Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1974-12-17 / 51-52. szám

■ ■ ; -í; •ÍÍítV ^ .'■»'' ar^l)áx-.r«- ■■ t *? í,^ Jö \ifti* • lü'-nV, “ TOZSEF ATTILA. CHARLES BAUDELAIRE: öh SZÍV! Nyugodj! Fegyverben néved fönn a téli ég, kemény a menny és vándor a vidék, hátikul a hé, megáll az elmenő, lehelete a lobbant keszkenő. Oly édes-keserű a téli éjeken hallgatni, ha a tűz szive dobogva, lángol,' a tűnt emlékeket kikelni könnyedén a ködbe zendOlö harangok halk szaváböl. Hol Is vagyak? 2gy sznlsaszál nagyon helyezkedik a csontozott úton. kis, száraz nemzet; igazán szuszog, zúzódik, zizzen, izzad és buzog. % Oh, boldog a harang, kinek érctorka ép, ki, noha már öreg, erőben és vidáman önti maga körül híven a szent zenét mint vén vitéz, akt fennvirraszt sátorában, De fönn a hegyen ágyat bont a köd, mint egykor melléd; mellé leülök. Bajos szél jaját csendben hallgatom, csak bulié hajam repies vállamon. CSABA GYŐZŐ: Mondjuk Az én lelkem repedt; s ha néha éjjeli unalmát fázva vágy hangokkal tölteni, olykor, olyan nyögö és gyönge hangot ad csak. Oh, sztvl Nyugodjl Vad boréka hegyén szerelem szólal, Incseleg felém, pirkadö madár, karcsú, koronás, de áttetsző, mint minden látomás. karácsony-estre... mint hörgő sebesült, akit magára hagytak egy hulladomb alatt vértóban, s ott veszett, egyhelyben, iszonyú erölkídés között. Babits Mihály fordítása Mondjuk karácsony-estre mondjuk megjönnétek családi ünnep ez így szokás a nagyszülőknél ha gyermekeik-nnokáik nem bírnak menni mint mi sem most Nekem magamnak is eléggé rázós ügy lenne magyaráznom mi volt azóta hogy nem ágy van hogy sz6 sincs róla , De a cifra ismerkedések erre-arra az áj családtagokkal éppen keservessé tennénk az estét — Majd inkább én külön s nem itt csak várjatok... ANDREI VOZNYESZENSZKIf: IIICFENYÖ C' ^ ^ ■■4?* ■ ar> "ijii-,., V--Ap 'V! BABITS MIHÁLY: Ablakban — kariatidák. Szobában — tűsark-clpök. Reaktív szárnnyal hasítják a fenyők a tetőt. Tombol, elfogja a szégyen. Ott künt — fekete hó. Házmestemé fehérben áll, mint egy hold laké. l/fOrjQ s A jövő mily csudákra rebben? Mily őstalány rejlik a szűz tűlevelekbein, e tűzgömbök lángtoriatán? Századok, keilyhek, holdak, „0, múlva múljék* A szerelem mindig — a holnap. Mindig örökös 0, leányka, mandolimall Bödftön, mint hámozott szerteomlé mandarin-haj, lobog rejt a rőt bozont. újév. Csintalan, kisdiáklányos, ahogy rágcsálja a tűket... Mit akar, egy évre mához mivel szúrja át szívünket? 0, fenyők bujasága; nő, kit homály füröszt - Jövő gyémántja zárja, s tűk vannak ajkai közt. Telek jutnak eszamhe, tétek, régi, kemény, csillagé.'; telek, murijáró szép laiiisi utcák, derss bajszok s nagy pirns fUlsk, Parasztszagú éiíéil misék, . ia3anyi..,8ÜUy-5íit, nagykandőho bagyii'lőM brélÁdoki ’ cukorbiindás házak, teles ég. Később, kisvárosi zsűrokon, mikor ös-zejötl a sok rokon, lányokat keltett hazakísSrni s én hallgattam az egész úton. Db másnap, mint riiptilö-cipös M'Srklír varsra ten"tsm a csípős ködtíén á magányos jégen — mint ma nemcsak lábam, de szívem se győz. Somlyó György fordítása Bocsmód, még mint egész csöpp gyerek, Pe.sten is átfaújlam ogy telaV, Csillagok és lámpák kavarpdtak, fátelmes volt a sok emolat. Nappal kezdettek az éjszakák, csilmg'alt és búgott a világ, cicázoít az ablakok visszT-énya: Mikulás ni'Bnt a hátsó gangon ét. Ö, taleim, gyeraisteg telek! mily bolondul elíeledíetek. Ügy megfakultatok, mint a gyöngy, ha nem rinraíja eleven meteg. Némelyik mér, mint egy szertohullt láncnak rze.re, halkan elgurult. P'Céig amint foyy-íogy a jövendő, egy-3?yio drágább tesz a mült. hogy a városnak te díszére lehet­ne. Pedig elsősorban pásztorok, fejőgulyások, csikósok három nem­zedéke birtokolja. Egy bokorban a tehenészek hatvanhatoznak fonot- tas üveg borocska mellett. A má­sikban a törzsfarm és versenyistál­ló csikósai, lógondozói hallgatják Kovács Arkhábel nagyapót, a törzsménest Németországból haza­menekítő nyugalmazott számadót, akinek már a fia Is nyugdíjas lé­vén, az unokája a farmvezető, a fiatalok a televíziót néztk; s mert egyedül 6k unatkoznak, az asztal alatt összemarakodik két kutya. Beszöiktek a gazdájuk Iába között, elheveredtek a szőnyegen, rájuk melegedett a bunda, hát vaokalód- nak. Az egyik, a Kovács nagy­apóé, puli; a másik, az örvite ku­vasz, az öreg Lakatosé, a nászáé, aki gulyás volt, míg