Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-02 / 14. szám
A Tatratour Utazási Iroda a közelmúltban ünnepelte fennállásának ötéves jubileumát. A Tatratour e néhány év alatt Szlovákia második legnagyobb utazási irodájává fejlődött. Keressük fel a jubiláns utazási iroda két funkcionáriusát, Václav Šubrt mérnök igazgatót és Schmidt Sándor osztályve zetőt, s kérjünk egy rövid interjút tőlük: ■ Igazgató elvtárs! Mikor és milyen célkitűzéssel alakult meg a Tatratour? — Először is tudnunk kell, hogy utazási irodánk a szlovák fogyasztási szövetkezet, a jed nota mellékvállalata. Ezért vl seljük a Tatratour Szövetkezett Utazási Iroda nevet A jednota ugyanis szállodákat, csárdákat és turistaszállókat is építtetett, s mivel 1968-ban már több tucatnyi szállodával, Illetve turistaszállóval rendelkezett, ezek hasznosítására alkalmasnak látszott egy kisebb utazási iroda. Így kezdtük el a mun kát 1969 első hónapjában, s bizony magunk is meglepődtünk az első sikerek láttán, mert annak ellenére, hogy mindössze kilenc Irodával és 60 alkalmazottal dolgoztunk, az első év ben 150 000 turista vette igény be szolgáltatásainkat. ■ Schmidt elvtárs. ön mint a kereskedelmi osztály vezetője, hogyan értékeli a Tatratour eddigi eredményeit? — Azt hiszem néhány statisztikai szám mindennél ékesebben beszél. 1969-ben csak 150 000 turista utazását és szolgáltatását szervezték meg irodáink, 1973-ban azonban már közel 453 000 turista ügyfelünk volt. Igen népszerűek voltak a kulturális eseményekkel kapcsolatos társasutazásaink, továbbá az iskolások utazásai, melyeken 61200 gyermek vett részt. Külföldi útjaink szervezésekor természetesen arra törekedtünk, hogy elsősorban a Szovjetuniót és a többi szocialista országot Ismerjék meg polgáraink. Ezért ezekbe az államokba Igen olcsó társasuta zásokat Indítottunk. Egy 2-3 na pos kirándulás például Munkácsra — Ungvárra étkezéssel és lakással együtt 180—300 koronába került. Különösen a csehszlovák-szovjet barátság hónapja alkalmából szerveztünk igen sok és olcsó szovjetunióbeli utat. ■ Ez év márciusától már hatodik munkaévét kezdte meg a Tatratour. Milyen további fejlődést vár ettől az évtől az igazgató? — Legjelentősebb újdonságunk az, hogy az elmúlt öt év alatt utazási irodáink csupán Szlovákiában ügyködtek, ma a- zonban az egész országban dolgozunk. S hogy ez a „terjeszkedés“ bizonyos minőségjavulást követel meg, azt nemcsak tudjuk, hanem érzékeltetjük is idei programunkban. Elsősorban hazánk bemutatása lesz a legfőbb feladatunk. E célból olcsó körutazásokat rendezünk. Emelni kívánjuk a hazai üdülések, turistautazások színvonalát is, s ezért ezeket kirándulásokkal, kultúrprogra- mokkal színesítjük. Természetesen bővíteni akarjuk a gyermekutazásokat, s ezért külön „utazási naptárt“ küldünk az iskolák számára. Több szakmai kirándulást is rendezünk s az aktuális politikai és kulturális eseményekre szintén felfigyelünk. így például a Szlovák Nemzeti Felkelés jubileuma alkalmából több napos kirándulásokat szervezünk, s végigjárjuk az egykori hősi harcok színhelyeit. Végül hadd említsem meg azokat az egy-két napos utazásokat, amelyek célja a gombaszögi CSEMADOK ünnepség, továbbá a bratislaval FLORA és INCHEBA kiállítások megtekintései ■ S mi újság a külföldi utazások terén? — Azt hiszem, ezen a téren sem okozunk csalódást, — válaszolta mosolyogva az igazgató. — Természetesen idén Is a szocialista országokra helyezzük a fő súlyt. A Szovjetunióba például mintegy 150 kombinált (repülő, vonat stb.) utazást rendezünk. Hogy csak egyet említsek meg, nagy népszerűségnek fog örvendeni az az autóbusszal és hajóval kombinált utazás, amikor Ogyesszában hajóra szállnak a turisták és a több napos hajózás kapcsán tekintik meg az útjukba eső nevezetességeket. S hogy a pénztárcával se legyen baj, mindössze ,1800—1900 koronába kerül ez az egyhetes üdülés. De ugyanilyen példának hozhatnám fel azt a hétnapos balatonfüredi nyaralást is, amely 1200 koronába kerül. Megköszönve a tájékoztatást, olvasóink nevében szívből gratulálunk a jubiláns Tatratour- nak, és szorgalmas dolgozóinak! NEUMANN JÁNOS Egy osztály, amely dallal köszönti tanárnőjét J Amikor a levicei (Léva) pedagógiai iskolában jártam, a tavasz már megszólalt cinkéivel. A gyönyörű ŕ fekvésű, utánozhatatlan légköri teremtő épület és a park már-már versíró lian- l aulaiba ringatják az utazót. Azon a napon március nyol S cadikát mutatott a naptár: Erdélyi Margit tanárnőt gyönyörű télüzö dallal köszöntötte az elsős osztály. Ilyen hangulatban könnyű í is meg nehéz is volt riportot készíteni A lányok sikerrel szerepeltek a Puskin- emlékversenyen és az SZNF harmincadik évfordulója alkalmából kiírt vetélkedőn. Egy-egy kérdés erejéig szólaltassuk meg hát a szerep- 1 löket. —t Melyik volt a legnehezebb kérdés —, érdeklődöm Soós Erzsébettől. — Ki kellett találnunk, melyik az a csallóközi falu, amelyhez egy felkelési emlék fűződik. Végülis ráHODEK MARIKÄT két évűéi ezelőtt ismertem meg a nyitrai pedagógiai főiskolán. En már az utolsó, legszebb diákévemet kezdtem, amikor ő beiratkozott az első évfolyamra. Azok közé tartozott, akik keresik a kapcsolatokat, az iskolán kívüli munka lehetőségeit, feltételeit, akik megérzik a hiányt, az űrt, amelyet ki kell tölteni. Már az első szemeszterben önállóan szervezett, rendezett műsoros esteket. Csupa energia, évfolyamtársat ötletekkel és konkrét munkával segítettek neki tervet megvalósításában. Tagja lett a fakultás SZISZ- szervezete vezetőségének, aktívan, nagy lendülettel vitázott az Új Fórum összejövetelein. Ó kezdeményezte a néprajzkor megalakulását a fakultás magyar tagozatán. A második szemesztert újszerű, igényes folklórösszeállítással búcsúztatták a főiskola dísztermében nagy közönség előtt. Mari- káék magnóval járták a Nyítra-környéki falvakat, gyűjtögették a nép ajkán é- lő dalokat, legendákat, verseket. Mi, rutinos negyedikesek, az államvizsgák és diplomajöttünk, hogy Medvéről van szó. Keszeg Máriát arról faggatom. vajon volt-e értelme részt venni a vetélkedőn? Gazdagitotta-e ez a rendezvény valamivel? — Igen, mert kénytelen voltam bővebben átnézni az újkori történelemre vonatkozó anyagot és ezzel gya- rapítottam ismereteimet. Legközelebb ismét indulnék. Viczena Mária az orosz nyelvű szavalóverseny, a Piiskin-einlékverseny résztvevője volt. — Szeretek verset mondani, főleg a költészetet szeretem, a nyilvánosság elé viszont nem szívesen lépek. Czanik Ildikó már tavaly is indult a Puskin-emlékver- senyen. Most Dalmatovszkij „Kommunisták“ c. versét adta elő. — Tavaly többen voltunk — emlékszik vissza Czanik Ildikó. munkák miatt már legtöbbször csak másodhegedűsök voltunk, de őszinte örömmel fogadtuk az „ifjabbak* minden megmozdulását, mert tudtuk, hogy életképes „trónörökösök“ követnek, a- kik tovább bővítik, nyújtják Batta Gyuriék, Fodor Rudi- ék, Molnár Józsefék által megépített utat. — Mesélj, Marika! Mi újság Nyitrán? — Hát az, hogy érezzük a hiányotokat. Jó volt veletek együtt dolgozni, tapasztaltabbak voltatok, volt kit érezni a hátunk mögött, és volt kitől tanácsot kérni. Az idén még csak egy irodalmi estet rendeztünk a Fekete szél szerzőivel. — És az Irodalmi színpad? Nem volt bemutató? — Nem. Tőzsér Árpád felújította a Betyárok sírját, és most ezzel vagyunk elfoglalva. Meghívást kaptunk Magyarországra, talán április elején megyünk. Sajnos, nincs aki rendezzen, és ösz- szeállítás sincs. Csak ötletek vannak, de a megvalósításuk még várat magára. Az idén sem megyünk Komáromba. csak egy-két szavaló képvisel majd bennünket. Baka Erzsébet indult mindkét versenyen. — Véleményem szerint az SZNF tiszteletére rendezett vetélkedő volt az izgalmasabb. Szendrődi Mária elmondotta, hogy eleinte nagyon izgult, de amikor megpillantotta tanárát a zsűriben, megnyugodott. Háka Mária kifejtette, hogy a jobb felkészülést gátolta az időhiány; sok Ismeretlen anyagot is át kellett böngészni. x Rövid időt töltöttem a lévai diáklányok körében, de így is a legjobb benyomással távoztam. Legközelebb egy teljes oldalt szentelhetnénk ennek az iskolának — töprengtem eljövet az autóban. Az irodalomnak sok lelkes barátja van itt: nem ártana velük gyakrabban találkozni! (bt) — És az Öj Fórum irodalmi köre? — Hát az nem megy úgy, mint annak idején. Nincs, a- ki összetartsa a kör tagjait, amelyből sokan kiváltak. Nincs, aki irányítson — legalábbis a diákok között nincs. Pénzes István, akit még ti választottatok utódnak, a Szegedi Tanárképző Főiskolán töltött egy szemesztert. írogató ember is csak egy van olyan, akinek versei érdemesek a közös elemzésre. A kör témája csupán az Irodalmi Szemle számai. A negyedikesek, akik már komolyabb elemzésekkel, beszámolókkal gazdagíthatnák a kör munkáját — álig mutatkoznak. — De a néprajzosok, remélem, dolgoznak? — Igen. Ismét egy színes műsor összeállítására készülünk. Ennek a körnek már bíztatóan erős alapjai vannak, nem úgy, mint a színjátszó csoportnak, amely i- gen reményteljesen indult — de csak indult. Bíztatnak, buzdítanak, hogy alakítsuk meg Isrrft, de nincs ki, és nincs kivel, pedig én állítom, hogy van... Bodnár Gyula MESÉLJ, MARIKA! í-----Petró'ci Bálint ár- hegyről Ránk virradt, a nagy nap, 1923 május 26 Szép, uyarat köszöntő szombat reggelre ébredtünk. A vár alól! bérházból a feleségemmel együtt indulok a városba. Megszólít egyik ismerősünk, akinek sejtelme sincs arról, hogy hová, mire készülőnk. — Hová, hová Ilyen korán? —• Sétálunk egyet. . . — Fene ló dolguk lehet, ha már nem is panaszkodnak. — A panasz olyan, mint az Ima, semmit sem érünk el vele — válaszolom. Kilenc óra körül megkezdődik a búcsújárás. Ügy történt, hogy tegnap este elképzeltük. Az adőhivatalnokok megdühödtek, amikor látták, hogy az állami segélyt követelő munkások egymásnak adják a kilincset. Türelmüket vesztve kiáltozták: — Ne zavarjanak bennünket. Menjenek a megyeházára! Ha ők szőlnakl. .. Több sem kellett nekünk. Nem kis örömmel hagytuk magunkat kltuszkolnt az adóhivatalból, hogy aztán a hátunk mögött be csapják a kaput. — Ha már a megyeházára küldenek bennünket, menjünk, emberek! Eleinte kisebb csoportokban nyitunk be a megyehivatal kapuján, da percek múlva már emberáradat kanyarog a folyosökon. Mindnyájan be sem férnek. Akik az épület előtt rekednek, kórusban kiáltozzák: — Munkát! Kenyeret! Néhány markos legény, amint még az este megbeszéltük már az első pillanatokban „elfoglalja“ a telefonközpontot, hogy a főispán úr ne követelhessen segítséget a közeit városokból. A férfiak, az asszonyok, az anyáik szoknyájába kapaszkodó kisgyerekek be-be- nyltnak az irodákba. Rájuk förmednek a hivatalnokok. — Mtért nem kopognak? Mit akarnak? — Kenyered — Azt ne Itt keressék. — És hol találjuk meg? — A péknéll — Adna a pék, ha szólna neki a miniszteri Hol van. Kállay miniszter úr? A hivatalnok ütésre emeli a kezét. — Hogy merészelnek?!... Az apák, anyák előre lépnek. A tisztviselőnek, meg az asztaloknál ülő társaiknak elég volt a parázsként feltzzó szemekbe nézniük, hogy megállapíthassák, most, ebben a pillanatban