Új Ifjúság, 1975. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1975-04-22 / 17. szám
10 N agyon sokat Imák mostanában Vlagyimir Iljícsröl. E- zekben a visszaemlékezésekben gyakran valamiféle aszkétának, jámbor filiszter-családapának ábrázolják 6t. Valahogyan eltorzul a róla alkotott kép. Nem Ilyen volt ö. Olyan ember volt, akitől semmi sem idegen, ami emberi. Az életet a maga teljességében, sokrétűségében szeiette és szomjasan Itta. Mindig, megszökött, hogy egy kicsit sétá],jon Életünket Is úgy festik le, mintha csupa nélkülözés lett volna. Ez nem igaz. Az olyan nyomort, hogy nincs miből kenyeret venni, soha nem ismertük. Talán így éltek az emigráns elvtársak? Igaz, akadtak köztük, akik éveken át nem jutottak kenyérkeresethez, és Oroszországból sem kaptak pénzt, úgyhogy valóban éheztek. Velünk ez nem fordult elő. Az igaz, hogy egyszerűen éltünk. De talán a dúsikálásban, a pompában van az élet öröme? Vlagyimir Iljics értett hozzá, hogy élvezze az élet valódi örömeit. Nagyon szerette a természetet. Most nem beszélek Szibériáról, de az emigrációban Is állandóan jártunk kirándulni, hogy teleszívjuk magunkat friss levegővel, jó nagyokat csavarogtunk, és a levegőtől- a mozgástól, az élményektől megittasulva tértünk haza. A mi életmódunk lényegesen különbözött a többi emigránsétól. Ezek szerették a véget nem érő beszélgetéseket, fecsegést egy-egy csésze tea mellett, füstfelhókbe burkolózva. Vnagyimlr Iljl- dset az Ilyen fecsegés szörnyen fárasztotta, és mindig megszökött, hogy egy kicsit sétáljon. Emlékszem, emtgránséletünk első évében, Münchenben egy alkalommal magunkkal vittük sétálni Martovbt és Anna Iljicsnát, hogy megmutassuk nekik kedvenc helyünket, egy elhagyott zugot az Isar partján, ahová a sűrű bozóton át kellett utat törni. Fél óra alatt annyira fcimecültek, és olyan zsörtölődésbe fogtak, hogy gyorsan át- eveztünik velük a várbs olvllizálit részébe, és ezután nélkülük raentünik el a „ml“ helyünkre. Még Londonban Is módját ej- tettiík, hogy Mjussunk a természetbe, pedig ebből a mons- ktunból nem' olyan könnyű kivergödní, kivált, ha az ember nem akár másfél pennynél többet költeni omnibuszra. Később, amikor Svájcban már kerékpárunk Is volt, klrán dulásalnk köre Jócskán kibővült. Emlékszem Londonban egyszer valamelyik elvtárs, aki azt hitte, liogy Iljics mást se tesz, mint reggeltől estig a British Múzeumban kuksol, meny nyíre elcsodálkozott azon, hogy sétálni készül, mire Vera Ivanovna Zaszulics felháborodottan kiáltott fel: — De hiszen szenvedélyesen szereti a természetet! — Emlékszem, én akkor azt gondoltam magamban: bizony, így Igaz. LÜtni alöurta a német, az angol, a francia munkás életét Nagyon szerette Iljics megfigyelni a mindennapi életet Is. Hová mindenhová el nem keveredtünk vele Münchenben, Londonban, Pártosban. Kikereste az újságokből, mikor és hol, melyik peremkerületben tartanak különféle szocialista gyűléseket. Látni akarta a német, az angol, a francia munkás életét, hallani, hogyan beszél nem a nagygyűléseken, hanem barálli körben; tudni akarta, hogyan gondolkozik, miféle célok éltetik. Csak választási gyűlésen hányán vettünk részt ' Párlzsbanl Azokban az országokban, ahol éltünk, jobban ismertük a munkások