Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-13 / 33. szám
Vjekoslav Majer Az utca élénksége Kavargó, mozgalmas utcák. Befordulsz az egyikbe, a végé- ré érsz, mégy a másikba, harmadikba. ötödikbe. tizenkettedikbe, és mindegyikben arcodba loccsan az élet hatalmas, morajló hulláma. Az emberek sietnek egymást könyökölve előzik meg, beszélgetnek, vagy hallgata,gon mennek, mert a beszélgetést dlvatiamúlt- nak érzik. Amikor még a járdákat sétányoknak nevezték, minden olyan idillikus volt. Az emberek léptei nyugodtak és kimértek voltak, megálltak, hogy mélyen a tüdejükbe szívják (akkor még nem a szmogot) a levegőt, és a kék égre, az akkor még fekete füstgomolyagok nélküli égre emelték tekintetüket. A járdák akkor még valóban sétányok voltak. Ma már csak a tárcaírók és a nyugdíjasok mennek rajta lassan és kimérten. Mindenesetre a városi Járdák nem elég biztonságosak. Az ember szinte nem Is tudja, hogyan volna a legjobb végigmenni rajtuk. A járdaszélen haladva állandóan fennáll a veszélye annak, ho.gy motorkerékpárjával elüt bennünket egy éppen a' legnagyobb forgalom Idején versenygyakorlatokat végző, mellettünk elviharzö srác. De volt már arra is eset, hogy egy autó kötött ki a járdán. Ha az ember az épületek fala mentén halad, könnyen megtörténhet, hogy fejére esik egy, a háziasszony jóvoltából egészen az ablakpárkány szélére helyezett vi- rágcserép, de az ereszről aláhulló esőcseppek is üdítő hatásúak lehetnek. Ha egy olyan épület előtt haladunk el, amelyiken Javításokat végeznek, minden bizonnyal a fejünkre esik egy tégla, vagy valamilyen vasdarab. Egészen a fal tövében haladva gyakran megeshet velünk, hogy a csatornára telepedett galamb kabátunkra vagy kalapunkra ereszti „autogramját . Tehát sem a járdaszélen, sem a fal tövében nem jó haladni. Ml marad akkor hátra? Az óml- nózus „arany középút", azaz a járda közéj». Ki hitte volnál Korunkban az életritmus rendkívül felgyorsult, a gondolatok szédületes gyorsasággal kavarognak. Pokolian izgalmas ez az e- gész. Mindennap történik valami új, ami eddig még nem volt, és amiről nagyon sokáig még csak álmodni sem mertünk. Nagyon sok minden, amiért néhány évtizeddel ezelőtt még kinevettek és bolondnak neveztek volna bennünket, ma megvalósult. A feltalálók álmai is épp így váltak később valósággál De térjünk csak vissza utcáink élénkségéhez. Az úttest kölcsönzi nekik a legnagyobb mozgalmasságot. Ezeken bonyolódik le a szinte megállapodás nélküli forgalom, a melyet csak a napról napra szaporodó közlekedési szerencsétlenségek akasztanak meg. Az utak forgalma fokozatosan nő, bonyolódik, a kocsik, vezetői éberen őrködnek, állandóan túlfeszített Idegzetüek. Rég letűntek már azok az idők, amikor az autókat Indítókarral kellett felhúzni, amikor indulás előtt remegtek, brummogtak, mintha láz ütött volna ki rajtuk. Nagyon jól emlékszem még a régi zágrábi flákerekre. Az egyszerűbbekre és a „gumiabroncsosokra" Is. Az utóbbiak ünnepélyes csillogóra lakkozott hlntók voltak, gumibevonatú kerekekkel, (innen az elnevezésük is) főleg nagyobb ünnepélyeken pl. lakodalmakra, keresztelőkre vették Igénybe ő- ket. Természetesen az ilyen ünnepélyes alkalmakra a fiákeresek is ünneplőbe öltöztek, virágot tűztek a gomblyukukba, lovaik szerszámdísze ragyogott és virágtól volt ékes. Napjainkra eltűntek ezek a gyermekkorunkra emlékeztető fiá- kerek. A kerekek ma már egyre gyorsabban forognak. Személykocsik, taxik, kombik, teherkocsik, kétkerekűek, háromkeiekűek, óríáskerekűek, mojje- dok rohannak. Fürge