bírta a csont- törő somfabotot. Először csak morognak. A puli szopránban, a kuvasz basszusban, de senki nem veszi ügybe, annyi­ra Kovács Arkhábel nagyapóé a fülek. — Szóval odavlttek a rusafkl ge­nerális úr ellbe — tempózza min­den szavát csemegézve maga Is. — Kozák generál volt, keresztes sapkát hordott. Honnan? — kér­dezte Csak innét a szomszédból. Műnkén alól. Hová? Csongrádba. Kié ez a sok szép Jószág? Igen­csak d miénk, merthogy az őrgróf hajtatta el, én meg visszahoztam. Hát akkor papírt te adok róla, hogy a tieteki Történelem ez, ahogy az öreg Kovács Arkhábel szűre, kunkal- pagja is, vagy násza — Lakatos gulyásgúnyája, szájrakónya baju­sza, s múlt Idézése, amint átszól a kártyások asztalától. — Én a daruszörű magyar gu­lyát nem hajtottam el, nászom­uram. Az a föflrundcvanclgos né­met erőst akarta volna, de ráen­gedtem a vén komor bikát, az meg beléhajtóttá a Tiszába. — Hát a marha is más, meg a 16 te? — Mondván Igaz? Negyven és elégi — terítette le lapját a garbóspantallós legif­jabb Lakatos, az Istálló első. — Ügy hiszem, a szilvesztert bort is összenyerem előre. Az ebek még mindig két szó­lamra morognak... A sorokban dédunoka Kovács Arkhábel „csikósszakmunkás“ is morog, de ö angolul: — Bjudapeszt Íz dö kepltel af dö Hai^rlen Pjuplz Rlpöbltkl — Hát ennek még tán a rossz jött a nyelve hegyére? — kérdi az öreg Lakatos. — Csak még egyszer köszönj agyonlsten, ö- cséml — Angolul tanul — áll mellé a a dédapja. — 0 vezetgeti majd a külföldieket, ha csikót venni jön­nek! lUésék valami sárga virágról é- nékelnek a képernyőn... És a kutyák megmérik egymás torkát... Felborul egy szék. A puli úgy sir, mint a bajlátott kisgyerek. A kuvasz felragadja és a földhöz ve­ri, míg a vén gulyás rá nem kiált: — Coki, te, LoncsosI A puli bemenekül Arkhábel bá­csi szűre alá... Percekbe kerül, mire helyreáll a rend, de már kártya és tévé nélkül. Mindenkié lesz a boros- fiaskó és a szó. — Az se volt könnyebb — foly­tatja a történelemórát Kovács II. Arkhábel nyugdíjas cslkósbrlgád- vezetó — amikor a virsMvtlág volt. Rejtegettük a lovat meg le­tagadtuk. Most meg dollárt hoz! — A daruszörű gulyát is ki­hagytuk a leltárból. A kuko'.'ica- tábla közepln vetetten hagytunk vagy tíz holdat, ott lerelgeítük, de az mán így is csak mutatóban maradt meg. Lejárt nekle... Nincs ebben fájdalom, csak íi valóság szóvátétete, ahogy ez i:- ezen a hullámhosszon való, amini a fiatalok az angol verseiiyered ményeket, apáik pedig a villany- pásztoros legeltetést, „gyári“ ta karmányozSst fogatják a nyelvük liogyén. Az időt nem lehet béka .odázni; ni.a;’y az, menjen, s azért, ami lemarad a szekeréről, feles- :eges a könnyhu!latás, ha cifra ';zür, ha rtanistőrű gulya. S ebben <1 négy ivemzefek éppen annyira ’g;,'hiiű ahogy abban Is. amint a ie'.épő állaíü."vost- megmosolyo-g- ják a mooterságes megtermékenyl lés miatt, — Ml új.ság, te nyakkendős bl­diáéit ^Níky|^vt m ' ......mr/M ka? — kárdezi tőle unoka-Kovács, a farmvezetö. — Mi lenne?! — kérdezi vissza ingerülten a lédoktor. — Négy ol- ;és esedékes az éjszaka, az asz- dszony meg siratja a karácsonyt. Kacagnak. A lödakto-r morog: Könnyű nektek; a le.gklsebb Ko­vács etkajszuló hangon Ismételge­ti angolul a leckét; a tévések ösz- sze-szólalkoznak a képernyő előtt. Kovács Katin meg Zalatnaln, csak éppen a karácsony nem jön szó­ba, poriig az estéje van. S amikor szóbajön, akkor sem fenyftszíigú... — Arkhábel bátyám! — kiáltja be a megiárt ajtón az éjJeMör. — .Azt izenl néném, hogy megfőtt a mákos guba. Az öreg tempósan feláll... — Hát akkor gyerünk emberek. Boldog karácsonytl — Maguknak is megértésben, bákesságbeni Kprbeölelkeznék és elindulnak hazafelé a magányos major Imbo- lyogva világité villanykörtéi alatt. Csak az éijeliör marad a kultúr­teremben. KiszoHöztet, leoltja az olajkáiyhát, msgkotyogtatja a szinte üres fonottast, és elindul megkerülni a járást. Dúdol.gat: Ccoi’dspásztorok midőn Betlehemben Csordát őriznek éjjel a mezőben... ,De tovább nem mondja, a nagy­hangú repülőre bámul, a.mi éppen elhúz a telelő major fölött, és te- tezsongja a havas míndenság kely- hét. Addig követi a tekintetével, míg 8l nsm tűnik a csillagok kö zött, s azután ráiievét a kiteljese­dett hötera: „Jól kiszidolozták a képedet, pajtás.“ És megy,* megy a botja után... %aT

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom