Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-22 / 4. szám
x 10 újifjúsš A forradalom — Kevés olyan metropolis van Európában, i amely 270 éves múltra tekinthet vissza. ; Leningrad, ez áz észaiki város viharos történelmével és fejlődésével páratlan a ma- ! ga nemében. Ehrenburg szaval is erre utalnak: „Mindem, ami itt van, párját ritkító, a kő és a víz, a köd és a hófúvás, a költészet és a munka.“ Ez a költői elismerés, híven tükrözi a szovjet nép érzéseit ez l- ránt a város iránt, amely az ú| korszak jelképévé vált. 1 1703-at Írtak. Áprilisban az orosz kato naság bevette az utolsó svéd erődítményt is, és szabaddá tette a tengerhez vezető utat. Az északi háború véget ért. Még ez év májusában Nagy Péter, minden oroszok cárja, a Néva-folyó mentén erődítmény é- pítésére adott parancsot. Ez a vár lett a majdani metropolis és egyben kikötőváros, a Néva torkolatánál, és észak védőbástyája, amelyben a kereskedelem is virágzásnak Indult. A város rohamosan nőtt, kitárta kapuit az európai műveltség előtt. És a cár minden hatalma ellenére sem tudta megakadályozni, hogy Oroszországba el ne jusson a szabadság szikrája, amely Idők múltán hatalmas lángot vetett, s ezt a lán- ^got már semmivel sem lehetett eloltani. A íj hajdani Szentpéterváron megtalálhatók vol- I tak a kor leghíresebb kül- és belföldi építészei: szabadon engedhették szárnyaló 'i képzeletüket, mert semmi sem korlátozta S alkotó kedvüket. Pompa, fény és ragyogás — ez volt a nemesség jelszava, és egyetlen § becsvágya: tűltennl egymáson. Nem érdekelte őket más, csak az eredmény. Hogy jobbágyok verejtéke és robotja rejlik a I megvalósított elképzelések mögött — ez volt legkisebb gondjuk. A világon kevés helyen élt ennyire közel egymáshoz a fényűzés és az ínség. Huszonhét esztendő alatt a város lakosságának száma kétszázezerre növekedett. Tulajdonképpen két város nőtt ki a földből. Szentpétervár márványkőbö! épült, színarannyal díszített palotái és templomai, a széles sugárutak, a pazar szoborcsoportok 5 és a gazdag kereskedők házal szinte parkoknak Is beillő kertjeikkel. A másik oldala pedig a rozoga kunyhók, a jobbágyok nyomortanyái — azoké, akiknek nehéz ke- zemunkájávat épült fel a város. Két világ élt Itt egymás mellett: a cári udvar és ke- gyencei, a társadalom „színe-java“ — és a nép, amely mindezt a pompát véne« verejtékkel fizette meg. A hős város A hajdani Szentpétervár a cári Oroszország Ipari központjává vált. A XIX. század eleje óta Itt állítottak elő mindent, ami a tengert hajózáshoz szükséges volt, beleértve a nem kis hasznot hozó halászati kel lékeket Is. A munkásnegyed természetszerűleg bizonyos állandó forradalmi veszélyt rejtett magában, így hát a népről való gondoskodás főként az éber rendőri felügyeletben merült ki. Természetes, hogy ebben a légkörben egyre nőtt az elnyomók elleni gyű lölet, míg végül is 1905-ben a véres vasárnapban érte el tetőfokát, amikor a fegyvertelen tömeg az áll lg felfegyverzett ka tonasággal került szembe. A világháború utáni első évben Szentpé térvárból — Petrográd lett. Innen szállították a fegyvereket és velük együtt vonulták harcba az elnyomottak Is egy olyan rend szer oldalán, amelyet halálosan gyűlöltek. Csak természetes, hogy éppen az itteni munkásságból kerültek ki a Vörös Hadsereg vezetői és komisszárjai. A petrográdi munkások Oroszország legöntudatosabb harcosai voltak, ök voltak azok, akik azon az októberi estén rohamra indultak a reakció bástyája ellen. 1917. október 25-én eldördült az Auróra ágyúja, megadván a jelet a Télt Palota megrohamozására. Ugyanakkor megszólaltak a Péter-Pál erőd ágyúi is. V. I. Lenin vezetésével a munkások, katonák, tengerészek kitárták a kapukat a szocializmus e- lőtt. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom új korszak kezdetét jelenti az emberiség életében. Ugyanezen az éjszakán a Szmol- nij fehér márványtermében kikiáltották a szovjet hatalmat és jóváhagyták az első rendeleteket. Megalakult az első munkás- paraszt kormány Leninnel az élen. De mielőtt még a város fellélegezhetett volna, szembe kellett szállnia Gyenylkín ellenforradalmi seregével, melyet külföldről támogattak, s mely a hazai reakcióval együtt az új szovjet rendszer megdöntésére törekedett. De a vörös Petrográd helvtállt. 1924-ben, Lenin halála után a várost, a- melynek oly szoros kapcsolata volt a forradalmár, államférfi és filozófus Leninnel — hálából és mély tiszteletből Leningrád- nak nevezték el. A történelem még egyszer súlyos erőpróbának tette ki a várost. Történelme legdicsőbb fejezetei éppen a Nagy Honvédő Háborúhoz fűződnek. A háromszázezer főt számláló hitleri hadsereg halálos szorítással vette körül a várost. A lakosságot éhínség gyötörte, és gránátok, lángok martaléka lett. Nagy volt a tét: élet vagy. halál Oly kevés volt a kenyér, hogy a napi adagot 125 grammra csökkentették. A befagyott vízvezetékhálózat egy csepp vizet sem adott. Se villany, se gáz — a közlekedés megbénult. Emberek ezret haltak meg a német bombáktól és gránátoktól, az éhségtől meg a fagytól. A két és fél milliós város lakossága nem egész másfél millióra csökkent. De mihelyt felszabadultak, töretlen akarattal láttak hozzá a város újjáépítéséhez. joggal érdemük meg a Hős Város címet, amelyet rajtuk kívül Ogyessza, Volwmsmmmmamsmmmmmmmmmmm gográd és több más város Is elnyert. Le- nimgrád 1948-ban már teljes épségben és régi szépségében álltl Kőbe vésett zene Leningrád szívét a történelmi központ képezi. Köréje épültek a hatalmas lakótelepek, amelyek minden kényelemmel ellátott lakásaiban százezrek élnek. A modern lakónegyedek, parkok és sétányok között, a légi nyomortanyák helyén épültek tel. A történelmi emlékművek ismét régi szépségükben tündökölnek, s a világ minden tá járói Ideözönlö turisták bámulatának tár gyal. Lenlngrád építészeti remekei, gyönyö tű szobrai a Néva-parti gránltkorlát, mind mind köbe álmodott és valóra vált zene Különösen nyáron hallani ezt a zenét, ami kor a természet zöldje még aláfesti, kié melve a város különleges szépségét. Csodálatosak a „fehér éjszakák“! A világos, ragyogó égbolton kiemelkednek a Péter-Pál erőd körvonalai. Bárki, ha Lentngrádban barangol, akár a legprózaíbb ember Is, kissé költővé válik; ha beleolvas, belefülel ebbe a kőbe vésett partitúrába, amelyet két évszázad alatt koruk legtehetségesebb építészei álmodtak meg és váltottak valóra. A Palota-tér Leningrád szívében nem egy történelmi esemény színhelye volt. Műépítészeti jellege szinte páratlan az egész világon. Egyik oldalán a Téli Palota — B,' Rastrelll építész műve. A látogató harminc kilométert tesz meg, amíg végignézi minden oszlopát, faburkolatú falait. Ma az Er- mitázs állami múzeum kincseit helyezték el benne, értékük felbecsülhetetlen. A Palota-térrel függ össze a Szmolntj történelmi jelentőségű palotája. Hajdan a „nemes orosz leányok“ nevelőintézetev volt, majd 1917-ben a forradalmi kormány főhadiszállása. Bejárata előtt áll V. I. Lenin szobra, V. V. Kozlov műve. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk az Auróra cirkálóról sem, amely 1948 óta a Néván horgonyoz. A fehér éjszakák Ideje Leningrád szépségének és dicsőségének tetőfoka. Eleinte furcsán hat, valótlannak tűnik. Késő este van, a nap mégis ott ragyog az égen. Az utcák teli élettel, nyüzsög a sok ember. Világhírű iparváros Leningrád ma óriási ipart központ: haladó munkamódszerekkel, jó minőségű termékekkel. Legfontosabb iparága az energetikai gépgyártás, a rádioelektronika és a hajógyártás. Az Amlraltyejszkij üzemből bocsátották vízre az első,. Leninről elnevezett atomjégtörőt. Itt gyártják a világ legnagyobb turbináit, amelyeket Európába, Afrikába és Ázsiába szállítanak. Sok termék kerül ki az Elektroszila nevű leningrádi egyesített szövetkezetből. A leningrád! e- gyetemen kívül — amelyen 1891-ben mint magántanuló Lenin is vizsgázott — még 41 főiskola és 89 Ipariskola működik ,a külön böző tudományos intézetek mellett. A város kulturális téren is az élen jár. Mind hatalmas épületét, mind könyveinek számát tekintve, szinte páratlan a Könyv Háza és a Szaltlkov-Scsedrin könyvtár, a- rnely 13 millió kötetével a világon a harmadik helyen áll. Esténként a Nyevszkij Proszpekt a színházba vagy hangversenyre siető emberektől tarkáink. Az északi metropolis a jelen sokrétű gaz dag életét éli. Kőbe vésett szépséget gazdag történelemről tanúskodnak, de egyben betekintést nyújtanak a termékeny, alkotó jövőbe is, amelyet e város lakossága hősiesen és erkölcsi erejével napról napra fejleszt. MILAN ŠIMÄNE AZ EGY MILLIOMODIK Ott voltam Zwickauban az egy milliomodik Trabant elkészülése al Kaiméból rendezett ünnepségeken Hét országra szóló lakodalomfélé’ rendeztek. Az ünnepségsorozat hete dlk napján került sor a meghívót' külföldi vendégekre: előzőleg mái megtartották az ünnepi koncertet a sportbált, a rádiós kívánságmü sort, s azt az ünnepséget amelyen mindenki láthatta azt a bizonyos egymllHomodikat, kormányánál Kar; Wapplerral, aki ajándékba kapta a kocsit. Wappler kolléga kissé zavartan mondott köszönetét a magas rangú vendégek előtt a megtiszteltetésért s amikor kifejtette, hogy az aján dék tulajdonképpen az üzem vala mennyi dolgozóját érő megtisztelte és. sokan mosolyogtak magukban a kocsi végeredményben az övé, s egy Trabantba aztán végképpen nem fér bele a zwlckau VEN Sach senring Automobilwerke mintegv tízezernyi munkása. Végtére is a zonban Wappler nem a szavak em here, s mi, a szavak emberei, a múgy Is megkaptuk a Trabant-saj tószolgálattől a magunk sajtőanya gát. „Adatok, számok vélemé nyék...“ NEM MINDEGY Tizenöt esztendő alatt gyártották le az egymilliót. Az első kisautó — a Trabantot a gyártői így neve zik, s nem személygépkocsinak, ne hogy elvakuitságga! vádolják meg őket, — sorozatgyártása 195H ban kezdődőt’ meg miután 1957 no vernier 7 én a Nagy Október. Szocialista Forradalom 40 évfordulóján átadták az első kocsit, Kétütemű volt már persze akkor is a motorja, de csak 500 köbcentiméteres, és 18 lóerő volt benne. Ma — ezt minden gyerek tudja — a kocsi 600 köbcentiméteres, és 26 lóerő röpíti akár 100 kilométeres sebességgel is a Trabant P 601-est. Ez persze egy Mercedestől kifejezetten kevés, de ebben a kategóriában csúcsteljesítmény. A 18 lóerő előbb 23-ra, majd 1969 ben 26-ra növeke- dott. S egyébként is:, a százezredik kocsi korszerűbb volt, mint az első, a háromszázezredtk jobb, mint a kétszázezrodik, és így tovább. Az idén a fűtést és a szellőztetést javították, szebb lett a kocsi borítása, s egyebek közt 26 literesre bővítették az üzemanyag tartályt is. Most már csak az a kérdés» hogy érdemes e egy Ilyen kocsit továbbfejleszteni? A Trabantot annak Idején éppen az hívta életre, hogy olyan kiskocsit akartaik gyártani, amely a dolgozó kisember hűséges társa lesz. Olcsót és az árhoz képest jót. A terv — talán mondhatjuk így — túlságosan Is jól sikerült. Hiszen hiába gyártották már egymillió Trabantot ez valószínűleg a fele sem MOSZKVA HARMADIK DIMENZIÓJA Moszkva föld alatti részének kihasználására készít ál taiános tervet tizennyolc tervező és kutatóintézet. A szuv jet főváros északi és déli, valamint keleti és nyugati réssé! öszekötő antóalagutak, teher- és személyautó parkolók, továbbá a nagy pályaudvarok alatt és metróvégállomások nál autóbuszmegállók építését javasolják. Ha üzleteket, hű töházakat raktárakat, postahivatalokat piacukat, műhe lyeket, mozikat, uszodákat sportcsarnokokat és más léte sítményeket is a föld alá helyeznének több ezer hektái terület szabaduna fel, s így Moszkva lakosainak több nap fény és zöldterület jutna, sokkal tisztább lenne a levegő is. Az építkezéshez több mint négymilliárd rubelre van szükség, a beruházások azonban hét év alatt megtérül nek. „SOVÁNY“ FELHŐKARCOLÓ Az amerikai Tucsonban hamarosan megkezdik a világ legkarcsübb felhőkarcolójának az építését. Magassága 88 méter lesz, szélessége pedig mindössze 15 méter. A tu- csoniak már nevet ts adtak neki: sovány felhőkarcoló. A 26 emeletes „ablakos oszlopot“ kényszerből tervezték ilyenre; mindössze akkora telket kaptak, mint egy ko sárlabdapálya. A beton- és üvegépület minden emeltén 70 négyzetméternyi hasznos terület lesz. A jövő felhőkarco lójának legkeskenyebb része 8 méter. Önműködő pénztáros Los Angeles külvárosában, a Montery Parkban mutatta be a japán Sumimoto bank egyik igazga tója, Mas Myakoda ezt az automatát, amely bank ja folyószámla-tulajdonosainak egy speciális lyuk kártya bedobása után kiadja a kért összeget és a kifizetést elkönyveli. Az automata kisméretű bármely utcasarkon felállítható. Ezt nevezzük e lözékeny kiszolgálásnak! T