autóbuszok a város minden részében. Munkahelyükre igyekvő munkásokkal sietnek már kora reggel a Száván túli városnegyedekbe. Esténként meg-megállnak egy pillanatra a naplementében lángoló felhőkarcolók előtt. A vörös arany visszaverődik az épületek ablakairól, fénylik a buszok üvegzete az utasok arca Is megcsillan. Rohanó kerekek. Rohannak a városba, a városból, köröznek a tágas tereken, zsúfolt utcákba kanyarodnak be, hosszú parkolóhelyeken vesztegelnek, kocsiszínbe hajtanak, onnan kiindulnak. A kocsik sora egyre hosszabbodik, a forgalom mind szövevényesebbé válik. Kavargó, mozgalmas utcák. Befordulsz az egyikbe, a végére érsz, mégy a másikba, harmadikba, ötödikbe, tizenkettedikbe. Mindegyikben az élet fáradhatatlan, morajló hulláma vár és mosolygó, derűs arcodba, az élet értelmében bízó arcodba csapódik. —6— fordítása GAl SANDOR VERSEI: JELENTÉS A FOIYÖNAK SZÉP ÁIDOTTSAGOD kinyílt a föld magától új fennsíkok nőnek az éjszaka pipacsvirág fogad) el szeretődnek pirkadatnak őszi hegyoldalt terítse magát ködbe két tölgy dőljön el vérzőn szép áldottságod köszöntve NYÄR PIPACSOK az otthon láng-kórus madarak égnek nyitott ölű a nyár pipacstenyészet tarlót forgat a nap rezdUl egy féoy-ág oz lép szomjas tóhoz szállnak a nyárfák tetötlen ég rajtam az éj kő-tömbje az otthon láng-kórus ledönt a földre már tudjuk az időben eggyek leszünk valahányon hullám hullámot ér a távolságok partjain önmagunkban megtisztulván e század mocskától tükör lettünk? nézd magad bennünk emberiség VIHAR az első iaralos hullámok s az első széllökések pentaton hangsora kifordul a fák tenyere oldódik a fekete mlndenség s a fecskék lángolva úszriak a villámok között VÉTKED ÉS JOGOD Sas-magány. Józan, hideg, űnmaga árnyékára lát. Ez is a tied. A kettős kör bezár. Magas a mélyi Zuhanni — A szíved visszaránt: élj! S az ellen-gravitáció ellódít szűzi űrbe: építsd fel újra csillag-magad pipacsos tűzben. Láng és szél. Virág-romok. A kerékben harminchét küllő; ennyi év — Sas-magány: vétked és jogod. elveszett összeg 720 korona. Egy asszony kétheti munkabére a túlórával együtt, mert azon a héten az asszony nagyon Igyekezett, hogy többet keressen, mint máskor. Ünnep előtti hét volt, az asszony nagy erőfeszítéssel túlórázott, bár a dereka Is fájt, s Ilyenkor, tavasz táján a reumatikus bántalmak is erősödtek tagjaiban. De nem engedte magát legyűrni sem a fáradtságtól, sem a fájdalomtól. Folyton a szeme előtt lebegett, hogy beköszönt az Ünnep, sütnie, főznie ked, jobb falatokat, jobb ételeket, mint máskor, hadd érezzék a gyerekek is, hogy ünnep van. Két fia volt, az egyik nyolc, a másik tíz éves. A két kisfiú Iskolába járt, és mihelyt délután hazajöttek hozzáláttak a takarításhoz, söpörtek, poroltak, ahogy anyjuk meghagyta nekik. Aztán krumplit hámoztak és megtették az előkészületeket a vacsorához, mert náluk a vacsora az ebédet Is helyettesítette. Amikor az anyjuk hazajött a munkából, első dolga volt, hogy szigorú arccal a kredenchez lépett, végig- húzta rajta ujjait, ahogy az „úrlnö" tette, akinél fiatal korában szolgált. A gyerekek csöndes fegyelmezettséggel a fal mellett lapultak Ilyenkor, és várták a kifogásokat, mert pontosan tudták, bárhogy Igyekeznek is az édesanyjuk kedvébe járni, munkájukban mindig talál valami kivetnivalót. A családban ezek voltak a legveszélyesebb, a legválságosabb percek, amikor -az anyjuk úgy járt-kelt, szimatolt, az egyszobás lakásban, vajon minden rendben van- c, mint egy detektív, akt gyilkosság nyomait keresi. A gyerekek egymás között