életét, mint az emigránsok általában. Emlékszem, Pántosban volt egy Időszak, amikor a francia forradalmi dalokért lelkesedtünk, Vlagyimir Iljics megismerkedett egy Montaiigusse nevű énekessel, aki forradalmi dalokat szerzett és adott elő kivételes tehetséggel. Egy kommünár fia volt, s a munkásnegyedek kedvence. Iljics egy időben na- g^'on sokat dúdolta egyik dalát, a Salut á vous, soldats de 17-et; azokhoz a francia katonákhoz szólt, akik megtagadták, hogy tüzet nyissanak a sztrájkolókra. Tetszett neki .iz a dala Is, amelyben azokat a szocialista képviselőket gúnyolja ki, akike,t a tudatlan parasztok választottak meg, akik a 15 000 frankos képviselői fizetésért árulják el a parlamentben a nép szabadságát... Aztán Jött a színházba járás Időszaka. Iljics kikereste a hirdetésekből, hogy melyik külvárost színházba lep fel Montalgusse, Párizs térképével feile,gy- verkezve jutottunk el ezekbe a távoli külvárosokba. Előbb vé- gigné-ztük a színdarabot, többnyire valami szentimentális-sikamlós, sületlenséget, amivel olyan előszeretettel eteti a francia burzsoázia a munkásokat, s ezután következett Monlaí- gusse, A munkások tapsorkánnal fogadták, ö pedig rövid munkászekében, a nyaka körül kendővel, ahogy a francia munkások járnak, aktuális dalokat énekelt nekik, kicsúfolta a burzsoáziát, dalölt a nehéz munkássorsról és a munkásszolidaritásról. A párizsi külvárosok publikuma, a munkásközönség élénken reagál mindenre: a divatos, magas kalapot viselő hölgyre, akit az egész nézőtér csúfolni kezd, éppú,gy, mint a darab tartalmára. — Ejnye, te csibészt — kiáltja ocía az egyik a háztulajdonost alakító színésznek, mikor ez azt követeli a házban lakó fiatal lánytól, hogy legyen az övé. Iljics szeretett feloldódni ebben a munkástömegben, Montai- gusse egyszer fellépett a mt orosz összejöveteleink egyikén, ils utána késő éjszakáig beszélgetett Vlagyimin Mjlccsel a kü- selgő' világforradalomról. A kommünár fia és az orosz bolsevik — mindkettő a maga módján álmodozott erről a forra- lalo-mról. A háború alatt Montalgusse hazafias dalokat kezdett írni. Figyeltük, mi ar, ami izgalomba hozza a tömeget Egy másik időszakban választási gyűlésekre jártunk. A munkások ezekre a gyűlésekre magukkal hozták a gyennekeiNagyezsda Konsztantyinovna Krupszkaja: Százöt éve született Vlagyimir Iljics Lenin, és elég korán eltávozott közülünk, de az idő ahelyett, hogy elválasztott volna tőié, egyre közelebb hozza mindnyájunkhoz. Lenin ma is és és hat, talán még szélesebb körben, mint valaha. Él alkotásában, a győztes szocialista forradalomban, melynek tapasztalataiból merít az egész haladó emberiség. Él műveiben, melyeket soha nem olvastak annyian, mint napjainkban. S Lejnin vezet bennünket ma is. Hétköznapi építömnnkánk során ^ Imindennap érezzük és alkalmazzuk tanításait. Most élet- és iharcostársa, N. K. Krupszkaja szavaival idézzük elétek Le- inint. az embert. I Irta valaki. De szenvedélyesen szerette az embereket. így szerette például Piehanovot, Plehanov óriási szerepet játszott Vlagyimir Iljics íejlödésében, segítségére volt abban, hogy rátaláljon a helyes forradalmi útra. E'zért Iljics szemében Piehanovot sokáig dicsfény vette körül, és a iegjelentéktele- nebb néze-tel térés ük is roppant fájdalmasan érintette. .A szakítás után Is gondosan figyelte, miket mond Plehanov. Mekkora örömmel Idézgette Plehanuvnak ezeket a szavait: „Nem akarok opportunistaként meghalni“. Még 1914-ben Is, amikor kitört a háború, még ekkor is rettenetesen izgatottan készült a háborúéllenes felszólalásra azon a lausanne-i gyűlésen, a- melyen Plehanovnak Is kellett beszélnie. „Hát csakugyan nem érti meg?