motorok olyan szorosan haladtak Erik mellett, hogy jó párszor majdnem leszorították az árokba. Markéta hasztalan igyekezett elérni cipője orrával- a motorosok valamelyikét. Nem tértek ki, csak nevettek. Végül a fekete hajú legény jelt adott, az oszlop szétvált, a vezér bravúrosan előreugrott, és eltorlaszolta a robogó újtát. Erik éppen csak hogy le tudott fékezni. — Kisasszony, nincs kedve a felülni egy rendes motorbicikllre? — kiáltotta, hogy túlharsogja a motorzajt. — Eltalálta — felelte Markéta, s ügyelt rá, hogy megvetően hangozzék, amit mond. — Ez a tragacs nem méltó magához. — Nem a tragacs a fontos. Erik elmosolyodott. Rájött, hogy a suhancok kényelmetlenül érzik magukat; szeretnék fitogtatni a merszü- ket, hogy milyen pompás, belevaló fickók is ők, de szemtől szembe kerülve kínos nekik a dolog, s elbizonytalanodnak. — Nos, Markéta, határozz, én sietek. — Ugyan. Az urak csak tréfálnak. Nem Is vennének fel ezekre a gyönyörű gépekre. — Hát nagyon téved — szólalt meg ismét a szépfiú. — Csak jöjjönl — Félnék. — Velem? — Veszedelmesnek látszik. — Maga is. Le akart puffantanl. — Kár, hogy nem tettem meg. — Ml volna, ha jövő vasárnap eljönne? A lovagok nélkül. Markéta bizonytalan mozdulatot tett, ami azt jelentette, hogy — lehetséges, talán, ki tudja? — esetleg eljön. — Kíméld az érzéselmeti — kiáltotta Erik. — örülj, hogy én kímélem az 6 érzéseitl — vágta oda a legény E- riknek. — Egy hölgy Jelenlétében sohasem beszélünk róla harmadik személyben! — Sok a szöveg. Előre is örülök annak a szónoklatnak, amit majd akkor vágsz ki, Tia mi ketten találkozunk. — Attól tartok, hogy kivert fogakkal meglehetősen nehéz beszélni. A legény ez ideig néma kíséretében megszólalt egy hang: — Próbaképpen kiverhetem valamelyiket. Erik kivlcsorította a fogát. — A bal négyest kérném, itt fönt. — Ma nem rendelek. — A legény hátrább ment a motorral, hogy el- mehessenek. — Majd legközelebb. — Kérlek, menj! — súgta Markéta kétségbeesetten Erik kihívó szavai hallatái. — Ma egyszer már meg kaptadi — Csak nyugalom, kisasszony! • — A suhanc iesimította a haját, és meghajolt feléje. — Nem bántjuk. Természetesen magára való tekintettel. Amikor Erik áthaladt a szűk résen, amit ' a legény szabaddá tett, engesztelhetetlen, gyűlölködő pillantást váltottak. — Előre is örülök — kiáltotta a fiú utánuk, és Erik meglátta, hogy csókot küld Markétának. Lassan, nehogy azt a benyomást keltse, hogy menekül, elindult. Teljesen áthűlt, csak a háta, ahol Markéta hozzáta padt — csak a háta sütött. Az autó, amely Lenkát meg Pavelt vitte, a város szélén, a kerteknél állt meg. — Itt megfelel? — Köszönjük, innen hazáig már csak egy ugrás. Lenka kiszállt, megtántorodott. Mostanáig testében érezte a sírást, s a könnyekkel együtt mintha valami fontos, az élettel való birkózáshoz szükséges eró Is eltávozott volna belőle. A sofőr bátorítóan rámo- solygott. — Na, ml az? Már jobb? — Sohasem volt jobb — viszonozta Lenka a mosolyt, és beleharapott az ajándék almába. — Na azért. Ilyen szép kislány... — Az éppen nem vagyok — sóhajtotta, miután a férfi elhajtott. — Mi nem vagy? — Szép kislány. — Ugyan, kérlek. Ki mondta? — Ezt nem kell mondani. — Buta vagy. — Az is. — De nem... azért vagy buta, mert ilyeneket gondolsz. Pavei nem valami meggyőzően beszélt, de ez nem is volt fontos, mert akkor sem hitt volna neki, ha a legőszintébben cseng a hangja. Ismét egymás