Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1974-11-26 / 48. szám

• • íí* * 8 yjt {AZ ELŐZŐ RÉSZ TARTALMA] Lenka másnapra várja a lovagját. Barátnőjét, a szép Markétát ts magával viszi a találkára. Irena, Lenka nővére — egyébként ő is lázasan készülő­dik valami randevúra, még a haját- is bejesti nagy titokban — megpróbál­ja kiszedni a húgából, kicsoda a titokzatos jiaialember. Lenka azonban nem hajlandó elárulni. Ezen „örökre" összevesznek, de a harag nem tart sokáig, csak Iréna roppant mód furcsállja, hogy húga éppen a legszebb barátnőjével megy a randevúra. II. — Irtó húly« ez így, eg^sz más­képpen kellett volna csinálnunk — nyafogta Markéta, s gyönyörködve nézegette vadonatúj lakkcipője orrát. — Először neked kellett volna velük találkoznod, aztán csak úgy véletle­nül, eljönnétek értem. — De ha egyszer megkért, hogy vigyek magammal valakit. Lépkedtek a zsúfolt, vasárnap dél­előtti utcán. Minden pillanatban ki kellett térniük fiatal férfiaknak, akik kiparádézott gyerekkocsit toltak ma­guk előtt. Lenka észrevette, hogy e- gyetlen férfi sem mulasztotta el, hogy megforduljon Markéta után. Vagy mindkettőjük után? — Nem gondolod, hogy jobb lett volna a sárga? — Markéta kritikus szemmel mérte végig Lenka elnyűtt farmernadrágját, A tegnapi tanács­kozás merőben feleslegesnek bizo­nyult. Ha összebeszélnek sem öltöz­hettek volna ennyire eltérően. — Nem gondolom! Majd éppen azt veszem veil — vágott vissza Lenka: — Én nem áldozni megyék 1 — Tulajdonképpen jó, hogy mind a ketten másképpen öltöztünik, leg­alább nem fog úgy festeni a dolog, hogy össaebszéltünk volna — okos­kodott Markéta, és észfe sem vette, hogy Lenka egyre jobban elsápad. — Nem bírok odamenni! — tört ki Lenka hirtelen, és a falnak támasz­kodott, miLntha mindjárt összeesne. Markéta csodálkozva nézett rá. Min­den fecsegése ellenére nyilván eszé­be sem jutott, hogy esetleg valóban ne menjenek el a randevúra. —■ Rosszul vagy! — siránkozott Markéta. — Miért is jöttem, ide? Ne­kem ez már kezdettől fogva nem tet­szett. Ráadásul hajnali kettőig varr­tam a ruhámat. Ki sem aludtam ma­gam. — Elhallgatott. Az utca sarkán egy magas fiú tűnt tel, feléjük Inte­getett. — Lenka, oda nézz... nem 6 az? Lenka kinyitotta a szemét, és meg­látta a fiút az utca végén. Arckife­jezése hirtelen megváltozott, a fe­szültséget és a szorongást kissé nem­törődöm, leríéző mgsoly váltotta fel. — Világos, hogy ö, gyere, mit ál­lunk Itt? — mondta olyan hangon, mintha Markéta lett volna az, akt az imént a falhoz támasakodott, és e- gész testében remegett. — Hiszen egyedül van — suttogta Markéta niegrettenve, de Lenka ü- gyet sem vetett rá. — Miért van e- gyedül? A távolság a fiú meg a lányok kö­zött a lassú tempó ellenére is csök­kent, a fiú arcának minden egyes, még a legparányibb rezzenése is ki-, veheti volt, és Lenka apró fehér,for­radásokat látott a fiú szája szögleté­ben, amit eddig nem vett észre. Is­mét elfogta a vágy, hogy elfusson, de a találkozás pillanatát már nem lehetett elodázná. A fiú zavartan rá- mosolygott Lenkára, szinte mintha habozna, vajon ő-e az a lány, akivel itt találkoznia kell. Aztán Markétá- ra nézett. Kissé hosszasabban, mint kellett volna. — Szia, Pavel —- mondta Lenka. ■— Hát itt vagyunk. Ez Markéta. — Si- ■került úgy megszőlalnía, hogy a hangja egy cseppet sem remegett. Nézte, hogyan fog kezet ez a kettő. Szépek voltak egymás mellett. Mind­ketten magasak, szőkék, karcsúk, s még valami összekötötte őket, de hogy mi, azt nem tudta megnevezni. Illettek egymáshoz. Annyira illettek egymáshoz, hogy önkéntelenül is ar­ra kellett gondolnia, amit Irena mon­dott az éjjel. — örülök, hogy eljöttetek — nyög­te ki végre Pavel. .— Egyedül jöttél? Pavel szórakozottan körülpíllantott, — Erik elment valahová... mindjárt itt lesz. — Megkömyebbülten felső­hajtott: — Ez Eriik. ■A fiú a robogőval egészen a jár­dához jött, és lassan, talán, hogy i- diQje legyen szemügyre venni a lá­nyokat, lassan vette le a bukósisak­ját. Az arca csupa szeplő, s még á* bőrkabát sem tudta leplezni sovány­ságát. Vigyorgott, mintha nem bár­minőkét, hanem legalább ötven foga volna. Nem Is kellett, hogy I^enka ránézzen a bairátinöjérfe. Biztos volt benne, hogy ez a lovag nem fog tet­szeni neki. Ez pedig azt jelenti, hogy... — Találgatni fogok, melyik mélyl- kötök — mondta Erik. . Lenka elkomorodott. Félt, hogy nem ö lesz az, akit Pavelnak ítél oda. — Ahogy téged Ismerlek, fiam... akkor ez Itt Lenka, Kapcsolatotok őstörténetére való tektoteítel, remé­lem tegezhetjük egymást. Szia, Len­ka. légy szíves, mutass be a kisasz- szonynak, a barátnődnek. Lenka felnevetett: — Szia, Erik. Bemutatlak Markétának. — Markéta? Különös. Nos, Marké­ta, nyeregbe, indulunk. — Hová? — Hagyd magad meglepni, jó? — Csak össze ne piszkltsam ma­gam. — Minden kockázattal jár. Vedd fel a bukósisakot. — Muszáj? — Illik a ruhádhoz. — Na, meglehet a formám! — Mar- kéta feltette a fejére a bukósisakot, és a kormányra erősített visszapil­lantó tükörben nézegette magát. El­mosolyodott: — No hiszen! — Óva­tosan lesimította a szoknyáját. Pavel önfeledten bámelta a lány hosszú lábait, amint lelógatta az ü- lésröl. — Fogózkodjl Indulunk! — kiáltot­ta Erik, és a robogó a slvalkodó Markétával sebesen megugrott. Pavel és Lenka ott maradtak a jár­dán. Ezzel minden megoldódott, ju­tott eszébe Lenkának, leráztuk őket a nya’kunkról, és mi kelten megint Ml KETTEN LESZÜNK, AKÁRCSAK AZELŐTT, de nem tudott neki örülni. Előre érezte, hogy korántsem lesz ez olyan egyszerű. Tulajdonképpen sem­miféle Ml KETTEN, AKÁRCSAK AZ­ELŐTT, nem létezett. Vagy majdnem semmilyen. — Hová viszi? — Nem esik semmi bántódása, ne félj — mondta Pavel oilyan hangsúly- lyal, mintha elsősorban neki volna szüksé.ge nyugtatásra. • — Én nem félek. — Nagyszerű fiú. — Biztosan okos srác — bóloga­tott, nem minden hátsó gondolat néK kül. Miért csak ö legyen féltékeny Marké tára! — AzJt meghiszem 1 ,A legokosabb fiú, akit csak ismerek. — Érdekes szeme van. — Elnevet­te magát. Egyszeriben roppant komi­kusnak találta, hogy itt állnak ket­tesben a tűző napon, vasárnap dél­előtt az utca közepén, annyi levél u- tán — azért annyi nem volt, javítot­ta ki magát —, annyi reménykedés után — bár meglehet, hogy ezek csak az 6 reményei voltak, helyesbí­tette ismét önmagát —. Itt állnak egymás mellett, olyanok, mint az el­hunyt gyászoló hozzátartozói, és az egekig magasztalják a szeplős Eri­ket. — Mit nevetsz? — Hiszen nem nevetek — felelte de tudta, hogy nemcsak a szája rán­gatózik a nevetéstől, hanem az egész arca. Aztán eszébe jutott a mozdulat, ahogyan Markéta kezet nyújtotta fiú­nak, hát gyorsan megpróbálta utá­nozni: — Szia. , Pavel zavartan nézte a feléje nyúj­tott kezet. Azt hiszi, megsértődtem, s el akarok menni, jött rá nyomban Lenka. Ez pedig azt jelenti, hogy va­lami olyasmire gondolt, ami miatt megsértődhettem volna. Vagy nem? — Hát szia, hiszen még nem is üdvözöltük egymást rendesen — ma­gyarázkodott gyorsan Lenka. — Hát akkor szia. A kezük érintése érdesen száraz volt. Lenka rettenitöen szerette volna a kézfogást a lehető legtovább nyúj­tani De nem ment. — Ügy látom, már megint nőttél valamicskét. — Én már nem növök. — Nincs is rá szükséged. Attól félt, ha nem hagyja abba ezt az ostoba fecseget, akkor mát mind­örökre csak az Időjárásról fognak be­szélni, esetleg könyvekről. Olyko^r- olykor írnak egymásnak, de valami, ami éppen most éledhetaie újjá — vagy szülehetne meg — elszáll. — Nemrég hallgattam a rádióban egy színdarabot, és abban egy lány, olyan idős lehetett, mint én, folyton azt mondogatta, hogy boldog va­gyok, boldog vagyok. Lenka azt várta, hogy a fiú cso­dálkozva ránéz, erre volt felkészül­ve, de az mintha nem Is hallaná, mit beszél. — Nekem tetszett — tette hozzá kihívóan. — Mit akart az jelenteni? — kér­dezte a fiú nagy sokára. Lenka elm.osolyodott: — Senwnlt. - Ez csak olyan érzés. Mondd hango­san: boldog vagyok, boldog vagyok... Pave'l hallgatott. — Mondd csak. Játékból. Te nem szereted a játékot? — Boldog vagyok, boldog vagyok, boldog vagyok... — Ismételte Pavel színtelen hangon. — Semmit sem érzel? Próbáld meg még egyszer. — Lenkának úgy tet­szett, mintha egy sziklatömböt pró­bálna megmozdítani. — Boldog vagyok, bodog vagyok, boldog vagyok... — Még mindig semmi? — Semmi. Lenka feladta. Legalábbis pllHanat- nyilag. — Már jön — kiáltotta Pavel, és elsőként rohant oda a megálló gép­hez. Erik csúfolódó pillantása meg­állította. — Most te következel — modta, és kelletlenül utat engedett Lenkának. Az a fejébe csapta a bukósisakot, és a legparányibb kacérság nélküli méltóságteljes megvetéssel azok Iránt a lányok Iránt, akik oldalvást ülnek a robogóra, felkapaszkodott Erik mö­gé terpeszülésben. — Gyorsan vezetsz? — Félsz, vagy pedig örülsz? — Mind a kettő. — Na, barátom, imádkozz, hogy itt ne felejtselek — kiáltotta Erik, és indított. Az első gödörnél Lenka erő­sen átfogta a derekát. — Kapaszkodj, lányka! — Ugye te Idősebb vagy, mint Pa­vel? — Hogy ml vagyok? — Idősebb, mint Pavel. — Csak észbelíleg — üvöltötte E- rik. Markéta egy fatönikön ülve várta őiket. A fatönköt ’.