“ — mondogatta Vlagyimir Iljics. P, N. Lepeslnszki] visszaemlékezéseiben van egy teljesen valószerűtlen i"ész. Le- pesinszkjj azt írja. hogy Lenin egyszer így szólt hozzá: „Lám, Plehanov meghalt, én pedig, én élek!“ Ez nem tehetett így. Minden bizonnyal vatemilyen más árnyalat volt, amit Lepe- sinszkl] nem értett meg. Vlagyimir Iljics sohasem állított« szembe magát Plehanovval. Fiatal elvtársaink, miközben a párttörténetet tanulmányozzák, valószínűleg nincsenek e.gészen tisztában azzal, mit is jelentett a mensevikekkel való szakítás. Vlagyimir Iljics nemcsak Piehanovot szerette, hanem V. J. ZaszuUcsot és Akszelrodot Is. „Majd megismered Vera Iva- novnát. Kristálytiszta emljer“ — így szólt hozzám Vlagyimir Iljics aznap este, mikor megérkeztült Münchenbe. Hosszú ide- Igy Akszelrodot Is dicsfénnyel övezte. A személyes vonzalom soha nem befolyásolta Vlagyimir Iljics iiplitikai állásfoglalását. Bármennyire szerette is Plehano- vot vagy Martovot, politikailag szakított velük, amikor az ügy szempontjából szükségessé vált (és akivel politikailag szakított, azzal személyesen Is szakított, nem is tehetett másképp, hiszen egész élete a politikai harchoz kapcsolódott). ■Az emberekhez való személyes ragaszkodás azonban hihetetlenül nehézzé tette Vlagyimir Iljics számára ezeket a szakításokat. Emlékszem, milyen rettenetesen érezte magát, mikor a 11. kongresszuson nyilvánvaló lett, hogy elkerülhetetlen a szakítás .Akszelroddal, Zaszullccsal, Martovval és a többiekkel. Egész éjjel ott ültünk és reszkettünk az idegességtől. Ha Vlagyimir Iljics nem lett volna Ilyen szenvedélyesen ra.gasz- kodó ember, nem ment volna tönkre olyan korán. A politikai tisatesség — a szó igazi, mély értelmében — , az, hogy ez ember politikai ítéleteiben és csetekedeteiben szabaddá tudja tenni magát minden személyes rokonszenvtöl • vagy ellenszenvtől, nem mindenkinek adatik meg, és akinek igen, annak nagyon megnehezíti az éleiét. két is, mert nem tudták kire hagyni. Hallgattuk a szónoklatokat, figyeltük, ml. az, ami felvillanyozza, Izgalomba hozza a tömeget. Meghallgattuk, hogy beszél a szocialista képviselő a munkáshallgatóság előtt, majd elmentünk, hogy miket mond az értelmiségiek, a tisztviselők gyűlésén, és saját fülünkkel hallgattuk, hogy halványulnak el, öltenek a kispolgárság számára elfogadható színt a szónok ajkán azok a gyújtó hatású, nagy eszmék, amelyek lángra lobbantották a mimkáshallgalóságot. Hiszen az a fő, hogy minél több szavazatot szedjen össze. S a gyűlésről hazafelé menet Iljics a szocialista képviselőről szóló Montalgusse dalocskát dúdolta: — T’as bien dlt, mon ga'l Londonban a Hyde Parkban jártunk meghallgatni az alkalmi szónokokat: az egyik istenről beszéit, a másik arról, hogy milyen nehéz a kereskedöse.géd élete, a harmadik a kertvárosról. Eljártunk Whilechapelbe, a londoni zsidónegyedbe, ahol orosz matrózokkal meg a zsidó, szegénynéppel Ismeirkedtünk meg, s bánatos dalaikat hallgattuk. Voltunk egy szocialista körben, ahol egy ifjú angí*; szociali.sta a rauniclpális szocializmusról tartott előadást, egy régi párttag pedig — aki elő- zöteg a Seven Sisters elnevezésű szocialista templomban tartott sajátos Istentiszteleten a szocialista pap szerepét töltötte be, s azt fejtegette, hogy a zsidók kivonulását úgy kell felfogni, mint annak előképét, ahogy a munkások vonulnak ki a kapitalizmus birodalmából a szocializmus birodalmába — szidta az ifjú szónokot opportunizmusa miatt... Ha valaki ért ahhoz, hogy megfigyelje az életet, az emberi életet a ma,ga sokrétűségében, sajátos megnyilvánulásaival e- gyüU, s megtalálja benne a saját élményeivel összecse.iigö hangokat, ez nem azt jelenti, hogy élvezi az életet? Vajon érthet-e ehhez egy aszkéta? Srenvedélyesen szerette az embereket Vlagyimir Iljics .szerette az embereket. Nem állította maga elé az asztalára sz-pretteinek fényképeit, mint nemrégiben Vlagyimir Iljicset mindig nagyon érdekeltek az emberek. I Felfedez valakil>en valamilyen érdekes tulajdonságot, és máris valósággal csüng rajta. Emlékszem Natanszonnal való két- 1 hetes „regényére“, aki a szervező tehetségével kápráztatta I el. Másról se tehetett hallani tőle, mint Natasaonról. Különösen érdekelték azok, akik Oroszországból érkeztek. És az I emberek Vlagyimir Iljics kérdéseinek hatása alatt, anélkül, hogy ők maguk észrevették volna, énjüknek legjobb részét tárták elé, amely a munkához való viszonyukban, munkájuk I egész felfogásában jutott kifejezésre. Valahogy önkéntelenül költői színlten festették te a munkájukat Iljics előtt. Iljics szenvedélyesen szerelte az embereket, és szenvedélyesen sze- 3 rette a munkát. Ez a két szendvedély eggyé fonódott benne. Ez tette éltét kivételesen gazdaggá, intenzívvé és teljessé. Valósággal Itta magába az életet, egész bonyolultságában és sokrétűségében. Nem, az aszkéták nem ilyenek. ... és szenvedélyesen szerette az életet Iljics a maga étet- és emberszemléletével, azzal a szenve- délyességével, amely minden vnoatkozásban jellemezte, a legkevésbé sem volt az az ei-ényes nyárspolgár, amilyennek ábrázolják; példás családapa, feleség, gyerekek, az asztalon családi fényképek, könyv, háziköntös, ölben doromboló kis- cica, s körülö,tte az úri „berendezés“, melynek bútorai közt „kipiheni“ a közélet fáradalmait. Vlagyimir Iljics minden e- gyes lépését valamiféle klspolágrl szentimentalizmus prizmáján át láttatják. Jobb lennej ha miijél kevesebbet írnának erről a témáról. Vlagyimir Iljics semmit sem vetett meg annyira mint a pletykálkodást, a mások magánéletébe való beavatkozást. Az ilyesmit megengedhetetlennek tartotta. A mikor száműzetésben éltünk, nemegyszer beszélt errö'.. ’ Azt mondta, gondosan távol kell tartanunk magunkat a különféle száműzött-históriáktól, amelyek termőtalaja rendszerint a pletykálkodás, egymás megszólása a mások lelkében való turkálás, á fölösleges kíváncsiság. Ez posványos kispolgáriság, nyárspolgáriság. * A két űrkutató nagyhatalom készülődik a közös vállalkozásra A Szovjetunió nyolc űrhajósa, a közös