már megtárgyalták ezt a tarthatatlan helyzetet, az édesanyjuk szigorú viselkedését, de azért nem lázadoztak, szívük rejtett zugában érezték, hogy az anyjuknak van valami igaza, kell, hogy valaki kordában tartsa őket apjuk helyett, és akkor sem mertek feleselni vele, ha határozottan érezték, hogy a feddés igazságtalanul éri őket. Am azon az áprilisi napon, amikor az anyjuk elvesztette kétheti keresetét a túlórák bérével együtt, egyetlen szóval sem kifogásolta a gyerekek munkáját. A két fiú mégis riadtan lapult, egymásra pillantott félénken várva azt a pillanatot, amikor az anyjuk megkezdi a szokott mindennapi programját, és lesztdja őket felületes munkájukért. Már azt sem bánták volna, ha az egyiküknek leken egy pofont, mert a pofon Is azt jelenti, hogy a szülő törődik a gyermekévei. Márpedig az anyjuk ezen a napon niégcsak tekintetre sem méltatta mrnk.tmkal, hololt a ivadiói is felmosták, csak azért, hogy a kedvében járjanak. A gazdag ember, aki a tőzsdén egy milliót veszt, sohasem érezheti azt a súlyos és szégyenteljes fájdalmat, melyet ez az özvegy munkásasszony érzett, amint ott ült az ajtó közvetlen közelében, összeroskad- va, tétlen, nyitott tenyérrel az ölében, le- horgasztott fővel, mintha nyitott, kérges, kidolgozott kezében kereste volna az elveszett keresetét. A gazdag végeredményben pénzét spekulációval, csalással, kizsákmányolással szerezte, de ő minden ftlSíábó ßclä: lérért becsületesen megdolgozott és a keresetét megfontoltan osztottB be az ünnepekre. E tervben két zsebkendő és két pár harisnya is szerepelt a gyerekeknek. Most, minden számítása felborult, mardosó szívében harag és kétségbeesés fészkelt. Sovány vigasza mindössze az volt, hogy a gyermekpótlékot megőrizte, mert azt most külön kapta. Persze jelentéktelen összeg, elkeseredetten arra gondolt, hogy ő bizony, ha megtalálta volna valakinek a keresetét, habozás nélkül visszaadta volna annak, aki becsületesen megdolgozott érte. Az ö mun- káslelkiismerete sohasem engedte volna meg, hogy meglopja dolgozó társát. Mégis az üzemben, kétszáz dolgozó között akadt valaki, aki képes volt arra, hogy egy mun- kásnő keserves keresetét szemérmetlenül zsebrevágja. És feltette magában azt a fájdalmas és rideg kérdést, hogy kiben bízhat 6 ezekután, ha elhagyták munkatársai is, akik pontosan ismerik a munka megérdemelt bérét. Sivár hitetlenség kerítette hatalmába nyugtalan szívét, amikor ott állt az üzem udvarában a kétszáz munkás és munkásnő előtt, és az üzemi bizottság vezetője kihirdette előttük az összeg elvesztését' ésf^fel- szólította a megtalálót, hogy a pénzt azonnal szolgáltassa vissza a tulajdonosának. Sajnos, egyetlen lélek sem mozdult, és ez érthető is volt, mert ha a megtalálónak becsületes szándékai lettek volna, akkor nem várja be a felszólítást, hanem haladéktalanul visszatérítette volna, hiszen itt az ü- zemben a borítékkal együtt vesztette el, azon pedig rajta volt a teljes neve. Az özvegy szótlan elkeseredéssel hagyta el a gyülekezetét, és nem várta be a gyűlés végét, holott érdekes és figyelemreméltó események zajlottak le abban az órában az üzem munkásai előtt. Az üzemi bizottság vezetőjének higgadtsága — amikor a felszólítás eredménytelen maradt — hirtelen felháborodássá változott és dörgő hangon kijelentette, hogy az a dolgozó, aki egy özvegyasszony bérét ilyen kíméletlenül elsajátítja, rosszabb még a gyártulajdonosnál is, akik világéletükben egyebet sem tettek, mint a munkások verejtékén híztak. Az egykori gyáros azonban sosem élvezte a munkások