Új Ifjúság, 1975. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-14 / 3. szám

Az általános irodalmi műveltségért Társadalmunk mai fejlett­ségi f&kán alapvető követel­mény az általános irodalmi műveltség. Az e téren szer- TOtt Ismeretek lényegesen befolyásolják a személyiség alakulását, fejlődését. Hogy a fiatalokban kialakuljon a haladó társadalmi fejlődés helyes értékrendszere, a SZISZ-nek — főleg az alap­szervezetek tevékenységé­ben — céitudatosabban és széleskörűbben kell fa®lal- koznla irodalmi értékeink megismerésével, megismer­tetésével. Ezen ismeretek hatékony­ságának fokozása megköve­teli, hogy az alapszerveze­tekben és a klubokban sok­kal nagyobb súlyt helyez­zünk az irodalmi körök te­vékenységére. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy nem csupán az Irodalmi színpadok jelentik e tevé­kenység egyetlen tormáját. Az elmúlt Időszakban az Irodalmi körök sikeres te­vékenységet fejtettek ki a SZISZ keretén belül. Ennek ellenére továbbra is ügyel­ni kell arra, hogy e munka tömegében színvonalában Is tovább nemesedjék. Azt szeretnénk elérni, hogy a fiatalok necsak időtöltésből olvassanak, hanem az így szerzett tapasztalatokat. Is­mereteket használják fel mindennapi tevékenységük­ben is. A szórakoztató ol­vasmányokon kívül foglal­kozzanak a politikai Iroda­lommal, haladó forradalmi versekkel, és ne Idegenked­jenek a tudományos Iroda­lomtól se. Lenin a könyveknek és könyvtáraknak rendkívüli jelentőséget tulajdonított a politikai nevelő munkában. Szabad idejének túlnyomó részét ő maga is olvasással töltötte. Munkájához nem egyszer épf>en az Irodalom­ból merített erőt. A legtöbb irodalmi kör az Iskolákon működik. Köztu­dott, hogy a diákok állnak legközelebb az olvasáshoz, márcsak azért is, mert kő­telező olvasmányaik Is van­nak. De nem kevésbé lénye- gas az a tény sem, hogy az iskolákon a tanítók szemé­lyében irodaloméitő eembe- rek dolgoznak. Mert ez az egyik alapvető teltétele az Irodalmi körök sikeres tevé­kenységének. Sajnos annak érdekében, hogy ezt a szak­értő-forrást bekapcsoljuk a szélesebb körű tevékenység­be az Iskola talaján kívül A Junoszty kezdeményezése A Szovjetunlá IröszBvetságének havllapja, a kétmll- llöhatszázezsr példányban megjelenő Junoszty (Ifjúság) novemberi száma Felszabadulás címmel — vezető he­lyen — összeállítást közöl az euröpal szocialista orszá­gok költészetéből. Az elősző szerint' a válogatás célja, bogy „megmutassa a fasizmus ellenszenves voltát, a győzelem drága árát, a béke pilléreinek tartősságába vetett hitet, s dalolja a szabadságot, az emberi méltő- sägot.“ Lengyel, jugoszláv, román, NDK-bell, bolgár, szlovák és magyar költők versel sorakoznak hét folyélratolda- löh, öt csehszlovák művészi fotő kíséretében. A szlovák költészetet MlIoS K r n o Kaukázus, Ivan Térén ősz "és Vládlmlr R e 1 s e 1 A szabadság léptei című verse képviseli Szluckl] és Vinokurov fordításában, a magyart Devecserl Gábor Az első szovjet katoná­hoz és S z a b ö Lőrinc Temlrkul Omötalljev című verse. Golemba tolmácsolásában (Szabó Lőrinc Itt arről vall, hogy a címben említett kirgiz költő-pedagógus, hogyan . .mentejto jneg. psalfld]AU, könyvtárát, embert méltóságát.) Hadd Idézzem .Ismét az összeállttókat: „Ez a nem nagy válogatás a költészet nyelvén szél arról, miként menekült meg Európa a fasizmustól, milyen ára volt a szabadságnak, s hogyan kell mlndannylunknak — a szovjet népeknek, a lengyeleknek és a magyaroknak, a bolgároknak és a szerbeknek, a románoknak és sok más népnek — védelmezni közös harcunk eredményét: Internacionalista barátságunkat.“ Egyebek között úgy, ahogy Devecserl Gábor mondja Idézett versében: Első bajtárs, tel Nem tudom neved. De híven őriz az emlékezet, s előttem Is már csillagod ragyog. A küzdelem tart. Katona vagyok. , S közös zászlónk alatt, a nagy menetben látom sugárzó, Ifjú arcodat. (—t—) Is, keveset tettünk. Az Is tény azonban, hogy nekik is kez­deményezőbben kellene fel­lépniük ezen a téren. Az irodelomértök másik csoportja a könyvtárak dol­gozóinak sorából kerül ki. Az ö segítségüket is foko­zottabban Igénybe kell ven­ni a jövőben. Az irodalmi kötök tevé­kenységét az alapszerveze­tekben a SZISZ járási bi­zottságainak aktivál irányít­ják. Az irányításon túl a módszertani segítségnyújtás és az ellenőrzés is felada­tuk közé tartozik. Ezért fon­tos, hogy az aktíva olyan emberekből álljon, akik po­litikailag fejlettek, kellő Is­meretekkel és tapasztala­tokkal rendelkeznek a kul­túra minden területén. Szük­séges, hogy rendszeresen ü- lésezzen és állandó kapcso­latban legyen az alapszerve­zetekkel, főleg a módszerta­ni irányítás és vezetés te­rén. Nem egyszer találkozunk még ma is azzal a maradi, helytelen felfogással, hogy azt az embert, aki szereti a könyvet, aki szeret olvas­ni gúnyolódva, könyvmoly­nak nevezik. Ez mélyen el­ítélendői A könyvet meg kell sze­rettetni mindenkivel. Éppen ezért a SZISZ-alapszerveze- tekben arra kell törekedni, hogy az Irodalmi körök munkája mentesüljön a for­malitásoktól, érdekes és vál­tozatos légyen. Nem meg­oldhatatlan feladat ez, csu­pán kitartást és hozzáértést Igényel. Az irodalmi körök tevéloenységéhez tartozik többek között az Is, hogy figyelemmel kísérjék mind a hazai, mind a világirodal­mi alkotásokat. Az sem meg­vetendő, ha az Irodalmi kör ezirányú értesüléseit tovább adja. Kitűnő lehetőséget nyújt erre a faliújság, de nem utolsó sorban a sajtó. Az 0] Ifjúság, a SZISZ Szlo­vákiai Központi Bizottságá­nak magyar nyelvű hetilap­ja mindig helyet tud bizto­sítani arra, hogy az ilyen tevékenységben szerzett ta­pasztalatokról hírt adjon. Kíváncsian várjuk, akad-e alapszerveaet, klub. Irodalmi kör, amely hajlandó a köz érdekében saját tapasztaía- taiwal hozzájárul«! az iro­dalmi körök tevékenységé­nek, színvonalának emelésé­hez. Pösfay Béla, a SZISZ SZKB dolgozöja KOVATS MIKLÓS: Magyar színjátszás és drámairodalom Csehszlovákiában 1918-1938 Kováts Miklós, a Koäicel (Kassal) Magyar Gépipart Szakköáéplskola irodalomtanára a csehszlovákiai magyar szellemi életnek olyan területét öleli fel könyvében, amelyet Iroda­lomtörténészeink eddig csak érintettek; a két világháború közötti polgárt köztársaság ma­gyar színjátszását és drámairodalmát. Turczel Lajos Két kor mezsgjtéjén című monográfiájá­ban (Tátrán Bratislava, 1987) csupán négy ol­dal értékelést és három oldalnyi jegyzetet szentel ennek a kérdésnek, Csanda Sándor Első nemzedék cfmű könyve (ugyanott, 1968) mindössze egy oldalra sűríti a dráma megte­remtésére Irányuló kísérleteket, a drámalrék közül kiemelten csak Sobesi Ernővel és Bihart Mihállyal foglalkozik, hat oldalon. Kováts Mik­lós monográfiája a címben jelölt témát pedig már több mint kétszáz oldalon, tárgyát csak­nem kimerítve, sok szempontból megközeiltve tárgyalja. Hiányt pótol tehát Ko­váts Miklós könyve, hi­szen művével egy továb­bi fehér foltot tüntet el a csehszlovákiai magyar szellemiség térképéről: a nemzetiségi lét szem­pontjából annyira lénye­ges színjátszás és drá­mairodalom szféráját ku- kutatta és dolgofflta fel. Könyve három fejezetre oszlik. Az elsőben — egy rövid történelmi visszapillantás után — a szlovákiai és kárpátaljai magyar szín­játszás, ezen belül