Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-11-27 / 48. szám
mm I mmmmmmtmmmamammmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm A határozati javaslatot kiírták a plakátokra: Állandó I része geskedés miatt és munkájának elhanyagolása miatt I I. Ivanenko, az első műhely vezetője szigorú megro- I vásban részesül. A második műhely vezetője, Szidóren- I ko, reggeli késésért figyelmeztetésben részesül... I Először Ivaneuikót hallgatták ki: — Nagyon sajnálom, ami történt — mondta bűnM- I nóan Ivanenko és közben törölgette megizzadt vörös I képét. — Igaz, hogy jól felhajtottam a lakodalmon, és I az is Igaz, hogy elég sokszor csak úgy minden ok nél- I kül ieszlopálom magamat... — Munka előtt Is... — A I sógoromnál is jől a pohár fenekére néztem... — Mun- I kába nem jártam... — A munkát csak úgy félvállról I vettem, — Nagyon sajnálom, elvtársak. Már többször I nem fog előfordulni, elvtársak. Igazán abbahagyom, elv- I társak. Már csak a számba serú veszem az italt. Felkaróién a TiSnéPt'fV^^^SI^tifoíSÖ pontig U^SW*éffi az önök utasítását, m-ondta és odafordult Ivan Ivanovics- hoz, az elnökhöz. ■ Ezután Szidorenko kapott szót: , — Az, hogy későn jöttem munkába, merő butaság. Idézésem volt... Sokkal jobb lenne, Ivan Ivanovics, ha azzal törődne, hogy nyersanyaggal lássák el a műhelyünket, és hogy ne kelljen végigállnunk a műszakot azért, mert nincs jól megszervezve a gépek javítása. Az anyagot sem kapjuk úgy, mint, ahogy kérjük... Különben azt is magának köszönhetjük, hogy a műhelyünk a minap is egész nap munka nélkül állt... Ennek ellenére teljesítettük a tervünket... — Szidorenko elvtárs! — állította meg szigorúan az elnök. —■ Ma ttt az ön kihágásáról beszélünk, és ezért ne vezesse mellékvágányra a tanácskozást. Ismerjük már ezeket a trükköket!... Határozottan meg kell akadályoznunk az Ilyesmit! A végső határozat végüMs így szólt: Szidorenkót szigorú megrovásban részesítik, amiért nem viszonyult helyesen a vele szemben alkalmazott kritikával. Ivanen- kőt (tekintve őszinte megbánását és azt, hogy kilátásba helyezte a megjavulását) figyelmeztetésben részesítik. — Ki van a javaslat mellett — kérdezte az elnök, és felemelte a kezét. — A gyűlés résztvevői bizonytalanul íészkelődtek a székeken. — Egyhangúlag!... ford, —nth— 73 48 A SZOCIALISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG SZíOVAKIAI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXII. évfolyam — 1973 November 27. Ara 1 — Klis reggel pedig újra tisztán vehetné magára. Ahogy megmelegedett a. vállamon a kabát, megpuhult a nadrág a lábszáramon, márts megfeledkeztem az előbbi rossz érzésről, és már a munkámon járt az eszem. — Ma nem lesz könnyű dolgod — mondtam csak úgy magamnak, és elindultam. Vagy fél éve vagyunk az olajfinomítónak ezen a részén, lassan elkészülünk a kazánnal és a hozzátartozó csővezetékkel, de ilyen kényes munkánk még nem volt. Fel kell tennünk azokat a nagy nehéz csöveket a helyükre. Az egyiket nekem, a másikai meg Lacinak. Olyan dögnehezek, elég még a földön is megemelni, és akkor tizennyolc méter magasban kell a helyükre tenni. Fekve és biztosító kötél nélküli Ha ugyanis megkötné magát > az ember, akkor nem tudna mozogni, ha pedig nem erősíti oda valahová a derekát, akkor könnyen leeshet. — No, gyerünk — mondtam a többieknek, amikor kiértünk a kazánházhoz. Még megigazítottam a cipőmet, meghúztam a derékszíjamat, és már másztam is fel a létrán. A többiek felakasztották a daru karjára a csövet, és felhúzták a kezemhez. Felhúzták, letették, és én mint valami játékszert, a helyére tettem. — No, ml van, Laci, te veled ml lesz? — szóltam át a srácnak. — Ogy látszik semmit — válaszolkölyök meg a feleségem bánja. Csak nem gondolod, hogy én másszak még a te helyedre is. De ö úgy gondolta, hogy igenis, én másszam. Es én gondolkodás nélkül, mint valami artista: egy, kettő, három, négy lépés, átléptem a csövön az ő helyére, és mtnt egy tollpihét, ezt a csövet is a helyére tettem. — Most már feljöhetsz — szóltam le hozzá, de ő nem mozdult. Azt mondta, hogy vagy menjen valaki helyette, vagy csináljunk mást, mert ö úgy érzi, hogy elég volna egy méter magasra is felmennie, máris a- gyoncsapná' magát. Ismerem ezt az érzést. Ilyenkor vaióban jobb, ha az ember lenn marad a földön. Sőt, néha még az is jobb lenne, ha a kapuból visszafordulna. Azt mondják, a számológépek kiszámítják előre, hogy mikor jön rá az emberre ez a rémület. En nem tudom, mi ez, de az tény, hogy van, amikor valóban akár a levegőben is gázolhat az ember, és van, amikor még a földön is leesik. Ma már a kapuban éreztem, hogy jő napom van. Ilyenkor nagyon jó dolgozni. A kulcsok Is, a kalapács is társalog ve led. Nem mondják, hogy vigyázz, ha nem csak úgy beszélgetnek. Tereje rélnek a feleségedről, a gyerekekről arról, hogy kár volt a minap bemenni a kant inba. Meg ilyesmiről. I lyenkor fújhat a szél, mozoghatnál a csövek, minden lépésedet, mindéi mozdulatodat érzed. eléptem a gyárkapun, és éB reztem, hogy ma jó napom lesz. Nem tudom megmagyarázni, hogyan van ez, egy azonban biztos, ilyenkor fújhat a szél, mozoghat az állás, billeghetnek a csövek, cikkor ts úgy járok a levegőben, mintha csak a földön lépkednék. Kicsit elborult ugyan a kedvem, a- mikor elővettem a szekrényemből a ,kéthetes“ munkaruhámat, de aztán újra mindem, olyan biztos volt. Ez egyébként mindig ki tud hozni a sodromból. Többször javasoltam már, hogy tegyék azt a mosodát valahova a kapu mellé. Műszák után levetné az ember magárál a ruhát, csomóba kötné, és útközben beadná; ta az, és csak ült a csövön. — Csak nem félsz?! • — Del... Valahogy semmi kedvem hozzá! — Semmi kedved, semmi kedved! Nem úgy van az, hiszen addig én sem tudok tovább menni. — Nem, én inkább lemegyek — mondta az, és már kúszott is a létrához. A fejét bűntudatosan a nyaka közé húzva mászott lefelé. — Mi az, miért mászol le? Talán berúgtál az estei De hiszen azt mondtad, hogy aludni mégy. — Nem ittam semmit — kiáltotta vissza, mikor már a földön volt —, de félek. — Hogyhogy félsz. Te félsz? Hát én mit szóljak? Ha leesek, két apró Favágók Minden ősszel eszembe jutnak, és minden erdőben rájuk gondolok: a favágókra, a kikkel három esztendeje együtt filmeztem az ítéletben, Kósa Ferenc magyar-szlovák- román koprodukciós alkotásában, a Dózsa emlékműben, amelyet nem kőből, hanem cellulnidszalagból formáltak. A favágók árvái emberek voltak, óriási erdők gyermekei, borostásak, érdes tenye- rüek, de a szívük olyan volt, mint a nap, mindig ragyogott felénk. Szeretet élt bennük, és mások megbecsülése. Együtt ettünk és ittunk, együtt teljesítettük a rendező parancsait, együtt anekdótázgattnnk. A filmnek az arcukra volt szüksége. A- zokra a kemény tekintetekre, amelyeket jellegzeteseknek mondhatunk. Öröm volt velük a munka, élmény a forgatások közötti szünet. A lengyel határ közelében, egy hatalmas irtáson folyt a munka, amikor egyszer e- lókerültek a fejszék is. Soha nem láttam még olyan mesterien csiszolt, kristálytiszta mozdulatokkal fába vágni, mint ott, akkor! Művészei voltak mesterségüknek, sze rették azt a munkát, ki tudták magukat élni benne. Most már csak az arcukra emlékszem, neveiket kifújta koponyámból a tájfunként vágtató idő, de ha most találkoznék velük, bizonyára lenne témánk. NÉMETH ISTVÁN: Ilyenkor jó dolgozni VOI.OGYIMIK BONDARENKO: »4' GYŰLÉS ■: i .'I : ; . § (AZ ÉLETBŐL ELLESVE) • 'fi : v?: > ; '< • /
