Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-19 / 12. szám
SMETANA a nemzeti újjászületés zeneköltője Ha valaki a zenében nem Is Jártas, manapság a rádió és a televízió korában, a Smetana név hallatán alighanem eszébe jut a cseh zeneszerző két leginkább ismert müvének, a Moldva szimfonikus költeménynek meg Az eladott menyasz szonynak a címe (s talán még valami a müvek dallamaiból is). Azt már bizonnyal kevesen tudják, hogy Bedrich Smetana a XIX. századi cseh nemzeti újjászületés legnagyobb muzsikusalakja. Nemcsak zseniális zeneszerző, kiváló zongoraművész, karmester és pedagógus, megalkuvás nélküli megtestesítője a társadalmi haladásért küzdő művésznek ts. Smetana Litomyálben szüle tett 150 évvel ezelőtt, 1824 március 2-án. Apja a Wallen stein gróf uradalmának serfő zöje; jól hegedül, néhány ba rátjával rendszeresen összeül kamarazenéin!, „egy kis Haydn-muzsikára“ A gyermek Beďŕich alig négyéves, amikor már hegedülni tanul, első szer zeménye nyolcesztendős korából való. A 18 éves Ifjú életre szóló élménye, hogy ott van Liszt Ferenc 1840 tavaszán megtartott prágai hangversenyén. Ekkor már Jó néhány zongorára írt mű szerzője; főképp polkákat komponál. A fiatalembert nemcsak Liszt páratlan zongo ramüvészete ragadja el, hanem az egyénisége, a belőle á- radó szívélyesség is. Ám a leglényegesebb abban az első találkozásban az volt, hogy Liszt 1839 decemberi diadalmámoros pesti hangversenye után a nemzet művészének dicsfényétől övezve érkezett Prágába. Smetana, aki eddig inkább csak ösztönösen kereste az u- tat, mintha hirtelen mérhetetlen távolságot tett volna meg a most már felismert cél felé (vagyis hogy a nemzet művésze legyen) — írja legkiválóbb raéltatója, Zdenék Nejedlý, s hozzáfűzi: „A szó legteljesebb értelmében az történt, hogy Liszt géniusza fölkeltette a zsenit Smetanában is.“ Liszt Ferenc segítségével — személyesen 1846-ban ismerkednek meg — még 1848-ban zeneiskolát alapít Prágában, szerepet vállal a zeneélet szervezésében, és zongoraművészként is fellép. A Bach-korszak nyomasztó légköre azonban mind terhesebb számára: 1856 ban Göteborgba költözik, s elvállalja a Filharmónia zeneigazgatói tisztét. Harminchét éves, amikor öt esztendei távoliét után, 1861 tavaszán újra Prágában van. Alkotóereje teljében, valósággal beleveti magát a munkába, mintha csak zászlajára Muszorgszkij Jelszavát irta volna: „Előre, bátran, ú] partok felél" Teljesen tisztában van szándékaival, kortársai közül senki sincs jobban felkészülve arra, hogy népének zenei életét Irányítsa: Micsoda élet, milyen munkatempó; mintha csak érezné, hogy csupán alig 13 teljes értékű esztendeje van a vállalt hatalmas feladat elvégzésére. Zeneszerzői érdeklődésének középpontjába ettől kezdve az opera kerül. Már első operája, az 1863-ban komponált A brandenburgiak Csehországban tökéletesen találkozott népe nagy kérdéseivel. A mű cselekménye a cseh nép múltjába, a XIII. századba vezet. A témája tragikus, ám az opera zenéjéből a nép ügyének végső győzelmébe vetett hit árad. A bemutatója 1866-ban zajlik le az Ideiglenes Színházban, óriási sikerrel. A lelkes fogadtatás egyszeriben a cseh zene csúcsára emeli Smetanát. Még „A brandenburgiak" bemutatójának előkészítése közben hozzálát másik és mindmáig legkedveltebb operája, Az eladott menyasszony komponálásához. A vigopera cseh falusi környezetbe viszi a nézőt; zenéjének üdesége és költőísé- ge, az egész műből áradó életöröm mesterien tükrözi a cseh nép meleg kedélyét. Hadd 1- dézzük most ismét Nejedlýt: „ ___Itt maga a nép lelke szól; a történelem minden megpróbáltatását túlélő nép nagy tanítása: ne csüggedjetek, legyetek vidámak, és senki le nem győzhet.“ Nyolc operája közül (a kilencedik, a Shakespeare Vizke- resztjéből tervezett Viola 1884- ből töredékeiben maradt fenn) még a Libušérôl kell részletesebben szólnunk. Az opera hősnője, Llbuše fejedelemnő, az ősi cseh mondavilág jelentős alakja; a néphagyomány szerint Prága alapítója volt. Bölcs és Igazságos fejedelemasszony és jósnő, aki megjövendöli népe Jövőjét. A mű zenéjét hazafias pátosz hatja át; hangja fenségesen nyugodt és ünnepélyes, büszkeséget és méltóságot áraszt. A Llbuše befejezése (1872) után a nemzeti hősi tárgyú témák helyett Ismét a vígoperához fordul a szerző érdeklődése. A két özvegy (1874) Smetana nagyon népszerű operája, napjainkban Is állandó műsor- darabja valamennyi csehszlovák operaegyüttesnek. E furfangos fordulatokkal teli, bril- Uánsan megalkotott kompozíció egyúttal az utolsó olyan mű, amelyet bemutatóján a szerző vezényelt. Az új opera- premier kirobbanó sikert arat, de Smetana maradi zenei ellenfelei a bemutatót egyúttal még kiélezettebb támadásokra használják fel. A komponista szinte állandó idegfeszültségben éli napjait. 1874. július 1-én az Ideiglenes Színház operaiskolája nyilvános előadást tart. Smetanát a nézőtéren többször is szédülés fogja el, és egyúttal hallás- zavarai vannak. Állapota a különféle kezelések ellenére sem javul, s az október 19-ről 20-ra virradó éjszakán teljesen elveszti a hallását. Életének első, hősi szakasza ezzel lezárult. Zeneszerzői munkásságával, fáradhatatlan szervező és nevelő tevékenységével gyökerében új helyzetet teremtett hazája zenéjében. Lerakta a cseh nemzeti zene iskolájának az alapjait, s a nemzeti felszabadításért vívott közdelem első soraiban a zene harcolt. Második alkotó korszakába kétségbeejtő helyzetben lép be. Muzsikust aligha érhet félelmetesebb csapás, mint a süketség. Smetana kezdetben szörnyen szenved, de aztán talál magában annyi erőt, hogy alkotói munkáját tovább folytassa. Asszonylányához költözik labkenicébe, egy kis erdészház környezetében rendezkedik be, s ismét beleveti magát a komponálásba. Most megvalósíthatja régebbi nagy szimfonikus költemények a tervét: a hatrészes Hazám-ciklus (1874-1879) megalkotását. (A második része, a Moldva, a zeneköltő legnépszerűbb műve hazájában is, külföldön is.) A Hazám betetőzése Smetana szimfonikus művészetének. Amikor meggyőződik róla, hogy a süketség nem gyengítette az alkotóerejét, visszatér az operához. A három műve közül főképp a falusi környezetben játszódó A csók (1876) érdemel említést; a vígopera Az eladott menyasszony partitúrájának legsikeresebb lapjaival vetekszik. 1882-től a betegsége rósz- szabbra fordul, de még megkomponálja II., d-moll vonós négyesét, s a Mi dalunk című kórusát, utolsó befejezett művét. 1884. május 12-én elborult elmével hal meg Prága e- gylk elmegyógyintézetében. Koporsóját hatalmas tömeg kíséri végig Prága utcáin, este a Nemzeti Színházban az erre a napra kitűzött Az eladott menyasszony gyászelőadásával búcsúztatják.- LJ. -------------- új ifjúság 5 jegyzet „KIKERÓ“ ÉS A TÖBBIEK' Zsugorodik a világ. Szemlátomást, fülhallomást napról napra kisebb. A technikai és kommunikációs eszközök szinte a szomszédunkba telepítették az afrikai törzseket, az ausztráliai kenguru-farmokat, a San Francisco- 1 Golden Gate-et. Már előbb tudunk Anna hercegnő kanadai nászútjáról, mint arról, hogy Szilágyi sógorék a harmadik utcában kocsit vettek. Egyre pontosabban ejtjük ki a külföldi miniszterelnökök, utazó nagykövetek, színészek, sportolók, foci-csapatok nevét, Kissinger már Kisszindzsör, Laver már Lévör, és a Manchester United is Mencseszter Junájtld már. Mindez annak a Jele, hogy ml is bekapcsolódtunk a világ forgásába, nem vagyunk begyepesedett fejű polgárok, sem tájékozatlanok, sem műveletlenek. Korunk hőseit tehát többé-ke- vésbé megtanultuk nevükön szólítani. De, sajnos, mindig új keresztpapái és keresztmamái vannak Cicerónak és a történelem, Irodalomtörténet nagy alakjainak, a- kik nem érhették meg csodálatos korunkat. Akiknek nevét nem látjuk, nem halljuk naponta. Az egyetlen kivétel talán Shakespeare. Ö — csodálatos módon — még a kisiskolás ajkán is „Sekszpír“. Ügy vélem, Ciceró nevét még inkább illene helyesen ejteni — ha már a műveltség ilyen szintjén mozgunk. Dehát hol is lehetne megtanulni nevüket? Az iskolában? Lehetne, ha a túlbuzgó tanító elvtárs nem Kikerót ejtene Ciceró helyett, vagy ha Stephenson nevét fonetikusan ejtené, nem ahogy írva vagyon. Ugyancsak pedagógus szájából hallottam: „A Bákon (Bacon) által..." stb. A könyvesboltokban sem jobb a helyzet, ahol a tájékozatlanság, az idegen nyelv ismeretének (legalábbis az olvas- nitudásnak) hiánya nemcsak a forgalom csökkenését eredményezi, hanem a vevőt is megrövidíti. Az egyik könyvesboltban Villont kerestem, de negatív választ kaptam. Aztán a polcon mégis találtam egyet. Mondom az eladónak: „Miért mondja, hogy nincs, amikor itt a „Víjjon“?“ Jön a válasz: „Ja, kérem, az Villon (ejti, ahogy írva), és nem Víjjon.“ Egy másik könyvesboltban angol nyelvkönyvet akartam vásárolni. A kedves eladó néni az idegen nyelvű könyvekhez vezetett, sorra leszedte, és tőlem — a vevőtől — kérdezte meg, hogy milyen nyelven vannak írva. Esti egyetemeken, Iskolázásokon, szemináriumokon is gyakran hallunk az előadó szájából neveket úgy kiejtve, hogy azok soha nem takarták senkit. Szegény „Proudhon“, „Furier“, „Chatubriand“ és a többiekl Nem arról van szó, hogy a pedagógusok és mindazok, akik olyan munkakörben dolgoznak, ahol közönséget szolgálnak ki — most megtanuljanak három-négy idegennyelvet. Csak arról, hogy idegen nyelven olvasni tudjanak. Rövid idő alatt, kevés erőfeszítéssel kijpnyen elsajátítható bármely idegen nyelvű szöveg helyes és pontos kiejtése. Bosszantó, sőt fájdalmas lehet, ha mérnök, kőműves, orvos, hivatalnok hibát vét, vagy nem tud valamit, és csinálja: ház dőlhet össze, náthából halál lehet, ügy húzódhat el két nap helyett hónapokig. Ha már egyszer vállaltunk valamit, akkor azt illik nemcsak pontosan végezni, hanem kötelesség is. Különösen ha még oktatók is vagyunk. Vagy hallgassunk, és ne kereszteljük újra azokat, akikre már egyszer hullott szentelt víz. Bodnár Gyula Jól tudják, hogy a rendet nem dönthetik meg. S ahányszor fejjel mennek neki a falnak, annyiszor a rácsok mögé kerülnek... — Ezzel is előbbre visszük a világot egy arasszal — mondom. — Ne nevettesse ki magáti — válaszolja fagyos képpel a doktor úr. — Hát nevessen rajtam, táblabíró úri Miért nem nevet? Mert maga Is belátja, nem lehet bűnös az, aki jobbá akarja tenni a világotl Csak csukjanak be, a- hányszor akarnak I Azt hiszi, hogy ezzel megtörik az embert? Tévednekl Csak erősödik bennünk az ellenállás, és ez a mi előrehaladásunkat jelentil... — Inkább az ínséget választja, minthogy magának és családjának nyugodt életet biztosítson? — Nehéz ezt annak megérteni, akit kerül a gond — mondom. — Nekem is vannak gondjaim... Mondjam azt, hogy más gondok azok? Vagy azt állítsam, hogy attól félnek, egyszer kicsúszik kezükből a jólét. Nincs ennek semmi értelme. Félbeszakítom a gondolatomat, s így szólok a doktor úrhoz. — Osrblien születtem. Tudja, hogy hol van, tábla- bíró úr? — Hronec mögött, valahol a hegyekben... — Még a nagyapám Is ezt mondogatta: Ott, ahol a víz kezdődik és a kenyér végetér, ott van Osrblie. Már kölyökkoromban elüldözött onnan a sors. A háború e- lőtt, mint kitanult vasmunkás, Itt kötöttem ki, az Unl- onban, ahol zátonyra futottunk, amikor tavaly becsukták a gyár kapuit. A hegyekben fakadó patakunk a Garamba ömlik. A Garam Itt már elég széles mederben folyik, áradással, pusztítással fenyeget. A mi patakunk utánunk, a völgybe zúdította a szegénységet, mintha csak figyelmeztetni akarna bennünket, bárhová is kerülünk a sorsunk elől nem menekülhetünk. Most kétségbeesésünkben hátat fordítsunk a sorsunknak? Helyettünk senki sem mondja ki, elég ebből a világból! Ha mi nem emelünk gátat!.. — Rendben van, Tompa Mindent értek! — vágja a szemembe éles hangon a táblabíró úr. — Most már az Orlsten sem segíthet magán! — A kétszáz korona pénzbüntetést nem tudom kifizetni, — mondom, hogy pontot tegyek beszélgetésünk végére. — Kérem, nem az én gondom. Még tíz napot leüli — jelenti ki ellenségesen a táblabíró, és választ sem várva, az ajtóhoz ront, hívja a foglárt, hogy visszavezessen a cellámba. Ma hétfő van, május huszonegyediké. Húsz nap után ismét szabad vagyok. De még fel sem lélegzek, örülni sem tudok. Igyekeztek behálózni, de nem kaptam be a csalétket. Nem tudnak engem megtörni. Győztem. De micsoda győzelem ez? Én sem törtem meg őket. Még messze van az a felszabadító pillanat, amikor nem foghat el a győzelem keserű érzése, nem keserít meg az a felismerés, hogy még csak az út kezdetén tartunk és már azt Is győzelemnek könyveljük el, ha egy arasznyival is előbbre jutottunk. Nem a türelmetlenség szomorít, hanem az a tudat, hogy nem léphetünk nagyokat... Elszontyolodva nyitok be szerény hajlékunkba. — Hát Itt vagyok — mondom az asszonynak. — Hál’istennek — válaszolja a lelkileg meggyötört emberek színtelen, kissé remegő hangján, aztán később csak úgy mellesleg, érdektelenül megemlíti: — Tegnap... vasárnap itt Járt az az ember az adóhl- • vatalból. Azt hitte, hogy már Itthon talál. Kényszeredetten elmosolyodom. — Hát egy kicsit elszámította magát. Mit akart? — kérdezem, bár úgy is tudom, hogy az asszonynak nem mondhatott semmit. Csak erre sétált, hát benézett... Ennyi is elég, hogy tudjam, mit Jelentett a látogatása. A feleségem még az illető nevét sem tudja. Jobb, ha nem árulom el neki sem, hogy az adóhívatalnok úr titokban tagja a kommunista pártnak. Ha eldlcseked- nénk ezzel, csakhamar elbocsátanák az állami szolgálatból. Nekünk pedig jobb, ha a helyén marad. Most Is hírt hozhatott a számunkra. Ügy beszéltük meg, ha velem nem tud találkozni, akkor Rudo Blažovskýt keresi fel, bár az veszélyesebb, mert Rudot jobban szemmel tartják, mint engem. Blažovský fiatalabb nálam, mégis a vezetőmnek tartom. Neki van iskolája, nekem nincs. Papnak akarták kitaníttatni, de megugrott, és már érett fejjel kitanulta a lakatosmesterséget. A magyar kommün elnyomása után Košicérôl idejött. Hogy a csendőr-rendőr ne akadjon bele lépten-nyomon, a volt vörös katona felcsapott favágónak. Aztán beköszöntött a tél. Mondtuk neki, megfagysz az erdőben, gyere a városba, most már nyugodtan visszajöhetsz és terjesztheted a pártsajtót. Lejött a hegyről. Aztán Bystricán kapott munkát. Ügyes lakatos volt, értett a szódásüvegfejek készítéséhez. A tulajdonos megszerette a szorgalmas munkásembert, kölcsönt adott neki, még üvegeket is adott az induláshoz, hogy „szódagyárat“ nyithasson Zvolen városában. így telepedett le végleg nálunk. A főtér sarkában, egy kis szobácskábán rendezte be a „gyárat“... Most már a falvakba is tőle hordják a szódát, a limonádét. Ez csak a mellékfoglalkozása, a támaszpontja, hogy egész lényével belevethesse magát a politikai életbe. A zvolení urak megrettentek tőle. A magabiztos kommunista-iparos csakhamar legnagyobb ellenségükké vált, de a zömök embert eddig még egyszer sem sikerült elkapniok. Blažovskýhoz menet véletlenül összeakadok a munkából távozó adóhivatalnokkal. — Tompa elvtárs — mondja — a kifizetési listát már megírtuk, de a segélyösszeg még nem Jött meg. Ezek valamiben spekulálnakl Csak ezt akartam tegnap a tudtára adni... Nem Is beszéltünk tovább, nehogy feltűnést keltsünk. Blažovskýhoz sietek. — Holnap, kedden megyünk Slávikhoz. Te Is tagja vagy a deputácíónakl — utasításként hangzik a „szódagyáros“ szava. De én már rég megszoktam, ami az érdekünk, az mindig parancs, ha nem is mondják utasító hangon, a legelemibb kötelességünk annak eleget tenni. (Folytatjuk) 4