szovjet-amerikai, az Apol- ló’Szojuz júliusi vállalkozás résztvevői február 7-én az Egyesnlt Államokba utaztak, hogy amerikai kollégáikkal közösen készUlőil- jenek. A gyakorlatozás február 10-én kezdődött a Kenuedy-fokim, a Johnson Űrkutatási Központban, és két hétig tartott. A szovjet vendégek a közös gyakorlatozás után ellátogattak az Alabama állambeli Hiintvllle-be, a Narshall Űrhajózási Központba, majd pedig New Orleansban voltak, s megtekintették az ürszerelvény a- merikai berendezéseinek a gyárát. A szovjet és az amerikai űrhajósok közös gyakorlatokat tartottak, amelyek során szimulátorban mímelték az összekapcsolódást, a nyelvhasználatot gyakorolták, valamint a kitűzött kísérletek e- redményének összeolvasását stb. Amerikai kollégáik május elején viszonozzák a látogatást. Ezzel befejeződnek a közös kísérletezések és edzések, s a gyakorlatozás» ezután küIön-kUlön folyik majd a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban. AZ APOLLO—SZOJUZ KÍSÉRLETI VÁLLALKOZÁS A szovjet küldöttségben ott van mind a négy felállítás két-két tagja, aki számításba jön az Apollo-Szojuz kísérleti vállalkozás végrehajtójaként. A vállalkozásban a következő űrhajósok vesznek részt: Alekszej Leonov — Valerij Kubaszov; Anatolif Filipcsenkn — Nylkolaj Rukavisnyikov; Vlagyimir Dzsanyibekov — Borisz And- rejev és Jurij Romanyenko — Alekszandr Ivancsenkov. Az amerikai legénység parancsnoka Thomas Stafford (helyettese Alan Rean), az űrhajó pilótája Vance DeVoe Brand (helyettese Ronald Evans), ax összekapcsolás irányítója pedig Donald Slayton (helyettese Jack Lousma). A két űrkutató nagyhatalom júliusra tervezett közös kísérletét nevezik ApollU'-Szojiiz kísérleti vállalkozásnak. A szovjet és az amerikai űrkutatási szakemberek 1972. május 24-én állapodtak meg egy közös világűrkisérletben; egy szovjet és egy amerikai űrhajó a Föld körül keringve egyesül és dokkol, az űrhajók fedélzetén tartózkodó pilóták pedig meglátogatják egymást A két ország űrhajósai 27 különféle kísérletet hajtanak végre (ezek közül ötöt közösen, a többit kiilön-küiön) a vállalkozás kilenc napján. A közös vállalkozás célja, hogy a két ország tudósai által kidolgozott nemzetközi dokkoló mechanizmust kipróbálják, és az ösz- szekapcsolt űrhajók keringjenek a Fold körül. Ez a művelet rendkívül fontos lehet egy űrbéli segítségnyújtás esetén. MENNYIBE KERÜL A KÖZÖS KÍSÉRLET? Nem tudni pontosan, hogy a két ország közös űrvállalkuzása mennyibe kerül. A nyilvánosság előtt csak az amerikaiak költség- vetése ismeretes, amelyet a NASA, az Amerikai Világűrkutatási Hivatal nemrég tett közzé. A NASA közleménye szerint a július derekán kezdődő vállalkozás 258 millió dollárba kerül, 1973-ban a kiadások 38,5 millió dollárra rúgtak, és 1974-ben már elérték a 9Q millió dollárt, s erre az évre pedig a pénzügyi szakértők 130 millió dollár kiadást terveznek. Éhből az összegből tökéletesítették a parancsnoki fülkét és a szervizmodult, dolgozták ki a kísérleteket, szerelték fel a kísérő berendezéseket, vásárolták meg a rakétát és állították fel a rakétakílövő sorompót. Az Apollo—Szojuz kísérleti vállalkozásban részt vevő Apollo űrhajó kissé módosított változata annak az Apollo-típusú parancsnoki