főleg a bratlslaval és a koäicel színtársulat létrejöttének körülményeit vizsgálja, s tészletesebhen tárgyalja a három legjelentősebb szfnllgazgaté: Faragó Ödön, Földes Dezső és Iván Sándor szerepét, majd kitér a Szlovenszkéi Magyar SzfnpártoM Egy«- sülat tevékenységére. A második tejezjet a csehszlovákiai magyar drámairodalom 1918— 1938 közötti kibontakozásának feltételeit e- lemzi, közben kiemelten foglailkozlk Bihart Mi­hály, Lányi Menyhért, Merényi Gynla, Sándor Imre, Sobesi Ernő és Sriklay Ferenc dráma­iról munkásságával, de rajtuk kívül még egy tucatnyi drámaírót érint, s helyet kap a köny­vében a csehszlovákiai magyar színlkritíka is. A harmadik fejezet — népeink kulturális kö­zeledésének ügyét szolgálva — arra derít fényt, milyen hatásuk volt a cseh és a szlo­vák drámáknak — különösen Karol Capek, Frantisek Langer és Fráüa Srámek darabjai­nak — a szlovákiai magyar színjátszás szín­vonalának alakulására. Kováts Miklós monográfiája egyaránt érté­kes mint tényfeltáró Irodalom — hiszen do- kumentalltása, a felkutatott hatalmas ténya­nyag összegyűjtése, rendszerezése önmagában Is tiszteletet kiváltó teljesítmény —, emellett azonban a könyv retrospektív olvasmányként Is izgalmas, mert közel hozza azt a szinte em­berfeletti küzdelmet, amelyet a polgári köz­társaságban kellett vívni a nemzetiségi szín­játszás puszta létéért. Kölcsey Jut eszünkbe a könyv elolvastán: „Lesz-e bátorságod szembe­szállni minden akadállyal? Fogsz-e tűm! ret- tentést, {éghidegséget, hálátlanságot és félre­értést? De logsz-e ostromot is állni a kísérté­sek között? Fogsz-« szél és bab ellen klizd«­(Madách Könyvkladé — 1974) ni, ha bűnnek mondatik, amit angyalod kebled mélyén sugall, ha minden valé és jé, minden szép és nagy legyőzotvo sUlIyedoz?“ A könyv tanúsága szerint a szlovákiai magyar stilné- szet képviselőinek jelentős részében volt 1- lyen bátorság, küzdő szellem és kiállás. AM ezt a könyvet elolvassa, az érti meg igazán Vörösmarty Is: „A színjátszás igen nagy s ko­moly te'suás.“ A szerző szemlélete marxista világnézetire vail, s munkája megalapozott történélmi tájé- kozottságrél, a drámaelméletben és dramatúr- góában vaió jártasságról tanúskodik. Vonzal­ma, érzéke, tehetsége és kellő felkészültsége van a választott témakör hiteles kidolgozásá­hoz. A feltárt tények és jelenségek, a korabeli dokumentumok (jegyzőkönyvek, nyilatkozatok, memorandumok, sajtővlsszhangok stb.) kivá­lasztása és elrendezése célszerű; a roppant tényanyag feldolgozásának módszere, általáno­sítása és minősítése azonban nem mindenütt eléggé elmélyült és határozott. Olykor meg­marad a felszín ábrázolásánál, s nem jut el az adott politikai, társadalmi, művészi való­ság lényegi összefüggéseihez. Ez kissé objek- tlvista színézetet ad a szerző szemléletmódjá­nak. Különösen akkor tűnik ez fel, amikor bi­zonyos tények, jelenségek vagy folyamatok ér­tékelésekor egyértelműen bár, de nagyon 6- vatosan fogalmaz, „halkan“ mondja ki a saját véleményét. Érzelmi és gondolati reflexiói ál­talában visszafogottak, megfésüitok, átszűrtek. A következtetések, ítéletek kimondásakor nem heveskedlk. Hangulati motívumok ennélfogva a könyvben e.gyáltalán nem érvényesülnek. Ez a szerző Intellektuális lényére, fegyelmezett egyéniségére vall. Mindennek azonban van bi­zonyos hátránya: az író stllárls eszközei le­egyszerűsödtek, nem eléggé változatosak, e- mlatt egyes fe'ezeteken — részben struktúrá­juk sematikus voltánál fogva Is — eluralkodik a monotónia. Az egész könyv felépítése külön- hen egységes, arányos, de nem egyenletesen dinamikus. Mindemellett Kováts Miklós monográfiáját nagy örömmel fogadjuk, s megelégedéssel tesszük le. Gyakran nyúlunk majd még hozzá egy-egy kortörténeti dokumentumért, ma is éc- vényes hajdani megállapításért vagy tanul­ságért. Hadd Illesszem ide ezek egyikeként a Kassai Napié 1921-es cikkének egy szeletét, a- mely a Szlovenszkól Magyar Szlnpártoló Egye­sület megalakulására reagált: „Megmozdulá­sunk nem offenzív jellegű, nem irányul a szlo­vák knltúra ellen, amely szárnyait most kezdi bontogatni, és márts szép eredményeket éréi. Tisztelettel és ntsgbacslUéssel edézunk a szlo­vák kultttrának is, és abban látnék a megér­tés útját, ha ez ország határain belül a kü­lönböző nemzetiségű knltúrák harmO'nikusan egyUttmúkcdnének az emberiség szellemi hala­dásának nagy ügyéért, mely som egyik, som másik nemzetnek nem különleges privilégiu­ma, hanem ez emberiség közös kincse.“ Ma Is ezt valljuk. Kováts Miklóst azok után arra szeretnénk biztatni, hogy mielőbb fogjon hozzá a felsza­badulás utáni csehszlovákiai magyar színját­szás újjáéledése történetének megírásához is. TOLVAJ BERTALAN LU V. A kultúra termelői és fogyasztói Az igeo^as években szenvedé­lyes viták folytak arról, hogy a film és a televízió (főként az utóbbi) „korában“ iassa.u el- korcsosul a szinpadművészet, az amatőr népmüiészeti tevé­kenység pedig egyenesen ha­lálra van ítélve... Szerencsére az igaz művészet túléli a bí­rálóit Is mog a pártolóit Is — mindig önmaga lényege ma­rad... Azt a tényt, hogy a mű­vészet saját pártolóit Is túlélt nem is annyira Időbeliségi, mint inkább érzelmi szempont ból tartom nagyon fontosnak. A „rajongók“ ugyanis bizonyos idő után, rendszerint „konzer­válódnak“, azaz az ízlésük any- nytra kötőik egy-egy stílus­hoz, hogy végül is megreked, megfeneklik. A művészetnek vi­szont természetes tartozéka a dalekílka... Így történt meg aztán az a „csoda“ (immár hányadszor az emberiség történetében), hogy egy új művészeti ágazat meg­jelenésével nem hal el a többi, sőt fennmaradása érdekében nagyon is pozitív módon átala­kul. .. Tulajdonképpen ez történt a hatvanas években ts, amikor a televízió (jótékony) hatására a nagyszlnpadl (vagy hagyo­mányos) formák mellett (és nem ellenére!) létrejöttek a kisszínpadl stllusformák Is. A kisszlnpadl stílusformák — tér­ben és időben — tömörltették a hagyományos színpadi stílus­elemeket (és stílusokat), de u- gyanakkor hatottak is a nagy­színpad.! formákra azáltal, hogy metaforikusabbá váltak a ha­gyományos színpad kiefejezésí formái... Mindez persze a dol­gok szakmai oldala, amelynek mindig van kisebb vagy na­gyobb mértékű pozitív vagy ne­gatív hatása. A negatív hatásokat most szándékosan nem említjük, mert bennünket ezúttal Is (mini minden alkalommal) a tovább­lépés — fejlődés ténye érdekel. A kisszínpadl mozgalom lét­rejöttével mennyiségi és m.lnö- ségi szempontból is nagyon so­kat fejlődött az öntevékeny színpadművészet. A minőségi újdonságok közül a leglényege­sebb elem a következő: az Iro­dalmi színpadok tagjai már nemcsak „reprodukálól“ egy- egy színpadi műnek, hanem egyúttal alkotók Is: a kultúrá­nak, a müvésizetekineik egyszer­re „termelői“ és „fogyasztói“... Az irodalmi színpadi (helye­sebben: kisszínpadl) műsoron ugyanis egyenrangú polgárjo­got nyertek a különböző művé­szeti ágazatok. (Gondoljunk csak pl. a lévai Pedegégiai Is­kola juhász Gyula Irodalmi Színpadának 1970. évi szerep­lésére, amikor Gergely Jó­zsef „A olvilizáoló megtörés“ c. Irodalmi összeállítását mutatta be a VII. Jókal-napok kereté­ben. Az elhangzott szőnek e- gyenrangú „partnerei“ voltok a színfiadon Picasso és Matis­se rajzai. A példákat tovább lehetne sorolni, de ezúttal csu­pán egyet említünk még közü­lük: a komáromi Gépipari Kö­zépiskola Diákotthonának iro­odalmi színpada 1971-ben (a VIII. Jókaí-napokon) „Egy kife- fogás meg Váczl Mihályi“ c. műsorával szerzett kellemes megleipetést. A rendezők — Szarkáné Mészáros Zsu­zsa és Kopjék Istvánné — ebben az összeálltá.sban a ze­nét „egyenjogúsltották“ a szó­val — a színpadon. Az ntábbi években e „doku­mentum Játékok“ előadásával értek el számottevő eredmé nyékét a kisszínpadl együtte­sek. Hazai magyar Irodaimi színpadaink a dokumentumjá- tékoknak egyelőre mindössze két válfaját művelik, de te- .gyük hozzá mindjárt: — na­gyon jé színvonalon. A Dnnaj ská Streda-i (dunaszerdabelyi) FÓKUSZ szép sikerrel foglalko­zik a „szépirodalmlasltott“ publicisztikával, néhány más irodalmi színpad pedig a népi hagyományok bemutatásával (felkutatásával és megőrzésé vei). Ogy is mondhatnánk, hogy az aktuális politika és az ősök tapasztelatai révén kényszerí­tik állásfoglalásra a nézőt e zek az együttesek. Hiszen nem zeti öntndat és szocialista ha- zafiság nélkül aligha lehet va­laki a huszadik században a vi­lágbéke elkötelezett harcosa. Ezek a műsorok természetsze rüen pozitív módon befolyásol­ják az ember osztályöntudatái Is. Nem véletlen hát, hogy a je­lenlegi Időszakban éppen a do­kumentumjátékok foglalkoztat­ják Irodalmi színpadainkat, s az sem, hogy ennek az előadá­si formának Isginkáhb a fent említett két vádfaja.... Fogalmazzunk konkrétabban. Illetve térjünk vissza a címben felvázolt tényhez! Az irodalmi színpadok tagjai maguk gyűj­tik válogatják a műsorba ke­rülő anyagot, amelyet ugyan­csak ők tolmácsolnak a ^n- padon — természetesen mindig valamilyen mondanivaló érde­kében. Így válnak egyldöben — szinte elválaszthatatlanul — a kultúra termelőivé és fogyasz­tóivá. S ha bár a hivatásos e- gyüttesek színvonal tekinteté­ben nagyobb eredményekre ké­pesek, mint a műkedvelők, a .,kultúra vérkeringésének“ mint az öntevékeny együttesek (Il­letve azok tagjai). Legfőkép­pen ezért nem „hal el“ az ön- íevéloeny népművészeti tevé­kenység, s a Jövőben ezért fog még hatványozottabban fejlőd- nl. Az elmondottakból kUnduíva ezúttal a komárnól (komáro­mi) járás két irodalmi színpa­dát mutatjuk be az olvasónak. Az izsai Jókai Irodalmi Színpad egyetlen-egyszer, 1971-ben sze­repeli a (VIII.) Jókai-napokon. Izsák I^jos és K 0 m 1 ó s 1 Menyhért „A hűség tövisei“ ,c. összeállításukban eredményes kísérletet tettek arra, hogy a hagyományosat a korszerűvel ötvözzék. Az eredményes kísér­let ' valódi eredménye sajnos a mai napig várat magéra, ugyan­is az együttes azóta nem mu­tatót be ú) műsort. Kár, mert így Irodalmi színpadi mozgai- munk egy színfolttal szegé­nyebb. A CSEMADOK búéi (búcsi) helyi szervezetének Lant iro­dalmi színpada 1968-ban és 69­ben, majd 72-ben, 73-ban ős 74- ben, tehát összesen ötször sze­repelt a Jókai-nakopon; amint kitűnik: az utóbbi években rendszeresen. Az együttes elő­adó stílusa — a rendező Szó b 1 -házaspár jóvoltából — tö­mör, metatorlsztlkus. Metaforá­ik annyira jellegzetesek, hogy az évek folyamán metafóra- rendszerekké tömörültek, s kö­zülük nem egy jelképpé vált. A Szobi-házaspár a legjobb íz­lésű amatőr rendezők közül va­ló. Munkájukat a tudatosság és a következetesség elve Jellem­zi. Bemutatóik minden alkalom­mal élményt jelentenek. Kmeczké Mihály (Következik: Irodalmié az i- rodalmi színpad?) A CSEMADOK búíi (búcsi) helyi szervezete LANT irodaimi színpadának szereplése az V. Jőkai-naiHikon, lS63-ban.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom