Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-12-18 / 51-52. szám
niki Vi" Dacia — Így nevezték el a románok a náluk gyártott első személygépkocsl-tlpust. Romániában az autógyártást 1988 augusztusában kezdték, a francia Renault-oég szabadalmában, pár kilométerre Pítestitől egy vadonatúj gyárban. A gyár teljes neve: Úzlna de autoturisme Pitestl. Rövidítve: UAP. Az UAP tehát most ünnepelte létezésének ötödik évfordulóját. Romáraiénak ez a vidéke, ahol a gyér áll, azelőtt csak t»rmés®etl szépségekben gazdag táj volt, ma pedig az ország együk ipari gőca. A gyár szalagját eddig 200.000 gépkocsi hagyta el. Világviszonylatban ez a teljesítmény még nem számottevő, de ne feledjük, hogy az ország első gépkocsigyáráról van szó, a- mely kapaoltásának eddig mintegy csak a 85 százalékát használja ki, azonban állandóan bővül. Ebben az évben az össztermelés 57.500 gépkocsi lesz, 1980-ban az évi produkció A ROMÁN DÁCIA 100.000 darabra ugrik. Ezután pedig évente annyi gépkocsit állítanak majd elő, mint most az öt esztendő mérlege: 200,000 darabot. Ojabb üzemekkel szándékoznak bővíteni a gyárat, a- ml azt jelentené, hogy 500.000 UAP jelzésű gépkocsival gazdagodna az autópiac. De nemcsak személygépkocsik viselik az UAP-márkát, autóalkatrészeket is gyártanak itt, például a sebességváltók több tíz fajtáját. A gyár termelésének a zömét exportálja. A Renault-cég Is a román partnertől vásárolja a sebességváltókat. Hasonló román exportcikk a víz-, benzin- és olajam* vattyú. Ebben az évben az UAP „csemegével“ lepte meg a piacot, a Dacia 1300 — Combival. A limuzin tetszetős külsejének és a szállítókocsi előnyeinek szerencsés ötvözete ez a típus. Hasonlóan, mint limuzint, a kombit is négyhengeres négyütemű motor hajtja. Maximális sebessége 140 krn/ó, üzemanyag-szükséglete 80 km-es 6- ránkénti sebességnél 100 km- re 9 liter. A jármű teste 350 mm-rel hosszabb a limuzinénál. Újdonság a fékrendszer, a- mely UAP-találmány. A kombi típusú személygépkocsiik igen népszerűek a világ autópiacán, ezek választéka bővült most a Dacia 1300 — Combival. Az első ötszáz darab a konstancai kikötőből elindult világhódító útjára: Algériáiba és Eszak-Afrika más országaiba. Találkozunk-e a román kombival nálunk is? SZENVEDÉLYMÉRÖ Szerelmesek számára szinte nélkülözhetetlen a képen látható új angol műszer, amely teljesen egzakt módon mutatta ki, mennyire szenvedélyes a csók: mért az ajkak rezgéseit. Tehát, aki nem biztos dolgában — Ilyet vegyen. Az ENSZ szakosított szervezeteinek egyik jolentése szerint az 1971-es esztendőben a világon gfipkocslbaleset következtében több mint 25 000 személy vesztette életét, és a sebesültek száma 7 és tél millió volt. A halálos kimenetelű közűt! balesetek 45 százaléka Európában történt, 28 százaléka Eszak-Amorikában. Egy „glfislk statisztika, amely az Egyesült Államokban mérte tel a közúti balesetek okozta anyagi károkat, kimutatja, hogy e veszteségek 1970-ben összesen 13.6 milliárd dollárt tettek ki. Óriási ez az összeg, de hasonló a mérleg Euröpában Is; ugyanazon évben a veszteségek az európai államok brutto nemzeti lövedelmének eev százalékát tették kl. Az ENSZ- szakértők hosszfílejáratű nemzet közi program létrehozása mellett érvelnek, amely a közfitl közlekedés biztonságát növelné. Ma már a harapós kutyát is feltalálták. Egy amerikai német legalábbis elektronikus házőrzőt szerkesztett. Állítólag legjobb védelmet nyújt a tolvajok ellen. A harapós kutya tulajdonképpen egy magnetofon, amely elektronikus jelzésre a- aomnal bekapcsol, ha valaki megáll az ajtó előtt. A készüléken egyetlen szalagtekercs van, erre öblöshangú kutya u- gatását vették fel. A szalag öt perc alatt jár le, addig tart a tolvajűző ugatás. VÍZ MINT Ofil’KOCSl- ÜZEMANY \(i Az AFP hírügynökség szerint Enrico Igncsti olaszországi feltaláló bejelentette: megtalálta a módját annak, hogy a gépkocsi motorját benzin helyett víz üzemeltesse. Pontosabban, a vízben levő hidrogén szolgáltatná a hajtóerőt Ignesti már kipróbálta találmányát két gépkocsin, de nem mutatja be a nyilvánosság előtt mindaddig, amíg nem szabadalmaztatja. A női divatban semmi sem meglepő, ám az egyik londoni cég ötlete mégis csak furcsa. A leleményes vállalkozók szemszirmokat hoztak forgalomba, a képen látható hölgynek Is ettől virágzott ki a szeme. Minthogy művirágról van szó, hervadhatatlan érdemeket szerezhet a női szépség kultúrtörténetében. AHÁNY EMBER, ANNYI PATKÁNY A világon ahány ember, annyi patkány él, tehát körülbelül három és fél milliárd. A rágcsálók évente 33 millió tonna élelmiszert tesz nck tönkre, s rengeteg fertőzést okoznak. Ezt az adatot Tadeus Murawski, az Egészségügyi Világszervezet európai osztályának az igaz-- gatója közölte a Budapesten rendezett tudományos összejövetelen, amelynek részvevői — tizennégy ország tu* dósai -- a patkányok elleni küzdelemről 'tárgyaltak. Pierre Daveux francia tudós, aki a különböző alvási helyzetek jelentőségét vizsgálja, azt állítja, hogy az olyan emberek, akik .i hasra fekve alszanak, szakmai bizonytalanságban szenvednek, míg azok, akik háton alszanak, erős egyéniségek, és Igen magabiztosak. Azok az alvók, akik összegömbölyödnek, vagy párnájukat >..agukhoz szorítják, gyöngédségre és védettségre vágynak, míg azok az emberek, akik fejükre húzzák a takarót, Daveux szerint nagy pesszimisták. Nemcsak a női divatban, az építészetben is szeretik a furcsaságokat. A képen például a BMW cég müncheni irodaépülete látható. Szép, szép, {élő a- zonban, hogy egy más égitestről hozzánk érkező monstrum (az utóbbi években gyakran láttak belőlük) kuglófnak nézi és felfalja. A környezetszennyeződés hatására a nagyvárosokban egyre kevesebb a zöldterület. Ezért az angol tervezők arra a belátásra jutottak, ha nincs gyep, csináljunk betonjárdákat gyepmintákkal. A képen látható hölgy elég kényelmesen ül a gyeputánzaton, bár lehet, hogy ő is jobban érezné magát igazi gyepen. Kozmikus gépkocsinak nevezhetnénk a képen látható jármüvet, amelyet Gene van Grecken ausztrál „építész“ tervezett. Meg is látszik rajta... A sydneyi Autószalonon sokan megcsodálták, csak azt nem tudták, hogy mi benne a „pláne". Maximális sebessége 320 km/ó, amelyet — tekintse közutaink állapotát — alighanem csak kozmikus térségben érhet el. Figyelemre méltó azonban a gépkocsi súlya: mindössze 668 kg, vagyis éppen olyan nehéz, mint egy hagyományos Trabant. Tudományos közlemények már korábban hírt adtak arról, hogy nagy, Igen fényes üstökös közeledik a Naphoz és a Földhöz. A híradósok felkeltették a nagyközönség érdeklődését, de az olvasók többet szeretnének tudni, mint amennyit „az évszázad üstököse“, „a látható semmi“ és egyéb jelzőikkel fűszerezett rövid tudósítások tartalmazhatnak. VISSZATÉRÖEK ÉS ÚJAK Az üstökösök egy része úgynevezett visszatérő, rövid pe- riódusú üstökös. Ezeket már korábban felfedezték, s vlsz- szatérésük időpontját előre jelzik az évkönyvek. Ilyen visszatérő üstökös a Halley üstökös Is, amelynek újabb megjelenése 1910-es feltűnése után (78 év a keringésideje) 1986-ban esedékes. Az üstökösök történetében igen híres az 1826-ban Biela és tőle függetlenül Gam- bart által felfedezett üstökös. Keringése során 1846-ban két darabra vált. A két rész folyton távolodott egymástól. 1872- ben majd 1886-ban a Föld keresztezte az üstökös pályáját, ekkor rendkívül gazdag meteoresőt észleltek. 1772-ben 6ránként 6000, 1886-ban óránként 75 000 hullócsillag tűz- cslkja hasított át a légkörön. Az üstökös tehát tovább bomlott alkotóelemeire. Végeredményben minden üstökösnek ez a sorsa. Az augusztusi és a novemberi hullöcsillagrajok legtöbbször egy-egy haldokló üstökös búcsűüzenetei. Vannak azonban szép számmal olyan üstökösök is, amelyek talán százezer évvel ezelőtt Jártak Itt, megfigyelésükről nincs feljegyzés, Így ezek új üstökösöknek számítanak. ilyen a Kohoutek 1973 F jelzésű ü stök ös Is. Az üstökösök felfedezése egyrészt rendszeres kutatás eredménye. Szerte a világon amatör üstökösvadászok pásztázzák az eget, és eközben bukkannak rá a csillagokhoz képest elmozduló, parányi ködfoltokra. A hivatásos csillagászoknak nincs Idejük Ilyen vadászatra, keresgélésre, mégis sok üstököst fedeznek fel, egyéb vizsgálódásaik köziben. Az említett Biela üstökös feltételezett, még meglevő maradványai 1971 őszén jártak Ismét földközelben. Ezek felkutatására vállalkozott a Hamburg-Ber- gedorfl csillagvizsgáló. Semmi nyomát nem találták az üstökösnek, de a nagyon alapos munka közben 50 új kisbolygót fedeztek fel. Ezek között volt több követésre érdemes, és ennek a munkának a keretében fedezte fel a cseh Lu- boä Kohoutek 1973. február 27- 28-án az 1973 E Jelzésű és nyolc napra rá az 1973 F jelzésű üstök ősit. Az előbbi már az idén júniusban eltávolodott a Földtől, az utóbbi ígért viszont a „század üstököse“ néven emlegetett nagy eseményt. JANUÁR ELSŐ FELÉBEN LESZ A LEGTISZTÁBBAN LÁTHATÓ Az üstökös a felfedezése idején csak óriási távcsővel volt megfigyelhető, de ez év december 29-én 21 millió kilométerre, azaz harmad Merkur- távolságra közelíti meg a Napot. Onnan távolodva közeledik a Földhöz és Janár 20-án 120 mffiló kilométerre lesz tőlünk. Hogy milyennek látjuk majd, az attól Is függ, milyen lesz a Földhöz és a Naphoz viszonyított helyzete. Jártak már közelünkben igen fényes üstökösök, és a nagyközönség jóformán semmit sem látott belőlük, mert legnagyobb fényességük Idején a Nap irányában mozogtak és a nappaili égen együtt jártak a Nappal, vele együtt nyugodtak le és keltek. A Kohoutek üstökös december 29-én lesz a legfényesebb, és ekkor pontosan a Nap Irányában, annak túlsó oldalán jár. A pályának ez lesz a fordulópontja. Előtte — egész december folyamán — a Nap e- lött jár, a Nap előtt kél és nyugszik, tehát a hajnali délkeleti égen lesz látható. Megfigyelésére legalkalmasabb a január lesz, amikor — átkerülve a Nap túlsó oldalára — a Nap után nyugszik és az esti szürkületben láthatjuk majd a délnyugati égen. Amikor az üstökös annyira eltávolodik a Nap Irányától, hogy egy órával a Nap után nyugszik, az első napokban u- gyan még nem látjuk a fejét, de a látóhatár alá bukott fényes fej valószínűiéig hosszú csóváját megpillanthatjuk. Néhány nap után már az egész üstököst megfigyelhetjük majd egészen január végéig. Az a- matőrök távcsővel még februárban is követhetik. Jön a Kohoutek üstökös 120 MILLIÓ KILOMÉTERRE KÖZELÍTI MEG A FÖLDET A Skylab nem döntötte meg a sportrepülőgép rekordját A S.kylab amerikai úrlaboratórium második legénysége (a harmadik most tartózkodik a világűrben) új rekordot állított fel az űrben való tartózkodásban: 59 napnt 11 órát 9 percet és 4 másodpercet töltöttek az űrben. De nem ez a leghosszabb repülés a légi közlekedés és az űrhajózás történetében. Tizenhat évvel ezelőtt két amerikai pilóta egy kis sportrepülőgépen 64 napot, 22 órát, 19 percet és 5 másodpercet tartózkodott a levegőben Nevada fölött. Az üzemanyagtartályt repülés közben töltötték meg újra és újra. Noha a Skylab legénységének — Owen Garriottnak, Jack Lousmá- nak és Alan Beannak nem sikerült a két sportpilóta rekordját megdönteni, néhány más érdekes rekordot állítottak fel. Ok az első űrhajósok, akik legtöbbször — 858-szor —■ megkerülték a Földet, s ezalatt a legnagyobb távot — 24 423122 mérföldet — tették meg. Alan Bean kétszeri űrrepülés alatt 69 napot, 15 érát és 53 percet és 59 másodpercet töltött az űrben. A korábbi rekordot: 49 nappal, 3 órával, 28 perccel és 36 másodperccel Charles Conrad amerikai űrhajós tartatta, de ő ezt négyszeri űrrepülés alatt érte el. i