mellett lépegettek végig a hosszú utcán, a villákból kiszűrődő fények sárga téglalapokat vetítettek a homoktoail felszőrt járdára. Lenkának eszébe jutott, hogy ha a mai napot egyetlen szóval kellene kifejezni, a legalkalmasabb szó a JÄR- KALAS volna. Vagy a LÉPTEK. Léptek tömege a sötétben... Tudta, hogy Pavei szenved, amiért nem segített a barátján. Ki kellett volna szállnia, e- setleg megkérni a sofőrt, hogy segítsen Eriknek. Furcsa fényt vet rá, hogy nem így tett. De nem Lenka furcsállja a viselkedését. Lenka meg értette őt, és csak később tudatosította, hogy nem valami fennkölt Indokok miatt mentegeti Pavelt, hanem egész egyszerűen azért, mert nemcsak Eriket hagyta ott, hanem — és főként! — Markétát. Mintoa a fiú cselekedetében parányi reménysugár villant volna az 6 számára. — Mit gondolsz, bántják őket? — szólalt meg Pavei. — Ugyan, dehogy. Mit csinálnának velük? Ez csak játék. — Hát Markéta? És ha neki esik baja? (Folytatjuk). Kopasz Csilla fordítása szerkesztő^ 9 „Csenddé vált szerelem": Nézzünk verseiből néhány sort: / Az öreg nap már szenderední készült. / Érett illat, nyárvégi é) volt közelgőben, / s már dél felé sem nehezedett nagy hő a vizekre, / hogy kilorralja belőlük a gőzöket. / stb. Pedig lehetett volna az a „hő“ nagyobb, hogy a sok fölös vizet elpárologtassa a verseiből. Így, sajnos, semmi olyat nem találunk bennük, ami a költészetre csak egy kicsit is hasonlítana. A többi versében is hasandő zavaros sorokat találtunk: / Dermedt hangok piszkálják túlcsordiilé szívemet. / stb. vagy egy másik: / Műanyag szívem persze gyorsan feldobog. / Szerelmes a műanyag burkolat, i stb. Látja, ez a baj. Műanyag szívvel nem lehet hús-vér verseket írni... 9 „Névtelen": Levelében arra kér, hogy versét „tegyük“ be lapunkba. Ha mind nem is, néhány sorát feltétlenül idézzük — elrettentő példaként (eredeti helyesírásban): y Kicsi szobában fehér halót van / angyal arcú kedves kis halót. / Kicsi szobában sok-sok virág közöt' / kiss sápadt ar. con jácik a hold. / etb. (halott, között, kis, játszik) — Ogy gondoljuk, önnel teszünk jót, ha már most lebesiíéljüik. Inkább olvassa a verseketi Több haszna lesz belőle önnek Is, nekünk is... • „Mari": Ha teheti, verseivel együtt, jöjjön be saer- kesztöségünkbe. Addig is a versépitkezésben ügyeljen a gondolat tisztaságára. Szabó Lőrinc mondja: „Erezni, emlékezni és kombinálni: láttuk, hogy ebből a bárom 1- gébő) áll az ember; érezni, emlékezni, kombinálni és kifejezni: ebből a négyből a művész." VárjukI • „Nyár": A most küldött versel sem jobbak az előzőeknél. Darabos, zavaros fogalmazás, nyelvi pongyolaságok, sutaságok —ez versnek kevés. A taimlást ajánlottuk, ezt tesszük most isi Válasz a „Csalódott" jeligére Amikor leveledet elolvastam, tníndjárt elhatároztam, hogy válaszolok rá. Néhány tanácsot szeretnék adni. Huszonhárom évesen úgy érzed, nincs erőd, nem vagy alkalmas a boldogságra. Szerintem a boldogságra mindenki alkalmas, akt valóban boldog akar lenni. Ne hidd, hoigy amiért egyszer csalódtál, többé már nem lehetsz boldog, hogy elrontottad az egész életed. Ne add feli A rosszul sikerült házasságodnak még az emlékét Is töröld ki emlékezetedből. Ne szakíts a ba.rá- toddal, hiszen szüksége van rád, és azt hiszem, neked Is szükséged van őrá. 0 lehet az, aki segít majd új é- letet kezderiil. Nyugodj meg. Te Is lehetsz boldog, és kívánom, hogy mielőbb az Is légy! Jelige: Ébredés Válasz a „T. H“ jeligére .A „szerelmi“ csalódásokban gazdag életedről- szóló levelet — lévén tizenöt éves, és már a másodiik saerelmedet „fogyasztod“, ami akárhogy vesszük is, szép teljesítmény — csaknem hahotázva olvastam. Szinte hihetetlen, hogy valakit tizenöt éves korára ennyit verje a sors. Csak azért Ironizálok, hogy magad Is rádöbbenj, mekkora butaság, amit írtál, és mennyire nevetségessé letted magad miinden józanul gondolkodó olvasó szemében. Először ts azért, mert még gyevek vagy, s mint Ilyennek, nincs jogod a szerelemről beszélni. Hol vagy te még attöl...! Azt ajánlom hát, hogy ne légy szentimentális, és főleg ne tedd magad nevetségessé, már csak azért se, mert az Oj Ifjúság olvasóit nem hiszem, hogy különösebben érdekelné a gyerekek „szerelmi“ kalandja. Az álmodozás helyett inkább tanulj, és igyekezz valamit elérni az életben. Ne olyan dolgokon törd a fejed, amire még jó pár év múlva ts ráérsz. „Gyermekjéitékok“ Okosabban kéne élni Tizennyolc éves diáklány vagyok. Egy éve meglsmeT kedtem egy kedves, nagyon csinos ílúvad. Nagyon megszerettük egymást, s mindenben egyet is értettünk. Ez az idill azonban, sajnos, csak három hónapig tartott, s aztán olyasmi történt, amit még ma se tudok megérteni, felfogni, amibe képtelen vagyok belenyugodni. Megtudtam, hogy a fiú „narkomániás“. Mindenféle tablettákat szed, sőt „ölkuUvai tettel“. Nagyon elkeseredtem. Nem érdekelt többé az Isikola sem. Nem tanultam, ott akartam hagyni. A szüleim azonban hallani sem akartak arről, hogy a tanulást abbahagyjam. Sokat mondták szépen is csúnyán is, hogy ogy fiúért nem érdemes tömkretennem az életemet. A barátnőim is ezen a véleményen voltak, s Így lassan-<lassan megnyugodtam. Maradtam az iskolában, a fiút azonban „kidobták“, s elküldték gyógykezelésre. Három hóna plg volt Veiké Levárén, Leveleztünk. Könyörgött, hogy várjak rá, megjavul, s az iskolát pedig esti tagozaton befejezi, jelenleg dolgozik. A tanulmányait jövőre folytotja majd. Nagyon jó fiú, de nem tudom, mit tegyek. Ha kfeöbb újra rtsszatér majd rossz „tulajdonsága“, tönkreteheti asz egész életét, sőt, vele az enyémet is. Mitévő legyek? Kihez forduljak, kitől kérjek tanácsot? Eddig, akit csak kérdeztem, mind azt mondta, hogy hagyjam ott. Csakhogy ez nem olyan köny- nyű, mert nagyon szeretem, Kérem, írják meg, mitévő legyek? Még egy kérdés: Azok után, ahogy a fiú élt, lehet-e annak valami kihatása vagy következménye a későbbi családi életre. A gyermekekre gondolok elsősorban. Mit tanácsolnak? Felejtsem el, vagy kezdjük élőiről az egészet? Nem tudok dönteni, csak azt tudom, hogy nagyon szeretem. Jelige: Okosabban kéne élni Válaszok a „Félek, hogy megharagszik" Jeligére Nagyon meglepődtem, amikor a lapban megjelent leveled elolvastam. A te korodban (tizenöt éves vagy), úgy gondolom, helyesebb lenne, ha még várnál a „szerelemmel“. Lesz még rá elég időd, ne félj. Inkább a jövödön törd a fejed, hogy annak Idején majd békés, boldog családi! életet élhess. Egy 15 éves tanulőlány Tlzen'négy éves voltál, amikor megismerkedtél a kislánnyal. Szerintem, mindketten túl fiatalok voltatok ahhoz, hogy tartós, komoly kapcsolat alakulhatott volna tel közöttetek. Gondolom, a kislány erre rájött, és azért hagyott ott. Azóta már újra megismerkedtél egy másik kislánnyal: Szerintem inkább az Iskolai tananyaggal kellene Ismerkedned ... Jelig-a; Szerelem
