Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1974-10-15 / 42. szám

XIX. Hatalmas köveket kellatt kerUlgetníök. s így az özön­víz előtti tragacsukat tööbé nem használhatták. Előbb ott akarták hagyni az erdő­ben. a tanító azonban a vál­lára vette a löszeres ládá­kat, és az üres taligát Ke rubinra bízta. ~ Kár lenne érte — je­gyezte meg. A lövöldözés most már egyre erősödött. Valahol a völgyben aknavetők lövedé­kei fütyültek. A robbaná­sok a visszhang által sok­szorosan felerősödve csap­kodtak a magaslatok között. Csak a tapasztalt fül tud­ta megállapítani, hogy hon nan és hová lőnek. Most de­rült csak ki, hogy a német repülőgép nem véletlenül körözött az erdőség fölött. Minden pillanatban várható volt a támadás. Amikor végre elérték Vla- dot és Fakírt, Kerubin erős- lelkilsmeretfurdalást érzett. Amint közéjük cseppent, és ők megveregették a vállát és elkezdték ugratni, hogy tudja-e hajlítani a kezét, le tud-e hajolni, mintha kicse­rélték volna a gondolatait. Ismertették vele a helyze­tet. Fogalma se volt róla. hogy míg ő sebesülten fe küdt, mennyi minden meg­változott. Szovjet ejtőer­nyősök jöttek a segítségük­re. Fegyvereket kaptak, egy­szóval minden egészen más volt. Kerubin egysége az egyik szikla mögött húzódott meg. A szikla a Rókahegy olda­lából meredezett elő. A há­tuk mögött néhány méter­nyi szélesen erdő húzódott, aztán már csak a kopár hegytető következett né­hány magányos törpefenyö- vel. Alattuk balfelöl fekete, sű­rű lucfenyöerdő húzódott. A jobboldal szinte járhatatlan­nak látszott. Jó védett he­lyük volt. Ráadásul a mé­lyedésben, ahol meghúzták magukat, mintha puha me­leg részekben lettek voitn. A lópokrócukon ültek és Fükírral meg Vladoval be­szélgettek. Kezet ráztak a régi Ismerősökkel és az ú- jakkal Is akik „zdrasztvuj- tyet“ köszöntek, és már lo­holtak Is tovább, újabb pa­rancsokat várva. A németek szinte pontos Időközönként lőtték az er­dőt, de senki se törődöt’t ve­lük, Még túlságosan messze voltaK, s az a lövedék, a- mélyik olyan helyre esik, a- hol nincs senki, nemigen Iz­gatja fel a kedélyeket. Az­tán az aknavetők elhallgat­tak. Valaki elfutott mellettük és odakíáltotta: — Balra is felfejlődtek! Fakir felállt és odament a szovjet parancsnok állá­sához. Éppen amikor visz- szatérőben volt. történt a dolog. Hirtelen egy Idősebb falubeli ember Pafo Béták állt meg előttük. Hatalmas testű, kemény vonású férfi. Odaállt Slvko tanítö elé csí­pőre tett kézzel, és felhá­borodottan kiabálni kezdett: — Te vagy az Slvko? — Én vagyok Pafo — fe­lelte a tanító. — Az isten szent szerel­mére, hogy kerül ez ide? Hi­szen ez áruló, bérenc! — Hallod-e, Pafo, gondold meg, mit mondasz — mond­ta Fakir, — Nekem nincs mit meg­gondolnom. Mindenki isme­ri. Mindenki tudja, hogy kl- féle-mlféle. —• Csakhogy én is tudom, hogy kiféle-miféle — mond ta Kerubin. — Nincs nagyon ínyemre, hogy ezt kell mon­danom, de én vállalom érte a felelősséget. — Spicli, kémkedni jött ide közénk! — Nem azért jött. Lehet, hogy csak azért jött a he­gyekbe, mert jönnie kellett, de harcolni jött közénk. Bi­zonyára többen is vagyunk itt olyanok, akiknek nem volt más választásuk, hát azért vannak Itt. — Gárdista! — morogta még Pafo Béták. — Az volt — mondta Ke­rubin. — Ezelőtt mindenki volt valami közülünk... . — És neked ez mindegy, ml? — vetette oda Pafo Bé­ták. — Igen, mindegy, mert már nem az. A háborúban az ember megszokja a lövöldözést, de íi most eldördülő ágyúlöve­dék szinte új fejezetet nyi­tott a kis csapat életében. Hirtelen rádöbbentek ugyan­is, hogy nincs értelme a vitának, veszekedésnek, mert rövidesen kemény csa­tára -kerül sor, s ott majd úgyis kiderül mindenkiről, hogy kicsoda-micsoda. Az előőrsök jelentették a közeledő ellenség erejét. Ke­rubin látta, hogy bólogat Fa­kir jelentés közben, aztán a géppisztolyát a hátáról a mel­lére húzza. — Hányán vannak? — kér­dezte Kerubin. , — Jócskán. — Ide úgyse jutnak fel! — Ezen az erdőn át? Ki tudja? Nekik mindaz a ren­delkezésükre áll, ami nekünk hiányzik. Kerubin Katarínával és a tanítóval együtt hirtelen az események kellős közepén ta­lálta magát. Nem sokat tud­tak az előkészületekről, sőt a saját helyzetüket sem ismer­ték. A partizánok a sűrűben várták a pillanatot, hogy a támadó németeket oldalba kaphassák. A várakozás, örök­kévalóságnak tűnt. Ilyenkor, ezekben a percekben, órák ban, az ember fantáziája csa- pong. Hátha még az ember hátul kuksol, és olyan lánv van a társaságában, aki nél­kül a jövőjét már el se tud ja képzelni: Ilyenkor a ben ne uralkodó bizonytalanság­hoz még egy másik érzés is társul, a féltés. Kerubin szerette volna ha a lehető legközelebb van hoz­zá, de ugyanakkor szerette volna a lányt messze. bízto.n- ságban tudni. Ezt meg ús mondta neki. A lány megráz­ta a fejét, és magyarázkodás helyett megkérdezte: — Hová tették a gépfegy- ve telinket? — FSlvl'tték a dombra. — De hiszen mi hoztuk ő- ket... — Hogyne, Katarina Sivko- vá zsákmánya... — nevetett Kerubin. — Akkor szól] nekik, hogy legalább egy géppisztolyt ad­janak. A harcban mindenkit meg­illet a fegyver, így Katarina is megkapta a magáét. Egy darabig egymás mellett üldö­géltek, és furcsa szerelmes beszélgetést folytattak. Keru­bin a géppisztoly működési elvét magyarázta Kata ríná­nak, és tanította, hogyan kell a fegyvert megtölteni. A gép­pisztoly még teljesen új volt, szovjet gyártmányú. Kora dél­után lehetett. Mindenütt csend uralkodott, szinte ünneplésre való alkalom. Ekkor robogott be az egyik összekötő és jelentette, hogy az ellenség Jobbról bekeríté- sl hadműveletbe kezdett. Ke­rubin a fiút nem ismerte, bi­zonyára az újak közül való, gondolta, nincs több tizenöt évesnél. Barna, ijedt szeme volt Lihegve állt a parancs­nok előtt. Jelentett, de nem tudta, ho.gy mit tegyen to­vább. Uglif.olyan bizonytalan volt, mint az érkezése előtti csendes várakozás, amikor u- gyan még nem történt sem­mi, de már mindenki tudta, hogy történni fog. Az egyik géppuska hosszú, vég nélküli sorozata törte meg a csendet. Kattogása fé­lelemmel töltött el mindenkit. A hangok ugyanis oldalról, de inkább a hátuk mögül hal­latszottak. — Körülzártak bennünket, — jegyezte meg Vlado. — Ogy látszik a túloldal­ról kerültek a hegynyeregte. — Arra a menetoszlopra gondolsz, amellyel tegnap ta­lálkoztunk? — Nem megy a tejembe, hogy a mieink miért nem je­lentették az esetet korábban — mondta Fakir legyintve. — Fiúk, Indulás! Ez az utolsó csengetés. A függöny felgör­dül! A támadás két Irányból in­dult meg. Lent megszólaltak az