bizalmát, és a dolgozó úgy védekezett ellene, ahogy tudott. Az a munkás azonban, aki ilyen gazságot követ el, az egyszerűen áruló, ezzel a tettével elárulta az eszmét, a munkásközösséget, az összefogó tántoríthatatlan erőt, és az ilyen bitanggal úgy kell bánni, mint egy árulóval. Őszintén sajnálja, hogy az üzemükben akadt ilyen alávaló gazember. De azért nem kell félni, nincs mitől tartani, az i- lyen féreg egyszer úgyis megmutatja Igazi arculatát. Az, aki ilyen arcátlanságra képes, az egyébre is képes lesz, csak türelemmel kell várni, résen kell lenni és figyelni. Addig azonban nem hagyhatjuk ezt a példátlan esetet megoldatlanul. Az a véleménye, miután Idegen nem járt az üzemben, és csakis egy társuk követte el, az egész üzem felelős érte. Mert ha egy kis tövis beleakad az ember klsujjába az egész test fáj, amíg a tövist ki nem húzzák. E- zért azt ajánlja, hogy az üzem dolgozói járuljanak hozzá ahhoz, hogy az özvegy hiánytalanul és azonnal megkaphassa a munkabérét. Az, akt a javaslat mellett van, e- melje fel a kezét, aki pedig... Már nem fejezhette be a mondatot, a munkáskezek szinte parancsszerüen lendültek a magasba, és lelkes hozzájárulásuk az eskü benyomását keltette. A gyűjtés nyomban meg Is Indult. Valahonnan előkerült egy kalap és abba dobták be az 5, 10 és 25 koronásokat. Ugyanakkor a nagy izgalom közepette egy húsz év körüli Ifjúmunkás bukkant fel a pódiumon az üzemi bizottság vezetője mellett. Mielőtt azonban szóhoz jutott volna, reszkető. Izgatott ujjaival hátrasímitotta sápadt homlokáról a haját, és végül nehezen kinyögte, hogy i- gen, ő találta meg a pénzt. Abban a pillanatban abbamaradt a gyűjtés. A nyitott kalap a pénzzel a pódium asztalára került, az üzem munkásai önkéntelenül megmozdultak, összesűrüsödtek, a fejek egymásfelé hajoltak, mint érett zúgó búzakalászok, ha vihar éri őket. Fenyegető, zúgó moraj hangzott az ifjú felé, de ő mozdulatlanul állt, egyetlen lépéssel sem hátrált. Igazsága tudatában vallomásának oly ereje vOit, hogy diadalmaskodott a morajló zúgáson. A fiatalember vallomásában azt állította, hogy a pénzt nem tartotta meg magának, hanem posta útján elküldte az özvegynex, és ezt mindjárt a postautalvánnyal Is bebizonyíthatja. A postautalványt átadta az üzemi bizottság elnökének, aki megindul- tan bizonyította, hogy Igazat mondott. A fiatal munkás aztán szokatlan eljárását úgy igazolta: egy órája éppen, hogy megtalálta a pénzt, és annyi ideje volt csupán, hogy kerékpárral a postára hajtson, és elküldhesse a talált összeget. Ez megnyugtatta és utána várt... Egyetlen gondolat vezette, azt akarta tudni, miként fognak ebben a szerencsétlen ügyben viselkedni az üzem vezetői, akik állandóan előadásokat tartanak a népi demokráciáról, a szocializmusról és az összetartásról. Azt akarta tudni, ha tettekről van szó, akkor az üzem dolgozói tényleg szociálisan fognak-e viselkedni és vállalják-e a kárt is közösen, a- mely a munkást éri. Az ö anyja is özvegyasszony, két keze munkájával nevelte fel, tudnia kellett hát, és joga Is volt megtudnia, mit fog egy népi demokráciában az üzem cselekedni, ha az özvegyet szerencsétlenség éri. Most végre meggyőződött, tiszta képet kapott, és hálásan köszöni. I- gérl, hogy teljes erejével azon lesz, hogy munkájával az üzem, a közösség meg legyen elégedve. Csak az a kívánsága most, hogy a kalapban összegyűlt összeget is az özvegynek ajándékozzák, mert oly becsületes és szorgalmas munkaerő, hogy a mai gondjaiért megérdemli az üzem dolgozóliól ezt a külön ajándékot.