ők húzhatják a rövldebbet, nem küldhetik a rongyos népet a fészkes fenébe. Félelmükben felpattannak s a székeket feldöntve a sarokba hozódnak, a szekrényt elmozdítják, pajzsként tolják maguk elé, ha netalán megrohamoznák őket az elkeseredett emberek, rájuk döntsék a nehéz bútordarabot. Pillanatok alatt a kikapcsolt telefon nélkül is elterjed a hír: — Megtámadtak bennünket a munkanélküliek! Több helyiségbe be sem nyithatnak, mert a tisztviselők szekrényt, íróasztalokat toltak az ajtó elé. Az asszonyok rázzák a kilincset, öklükkel verik a vajszínű ajtókat. A gyerekek sivalkodnak. — Éhesek vagyunkl Adjanak enni! Mi Síévik űr irodája előtt állunk. Már „bejelentettük“ magunkat. Azt üzente, hiába erőlködünk, meg nem másíthatják a hivatal döntését. Semmit sem tehet az érdekünkben. Amikor az egyik asszony — és gyerekcsődület a „ml“ folyosónkra tődül paprikásán felkiáltanak: — Mire vártok?! — A főispán döntésére. — Hol van? — Odabent. Azon nyomban feltépík az ajtót. Mint a vad szél, úgy vihar- zanak át a titkár helyiségén. A bámészkodó gyerekeket maguk előtt lódítják. Mi is utánuk, nem hagyhatjuk magukra őket. A főispán szeme ide-oda ugrándozik. Amikor az asszonyok mögött megpillant bennünket, felhorkan. — Mi akar ez, lenni? Zendülés?! Nem megmondtam maguknak, hogy semmit sem tehetek?! Kötve az én kezem Isi — Hívja ide a miniszter urat — mondom. — Ha tegnap est* még itt volt, a közelben lehet. — Ebben az ügyben 6 sem tehet semmit. Az egyik csontos, lapos mellű asszony Slávik úr elé löki mindkét sovány, rongyos kölykét. — Ha a miniszter űr látná ezeket a gyerekeket, biztosan megszakadna a szível — kiáltja. — Nézze! csak meg jól őket maga is. Tudja, hogy mit esznek nap nap után? Reggelire egy kevéske krumplit kapnak, zsír nélkül és hársfateát, cukor nélkül. Ebédre ugyanazt eszik. Vacsorára megint csak egy kevéske krumplit kapnak, zsír nélkül, hársfateát cukor nélkül, vagy semmit... — Főispán űr, lépjen közbe, hogy az állam átvegye a gyárat..« Hogy az embereink munkához jussanak. — Éhesek vagyunkl Adjanak ennil — visítják a gyerekek. A nagy úr keze az ajtó felé lendül. — Hagyják el az épületet, de azonnali Aztán tárgyalhatunk! — Addig el nem megyünk, amíg meg nem kapjuk a segélytl — dobbant a lábával a legközelebb állő asszony. A hadüzenetet követő dermedt pillanatokban kintről, a csukott ablakokon keresztül még élesebben behallatszik a követelődző kiáltás: — Munkátl Kenyeret! ... Kavargó tömeg áll az épület előtt. Kt-be szivárognak az emberek. Akik megúnták a miniszter keresést, kimennek a friss levegőre, az eddig klntrekedtek betődulnak, s a hivatalnokok újabb rémületére még erőteljesebben döngetik az eltorlaszolt ajtókat. Slávik úrnak is feltűnhetett a szemlélődésem, mert hirtelen az ablakhoz áll és felsőhajt a látottakon. A telefonközpontban szólunk a fiúknak, a többiekhez csatlakozhatnak, hogy a főispán nyugodtan telefonálhasson az adóhivatalba. Óvintézkedésekre már úgy sincs szükség, mert már biztosan tudja az egész város, hogy megszálltuk a megyeházát. Négyen Indulunk az adóhivatalba, de a klntállék közül egy tucatnyian is hozzánk csatlakoznak. Csak most tudjuk meg tőlük: amíg a főispán Irodájában tartózkodtunk, az útkereszteződéseken golyőszőrékat állítottak fel. Tehát helyes volt a feltevésünk. Már tudja az egész városi... És halljuk az újabb hírt. Minden egyes fegyvernél két katona, de a katonák mögött két tiszt Is álL — Ha a bakák nem lőnének, akkor a tiszt urak!... — jegyzi meg az egyik mellénk szegődő munkanélküli. — A kaszárnyában felsorakoztatták a katonákat! — újságolja a másik. Már csak a vezényszó hiányzik, hogy rohamra induljanak ellenünk — gondolom.