aknavetők, tentröl és ol­dalról gépfegyverek sorozata adott rá választ. Hirtelen kel­lett a taktikán módosítani. Kerubin is gyorsan elbúcsú­zott Katarínától. A tanító és Srobár vele maradtak. Keru­bin Fakírral és a többiekkel az erdő szélére húzódott. A hatalmas sziklafal többé már nem védte őket. Csapán a fenyők hézagos pajzsában bízhattak, de ez a pajzs is egyre ritkult, ahogy feljebb kapaszkodtak. A németek a vízmosásokban meghúzódva a láthatáron megtörő domboldalon halad­tak előre. Fönt a dombtetőn, az éggel szemközt, megjelent néhány ember alakja. Futot­tak aztán eltűntek, és nem­sokára valamivel távolabb tűntek tel. Elsőnek egy vat­takabátos férfi kezdett el tü­zelni. Fakir csatlakozott hoz­zá. .A géppisztolyoknak azon­ban rövid a hordtávolsága. .Az első összecsapás nem tartott sokáig, lent a tüzelés azonban egy pillanatra se szűnt meg. Fakir Korubin mellett feküdt és hallgatózott — Minden pillanatban el kell érniük az aknamezőt — mondta. — Ennek a lövöldözésnek itt nem volt semmi értelme, most ugyanis már bemérnek bennünket — állapította meg Vlado. — Várj, csak várj. —- A balszárnyon? — kér­dezte Kerubin. — Az erdő szélébe telepí­tettük. Kétoldalt vízmosások vannak, a mieink ott várják őket. A robbanás valamivel ké­sőbb hallatszott, éppen akkor amikor a fő támadást indítot­ták a német állások ellen. Most már tudták, hogy hol vannak. Csakhogy lent is e- rösödölt a lövöldöaés. — A mieink támadnak — jegyezte meg Vlado. .A hegyoldalt lőtték, ahol a németek meghúzták magukat. Géppisztolysorozataiik egybe­olvadtak a lent tomboló lö­völdözéssel. Majd újra az á- gyúk vették át a szót. Keru­bin körülnézett, és észrevet­te, hogy az erdőből füst höm­pölyög a magasba. Egy pilla­natra minden elcsendesedett. Lentről hozták az első se­besülteket. Srobár doktor vet­te a gondjaiba őket. Katarina segített neki. A sebesülteknek gyors segítségre volt szüksé­gük. Srobár doktor úgy ha­tározott, hogy a bányába vite­ti őket, és ott rendez! be az ideiglenes tábori kórházat. A tragacsot, Slvkoval, kereke­ken mozgó hordággyá alakí­tották át, s a sebesülteket szállító karaván útnak Indult. Katarina a támadás hírét ho­zó fiútól üzent Kerubinnak, hogy a sebesültekkel a kőbá­nyába ment. Kerubin arrafe­lé nézett, de már nem láthat­ta őket, mert ott húzódott kö­zöttük az erdő. Egy horfwdásban feküdtek. A németek felülről az egész tisztást tűz alatt tartották, míg végül is az egyik rajnak sikerült a németek oldalába kerülnie. A lövöldözés ekkor részben oldalra fordult. Meg­szólaltak az aknavetők Is. A fiú, aki Kerubin közelében feküdt, pirosra gyűlt arccal tüzelt a németek géppuska- fészkére. Aztán fekve maradt: néhány centiméterrel feljebb emelte a tejét, mint ahogy kellett vtüna. A bekerítés sikerrel járt. A lentiek nem mozdulhattak lej­jebb, fent pedig Fakírnak és Kerubinnak csak az erdő szé­lére sikerült eljutnia. Onnan látták, ahogy Vlado a többi­ekkel megpróbál rajvonalban előretörni, hogyan kúsznak a vízmosásokban, a törpefenyők védelme alatt. De aztán meg­torpantak, és tovább már nem mozdulhattak előre. A sárgás dombtetőn a német lövészek­nek kitűnő állása volt, s e- gyetlen nehéz.géptegyver el­lenőrzése alatt tartotta az e- lötte elterülő töldszakaszt. A géppuskafészek lentről meg- köaelíthetetlennek bizonyult, az aknavetők lövedékei pedig nem érték el. — Kerubin, velem jössz? — kérdezte Fakir. — Természetesen. — fii hátukba kell kerül­nünk, különben mind Itthagy­juk a fogunkat — fontolgat­ta Fakir. — Fakir, hadd próbáljam meg én. — Várj, várj, hiszen még alig jöttél magadhoz. — Éppen azért. — Arra a lányra gondolsz? — Rá Is gondolok — felel­te Kerubin. — Rendben van, de valaki­nek biztosítania kell a hátun­kat — mondta Fakir. — Amott van ni, Kadlec. — Hogy hívják? — kérdez­te Fakir. —• Katarfnának. — 0. hát ez az, akire any­nylt vártál otthon a halastó­nál? No. gyere te Rómeó, 1- | rány a sárga pont... I (Folytatjuk) I • „Stüdió “74“: A gondo- .at nemes, a verssé formá­lás szándéka azonban csak szándék marad. Tanuljon, művelje magáti • „Csillagszem“: A verse kíváncsivá tett bennünket. Kérjük, küldjön többet be­lőlük. örülnénk, ha megje­gyezné Buffon szavalt: „A tehetség nem más, mint nagy-nagy türeleml“ • ...Egy fradista“: írásai­ban továbbra is tehetséget látunk. Ennek ellenére tör­ténetei elnagyoltak, hiány­zik belőlük az árnyaltabb ábrázolás. Különösen a „Ket­tesben“ című írására vonat­kozik ez, amelyben szok­ványtémát dolgoz fel szok­ványmódon (vagy még rosz- szabbul, olcsó fUozófálga- tással?!J. Nézzünk talán né­hány sornyi példát: — Cn csak azzal akarok, akit igazán szeretek... és azt hiszem, ez kettőnk kö­zött nem áll fenn... — Én Is azt hiszem.. — Na. — Db Magda, ma már nem nagyapáink és nagya­nyáink erkölcsei szerint é- liink...! Változott s nagyban változott a világ, a lány s a fiú közötti viszony... Ennyi talán elég is, hogy rádöbbenjen nem leírni kell, hanem ábrázolni, látni és láttatni Flaubert mondja: „Arról van szó, hogy amit ki akarunk fejezni, azt so­káig és nagy figyelemmel jj kell néznünk, míg fel nem S fedezzük rajta azt, amit R még senki s-n látott, és sen­ki se mondott el roia... Ha a lángoló tüzet akarjuk leírni, vagy egy fát a sík­ságon, maradjunk ott a űz­nél vagy a fánál mindaddig, amíg már nem hasonlít sze­münkben semmilyen más fá­ra és semmilyen más tűzre sem. így válhatunk ereneti- vé.“ • „Titanilla“: Jelentkezé­se kedves, bár még túlságo­san Is fiatal ahhoz, hogy el­fogadhatót tudna írni. Ta- nujon, olvasson sokat. Fi­gyelje meg. hogyan építke­zik egy-egy fró, hogyan bá­nik az élménnyel, a gondo­lattal, hogyan kristályosítja verssé a szavakat, örülnénk, tta legközelebbi verseit már alaposabb elemzésnek vet­hetnénk alá i. Válasz „Nem tudom, hogy mit tegyek“ című levélre Bár egy évvel fiatalabb vagyok, mint te, mégis tudnom kellene, hogy mit kell tenned. Mondd el a fiúnak a tör­ténteket. jobb, ha tőled tudja meg. Ml a biztosíték, ha az esküvő után a történteket mástól tudja meg? Mitől félsz? Ha semmi következményei a dolgoknak nem maradtaik, légy bátor s nem tud meg semmitT Rézsa Válasz „Félek a csalódástél“ című levélre Írod, hogy megismerkedtél egy fiúval, aki katona, s aki­vel levelezel. Azt kérded, írd-e t»eg a kis testi hibádat? .Azt tanácsolom, hogy ne írd meg, hiszen ti jnég nem Is láttátok egymást, és a nézeteiteket sem tudtátok kicserél­ni. Várd meg, míg hazajön, és meglátja a te kis testi hí bád. Ha szeret, és megértitek egymást, akkor nem fogja nézni a testi hibádat, hiszen te neki testeddel-lelkeddel megfelelsz neki. Aranka VálaK „Erzsi“ jeligére Nagyon szomorú lettem, amikor a leveledet elolvastam. Én Is voltam hasonló lielyzetben. Rengeteget szenvedtem miatta. Sokat csúfoltak. Segítségemre egy bratlslaval roko­nom sietett. Azt tanácsoilta, hogy menjek a plasztikai kli­nikára, hátha segítenek, ségítetteik. KétSizer operáltak, és most semmiben sem különbözöm a többi embertől. Én azt tanácsolom, hogy hallgass az édesanyádra. Találkozz sze­mélyesen Is a bátyád bajtársával és beszélj vele őszintén. Bizonyos, hogy nem utasít majd vissza. Egy szőke lány Válasz „Nem tudom, hogy mit tegyek“ című levélre Nem tudom, hogy milyen baleset ért négyéves korodban. Én Is járok egy fiúval, akinek hat évvel ezelőtt súlyos bal­esete volt. ö elmondta nekem s én megértettem, hiszen az mindenkivel megtörténhet. Ma is együtt járunk. Azt taná­csolom, mondd el a fiúnak, ne fél] attól, hogy elhagy. Ha mégis elhagy, akkor sose szeretett. Ne szomorodj el, mert úgy Is megtalálod az Igazit. Bízom benne, hogy a szíved választottjai Tizenkilenc éves lány Válasz Juci jeligére Lehet, hogy mikor a levelemet olvasod, már eldöntötted, hogy mitévő legyél. Nem tudom, hogy hány éves vagy, de elképzelésein szerint nem vagy több, mint 18 éves. Iga­zat adok abban, hogy még nem érzed magad elég öregnek ahhoz, hogy teljesítsd a fiú követelését. Ne vedd komo­lyan a hazug bókokat. Ha igazán szeret, akkor nem Ilyen céllal közeledik feléd. Ne hidd, hogy veled marad, ha e- leget teszel az Igényének. Ha engedsz, lelép. Ismerjük az ilyen fiúkat! Többet ér a becsület és a tisztesség! Hogy mit tegyél? Az Ilyen dologra valóban sor kerül, de nem mindegy, hogy mikor és hogyan. Azt tanácsolom, hogy ne hamarkodd el a dolgot. Később megbánhatod, de az nem segít. Merj egyszer ellenszegülnil Akkor leszel „falusi li­ba“, ha engedsz a követelésének. jozso Válasz „Nem ezt vártam“ jeligére A legelején megmondom, nincs igazad. Nem a sors üldöz s nem az édesapád. Te hajtod magad a rosszba. Rossz tár­saságba keveredtél, és most játszod a. megbántottat. Ami­kor köztük voltál szabadnak érezted magad és felnőttnek. .-\zt hitted, hogy tiéd a világ. Nem volt ez más, mint il­lúzió, melyet csúnya csalódás követett. Must, hogy vissza­csöppentél a valóságba, gyerek vagy újra. Már nem hivat­kozol a korodra, mert jelleratelen vagy. Milyen jogon te­szed az apádat felelőssé? Nem ö, de te vagy mindenért felelős. Miért csodálkozol, hogy nem bízik benned? Gon­dolt végig a történteket és rájösz, hogy nem oktalanul bi­zalmatlan. A jó utat magadnak kell megtalálnod. Ha rendelkezel némi önbizalommal, akarattal, és helyre állítod a megin­gott becsületedet, ha szorgalmasan dolgozol, meglátod, rendbe jön minden. Igyekezz hozzád Illő barátokra találni. Apád meg fog bocsátani, mert szeret és aggódik érted. Talán kissé kemény hozzád, de szeret, mint minden szülő szereti a gyermekét. Ezt soha ne feledd el. A szolidari­tás fogalmát, pedig nem árt, ha tanulmányozod kissé. Arra ne gondolj, hogy elhagyod a szüléidét. Ezzel csaik újabb bonyodalmakat idéznél elő saját és a szüleid életében. E- legendö, hogy egyszer már meggondolatlan voltál. Okulj belőle, és ne szaporítsd a bajokat. Két mandzsettagomb

Next

/
Oldalképek
Tartalom