fülkének és szervizmodulnak, amely az utóbbi években többször is embereket szállított a Holdra. A Holdat meghódító űrhajó és a július 15-én induló Apollo űrhajó között nincs snk különbség. A nyáron induló űrhajót alkalmassá tették az előirányzott kísérletek végrehajtására, beszerelték még néhány üzemanyagtartályt, hogy a pályamódosítási műveleteket majd biztonságban lehessen vele elvégeztetni. Fölszerelték a fülkét a dokkolási folyamatot ellenőrző műszerekkel, és ezenkívül még egy dokkoló modullal is. Ez az egység egy alumínium henger, átmérője másfél, hossza három méter. A végén zárószerkezet van. amely pontosan beleillik a Szojnz űrhajóra szerelt dokkoló modul nyílásába. A zárószerkezet szorosan összekapcsolja majd a két üregységet. A dokkoló modul tehát nem más, mint egy hatalmas a^aptér a két űrhajó összekapcsolására. AZ összekapcsolás Módja A dokkoló modul ezenkívül a lógzsilíp szerepét is ellátja, ami kor a két űrhajó legénysége egymás meglátogatására megy. A két űrhajóban ugyanis más-más légkeverék lesz, más-más nyomás a- latt. Az amerikai űrhajósok tiszta oxigént lélegeznek be 0.35 atmoszféra nyomás alatt, a szovjet űrhajósok pedig egy atmoszféra nyomás alatt levő oxigén és nitrogén keveréket lélegeznek. Az összekapcsolás idején a Szojuzban 0,7 atmoszférára csökkentik a légnyomást, s ezzel megkönnyítik a szovjet legénységnek az átszállást az Apolló űrhajóba, a légzsíllpben nem kell időt vesztegetniük, hogy szervezetük megszokja a tiszta nxigént, és nem kell megvárniuk, hogy a nitrogén eltávozzék a vérükből. Az Ápol- iű-Iülkében az oxlgénnyomás végig 0,35 atmoszférás marad. A dokkoló modult ellátják még rádió- és tévéberendezésekkel, külön antennarendszerrel, tartalék légpalackokkal, fűtő-, illetve hűtőberendezéssel és oiás létfenntartási fölszereléssel. A Szojuz űrhajó is bizonyos változásokon ment keresztül. Mint ismeretes, ez a szQvjetek legtökéletesebb űrhajója, és már 1967 óta használják különféle ürkísérletekre. de állandóan tökéletesítik is. Az eddig használatban levő Szojuz űrhajók és a módosított űrhajó közti legfontosabb különbség az, hogy az új Szojuzt ellátták azzal a zárószerkezettel, amely lehetővé teszi az Apollóval történő összekapcsolást. A Szojuz űrhajónak három fő része van: orbitális, amely az űr- szerelvény felső végén helyeikedik el. Átmérője 3,35, szélessége 2,65 méter, kívülről egy kissé le van gömbölyítve, súlya 1224 kg. Arra szolgál, hogy a legénység benne dolgozzék és pihenjen ax űrutazás alatt. Tulajdnnképpan nem más, mint egy világüri nappali szoba. A második rész az űrhajózási fülke. Ebben vannak az ellenőrző műszerek és a kormányszerkezet. A Tülke hossza 2,2 méter, súlya 2802 kg. A legénység ebben a fülkében tartózkodik a kilövéskoi;, és a Földre való visszaérkezésekor. A harmadik részben van a többi műszer: a hajtóművek, a távközlési berende zések és egyéb felszerelések. A fülke súlya 2654 kg. hossza 2,3 méter, átmérője — akárcsak a többi résznek. 3,35 méter. Ezek szerint a Szojuz űrhajó hossza 7,13 méter. A világűrben a Föld körüli keringés során a műszeres tartályból kinyúlik két, egyenként 2,82 m hosszú szárny, ezen vannak t napelemek, amelyek az űrhajót villamos energiával látják el. F. G.