«borította Erik kendőjével. Egyenes derékkal ült, arcán olyan kifejezés, mintha éppen tánciskolába készülne. — Fehér Piroska — mondta Erik, és lelakatolta a robogót. Lenka el­képedve figyelte, hogy átugorja az árkot, és rohan Markéta felé. — Csak nem hagyod ott Pavelt? — Miért ne hagynám? Ez csak játék, gondolta Lenka, biz­tosan csak játék, bár az is lehet, hogy nem. Izgatottsága, amit mggel óta hiába igyekezett visszafojtani, teljesen elui^lkodott rajta. Az or- ságúton egy, fehér autó suhant a vá­ros felé; intett neki, s mielőtt Erik. megakadályozhatta volna, megszökött tőlük. [Folytatjuk) Kopasz Csilla fordítása szerkesztő üzen • H. M.: „Tévedés“ című versében így ír: / megindult a hajsza a krőzusok ellen,/ a kegyetlen Ozirisz már mun­kába kezdett. / A kocka el van vetve, limitálva vagytok, / Ha nem tetszik Így, akkor likvidálva vagytok. / /„Nem tűrhetünk tovább improduk­tív telttel, . Vagy aló marsi avagy jó puritánok lesztek. : Sok az alternatíva, önzet­lenek vagytok? / Vagy a- narchikus démon maffiái vagytok? / stb. Tudja a jó fene, hogy mik vagyunk. Végig olvastuk a versét Is hátha megtudnók, de saj­nos. ..’ Vagy talán mint li­mitált, likvidált, inproduk- tív, puritának, az az alterna- Hva az Igaz, hogy anarchi­kus démon maffiái va­gyunk?! A fent Idézett so­rokból úgy látjuk, hogy még soha életében nem olvasott verset. Az írásról lebeszél­jük, az önművelésről azon­ban nem. • „Sárgult falevél“: „Minden alkalommal elolva­som az 0] ifjúságban „A szerkesztő üzen“ című lo- vaiot. Elhatároztam, hogy én is elküldök egy verset a gyűjteményeim közül.“ — írja eredeti helyesírásban. Nézzük a verset: „Naple­mente; jön az este / Vörös az ég körülötte / A tájat a félhomály belepte / Ősz van, hull a fáról a levél. / stb. Talán ennyi is elegendő ah­hoz, hogy ön is belássa e- zöknek a soroknak semmi közük a költészethez. Nyers, darabos, csak a felszínt mondja el, de semmi újat, eredetit nem tud bennük felmutatni, megfogalmazni. A tanulást, az olvasást a- jánljuk a figyelmébe. • ,^Alica“: „Önkeresés“ cí­mű versében így ír: / Nem akarok féreg lenni / ki más nedv-örömét szívja el ' nem akarok méh se lenni ki a virág méz-porát o- mészti fel nem akarok madár lenni ! ki röptében az alatta lévőre piszkot / nem akarok állat lenni / ki félelmében iszkol. / stb. Gondoljuk költő se nagyon akar lenni, mert különben venne annyi fáradságot, hogy legalább egy verset el­olvasson és összevesse' a saját „alkotásával“. Verselt olvasva, hogy önt idézzük: „Köd lepi be agyunk.“ A jövőben több felelőséggel nyúljon a tollhoz. A KISFIAM ELÁRULTA AZ APJÁT Huszonöt éves vagyok, hat éve — eddig úgy hittem — a legtökéletesebb férfi felesége. A kisfiúnk hatéves. Vasárnap délután a férjem elvitte sétálni, hogy én le­pihenhessek. Amikor este lefektettem, azt kérdi tőlem a fiam: ki volt az a néni? — Milyen néni? — kérdez­tem. — Hát akivel a cukrászdában találkoztunk. — A férjem rászólt, hogy össze-vissza beszél. A gyerek ön­érzetes, érzékeny, és mindjárt búgni kezdett. A férjem kiment. Amikor később megkérdeztem, kivel találkoz­tak. dühös lett. — Hülyeség — mondta. Azóta is ingerült, ilyennek még nem láttam. Rágód­tam magamban, szedem a nyugtatékat. Legszívesebben hazaköltöznék a gyerekkel, de felborithatom-e az éle­tét? Eddig azt hittem, rossz férjük csak másoknak lehet, az enyém csupa jóság. Nálunk nézeteltérés, harag nem létezett, ft csak otthon, velünk érezte jól magát — legalábbis így mutatta. De ha egyszer hazudott, hogyan higgyek neki? Lehet, hogy ennyire csalódnom kell? Lehet, hogy mindig is alakoskodott? Jelige: Kövirág MIT TENNE ÖN AZ ÉN HELYEMBEN? Tizennyolc éves diáklány vagyok. Közel egy éve já­rok egy fiúval, akit nagyon megszerettem. Októberben sajnos el kellett válnunk, mert bevonult katonának. Nagyon nehezen törődtem bele, hogy nem lehetünk együtt. Megegyeztünk, hogy hamarosan eljegyezzük egymást, és ez okoz problémát. Mi lesz, ha később meg­gondolja magát és visszalép? Mi lesz, ha közbelép az a bizonyos harmadik? Nagyon nehezen viselném el a következményeket. Egyszer már csalódtam, s ezért na­gyon félek az elkövetkező két évtől. Jelenleg rendszere­sen válaszol a leveleimre. En is nagyon sokszor gondo­lok rá. Mit tegyek, hogy továbbra is megtartsam ma­gamnak, hogy hamarabb teljen el a két év? jelige: Fekete párduc Válasz Pipacs jeligére Mivel az alsó elhamarkodott és a második félresike­rült házasságából nem okult, szeretném figyelmeztet­ni, Jiogy a harmadik lehetőséget alapo.san gondolja meg. Tisztában van azzal, hogy a harmadik férjjelölt milyen negatív tulajdonságokkal rendelkezik. Ha már most, mint barát féltékenykedik és fenyegeti magát, akkor núiyen lesz az élete az ilyen férfival? Ne vakit- sa el magát az orvosi rang. Hogy hogyan szabaduljon meg tőle? Adja tudtára, hogy semmi közük sincs egy­máshoz, hogy nem akarja végleg elrontani az életét egy ilyen féltékeny alakkal. Sajnos nem irta meg, hogy az előző házasságo’ i6I születtek-e gyermekek, de fel­tételezem, hogy nem, mivel nem írt róla. Ha független keresse fel a régi ismerőseit, teremtsen kapcsolatot más társasággal, járjon szórakozni. Ha többet forog az emberek között, bizonyára talál magához illő, rendes fiatalembert, akivel megértik egymást. Kerülje az or­vost, mert az könnyen a harmadik balsorsa lehet. Jelige; 0 még csak most tizenhét Válasz Egy nagyon kétségbeesett jeligére Ötéves házasságuk alatt nem sok öröme lelhetett az ilyen férjben. Férje nem tehet szemrehányást. Önnek is joga van a szórakozásra. írja, hogy meg tudna élni nél­küle is, hiszen van hová menniök. A férjét már jól is­merik, s ezért bizonyos, hogy nem ítélnék neki a gyer­meket. A jelenlegi helyzet rossz hatással van a gyer­mekre is. Kapcsolatukat a másik férfival továbbra Is tartsák titokba, és a válás után fedjék fel. Ha egye­dül marad, akkor se féljen az „elvált asszony“ cfmtől. Sz. M. Bácsfa Válasz a Mi van még, ha nem szeretsz cfmű levélre Tanácsommal igyekszem könnyíteni a helyzeteden. Abban, hogy a fiú váratlanul elhagyott, talán te is hi­bás vagy. Szerintem a fiú még sohasem volt szerelmes és ezért nem tud megérteni téged, lehet, hogy később rájön arra, mit veszített benned. Ezért egyenlőre vár­jál. A fiú bizonyára még magával sincs tisztában. Ezért egyedül az idő tisztázhatja a dolgokat. * Jelige; Jégvirág Válasz Aggodalom jeligére Igaz, hogy nagy meggondolatlanságot követtél el fia­tal korodban, de szerintem mégsincs olyan nagy okod az aggodalomra. Ha minden úgy volt, ahogy írod, és most megtaláltad az igazit, akkor légy hozzá őszinte. Már rég el kellett volna mondanod az igazságot. Hogy mit gondol rólad, hogy elhiazi-e az igazságot, az csakis tőled függ. Az a döntő, hogy jelenleg milyen a vélemé­nye rólad.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom