Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1974-04-30 / 18. szám

Kissé megkésett köszöntő Csemicky László festőművész 65. születésnapjára 1909 március 24-e hajnalán nagy volt a sürgés-forgás a Csemicky-kúrián. Gyermeksírással kezdődött a nap — új élet szakadt a világba. Ki gondolhatott volna már akkor arra, hogy a jövő, szí­nekben gazdag festői palettát szövöget majd a csöppség fölött. Az újszülött szépen fejlődött, hamar lábra Is ka­pott, s utána szinte elválaszthatatlan társa lett a kis pásztorgyerekeknek. Ké­sőbb is velük fújta a sípot, együtt dú- dolgatták a mélabús népdalokat, melyek már akkor elbűvölték a gyermeket. E liptói táj dala., balladikus ereje végig­kíséri egész életén át. A kúriához tar­tozó berkek, csaligok a tanyája a kis Csemickynek és légjobb pajtásainak, a pásztorgyerekeknek. Ott élvezik felejthe­tetlen boldog gyermekkoruk első éveit, ott játszadoznak. A kis gyermek figyel­mét már akkor leköti egy-egy fűszál, egy-egy mocsári gólyahír aranysárga színe. A réteken legelésző tehenek is rendkívül érdeklik. A réteken savanykás fű terem, benne a sok bogáncs, a sza- márkóró, vagy ahogyan itt nevezik, „csemicei akkantusz“. Csemicky László már nem volt gyermek, nevét már so­kan és messze földön emlegették, de ő* még akkor is mindig nagy késsel járt a mezőn, réten s buzgón pusztít- gatta a bogáncsokat, szamárkórót, ne­hogy kedvenc modelljeinek — a fekete, krétával rajzolt — tehenek étlapjára ke­rüljenek a széna közé keveredve. Már elődeinél Is megvan a művészi hajlam. Csemicky János a 18. század végefelé szatirikus versekkel gazdagí­totta az irodalmat. Csemicky Gusztáv Münchenben fejlesztette festői tehetsé­gét, mely nagy hatással volt az ifjú Cse- mickyre. Palugyai Zolo és Kubinyi Sán­dor társaságában érezte igazában mű­vészi hajlamát, kiknek a nyári szünidő­ben jó pajtásuk is volt. Alexy, Fulla, Bazovsky, Lőrincz, elválhatatlan jó ba­rátai voltak, mint olyanok, kiket egy közös múzsa csókolt homlokon. Zeiib- ský és Gwerk társaságát is gyakran megkereste. Pesten Csók István tanítvá­nya lett. Csók István már a másodéves tanít­Csemicky László: Csemice, 1956 ványban felisipprte a rendkívüli tehet­séget s el-elkérte rajzait, sokat időzge- tett vele a műhelyében — mely azelőtt a híres Benczúré volt. Csemicky ezután Párizsba került, s gondolatait a Szajna partján érlelget.te. Olaszországban és külföldön sok-sok helyen járt, de al­kotni, festeni csak otthon tudott, s ott lett igazi művésszé. Megcsodáljuk önarcképeit, a kiváló színérzékkel megfestett tájképeit. Fest- ményein-akvarelljein érezni az elsuha­nó szellőt is, átérezni a vihart, a fel­hők vonulását, az esőcseppeket. A szem­lélőt megcsapja a festményeiből áradó tiszta levegő, fennköltség, ember és táj- szeretet. Március 24-én ünnepelte Csemicky László 65. születésnapját. Ebből az al­kalomból kívánunk neki további törhe­tetlen alkotóerőt, tanítványai részéről meg további megbecsülést, hogy úgy emlegessék őt, mint ahogy Csemicky Csók Istvánt emlegeti. Petrásné Kováts Gizella Borászainknak ajánljuk z a közmondás, hogy gyakorlat teszi a mes­tert, fél Igazságnak számít manapság. Ahhoz ugyanis, hogy jó mester legyen va­laki, szemmel kell tartani a technika fejlődését és a mesterség újabb és újabb fo­gásait. Ezeket a fejlődésbe­li változásokat ismertetik a jobbnál-jobb szakkönyvek, s ezért tartjuk kötelessé günknek, hogy néha ilyen­ről is tájékoztassuk olvasó inkát. Az a szakkönyvújdonság, amelyről szólni akarunk, el­sősorban a borászatban dol­gozó fiatalok, továbbá a szakközépiskolák és főisko­lák hallgatót számára nél­külözhetetlen. A mü címe A bor technológiája és bio­kémiája, szerzője egyik leg­kiválóbb borszakemberünk ]án Farkaš docens, szakmai bírálója pedig dr. fosef Dyr mérnök, államdljas profesz- szoT, a tudományok kandi­dátusa. S hogy mit tartal­maz ez a 776 oldalas könyv, idézzük erre Rudolf Bret- schneider munkaérdemren des mérnöktanárnak, a prá­gai vegyészeti-technológiát főiskola rektorának az elő­szavából, akt többek között ezeket írja: „A borkészítés régi szak­ma, ennek ellenére Cseh­szlovákiában a bor ipari termelése még fiatal szak­ág, a fejlődése igen gyors tehát. Farkas docens na­gyon jól tudja ezt, éppen a- zért tárgyalja könyvében a kémiai és biokémiai elmé­letek problémáit, és előre jelzt azokat a modern néze teket, amelyek a legköze lebbl jövő fejlődését adják. Emellett természetesen a múltba Is visszanyúl részle tesen elemezve azt a hala­dást, amelyet a borászat technológiája az elmúlt 20 év alatt elért. Külön értéke a könyvnek, hogy Farkai docens a saját tapasztala­tait is közli, ami már csak azért is jelentős, mert a szerző maga is előmozdítot­ta e szakma fejlődését. így például az ő nevéhez fűző­dik a haladó analitikus módszerek alkalmazása és néhány új technológia beve­zetése a bor minőségének megjavítása érdekében." Bretschneider professzor ajánló soraihoz hadd fűzzük hozzá még, hogy a szlovák nyelven megjelent műnek nagy hasznát vehetik az é- lelmiszeripar más ágazatá­nak dolgozói ts. (n-j) Különféle dilettánsok (Egy irodalmi kéziratgyűjtő feljegyzései) AZ AGRESSZÍV: Habár Karaderecskin, az ország legtávolabbi csücskében él, hetenként háromszor- négyszer megjelenik a szerkesztőség» ben. Mivel Jön? Helikopterrel, sugárhajtású repülőgéppel, vagy egyszerűen csak kílöveti magát? Sohase fogom megtud­ni. De a közbülső napokon is jelzi létezését. Üzenetet küld, táviratozik, vagy dringend telefonál. Postás, kézbesítő, tele­fonos-kisasszony már a hozzátartozómnak képzeli. Eltaszított nevelőapámnak, tönkretett bácsikámnak, esetleg a zabi-fiam- nak. Ezenkívül mindig ugyanazon az autóbuszon utazik, mely­re éppen felszállók, cigarettaszükségletét a lakásomhoz leg­közelebb eső trafikban szerzi be, s ha a barátnőmmel IBUSZ- szobát bérelek Nagykanizsán, ő nyit ajtót. Ilyenkor gyakran öregasszonynak álcázza magát. S a szemével hunyorítva ga­rantálja, hogy hallgatni fog. A BÁTORTALAN: Többnyire nem maga járja a szerkesztőségeket, mások ko- misslóznak helyette. Egy anya, egy feleség. A korosabb höl­gyek az érzelmeire akarnak hatni. Kifejtik, hogy a fiuk na­gyon rendes ember, kérdezzem meg a vasúttól, minden fillé­rét hazaadja, kincs az ilyen fiú a mai világban. Egyetlen szenvedélye: a versírás. Hát igazán megérdemli, hogy közöl­jék a verseit. Hadd legyen meg az öröme a gyereknek. Ne­kem csak egy szavamba kerül. S majd meglátom, mennyire fog iparkodni... Míg a fiatalabb nők az érzékeimet veszik célba. Panaszkodnak, hogy a férjük elhanyagolja őket, egész éjszaka ír, rendszerint fantasztikus novellákat. Hát élet ez? De ha megjelennének azok a novellák... Itt két ember sor­sáról van szó. Értsem meg. Ezt mondják a feleségek, majd szoknyájukat a térdük fölé húzva, testi látványossággal akar­ják elterelni figyelmemet az alany és az állítmány össze­egyeztetésének zavarairól... A FÖLÉNYES: ö biztos a dolgában, a zseniket mindig is elnyomták, gon­doljak Katonára. Ezért van válságban a sajtó, a könyvkiadás. Különben megjegyzi, hogy Schöpflin Aladár 1938-ban már ki akarta adatni a válogatott költeményeit, de kitört a második világháború, a Franklint lebombázták, Schöpflin meghalt, s utánna mindjárt a személyi kultusz következett. Azóta nem ts próbálkozott senkinél. Mert nézzem meg harminc évre visszamenőleg a sajtót: egy nemzeti közszégyen, olvassam el a saját rovatomban közölt verseket is: egy köpedelem — a dolgozók undorral fordulnak el az ilyesmitől. Itt a költők egymásnak dallanak, a versekből hiányzik a spiritusz, és a sorok gyakran nem is rímelnek. De míg a perc-emberkék dá- ridója tart — az ő költészete lappangva hódít. Hiába dön­tötte el. hogy nem rakja ki gyögyszemeit ezen a cigányvá- sáron. A dolgozók most már lázongva követelik: lépjeník elő a homályból!... AZ ALÁZATOS: Egyelőre csak tanácsot kér, segítséget, ö tudja, hogy a novellái nem elég érettek. Gondolatjel, új bekezdés, eszmei mondanivaló? Hát ezekkel valóban nincs tisztában. De neki van ideje. Ráér. S ha elvtársi segítséget kap, majd csak megtanulja ezt a faramuci mesterséget. Az sem baj, ha szer­kesztő úr most nem tud foglalkozni vele. Megül ő szépen a sarokban és vár. Esetleg elvégzi az íróasztal körüli teendő­ket: leporolja a szekrényt, beereszti a padlót, felmos, kita­karít. Csak ígérjem meg, hogy itt helyben elolvasom a mű­veit, és rámutatok a hibákra... A TITOKZATOS: aki tudja, hogy minden a protekción múlik, kéz kezet mos, de neki is van valakije „odafent“, egy rejtélyes állam­fő, csak egyelőre nem árulja el a nevét, majd ha rámtele­fonál, meg fogok lepődni. AZ ANYAGIAS: aki eddig nem próbálkozott Irodalommal, most azonban le­százalékolták, vagy a lányát akarja kiházasítani, vagy be­ázott a tető, hát jól jönne egy kis pénzecske, amiért nem kell megdolgozni, a lyukak betömésére, értsem meg. A BŐKEZŰ: aki suttogva közli, hogy hálából a fáradozásomért felerész­ben lemond a honoráriumról, esetleg az egész összeget is fölmarkolhatom, ne legyenek aggályaim, mindannyian a piacról élünk, szerkesztő úr. A NAIV: aki ajánlólevelet hoz valamelyik vöröskeresztes kirendeltség­től, kisipari szövetkezettől, vagy dalárdától, pecséttel iga­zolva, hogy az illető szervnek nincs kifogása a versek közlé­se ellen, sőt azt pedagógia, egészségügyi vagy termelési szempontból hasznosnak tartaná... De a dilettantizmusnak akadnak más típusai is. Róluk a- zonban nem írok, Most jelent meg a bratislavai Madách Könyv- és Lap­kiadó és a magyarországi Szépirodalmi Könyvkiadó kö­zös gondozásában ÖRKÉNY ISTVÁN „GLÖRIA — MACSKAJÁTÉK — TÓTÉK“ című három kisregénye, melyek sorrendje az Örkényi groteszk egyre tökéletesebbé érlelődését jelzi: Örkény egyperces novellái s e nagyobb arányú groteszkek kö­zött könnyű felfedezni a látásmód és a hangvétel ro­konságát. A Glória a felszabadult, ironikus játékosság és az emberszeretet fegyelmének sajátos kettősségével kelt összetett hatást. A Macskajáték két idősebb leány­testvér szívszorítóan mulatságos története — ironikus villódzású rajz és megrendítő elégia az öregkorról. Egyidejűleg mutatja be az öregedés groteszk tragiku­mát, az életkedv hatalmát és a legyőzhetetlen ember- szeretetet. A harmadik kisregény, a Tóték, melynek szín­padi változatát a világ számtalan színházában játszot­ták vagy játsszák, az abszurd történetbe vetített társa­dalom- és világszemlélet kivételes eredménye. Remek­mű. A hegyvidéki falu tűzoltójának komikumot és tra­gédiát társító története, mely 1944-ben játszódik le, múlhatatlan művészi érvényű tiltakozás az embert meg­szégyenítő, megalázó zsarnokság és ostobaság ellen. A Magyar Elbeszélők sorozat legújabb darabja MIKSZÁTH KÁLMÁN két regénye, a BESZTERCE OST­ROMA — ÜJ ZRlNYIÄSZ A kilencvenes évek kimagasló és szinte egy tő­ről sarjadt két műve Mikszáthnak a romantikától las­san távolodó és a realizmus átfogó korszakát jelzi. Összekapcsolható e két mű nemcsak hasonló tárgyuk és közös ihletőjük — a századvégi magyar valóság — alapján, hanem a jellemzés módszere, a többszálú el­beszélés fordulatossága, sőt egységes gondolatisága sze­rint is: a liberális politika válsága, megalkuvása, il­letve a régi nemesi illúziókat melengető dzsentrik ne­vetséges szélmalomharca sürgette ki a kor mélyebb, el- gondolkoztatóbb ábrázolását. Bearanyozta azonban az író mind a két történetet az anekdoták kedélyes, jó ízével, hogy „titokban", egyre többet sejtessen az ő csendes, félve őrzött nemzeteszményéből, demokratikus meggyőződéséből is. Az Olcsó Könyvtár GÁRDONYI GÉZA „AZ ÖREG TEKINTETES“ című két kisregényt tartalmazó könyvét teszi az asz­talunkra. Mindkét kisregény a századelő polgárosuló Budapestjének hangulatát, életritmusát vetíti elénk ele­venen pergő képsorokban, fordulatos, érdekes történet keretében. A pesti asszonylányához költöző, vidéki bir­tokát pénzzé tevő Csurgó Károlyt, „az öreg tekintetest“ vagyonától, emberségétől fosztja meg közönyös és lel­kiismeretlen környezte. A polgárság félműveltségével, kapzsiságával szemben a vidékről jött, elmagányoso- dott, becsapott öregúr az egyetlen „tiszta lélek“, aki megcsalva, megalázva lép ki ebből az elviselhetetlen világból. Az Abel és Eszter holdfényben-harmatos tájon lebegő látomásából is a könyörtelen valóságba térít vissza Gárdonyi. Nem Rómeó és Júlia tragédiája ez, ha­nem a kispolgári megalkuvás és számítás, a harcra képtelen gyönge jellemek tragikomédiája. A Móra Könyvkiadó BEECHER-STOWVE világhírű klaszikus regényét a TA­MÁS BÁTYA KUNYHÓJÁT jelentette meg újra. Ez a maga idejében vitairatként használt regény azok ellen íródott, akik nagy hangon hirdették, hogy a néger faj alacsonyabb rendű. A re­gény minden szereplője rácáfol erre. Ilyen mindenek­előtt Tamás bátya, a regény főhőse, akinek alakja a máig tartó halhatatlanságot biztosítja ennek a híres re­génynek. A kalandokban , izgalmakban bővelkedő történetek kedvelői megtalálhatják szórakozásukat REJTŐ JENŐ CSONTBRIGÁD regényében. A haláltábor életének megelevenítése Rejtő döbbenetes vizionális erejét mutatja: a 30-as é- vek közepe táján írt regényében kísérteties realitás­sal idézi fel a későbbi náci haláltáborok atmoszféráját. A főhős az élőhalottak között fedezi fel, hogy az éle­tért minden kínt éredmes elviselni, és a Csontbrigádot az Ajtón, Amely Nem Vezet Sehova — elveszti a meg­talált igazsághoz és az élethez... Es végül a népszerű, természettudományt terjesztő Búvár Zsebkönyv kis köteteinek sorozatában Dr. MÓCZÁR LÁSZLÓ „LEGYK, MÉHEK, DARAZSAK“ c. könyve jelent meg legújabban. Most a lepkék után a kétszárnyúak és hárfyaszárnyúak hazai fajaival is­merkedünk meg: legyekkel, szúnyogokkal, méhokkel, poszméhskkel, fürkészdarazsakkal, gubacsdarazsakkal. t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom